3 éves, 60 ezer km-t futott, 2-szer szervizelt autómat, amelyet újan vásároltam, egy kis olajfolyással vittem el a saját lábán Kb. 1 hónapja abba a szakszervizbe, ami a vásárlás helyszínéhez tartozik. Első ránézésre azt mondták, olaj került a hűtő rendszerbe, kb. 100 ezer forint lesz a javítása, szerencse hogy nem fordítva van és nem víz a motorba és nem is habos az olaj, tehát nem hengerfejes. Két hét alatt kitakarították és kicserélték a víz és olajhűtőt, majd azt mondták hogy felforr a hűtővíz, nem lehet az autóval elindulni, nem tudják mitől lehet (és az eredeti problémának sem tudják az okát), de a gond a cserékkel nem oldódott meg, csak akkor tudnak tovább lépni, ha a hengerfejet szétszedik. Ennek a cseréje, ha rossz, 400 ezer forint. Ha ezt nem engedem meg összerakják ugyan az autót, de csak trélerrel vihetem el, mert a saját lábán nem megy. A hengerfejet leszedték, semmi baja, sem a pakolásnak sem a hengernek, nyomáspróba után is rendben van. Kizárásos alapon a motornak lehet hibája (bár egy rendesen szervizelt, 3 éves, keveset és főleg városban futott autónál ennek kizártnak kellene lennie), amennyiben a motor hibás (de ha a hűtők voltak az elsődleges probléma forrása akkor is) ez anyaghiba, vagyis a gyártó az, aki a felelős. A szerviz felvette a kapcsolatot a gyárral, aki állítólag a motor árának 70%-át térítené, így az eddigi javítási és a szerelési költségek, amelyek engem terhelnének 900 ezer forint lenne. Ezek a költségek tartalmazzák a hűtők cseréjét, a hengerfej vizsgálatát és az új motor beszerelését. Kérdem én, ha a gyár elvállalja, hogy anyaghibás vagy gyári hibás a motor, vagy bármely alkatrész, ami ezt a bajt okozta, akkor miért nem a 100%-ot fizet a szerelési költséggel együtt? Miért kell olyan vizsgálatokat kifizetnem, amit már az elején kizártak és teljesen felesleges (hengerfej dolog)? Kihez fordulhatok ezzel az üggyel kapcsolatban? A fogyasztóvédelem foglalkozik-e ilyen kérdésekkel és milyen dokumentumok kellenek hozzá? A szervizzel vagy a gyárral kellene egyezkednem? Nem szeretném magamra haragítani a szervizt, mert ha kicserélik a motort, bosszúból máshol kárt tehetnek az autóban és vége hossza nem lesz a javításoknak és az ablakon kidobált pénznek, viszont azt sem szeretném ha teljesen hülyének néznének...
Kérem ha valaki tud, segítsen!
Szakszerviz (100 ezerből 1 millió)
- 1
- 2
Visine!
Így első olvasatra úgy tűnik, hogy a "szakszervíz" veled akarja kifizettetni egy másik autó javítását.
Második olvasatra is. A leírt hibák jelenségek a szervíz megállapításai ellentmondásosak.Ha valóban márka szervíz akkor van vezérképviselet, velük kellene beszélni és az autót az Ő javaslatuk szerint máshol megjavíttatni.(ha ott hagyod még ablak emelőt is akarnak majd cserélni).
websas
Én simán elkezdeném mondogatni nekik, hogy semmi probléma akkor szépen hívsz egy igazságügyi gépjármű szakértőt és megnézeted vele az autót.Ne kizárásos alapon állapítsák már meg, hogy mi a hibás egy autóban, mert ez elég viccesen hangzik.Ez a szakszervízben javíttatás meg sajnos egy igazi szopás ha nincs ott ismerősöd, mert mindenkit levesznek pénzre és sokszor a semmiért.:(
Különben azt megkérdezték tőled, hogy kicserélhetik-e a hűtőket vagy csak úgy gondoltak egyet és betették?
