Társasházak jogásza!


Majordomus # 2021.09.08. 18:57

mormogi
A másik forumban leirtam.

Ugyanaz a véleményem mint Kbs-nek.
Tök mindegy hogy kit szolgál ki,kinek az érdeke.

Fel kell venni az éves költségvetésbe és a közgyülésnek jóvá kell hagynia.

Minden más mellébeszélés.

Az látszik hogy nem vagy képben a ház ügyeit illetően. Kérd el az erről szóló jegyzőkönyv másolatát.
Ha belül vagy a 60 napon(erre van esély,mert junius 1-ig nem lehetett közgyűlést tartani) akkor perelhetsz.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.08. 13:46

Félreérted. A kérdezőt akarják arra kötelezni, hogy tizedmagával viselje a beruházás költségeit, holott a társasházban 51 albetét van.

oligaliga # 2021.09.08. 10:28

Nem is a költség felosztásával van gondja a kérdezőnek, hanem azzal, hogy ő minek fizessen.

Az eddigi adatokból következtetve a 659 ezer forint - ha több évre szól és még szivattyú csere is van benne - valószínűleg részösszeg (bár erre még mindig nem kaptunk választ). Egy ekkora ingatlant kiszolgáló szivattyút nem a TESCO-ban vesz az ember, komoly ára van.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.08. 10:09

A részletes tényálláshoz ezek az adatok fontosak lehetnek, de a kérdés érdemét aligha befolyásolja: nem lehet egy társasházban a közös költséget ily módon felosztani.

V.ö.: "a lift kiépítését csak az emeleten lakók - kivéve Manci nénit(1) - fizessék, mert ők fogják használni"; "a biciklitároló kiépítését azok fedezik, akiknek van biciklijük"; "az aulába a fikuszokat, pálmákat a nők fizetik - plusz Lóbelt(2) - mert a férfiakat az ilyesmi nem érdekli ) stb.

(1) Manci néni azért kivétel, mert béna, nem mozdul ki a lakásból, az ápolója pedig klausztrofóbiás, ezét lépcsőzik.
(2) Lóbelt más.

oligaliga # 2021.09.08. 09:36

Nem látszik, csak egy hivatkozás van az idézetben, hogy arról a számviszgáló bizottság és az alagsori albetétek tulajdonosai is tudnak. A többi kérdésem pedig releváns akkor is, ha a költségről közgyűlési határozatot kell hozni, aminek a létéről vagy nemlétéről a kérdező még eddig semmit nem mondott. Ennek az ügynek láthatóan van egy igen hosszú előzménye, kezdve ott, hogy honnan került elő a plusz 10 lakás, mióta vannak gondok a csatornával, milyen meghibásodások voltak, ki és hogyan állapította meg a követelt összeget.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.08. 06:33

Látszik az: ennyi a beruházás összköltsége, és valamiért a tulajdonostársak egy részére akarják rányomni. De ez közgyűlési határozat nélkül nem lehetséges - hiszen csak azzal lehet a közös költség viseléséről dönteni -, azt a közgyűlési határozatot pedig valószínűleg jó eséllyel lehet támadni.
Ha esetleg van határozat, és eltelt a perindítás határideje, akkor viszont az így járás esete forog fenn.

oligaliga # 2021.09.08. 03:34

Mormogi

Azért felmerülnek kérdések. Hol van a te lakásod? Az alagsorban? Hol van az átemelő? Az átemelő egy házi beemelő vagy csak az alagsori lakások szennyvizét vezeti be a telken belüli vezetékbe? A levélben jelzett összeg a teljes költség vahy csak a 10 lakásra számított része?

