Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


wackor # 2016.01.11. 20:26

AMIKOR A KÖZÖS KÉPVISELŐ ELLEHETETLENÍTI A TÁRSASHÁZ MŰKÖDÉSÉT.

Tisztelt Szakértők, végső tanácstalánságomban fordulok Önökhöz. A probléma részletes leírása végtelen hosszúvá tenni az írásomat, így csak a lényeget próbálom összefoglalni.
A társasházunkat egy építési vállalkozó építette, aki maga is a házban lakik. A kivitelezés elkészültével (2008) az alapító okiratban közös képviselővé nyilváníttatta magát, melyben a mai napig sem történt változás. A társasház hivatalosan négy lakásos, egyikben a kivitelező, egy másikban pedig annak testvére lakik. Ami a problémám:

  • A közös képviselő abszolút semmilyen kötelezettségének nem tesz eleget, azaz nincsen közgyűlés, nincsen közös költség és abszolút hiányzik mindenféle érdekképviselet.
  • A közös képviselő levelekre nem válaszol, telefont nem vesz fel.
  • Új közös képviselő választását a jelenlegi közös képviselő nem teszi lehetővé, mivel az esetben nyilvánosságra kerülne, hogy:
  • A közös képviselő a ház aljában lévő fodrászatát részben a közös villanyóráról üzemelteti.
  • A tulajdonában lévő padlásteret beépítette és használatbavételi engedély nélkül már albérletbe is adta.
  • Az említett "ötödik garzon" semmilyen önálló közüzemi számlát nem fizet, a hivatalok számára nem létezik.
  • A szépségszalon szemétdíjat szintén nem fizet.
  • A közös képviselő néha szed be pénzt a lakóktól, de követhetetlen és visszakereshetetlen módon.
  • A közös képviselőnek felajánlottuk, hogy megbíznánk egy külsőst, amit természetesen végül bojkottált.
  • Nem tudom, hogy van-e társasház biztosításunk és nem tudom miből fizetnénk ki bármilyen nem várt felújítási, karbantartási munkát.

A kivitelező/közös képviselő a házat saját családi házaként kezeli, így sajnos semmilyen eredményre nem jutunk vele szemben.

Kérem, hogy adjanak nekem tanácsot, hogy milyen módon tudnám biztosítani a biztonságos és nyugodt életet a házunkban, miközben a fent említett módon el van lehetetlenítve a komplett ház működése.
Köszönöm!

MajorDomus # 2016.01.13. 22:59

Összefoglalva,, szél ellen nem lehet......, ,

A felsorolt '' bűnök '' miatt a közgyűlés vonhatóak felelősségre.
Mivel a testvére támogatásával többségi tulajdonos, azt csinál amit akar.

Jobb ha elköltözöl.

Szakmailag:nem vagyok benne biztos hogy egyáltalán társasház vagytok e.

6 lakásig ez nem kötelező!
Ha így van, akkor nincs közgyűlés, nincs közös képviselő szmsz stb.

Az hogy a közös terheket, pld szemétszállítás, ki kell fizetni, arra pénzt kell beszedni, gondolom természetes.

Az is, hogy ezzel el kell számolni!
Ha rendet akarsz, s garantáltan kiutáltani magad a házból, akkor fentieket írd meg a Jegyzőnek aki jó fel évig fogja vegzálni a "közös képviselőt"!

Következményei lesznek, de annak nem fogsz örülni.

hosszúöcsi # 2016.01.20. 13:43

Tisztelt Fórum! Azt szeretném megtudni,hogy joga van-e a tulajdonosoknak megnézni a társasház közgyűlésén a leadott meghatalmazásokat,mert az a gyanunk,hogy a közös képviselő "szekértolói",a gondnok(aki nem tulajdonos a házban)és az egyik számvizsgáló bizottsági tag annyi meghatalmazást szed össze,-vagy a közös képviselő hazudik-,amennyivel eldöntenek minden szavazást ,persze a maguk érdeke szerint.Köszönettel

MajorDomus # 2016.01.20. 22:16

Nincs.
Ez a levezető elnök feladata.
Ha kétségeid vannak,fordulj a Jegyzőhöz
Aki emiatt vizsgálatot indít.

