Társasházak jogásza!


babos # 2013.06.26. 19:29

Mufurc!

Köszi a segítséget.
Jelenleg a kk. keváltásán dolgozunk. Már minden meg van hozzá.Most viszont a kk közgyűlést hív össze júl.4-ei dátummal. közgyűlési meghívó sehol. Ma van az utolsó nap, hogy érvényesen meghívót küldjön. Honnan tudom? A 3 házból álló tház egyik háza már megkapta. Döbbenettel olvastam, hogy úgy akarja "lezavarni" a közgyűlést, hogy a másik két ház 2012-es 2013-as elszámolása-tervezete ( egymás után)az első 3 napirendi pontban van felsorolva. A mi részközgyűlésünk elszámolásról-tervezet elfogadásról 3 és fél óra volt. További 9 pont vqn tervbe véve. Mi van ebben az eswetben, ha a másik két ház nem kapta meg a meghívót időben?
Pp.1952. évi III. törvény
A napokban számított határidő esetén a határidő kezdetére okot adó cselekmény (pl. a kézbesítés) nem számít bele a határidőbe), így annak kezdő napja a következő nap.
Ezért a július 04.-ét (közgyűlés napja)már nem kell számolni, mert a közgyűlés napja előtt 8 nappal, kell a meghívót eljuttatni, a címzetthez.
Azaz július 3-2-1,június 30-29-28-27-26 visszaszámolva.
Tehát, ha ma nem találjuk a postaládában a meghívót, érvényes határozat nem hozható a közgyűlésen!!!!!!!!!
A május 31.-ri határidőt már nem is említem.
Igen ám, de vannal olyan napirendi pontok, amibe a másik két ház ( elszámolás tervezet) nem szólhat bele) Részközgyűlésen, ezzel az indokkal már a közgyűlést sem lehet elkezdeni a jogszabályra hivatkozva. Jól gondolom, hogy minden a többi napirendi pontot nem szabad tárgyalni. Vagy nem?

Mufurc_nagyon # 2013.06.26. 20:38

Kedves babos!

A jogkövető magatartás csak úgy kényszeríthető ki, ha megakadályozzák a
LEVEZETŐ ELNÖKI ÉS JKV. VEZETŐI POZICIÓK
megszerzését a régi képviselet számára.

A jkv-ben szereplő döntések a bíróság ellenkező tartalmú határozatáig hatályosak.

MÉG AKKOR IS , HA TÖRVÉNYSÉRTŐK;-(


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

babos # 2013.06.27. 13:19

Mufurc !

Köszi. Most vettem észre, hogy a közgyűlési meghívó kiállításának dátuma azaz a meghívó lap alján:
2013.június....szerepel.
Kell egyáltalán a meghívó elkészítésének dátuma, vagy ez is valami trükk?? Honnan tudjuk, melyik napon került a postaládába a meghívó? Hogyan bizonyítható, hogy a törvényben megszabott határidőben került oda?

Mufurc_nagyon # 2013.06.28. 07:21

Kedves babos!

A peres eljárás során a képviseletnek kell bizonyítania, hogy mikor postázta a meghívókat.

Mivel a leíráa alapján már a konfliktus közepében vagyunk ez csak egy mellék szál.

Javaslatom egy elfogulatlan és hiteles tanú meghívása a közgyűlésre. (pld közjegyző, területi jegyző, r. körzeti megbízott).
Amennyiben a képviselet üzletszerűen végzi a tevékenységet (ütk), akkor a felügyeleti szerve a székhelye szerinti jegyző;-)

A taktika továbbra is a mottóban!!!!!


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

aztapaszta # 2013.06.28. 14:18

A társasháznak közös kazánja van,(10 lépcsőház) amit a Cohtektől bérel sok-sok pénzért sok-sok éve már. Két év múlva jár le a bérleti szerződés.

Most a közös képviselő közölte a lakókkal, hogy egyedi fűtést kell kialakítani, melyre nincs meg a pénz, minden lakó kb 1000000ft-os hitelt kell, hogy felvegyen, ami a lakására lesz terhelve!

A lakóközösség hány százalékának kell a beleegyezését adni ahhoz, hogy ezt átverhesség rajtuk?

MajorDomus # 2013.06.28. 19:33

Babos
Nekem minden szmsz-ben az szerepel,hogy. Két tanu előtt kell bedobni a postaládába .

A képviselődnek is van ennyi esze,két ember fogja tanusitani, hogy még segitettek is bedobálni,tehát ezt felejtsd el.