Mormogi # 2021.09.07. 20:26

Tisztelt Fórumozók

A következő levelet kaptam a közös képviselettől amellyel nem értek egyet- el kell fogadnom, és be kell fizetnem?
''Társasház csatornahálózata az eredetileg tervezett 41 lakás helyett, évek óta 51 lakást szolgál ki. Ez a többlet igénybevétel, sajnálatos, de nem meglepő módon, már eddig is számos meghibásodáshoz vezetett. Ezek között dugulások és az átemelő szivattyú cseréje is szerepelt már.
A vonatkozó költségek, mint ahogy az a társasházi számvizsgáló bizottság és az alagsori albetét tulajdonosok között is ismert és elfogadott, a fent említett tulajdonosokat terhelik. A teljes, eddigi összköltség 659.030,- Ft, amely lakásonként 65.903,- Ft kötelezettséget jelent. Ezeket a kötelezettségeket 2021. június hónapra terheltük be az érintett tulajdonosoknak, melyet kérünk lehetőség szerint egy összegben, de maximum 6 hónapra elosztva befizetni a Társasház részére!''
Természetesen nem ismertem,főleg nem fogadtam elsoha hogy ez engem terhelne, főképp mert az én lakásom nem is az átemelő szivattyún át csatlakozik a csatorna rendszerre.
Tisztelettel
Mormogi

MajorDomus # 2021.06.01. 18:30

Hogy jön ez ide?

LL.M. # 2021.06.01. 03:02

289/2021.(V.31.) kormányrendelet.
A közgyűlés is fontos. :)

MajorDomus # 2021.05.31. 19:13

Nagyon sokba nem kerül egy fellebbezés.
Főleg ha nyersz.
.
A törvényszéken ,,köszörűlik a késeket,,!

tulajdonoskk # 2021.05.31. 18:28

MajorDomus

köszönöm a válaszát.

De igen, van ügyvédem, és Ő is ugyanezt javasolta.

Én bizonytalanodtam kicsit el, mert nem azt látom, hogy a Th ügyekkel foglalkozó bírók lennének a legélesebb kések a fiókban, és ha ez másodfokon is így van, akkor költséghatékonyabb most elengedni az ügyet, mint továbbvinni, ezért kérdeztem meg itt is.

Köszönöm a megerősítést.

MajorDomus # 2021.05.31. 14:33

Egyébként mi van akkor ha a Földhivatal elutasitja a bejegyzést?

Akkor sokra megy a visszaható hatállyal!

MajorDomus # 2021.05.31. 14:30

Mindenképpen!
De hát nincs ügyvéded?

Ilyen bakit nem szabad a bíróságnak elkövetnie.

tulajdonoskk # 2021.05.31. 11:32

MajorDomus

köszönöm szépen a válaszát.

Az ítélet indokolásakor a bíró azt mondta, hogy a tulajdoni bejegyzés extunc, és ítéletben elutasítani pedig csak az ellenkérelem beérkezése után lehetséges, addigra meg már bejegyezték a tulajdonjogot.

Kértem e-akta hozzáférést, amiből kiderül, hogy az első tárgyalás kitűzését megelőzően semmikor nem kért be a bíró hivatalból tulajdoni lapot, pedig a keresetközlő végzés napján sem volt még bejegyezve a kislány tulajdonjoga, tehát nem volt perképes, vagyis így a helyes eljárás az elutasítás lett volna.

Ugyanakkor ha követem a bíró azon logikáját, hogy a széljegy számít, mert a tulajdon bejegyzés extunc, akkor a kislánynak az eladással elveszett a perbeli jogképessége és mivel az új tulaj nem akar belépni, akkor most kellett volna elutasítania. Valahogy azt érzem, hogy ez a pálya nagyon nem felénk lejtett...

A másodfokon jobban figyelik az eljárásrendet? érdemes fellebbezni, vagy jobbaz egészet elengedni?

MajorDomus # 2021.05.30. 19:36

tulajdonoskk

Ez úgy hülyeség ahogy van.
A közgyűlés határozatát csak tulajdonos támadhatja meg.

A perinditás időpontjában a lány nem volt tulajdonos.
A széljegyen feljegyzett tulajdonjoga - ebből a szempontból - annyit ér mint a papir amire feljegyezték.
Tágyalás kitűzése nélkül el kellett volna utasitani. Nem volt perbeli jogképessége.

Ugyanez a helyzet az új tulajdonossal is. Ő meg nem jogutód.
Semmi köze az egészhez.Ezért kérte a biró hogy gondoskodjon jogutódról,mert az új tulaj nem az.

drbjozsef # 2021.05.30. 17:49

Konczina,

Lehet albetétesíteni valszeg, de ahhoz az összes tulaj 100% egyetértése kell, mert alapító okirat módosítással lehetséges csak. Ez gondolom nem túl esélyes.

Anélkül viszont nem adhatja el neked. Legfeljebb, a lakásával együtt.