Hné Marcsi # 2016.01.24. 18:12

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!
Szeretnénk megkérdezni Önöktől, hogy a lent leírtak alapján jogos-e a közös képviselő követelése?
2014. novemberében vettünk egy társasházi lakást, amely félkész állapotú volt. Burkolatok, mérőórák nélkül. Nekünk kellett megvásárolni az órákat, befejezni a lakást. Ezek a lakások 2009-ben készültek, azóta több tulajdonos/építtető volt.
Mi természetesen az utolsó tulajdonostól vásároltuk meg. Novemberben megtörtént a lakás átvétele. Decemberben beköltöztünk.
„Az adás-vételi szerződésben szerepel, hogy per- és tehermentes, semminemű adó- és egyéb köztartozás nem áll fenn. Az Eladó kijelenti, hogy a társasház felé közös költség tartozás nem áll fenn.”
Beköltözés után a közös képviselő tájékoztatott, (többszöri megkeresésre) hogy a 2014. novemberi-decemberi közös költség már bennünket terhel. Ezt természetesen tudomásul vettük és kifizettük. Majd hónapokkal az átvétel után közölte a közös képviselő, hogy van a lakáson régebbi tulajdonosnak/tulajdonosoknak (építtetőknek) tartozása, amit a törvények szerint nekünk kell kifizetnünk, mert amikor átvettük a lakást nem kértünk 0 igazolást tőle.
Ez igaz, mert úgy gondoltuk, hogy egy ügyvéddel kötött hiteles adás-vételi szerződéssel rendelkezünk, amiben le van írva, hogy semmilyen tartozás nincs a félkész ingatlanon!
Miről is kellett volna kérni igazolást?
Mi úgy gondoljuk, hogy minden le volt írva az adás-vételi szerződésben, így nem terhel bennünket semmilyen régebbi tartozás.
Mondjuk, minimum elvártam volna a közös képviselőtől, hogy a lakás átadása-átvételekor, mondjuk, tájékoztat, hogy bocsi, de ezen a lakáson van ám valamennyi tartozás!!!
Talán el gondolkoztunk volna a dolgon, de ez sem történt meg, csak majd félév elteltével jutott eszébe, hogy upsz, ezen van tartozás!!!
Ebben szeretnénk a tanácsukat kérni, illetve állásfoglalásukat, hogy jogos-e a közös képviselő követelése?
Megjegyzem, hogy nem csak mi vagyunk érintettek, hanem többen, akik a közelmúltban vásároltak a társasházban lakásokat.
Az összegek 10 000 és 200 000 forint között mozognak.
Tehetetlennek érezzük magunkat, nem értjük miért kellene nekünk más helyett fizetni egy félkész lakásért!
Szerintünk az a költség, ami esetleg volt, az az építtetőké, nem a miénk!!
Előre is köszönöm válaszukat.

Üdvözlettel: Huszárné Szabó Mária, Bicske

MajorDomus # 2016.01.24. 19:13

Marcsi.
2014 - től a tulajdonszerzésed időpontjától vagy köteles közös költséget fizetni, s ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a lakás milyen állapotban volt.
Ha akkor megkerested a közös képviselőt s bejelentetted a tulajdonszerzésed, akkor nincs visszamenőleg keresnivalója rajtad.

Neked viszont legyen annyi eszed, hogy eladáskor kérsz o-s igazolást.

Mert az eladó kijelentése kb annyit ér mint a papír amire írták.

Grave7 # 2016.01.24. 21:31

@Hné Marcsi, MajorDomus: Az adósvétel származékos szerzésmód, így a korábbi tulajdonos közös költség tartozását joggal követelhetik tőled.
Inkább most fizess, mint 1-2 év múlva sokkal többet a végrehajtónak.
Persze előtte kérhetsz részletes kimutatást, hogy melyik időszakra vonatkozik a közös költség, milyen befizetések voltak, hogy tudd, valóban fennáll a tartozás.
Miután kifizetted, a korábbi tulajdonostól követelheted ezen összeg megtérítését, hiszen valótlant állított az adásvételi szerződésben.

MajorDomus # 2016.01.24. 21:59

Ne vezesd félre!
Az uj tulajdonos nem jogutód! Csak a tulajdonjogának bejegyzésnek napjától köteles fizetni.

MajorDomus # 2016.01.24. 22:00

A társasház jogosult fizetési Meghagyást kibocsátani a korábbi tulaj ellen.