MajorDomus # 2013.06.28. 19:35

Babos
Nekem minden szmsz-ben az szerepel,hogy. Két tanu előtt kell bedobni a postaládába .

A képviselődnek is van ennyi esze,két ember fogja tanusitani, hogy még segitettek is bedobálni,tehát ezt felejtsd el.

Ja,és 9 nappal a közgyűlés elött természetesen.

Mufurc_nagyon # 2013.06.29. 07:10

Kedves babos!

Még szerencse, hogy a peres eljárás során lehet vitatni a tanuk hitelességét.
Mondjuk, hogy alkalmazottja az ütk.-nak.
Esetleg a tanuskodók egyéb érdek közösségben vannak a képviselettel;-)

Az ajánlott levél feladó vevénye már egy másik tészta ;-(

Hát igen a tulajdonosok érdektelensége. Birtokomban van egy olyan SzMSZ, ahol a "gyors" ügyintézés érdekében az ütk. ügyvezetőjének szülő város bírósága van megnevezve az eljáró hatóságnak.
És ezt elfogadták a tulajdonosok. Hogy hogyan és miképp?????


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

babos # 2013.06.29. 08:19

Üdv!

Láttam, hogy egyedül dobta be nagy sunnyogva, közben elfelejtett egy pld-t kirakni, annyira sietett. Másik tanúm is van, éppen vele beszélgettem, amikor "osont" a kk.
Nincs meg a nyolc nap, tehát kérni fogom minden olyan napirendi pont új közgyűlésen való megvitatását, amely arra a társasházrészre vonatkozik, amely nem kapott meghívót. A 218 albetétes 3 gazdaságilag elkülönült társasház közgyűlését úgy hívta össze, hogy ebből 2 társasházrész 2012-es elszámolását, 2013-as tervezetét ezen a közgyűlésen akarja megvitatni, és plusz még 8 napirendi pontot. Még másnap délben is ott ülnénk. Nagyon fontos lehet neki, mert a költségmegosztók kicserélése (9 évesek) időszerű.
Esetleg valaki ezzel kacsolatban tudna árajánlatokat küldeni?
Még valami. Nincs arra törvény (nincs SZMSZ-ünk) hogy közgyűlési határozat híján nem szereltethet le tulajdonos radiátorokat, ezzel együtt költségmegosztókat?
Előre is köszönöm.

babos # 2013.06.29. 08:36

Mufurc!

A kk.elfelejtette megemlíteni, hogy nem egyéni vállalkozóként végzi a kezelést. A Tház név szerint Őt szavazta meg a kezeléssel. Közben kiderült, hogy egy cég nevében tevékenykedik. A cég nincs regisztrálva a területileg illetékes kerületi jegyzőnél. A kk. nem tudott bemutatni megbízási szerződést a cégtől, csak egy több éves meghatalmazást, hogy a cég nevében eljárhat. 1 mondat. A számlázó cégnek nincs megbízási szerződése a társasházzal. Továbbá, hogy legyen még hab a tortán, a cég az adott címen nem található. (megtettük a bejelentést az illetékes hatóságnál)
A cég 1 fő alkalmazottat foglalkoztat, és az nem a kk.
Ő kültag abban a cégben, és 1 éve ment nyugdíjba, a rendvédelmisektől. Bonyolult.
Elég egy mondat, hogy kezelje a házat? Mi van ebben az esetben, ha a ház, és a számlázó cég között nincs megbízási szerződés? Összehívhat egyáltalán közgyűlést, kezelheti-e a ház bankszámlájat, és a személyes adatokat?

MajorDomus # 2013.06.29. 08:48

adózási ls számviteli szabálytalanság,a képviselő viszont legitim,mert az ő nevére szól a megbizási.más kérdés,hogy a tevékenysége tiltott működés,mert nincs regisztrálva.

NAV, helyi Jegyző mint ingatlanvállalkozásfelügyeleti hatóság( van ilyen ) és röviden pont kerül az ügy végére

Mufurc_nagyon # 2013.06.29. 09:52

Kedves babos!

A bosszantó mellékszálakkal ne foglalkozzon!.

A közgyűlésen át kell venni a felügyeletet.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

babos # 2013.06.30. 04:32

Üdv!

Ismét, köszönöm a segítséget.

aztapaszta # 2013.07.02. 04:03

Aki tud segítene?

A társasháznak közös kazánja van,(10 lépcsőház) amit a Cohtektől bérel sok-sok pénzért sok-sok éve már. Két év múlva jár le a bérleti szerződés.