Nos amikor otthagytam azt mondták kb. 100 lesz a javítás, majd amikor a 2 hűtőcserét és a hűtő átmosására adtak ajánlatot az már 300 ezer volt. Mondtam hogy cseréljék ha ez a baj hiszen azért vittem oda, hogy javítsák meg! Ha kiszerelik a hűtőt azon látszani fog, hogy hol hibás és elküldjük a gyárnak hogy ha anyaghibás járuljanak hozzá, mindezt megelőzendő (mármint a gyárnak való elküldést) azt mondták hogy beszéltek a Mo. vezérképviselettel, akik állják a beszerelt új cuccok 30%-át és a szervíz is ad kedvezményt, így lement 180-ra az ár... ekkor következett a "sikertelen indítás" vagyis forr a víz (amit eddig sosem csinált) és jött a következő próba a hengerfej vizsgálat...
Mikor járt le a gari a kocsiról?
Honnan folyt az olaj egyébként?
Új autókon 2 éves garancia van. Az olaj a hűtőtartályból folyt le a keréken keresztül a földre, néhány csepp és azonnal vittem. 2 héttel korábban ugyanebben a szervizben volt az autó, mert valami tartó izét kellett kicserélniük visszahívásra garanciában. Gondoltam, ha már úgyis ott kell hagynom egy napra, a 60 ezres szerviz is kellene, nézzék meg a fékbetéteket és cseréljék ki ha kell, a nagy szervizt meg a jövő hónapban megcsináltatom, mert most nagyon kell az autó amunkámhoz. Meg is csinálták, majd mivel a fékbetétet cserélték és a keréknél folyt az olaj, azt gondoltam lehet a fékolaj folyik mert valamit nem jól kötöttek és hozzájuk vittem vissza, ha már náluk volt... és kiderült, hogy egészen más a baja... A fedélzeti komputer egyébként semmi problémát nem jelzett, ez is furcsa, ha nem jó a hűtés a motorban azt jeleznie kellett volna, nem?
Hát csak ha melegszik a motor akkor jelez, azt nem jelzi semmi ha olaj kerül a hűtőrendszerbe.Milyen márkájú kocsi ez?Neked is fel kéne venni a kapcsolatot az importőrrel, mert itt azért 1 millióról beszélünk és arról, hogy 100%-ra azt sem tudják mi a baja csak "kizárásos" alapon mondják az okosságokat.
Szerintem konkrétan tudják hogy mi a baja, csak nekem nem akarják megmondani és ködösítenek. Az importőrrel sajnos elég jóban vannak, (ezt finoman közölték is, hogy milyen ügyesen kiokoskodták a 70%-os "térítést" a szoros-, jó viszonyra való tekintettel) tehát nem hiszem hogy náluk sokat el tudnék érni. Tudod varjú a varjúnak nem vájja ki... Ha független szakértőt hívok, akkor elvileg annak a megállapításait el kellene hogy fogadja a gyár vagy a fogyasztóvédelem, ugye?
Sanszos, hogy semmi baja az autónak, vagy ha van akkor nem nálam történt, ugyanis ha a motornak van baja, az elektronikának le kell állítania és nem is lehet vele menni, ennek meg semmi baja nem volt, ugyanúgy ment mint eddig, még csak nem is lassult.
Az most mind1, hogy ők mennyire vannak jóban az importőrrel vagy mennyire nem ha kivered a balhét.Én bemennék és elkezdeném mondogatni nekik ezt a gépjármű szakértős dolgot mivel te viccesnek találod, hogy egy olaj folyásnál először kicserélik a hűtőt stb, majd leveszik a hengerfejet végül kitalálják, hogy a motor rossz és te ezt nem tudod elfogadni, hogy 1 milliót kelljen fizetned úgy, hogy 100%-ra nem tudják a hibát vagy nem mondják meg.Fel kéne hívnod egy gépjármű szakértő céget, hogy milyen áron készítenek szakvéleményt, de először mindeképpen érdemes lenne bepróbálkozni egy kis fenyegetéssel és megnézni hogyan reagálnak rá.Legalábbis ez az én véleményem.
Ja és hangsúlyozd nekik, hogy te amikor behoztad nem melegedett meg forrt a vize, de mióta ők hozzányúltak azóta használhatatlan az autó!