Grave7 # 2016.01.24. 22:37

@MajorDomus: Nem vezetem félre.

Jogelmélet, de az 1.4 pontban van a nekünk lényeges rész: http://ptk2013.hu/…-14-29-o/483

Szintén érdemes elolvasni témában: Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 53.Pf.639.945/2009/2. sz. ítélet (kikereshető: http://birosag.hu/…rozatok-tara).

ragyasdezso # 2016.01.25. 10:32

Grave7

A bíróságit átküldenéd, mert nekem nem találja.

Grave7 # 2016.01.25. 20:22

@ragyasdezso:
A "Határozat azonosítója:" mezőbe írd be a "639945" számot, majd keres gomb és az alatta lévő 2. táblázatban lesz a határozat.

ragyasdezso # 2016.01.26. 22:18

Köszi!

Hné Marcsi # 2016.01.28. 20:01

MajorDomus!
Köszönöm a gyors választ és én is úgy gondolom, hogy onnantól terhel fizetési kötelezettség ,amikortól a tulajdonomba került az ingatlan.
Mivel az adásvételi szerződésben le volt írva, feketén-fehéren, hogy semmiféle tartozás nincs az ingatlanon!!!

Üdv.: Hné Marcsi

Hné Marcsi # 2016.01.28. 20:13

Kedves GRAVE7!
Ezt írtad a hozzászólásban:
"Miután kifizetted, a korábbi tulajdonostól követelheted ezen összeg megtérítését, hiszen valótlant állított az adásvételi szerződésben."
Ha ez így van, akkor bocs, de minek az ügyvéd??Azért megyünk ügyvédhez, hogy ott a valóságnak megfelelő dolgok kerüljenek a szerződésbe!
Olyan dolgokat írhat (gondolom) a szerződésbe, amit alá tud támasztani, okmányokkal, iratokkal, stb.
Szerintem, ha csak bemondás alapján történik a dolog akkor már rég rossz,ilyen alapon akkor én is mondhattam volna, hogy az én nevem Pista, ezt írja bele legyen szíves!!!
Jó tudom ez így durva, de.....???
Én is úgy gondolom, ahogy MajorDomus írta, hogy amikortól tulajdonos lettem onnantól terhelnek a költségek!
Üdv.: Hné Marcsi

Grave7 # 2016.01.28. 22:17

@Hné Marcsi:
Az ügyvédnek vannak kötelezettségei az adásvételi szerződés elkészítésével kapcsolatban (pl. felek személyazonosságának ellőrzése), de a közüzemi, közös közös költség, stb. tartozások vizsgálata nem az. Az ügyvéd a felek közös akaratát rögzítette az adásvételi szerződésben, mert jogszabály megköveteli az ügyvédi ellenjegyzést.
Ahogy Te is ídézted első hozzászólásodban a szerződés szövegét: "Az Eladó kijelenti, hogy a társasház felé közös költség tartozás nem áll fenn."
Tehát az ügyvéd csak az eladó kijelentését foglalta a szerződésbe. Hiába nem tetszik, de így van.

Persze, hogy úgy gondolod mint MajorDomus, mert kellemesebb nem foglalkozni a problémával és megpróbálni elkerülni a fizetést.

Mindezekre tekintettel javaslom, keress fel egy társasházi joggal foglalkozó ügyvédet, aki remélhetőleg olyan választ és olyan módon ad, amit objektíven el tudsz fogadni.
(Hiszen a fórumszabályzat része: "A fórumtagok nem minden esetben jogvégzett szakemberek.")

Hné Marcsi # 2016.02.01. 19:38

Grave7!
Teljesen igazad van az ember hajlamos inkább azt elhinni, ami a saját javát szolgálja. :)
Igen, valóban igazad van, hogy az ügyvéd nem ír akármit egy szerződésben (csak sarkítottam azzal, hogy akár mondhattam volna, hogy én vagyok a Pista!!)
Csak úgy gondoltam, hogy amit rögzítenek azt körültekintéssel teszik.
Egyébként az eladó szava miért "szentírás" ? Esetünkben azt mondta, hogy semmi tartozás, az ingatlanon (ez több lakás esetében előfordult sajnos!!)miközben több tízezer-százezer forint tartozás van rajta, nem gondolom, hogy ez így rendben lenne!!
Szóval aggályosnak tartom így a "dolgot" !
Nem akarok vitatkozni persze, mert nem vagyok szakember, csak próbálok jól kijönni az egészből!
Ezért is kértem véleményt az ügyről.
Köszönöm a hozzászólásodat és véleményedet, azért bővültek az ismereteim! :)
Köszönöm
Üdv.:Hné Marcsi