Ugyanakkor, miért nem béreled ki 99 évre? Ha használni akarod, akkor az is jó, nem?

Konczina # 2021.05.30. 17:00

Tisztelt Fórumozók,

Társasházban lakom, és a szomszéd kamráját szeretném megvenni (ő nem használja, eladná). Külön helyrajzi száma nincs, a tulajdoni lapon így szerepel: "lakáshoz tartozó helyiség, 1 db kamra" (udvaron van, távol a lakásoktól).

Érdeklődni szeretnék, hogy az önálló kamra kaphat külön helyrajzi számot (mármint ő elintézheti egyedül a földhivatalban, vagy kell a többi lakó beleegyezése)?

Illetve én ezt tőle megvehetem a többi tulajdonos hozzájárulás nélkül? (Az egyik szomszéd már azzal jön, hogy nem adhatja el, mert akkor neki nem lesz, és majd az övébe fogja rakni a cuccait... a másik meg azzal, hogy neki is kell a kamra, és ő már régebb óta lakik itt, így elővásárlási joga van...)

Köszönöm a segítséget előre is.

tulajdonoskk # 2021.05.30. 14:30

Jogvégzettek segítségét szeretném kérni, egyszerű laikus tulajdonos közös képviselő vagyok.

Társasházunkban az egyik lakást a tulajdonos a lányának ajándékozta. A lánya - akkor még széljegyen levő tulajdonosi várományosként - megtámadta a Th 2020 márc 13-i beszámoló közgyűlés 2 határozatát 2020 májusában. Indított további pereket is majd az elmérgesedett viszony miatt úgy döntött, hogy eladja a lakást. 2020 novemberében előszerződést, 2021 januárjában tulajdonjog fenntartásával adásvételi szerződést kötött, majd április 9-én birtokba vette a lakást az új tulajdonos.

Amikor megkaptam az átadás átvételi okiratot, beadtuk a bíróságra a tullappal együtt, amin az új tulaj már széljegyen volt. Bíró a tárgyaláson jegyzőkönyvön kívül az új tulaj csatlakoztatását tanácsolta felperesnek.

Amint bejegyezték az új tulajdonost, ezt a tullapot is beadtuk a bíróságra, mert szerintünk az értékes jtéssel a korábbi tulajdonos jogai és kötelezettségei megszűntek. A bíró ekkor megszüntetés terhe mellett végzésben felszólította felperest, hogy gondoskodjon jogutódról.

Felperes ügyvédje beadványban nyilatkozott a kitűzött tárgyalási nap reggelén, hogy az új tulaj nem kíván a perbe önként belépni és azt állította, hogy ilyen esetekben a bírói gyakorlat nem egységes, ezért szerinte felperes jogosult végigvinni az ügyet. A bíró lefolytatta a tárgyalást majd annak a végén érdemben elbírálta a keresetet a saját korábbi végzését figyelmen kívül hagyva.

Én úgy tudom, hogy a pp szerint az ingatlan értékesítésével a felperes kereshetősége megszűnt és hogy a kereshetőséget a bíróság a per bármely szakaszában hivatalból köteles vizsgálni.

Nekem csak 2 FT ítélet számát sikerült megtalálnom, ami szerint a kereshetőségi jog az eladással megszűnik és jogutód hiányában a keresetet ítéletben elutasították.

Tisztelettel szeretném kérni az ehhez értők válaszát, hogy a bírósági gyakorlat ebben ténylegesen eltérő-e, vagy ezt csak úgy mondták és a gyakorlat valójában egységes?

drbjozsef # 2021.05.30. 13:54

Szerintem de. De kit érdekel az, hogy szerintem?

MajorDomus # 2021.05.30. 10:44

Mert szerinted a közgyűlések nem fontosak???

drbjozsef # 2021.05.29. 17:02

Ez meg nem????
Miféle blaszfémia ez?

MajorDomus # 2021.05.28. 17:29

Ez meg nem????

LL.M. # 2021.05.28. 01:37

A foci fontos. :)

MajorDomus # 2021.05.27. 18:48

Sajnos.
Szerintem valamit nagyon benéztek odafent. Most ott tartunk,hogy lehet tüntetni,június 12-én 65 ezer ember szurkolhat a franciák ellen a Puskásban,de én 10 nyugdijassal nem tarthatom meg az éves elszámoló/tervező közgyűlést.