Igen köszönöm a megerősítést, én is így gondoltam, már találtam is néhány irodát, és fel fogom hívni őket. Megfogalmaztam egy jegyzőkönyvet is a történtekről, amit alá kell hogy írjanak, hogy valami hivatalos papír is legyen, mert a panaszkönyvbe ugye joga van a vásárlónak beírni és ezzel lehet elindítani a polgári peres ügyet, is ha arra kerülne a sor ... Egyébként eddig hiába kértem írásos árajánlatot, csak telefonon röpködtek a számok és a 900 ezres ajánlat jött csak e-mailen...
Hát a szakértő azt mondta hogy neki a második lépésnek kellene hogy legyen, előtte ügyvédhez kell fordulni...
Hát akkor ha van ügyvéded vele kellene íratni valami hivatalos papírt.
Hümm... hozzáértő szakik dolgozhatnak ott a márkaszervízben. Ha olaj és a víz összekeveredik, a legutolsó komponens amit kicserélnék, az pont hűtőradiátor lenne. Ha a hűtő nem lyukas/sérült, gyakorlatilag teljesen indokolatlan kicserélni, hiszen azzal semmi nem változik. A radiátor passzív szerkezet, aminek feladata leadni a motorban keletkezett hőt. Szakszerű vízkőtlenítés után egy 20 éves hűtő is képes ugyanolyan hatásfokkal működni, mint egy vadiúj. A hibajelenség, szvsz egyértelműen motorikus eredetű hibára vezethető vissza. Az olaj/víz egymástól elszeparált rendszer, aminek a legsérülékenyebb pontja a hengerfej tömítés, idővel előfordul, hogy tömítési hibák keletkeznek, durvább esetben átszakad, ami eredményezheti a folyadékok keveredését, de ennek cseréje semmiképp nem milliós tétel, pláne ha időben felfedezett a sérülés. Tömítéscsere után folyadékszintek, folyadékállagok napi ellenőrzése, ha ezután is fennáll a hiba, akkor jöhetett volna a Blokk, ill. HF. repedés vizsgálat, ami valóban költséges sport. A forráspontig hevülő víznél pedig elsőkörben a termosztátra/vizhőmérséklet gombára célszerű gyanakodni, amik szintén filléres tételek, nem rögtön motorcserét javasolni.
Szerintem valahol gáz, ha egy magas óradíjjal dolgozó, felszerelt márkaszervíz ilyen alapvető lépéseket nem tesz meg. Komplex rendszerről lévén szó, nem kizárt, hogy a motorodnak komoly baja van, sőt még az is előfordulhat, hogy találkozott a szervíz hasonló meghibásodással, (tipushiba) amit eképpen szoktak orvosolni, de azt hiszem mindkét fél megelelégedésére célszerű leglogikusabb és legolcsóbb lépésekkel megközelíteni a megoldást.
Szomorú tapasztalat, hogy hazánkban a legtöbb szervíz találgat, és felkészültség híján a legköltségesebb "mindent újra cserélünk, előbb utóbb megoldódik" elvet vallja magáénak...
Valóban így van! Royal szakmai megállapításaival teljesen egyetértek. Két eset lehetséges: vagy szakmailag teljesen képzetlen emberek dolgoznak ebben a szervízben, vagy olyan pofátlan módon vesznek hülyére, hogy az döbbenetes. Egy kérdésem azért lenne a hiba megjelenésével kapcsolatban:
Az olaj a kiegyenlítő tartályon belül jelent meg, vagy kívül folyt rajta? Ha ugyanis kívül folyt, és úgy került a kerékre, akkor az nem a hűtőrendszeren keresztül kerülhetett oda.
Legyen egy részletes írásbeli anyagod a tapasztalt hibákról és az elvégzett munkákról, ezzel keress meg egy szakértőt, és csak ez után fordulj ügyvédhez. Az autót pedig úgy ahogy van jelenleg, szállíttasd egy olyan helyre, ahol kétséget kizáróan senki nem tud hozzáférni.
Tényleg vidd el onnan!
Royal teljesen szakszerü hozzászólását Guba praktikus megjegyzése jól kiegészítette.
Ha még egy kicsit "szakértik" megállapíthatják, hogy a rendszám is cserére szorul.
websas
Guba kérdésére a válasz, a tartályban a vizzel keveredve jelent meg az olaj és a tartályból folyt ki a kerékre ahogy láttuk, de persze olyan kézzelfogható felvilágosítást nem adtak amiből konkrétan lehetne következtetni a baj okára, csak kenték mint a vajat és konkrét kérdésekre is olyan szépen kikerülték a konkrét választ hogy csak na. SZerintem a mellébeszélésből magyarországon lehetne egy új szakot indítani az egyetemen, tuti minden ilyen munkafelvevő és szervízfőnök ötös lenne!