Virág5Virág # 2016.02.09. 14:17

Az alábbi problémámra keresek választ:
A társasházi lakásom erkélyének "díszitő" és egyben szerkezeti eleme baleset- és életveszélyes állapotban van. Ezt hónapok óta többször jeleztem a közös képviselőnek, szóban, írásban egyaránt. Az erkélyek felújítására a tavalyi évben a ársasház pályázatot nyújtott be nyert, továbbá nem csekély önrészt is be kellett fizetni. Az erkély felújítása azóta sem történt meg. A közös képviselő többször ígéretet tett arra, hogy kiküldi a felújítást majdan elvégző cég szakemberét, erre nem került sor. Kérdésem: kinek a felelőssége, ha a díszítő elem balesetet, kárt okoz. Mit tehetek, hogy a közös képviselő komolyan vegye a problémát, milyen fórumhoz fordulhatok ez ügyben. Előre is köszönöm a választ.

MajorDomus # 2016.02.09. 22:53

Csináltad meg, és kérj egy számlát a társasház nevére. Fizessék ki.
Ha az Alapitó Okiratban az erkèly magántulajdon, akkor pályázattól függetlenül a javítás a te dolgod.

Virág5Virág # 2016.02.10. 18:56

Köszönöm a segítséget!

katibaba # 2016.02.11. 18:19

Tisztelt Fórumozók!

Budapesti érdekeltségű,közös képviselő vagyok, most induló céggel. három kemény éven vagyok túl , melyet egy jól prosperáló cégnél töltöttem, viszont kicsit bedarált a cég,mivel 21 ház- átlagban 50 albetétesek - volt a kezelésem alatt, amit már nem tudtam tisztességesen ellátni , így eljöttem. a szakmát viszont nagyon szeretem, ezért úgy döntöttem folytatom ....ehhez kérném a segítségeteket, és ajánlom fel a munkámat, segítségemet az itt íróknak is, amennyiben kis irományom felkeltette az érdeklődéseteket várnám megtisztelő leveleteket az alábbi elérhetőségemen.
e-mail címem: katalin.huse@gmail.com
köszönettel. Hűse Katalin

MajorDomus # 2016.02.11. 20:45

És milyen segítségre van szükséged?

ugyintezes2015 # 2016.02.18. 15:33

Társasházi közgyűlés 2016.01.29.
Jegyzőkönyvvezető nincs kijelolve, jelenléti ív nincs felfektetve.
Utána, 2016. 02.15-én visznek körbe egy papirt, írja alá, aki ott volt. Addigra már a kgy-i határozatot is ki kellett volna függesztleni.
Közös képviselő - ajánlott - megválasztása volt. Az, hogy mikortól, nem lett meghatározva. A jelenlegi kért 60 napot, hogy elszámoljon.
Kérdésem:
Ha írnak egy Kgy-i határozatot, - 2016.01.29-ig Kgy.-ről , az jogszerű?
Ha elszámolási problémák vannak, 2015. évi beszámolóval kapcsolatosan - számlák nincsenek, mint az előző évben -, akkor milyen módon vonható felelősségre? Az előző éveket, hogyan lehet ellenőríztetni, felelőségre vonni a jelenlegit? 11 év után, először volt Közgyűlés tavaly, de szavaztak ész nélkül, holott elhangzott, hogy nincsenek számlák.

MajorDomus # 2016.02.18. 21:19

Itt nincs miröl beszélni, ez egy vicc.
Azonnal fordulj a Jegyzőhöz, és kérj törvényességi felülvizsgálatot. Hülyére szivatja őket.

J.Erzsébet # 2016.02.24. 17:19

Tisztelt Jogi Fórum!

Társasházi lakásomat eladtam.Szeretném megkérdezni,hogy évek során összegyűlt regie csökkentés rámeső részének kifizetését kérhetem-e.
Attól,hogy a regie csökkentést bevezették a közös költség nem csökkent.
Válaszukat várom.Tisztelettel