Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


q8q8 # 2016.04.20. 11:08

Értem, köszönöm válaszát. Ezek szerint ez ellen már semmit nem lehet tenni. Én mégis becsapva érzem magam és az az érzésem, hogy az erősen túlárazott felújításból neki is származik némi haszna. De valószínű csak a rosszindulat szól belőlem, amiért előre elnézést kérek mindenkitől.

MajorDomus # 2016.04.20. 19:38

Inkább a közös képviselőtöl kérj elnézést, mert őt sértetted meg.

Sirtos # 2016.04.20. 20:20

Bebizonyosodott, hogy a közös képviselő éveken át több pénzt vett ki az üzemeltetési számlánkról Közös képviseleti díjának fejében, mint amennyiről a közgyűlési határozata szólt. Egy most befejeződő perben a bíróság is jogerősen kimondta, hogy szabálytalanul lett kivéve a közös képviseleti díj többlete. A közgyűlés határozata adja a jogot és nem a költségvetésben feltüntetett ellentétes összeg, ezért a tervet elfogadó határozatot érvénytelenítette.
Most arra készül a közgyűlésen a közös képviselő, hogy megszavaztat egy olyan határozatot, amelyik visszamenőleg jogossá teszi neki a többletkivételt is.
Kérdésem: 2016 áprilisában hozhatnak olyan határozatot a tulajdonosok a közgyűlkésen, ami 2012-től lenne visszamenőlegesen hatályos és akkor annak értelmében jogos volt a többlet közös képviseleti díj kivétele?
... vagy visszamenőlegesen is érvényes törvényeket csak orbán viktor hozathat?

MajorDomus # 2016.04.20. 21:24

Meg a közgyűlés is!

A költségvetésről kizárólag a közgyűlés dönt, ha az idei költségvetésben beallitanak 1 millió Ft-ot a közös képviselő visszamenőleges dijazasára, s lesz annyi hülye, aki meg is szavazza, akkor az van. Pont.

MajorDomus # 2016.04.20. 21:24

Meg a közgyűlés is!

A költségvetésről kizárólag a közgyűlés dönt, ha az idei költségvetésben beallitanak 1 millió Ft-ot a közös képviselő visszamenőleges dijazasára, s lesz annyi hülye, aki meg is szavazza, akkor az van. Pont.

Sirtos # 2016.04.27. 10:16

Ez nem visszamenőleges hatályú törvénykezés!
Ha a Határozatot úgy hozzák meg, hogy 2012-2015 között a közös képviselő jogosan vette fel a képviseleti díján felüli +pénzt és azt most jóváhagyva ezt megszavazza a közgyűlés, az abban a pillanatban elvérzik a bíróságon.
Amiről te beszélsz az nem visszamenőleges hatályú határozathozatal, hanem attól a naptól érvényes, amikortól megszavazzák. Mondjuk április 29-től! Hogy abban mennyi pénzt és milyen célra szavaznak meg az egy más kérdés. De visszamenőlegesen nem lehet hatályba helyezni, hogy jogosan rabolta ki a kasszámkat a plusz pénz kivételekkel!

Kovács_Béla_Sándor # 2016.04.27. 11:47

Ugyan már. Te sportból mondasz mindig ellent?

MajorDomus # 2016.04.28. 17:03

Még közös költséget lehet visszamenőleg emelni.

Sirtos # 2016.04.28. 21:14

Amikor piros hó esik, akkor lehet visszamenőleg közös költséget emelni!
Ha a mai napon hoznak egy határozatot, hogy 2015. januát 1-től 2015.12.31-ig havi 1000.-Ft-al megemelik az akkor kivetett közös költséget, az jogszerű lesz? Sírva röhögök!

q8q8 # 2016.04.29. 07:01

Korábban irtam, hogy a közgyűlést félrevezetve megszavaztattak egy felújítást. Nos most kijött a határozat és nincs benne sem összeg sem műszaki tartalom.
Mit lehet tenni ? Hol kell ezt bejelenteni ? Nekik nincs felügyeleti szervük ?

elfmage999 # 2016.04.29. 07:52

Sirtos!

Kicsit bicskanyitogatóan magabiztos vagy.