Ez akkor nagy valószínűséggel a hengerfejtömítés hibájára utal.
Az olajos hűtővized annak következtében folyhatott ki a tartályból, hogy valamelyik henger már belekomprimált, és ezáltal túlnyomás keletkezett a víztérben. Amikor már akkora nyomás van a víztérben, hogy legyőzi a vízpumpa által keltettet, akkor megszűnik a keringés és felforr a víz. Ezt minden rendes autószerelőnek kell tudni, ezek a hengerfejtömítés hibájának legtipikusabb tünetei.
Ma megyek egyezkedni.
Felhívtam egy szakértőt és azt mondta, hogy egy másik márkánál volt már hasonló probléma és persze titkolták a szervíz és a gyár is egy ideig, míg ki nem pattant a hír valahogyan a gyári hibás alkatrész okozta motorcserés problémáról, addigra már legalább 100 motort cseréltek Európában suttyomban, és kénytelen volt a gyár meghosszabbítani arra az évjáratra a garanciát. Ha nem pattan ki a dolog szépen elhallgatják és a márkának sem esik csorba a nevén. Nagyon sanszos hogy itt is ez van. A szervíz szerintem konkrétan tudja hogy mi a baja az autónak, még azt is el tudom képzelni, hogy hozzá sem nyúltak a hűtőrendszer mosásán kívül az egészhez, mert egyértelmű volt, hogy motorcserés lesz, engem meg etetnek leginkább a számlával, hogy olyan vizsgálatokat akarnak kifizettetni, ami nem vezetett eredményre.
Egy másik szakszervízt felhívtam, ahol szintén azt mondták hogy ez gyári hiba. Akkor meg miről is beszélünk? Ha elismeri a gyár a hibát, akkor mit akar velem fizettetni a szervíz és miért???
Azzal, hogy elvigyem onnan csak az a baj, hogy a motorcserénél vagy bármilyen alkatrész cserénél csak akkor van garancia ha márkaszervíz csinálja, mondjuk egy motornál nem árt ha van rajta gari, pláne ezek után (bár én még mindig állítom hogy elsődlegesen nem a motornak volt hibája az csak a következménye valami másnak, amit a hibás alkatrész okozott, vagy a szervíz tolta el.
A hengerfejet szétszedték és állítólag semmi baja sem a tömítésnek sem a hengerenek, bevizsgáltatták és hibátlan. Elég furcsa, mi? Azt mondják, hogy a hűtőrendszer átmosása után feltehetőleg a motor blokk hűtő részében lehet dugulás, ahol nem folyik át a víz és azért keményednek be a csövek. Nehezen tudom elképzelni hogy egy fém blokk járataiból ne lehessen kitakarítani egy képlékeny, folyékony olajat... és azt sem értem hogy amig használtam az autót miért folyt át a hűtő rendszeren a víz és az olaj(ezek szerint) és nem forrt fel a víz, miért csak a "takarítás" után dugult el. Végülis nem egy fém, vagy kődarabról van szó, ami eltömíti... az olajnak nincs oldószere?
Adtam tanácsot, leírtam a hibát, de ha nem olvasod el, vagy nem hiszed el...
Végülis jó nyomon jár a szervíz, motorcserével is elhárítható. :))
Látni kéne azt az autót, de valószínüsíthető, hogy valahol a hengerfejtömítés körül lehet a probléma.
Álltalában popnt az ellenkezője szokott lenni, beledolgozik a vízbe a motor, ezért forr a víz. Durvább esetben az olaj is bekerül a vízbe.
Én még azt is megkockáztatnám, hogy a "magas képzettségű szakemberek" a hengerfej levétele után visszatették a tégi tömítést.....:) Ez meg nagyon durva, brutális műhiba.
MEg nem is értem miért kell egy már nem garanciás kocsit márkaszervízbe vinni. Egy kissebb műhelyben sokkal normálisabbak és olcsóbbak.
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02