Most a közös képviselő közölte a lakókkal, hogy egyedi fűtést kell kialakítani, melyre nincs meg a pénz, minden lakó kb 1000000ft-os hitelt kell, hogy felvegyen, ami a lakására lesz terhelve!

A lakóközösség hány százalékának kell a beleegyezését adni ahhoz, hogy ezt átverhesség rajtuk?

Előre is köszönöm

Mufurc_nagyon # 2013.07.02. 06:16

Kedves aztapaszta!

VIGYÁZAT VESZÉLY!!!!!!

A közgyűlésen RÉSZTVEVŐK 50+1 TH% már eldöntheti a hitelfelvételt.
Kívéve, ha a hitelintézetnek van esze és egyéni szerződéseket köt minden tulajdonossal;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

aztapaszta # 2013.07.02. 18:15

köszönöm Mufurc én is ettől féltem, hogy van kiskapu :-( köszönöm

babos # 2013.07.04. 10:18

Üdv!

Kérdésem a következő jogszabállyal kapcsolatos:

Ttv. 22. § (1) A szervezeti-működési szabályzat előírhatja, hogy a tulajdonostárs köteles a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének
bejelenteni... stb
Mi van abban az esetben, ha nincs SZMSZ?
Kezelheti az adatok a a kk. a tulajdonos hozzájárulása nélkül?

Mufurc_nagyon # 2013.07.04. 16:33

Kedves babos!
akkor az ütk mulasztásos törvénysértést követ el.

A tulajdoni lapok adatai közhitelesek és publikusak.
Akkor onnan kell kimásolni. (kézzel)

Levelet is küldhetek a tulajdonosoknak, hogy adják meg ezt meg ezt.
Amennyiben megadják, akkor hozzájárultak az adatok kezeléséhez;-)

A törvény felhatalmazza a képviseletet az adat kezelésre;-(


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

békésalbérlő # 2013.07.13. 18:01

Üdvözlet!

Egy társasház első emeleti lakását béreljük a lakás tulajdonosától. Az erkélyünkre (az utcára néz)kihelyeztünk egy zászlót (az olaszországban nagy hagyománnyal bíró PACE (BÉKE) feliratú szivárványszínű zászlóról van szó). A ház egyik lakója követeli, hogy szedjük le. A lakás tulajdonosa áldását adta a zászló kihelyezésére. Ezek után követelheti-e a lakóközösség, hogy leszedjük? Van-e erre bármiféle jogalapjuk?

Köszönöm a választ!

misike52 # 2013.07.15. 16:29

Tisztelt Fórumozók!
Mit tehet a társasház?
A közös képviselő kb. 2 éve nem ad a jegyzőkönyvből
másolatot a tulajdonosoknak. Nem szedi be a közösköltség hátralékot. Nincs határozattal elfogadva a 2012.évi elszámolás. De lehet, hogy az előző évi sem.
Milyen módon lehet a rávenni arra, hogy a jogszabályoknak megfelelően dolgozzon?
Tényleg csak a lemondatás eszköze marad a számunkra?
Várom gyors válaszukat

Mufurc_nagyon # 2013.07.16. 18:08

Kedves misike52!

Villám gyorsan leváltani amíg nem késő.
A szolgáltatók a lakásokat fogják megterhelni!!!!!

Segítség alant.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2013.07.16. 19:57

A munka nem kényszer. Ha nem akar dolgozni,keressetek olyat aki hajlandó.

igen # 2013.07.16. 20:12

Folyamatos megbízási szerződéssel látott el társasházunkban egy személy takarítási, kukakihordási, és egyes ügyeleti (lift, hibajelentés a közösképviselőnek) feladatokat.
Az új közösképviselő munkaszerződést kötött vele, mondván, hogy a jogszabály nem engedi a folyamatos megbízást.
Valóban? Tud valaki ilyen jogszabályt?
(A munka törvénykönyvében írtak alapján én ezt nem látom indokoltnak. Így nagyon sok a közteher is, és nem kívánatos kötelezettségek hárulnak a házra.)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.17. 05:18

Bizonyára úgy látta a közös képviselő, hogy ez egy leplezett munkaviszony. Azt pedig büntetik.
(Egyébként természetesen nem tilos hosszabb időtartamú vállalkozási szerződés. A megbízási sem - de ez nem az volt.)

Mufurc_nagyon # 2013.07.17. 05:49

Kedves igen!

Kivéve a gyevi bírót,
mert ha a megbízási szerződés alapján számlát bocsátot ki az illető (egyéni vállalkozó, Bt. stb) akkor nem igazán követett el "leplezett munkaviszonyt);-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