Ha visszamenőleg akarok emelni 1000 Ft-ot 10 hónapon át akkor mit csinálsz ha javasolok egy olyan határozatot hogy:

A x és y hónapok közötti időszakban keletkezett hiány fedezésére 10000.- Ft közös költség befizetést határoz el a ház aminek befizetési határideje határozat meghozásától számított 15 nap.

Erre varjál gombot!

Azt is próbáld bevésni a kis fejedbe, hogyha hoz a ház egy határozatot az mindaddig határozat és végrehajtandó míg abíróság fel nem függeszti és/vagy nem érvényteleníti.

q8q8 # 2016.04.29. 09:02

Köszönöm a választ. Tehát a bírósághoz kell fordulnom.
De azt hiszem megvárom a munka elvégzését, akkor fogom tudni bizonyítani a túlszámlázást.

MajorDomus # 2016.04.29. 20:11

Nem egyszerűbb ha megnézed az árajánlatot?

q8q8 # 2016.05.03. 06:43

Egy ajánlatot már megnéztem, az minimum kétszeres árakat tartalmazott. De én hiába nézek meg bármit, semmit nem tudok csinálni, nem tudok beleszólni az ügymenetbe, csak bosszankodni, hogy lopják a pénzem.

MajorDomus # 2016.05.03. 20:11

Egyszerű a megoldás.ismered a feladatot,kérj te is 2 db árajánlatot ugyanarra!

Szomorú örökös # 2016.05.04. 05:20

Sirtos
Nem az ókori Rómában élünk, mint ahogy azt te gondolod. Ott egyetlen vétó is megakadályozhatta egy-egy törvény létrejöttét. Egy jól működő társasházban viszont a közgyűlési többség dönt mindenben. Ha nem mégy el rá, akkor is valószínűleg nélküled fognak megszavazni mindent. Egy társasházban általában a demokrácia a közgyűlésen működik, nem előtte vagy utána.

olisadebe # 2016.05.04. 09:52

Tisztelettel ! Kérdezném a hozzáértőket .
Közgyűlésen megszavazott kárszakértőt hívunk a házra ,ennek sokadik hónapra sem tett eleget a képviselet (bár időpont nem volt megjelölve )
Mint lakó: kb 1 évre én kértem saját pénzemen kárszakértőt ,ami a házra nézve rosszul mutatott! erre a közös képviselőnk is hívott pár hónapra rá az én kárszakértői véleményemre kárszakértőt a közös költségre !
Kérdésem jogosan követelhetném a kárszakértői díj kifizetését a háztól!? amit én saját zsebből fizettem ,hisz közgyűlési határozat alapján rendelnie kellett volna ! Kinél tegyek ez ügyben panaszt !? Jegyzőnél ? igazam volna ez ügyben.

MajorDomus # 2016.05.04. 19:25

Közgyűlésen megszavazott kárszakértőt hívunk a házra ,ennek sokadik hónapra sem tett eleget a képviselet (bár időpont nem volt megjelölve)
erre a közös képviselőnk is hívott pár hónapra rá az én kárszakértői véleményemre kárszakértőt a közös költségre !
Na most akkor eleget tett a közgyűlési határozatnak vagy sem?

Nem kérheted a szakértői dij megtéritését!
A közös költség felhasználásáról a közgyűlés dönt,nem egyéni igények szerint lehet igényelni.
Ha a közgyűlés nem szabott meg határidőt, akkor december 31-Ig van ideje a közös képviselőnek!

olisadebe # 2016.05.05. 11:58

December 31-Ig nemtett eleget ,és mint mi lakók felszólítottuk tegyen eleget a közgyűlési határozatnak,nem tett, és nem is reagált rá! ..erre hívtunk mi ki páran saját költségre ...majd csak ezután hívott ki ő pár hónapra rá ..

MajorDomus # 2016.05.05. 21:06

Akkor a határozat tavalyi?
Kérjétek a pénz megtéritését,de ne a közös költségből,hanem a képviselő fizetéséből tiltsátok le!

Sirtos # 2016.05.06. 07:48

elfmage999!
Szétröhögöm magam a dilettantizmusodon!
Leírtál egy olyan esetet, amikor adott évben váratlanul költségvetési hiány keletkeztik valami miatt, összehívnak egy közgyűlést és célbefizetést rendelnek el.
Egy határozatot MA elrendelnek, mától hatályos és 15 nap alatt (tehát mától előrefelé 15 napig) kell végrehajtani.
Én másról beszélek.
Van egy csirkefogó, nevezetesen a közös képviselő, aki a közgyűlés határozata nélkül hozzányúlt az üzemeltetési számlánkhoz és a megszavazott képviseleti díján felül albetétenként havi 300 Ft-al többet vett ki.
A bíróság jogerősen kimondta, hogy ezt jogellenesen tette.
Most hogy előremeneküljön és ne kelljen visszafizetnie a jogtalanul felvett többlet pénzt (2 milláról van szó) VISSZAMENŐEN határozatot akar hozatni a közgyűléssel, hogy a 2012-2015 közt felvett plusz pénz neki jár és utólag szavazza meg a közgyűlés, hogy 2012-től legyen hatályos az a határozat, amit MA meghoznak és jogossá váljon, amit akkor elsikkasztott! Erre mondom én, hogy ha bele gebed, akkor sem tud olyan határozatot hozni MA, amelyik 2012-től hatályos lesz!

Kovács_Béla_Sándor # 2016.05.06. 10:19

Röhögj nyugodtan. Ettől még a pénz a közös képviselőnél marad. Már ha a többség megszavazza.

BacsKepviselet # 2016.05.06. 14:17

Sirtos,
van baj! :)
Elfmage azt próbálta neked elmagyarázni, hogy hol bukik meg a logikád, de talán nem volt eléggé kifejtve.

A rád vonatkozó lényeg az belőle, hogy hiába jössz azzal, hogy jogos-e most olyan határozatot hozni, ami 2012-től 2015 végéig érvényes!!! Egyrészt azért, mert ha neked van igazad, akkor is csak újabb pereskedés lesz belőle és hónapokat várhatsz arra, hogy ezt a határozatot is érvénytelenítse a bíróság. Másrészt pedig, (és most jön amire elfmage konkrétan felhívta a figyelmed) teljesen mindegy hogy a törvénykezés szerint igazad van vagy nincs igazad a visszamenőleges határozathozást illetően, ha elbattyogsz a közgyűlésre és a "csirkefogó" közösképviselőd nem úgy fogalmazza meg a szavazást és a határozatot, ahogy azt te most gondolod! A te verziód, hogy mindenképpen visszamenőlegesen megemeli a bérét (amit talán érvénytelenítene a bíróság megint), de közben lehet hogy nem ezt teszi, hanem olyan határozatot szavaztat meg, hogy "a határozatot követő 15 munkanapon belül" a ház különítsen el neki 2 millió Forint plusz díjazást mert ő nagyon serényen dolgozott nektek. Ezután majd ebből megtéríti az elmúlt 5 évben felvett plusz 300/albetét díjakat: és így letudta a tartozását. Ha megszavazzák ezt neki, akkor buktad a visszamenőleges fizetésemelés sztorit, mert ez nem visszamenőleges hanem egy mostani bónusz.
Nem értem mit vársz egy olyan lakóközösségtől, ahol a 130-140 albetétes kisszomszédod között 5 évig senkinek nem tűnt fel hogy a közös képviselőtök több mint 40ezer forinttal többet vesz fel havonta. Mit csinál nálatok a SZB? És te? Most is azon vagy felháborodva, hogy mit fog megszavaztatni a KK, ahelyett hogy összehívnál egy rendkívüli közgyűlést a szomszédaiddal, és leváltanátok a jelenlegi képviselőt, HIVATKOZVA arra, hogy épp kiderült a bíróságon a sikkasztása. A váltás után már nem tudna belekontárkodni ebbe az ügybe utólagosan. Nem tudsz helyette másik képviselőt? Adjak egy névjegykártyát? :)

MajorDomus # 2016.05.06. 16:29

Ez igy van.
Ha a többség jóváhagyja, akkor felveheti a pénzt!

Utána lehet sirva röhögni,vagy 60 napon belül biróságon megtámadni!

Szomorú örökös # 2016.05.06. 21:51

Engem ebben a Sirtos gyerekben az zavar, hogy idejön tanácsot kérni, aztán mindenkit kioktat, aki az ő verziójával ellentétes véleményt ad. Most akkor miért is jött ide? Szakértőket laikusként pofátlanul kioktatni vagy valóban tanácsot akar? :-D Utóbbi esetben próbálja meg elfogadni, akármit is írnak neki, mert nyilván a szakértők nála jobban értenek a témához, ez a szakmájuk.