KicsiVuk,
Egy éven túl a bírósághoz fordulhatsz.
KicsiVuk,
Egy éven túl a bírósághoz fordulhatsz.
KicsiVuk
„De, a közös képviselő dolga lenne, mivel az egység a házhoz tartozik”
A te lakásod is a házhoz tartozik. Tehát az a helyes, hogy a közös képviselő nyakába sózol minden ügyintézést? Egy frászt! A ház közös ügyeit kell(ene) intézze, ez viszont nem közös, minden lakót érintő probléma szerintem. Intézze az, akit zavar. Persze ettől még nyilván a kk-t leválthatjátok.
Szomorú örökös:
„Le kell váltani, de kétlem, hogy a közös képviselő dolga lenne az üzlet tulajdonosával kakaskodni. ”
„nem itt a fórumon”
KicsikeVuk
„Akkor mit tudunk tenni?.....a kk. teljesen magunkra hagyott bennünket. ”
Le kell váltani, de kétlem, hogy a közös képviselő dolga lenne az üzlet tulajdonosával kakaskodni. Úgy gondolom, hogy egy ügyvéddel kellene leülni személyesen konzultálni - nem itt a fórumon - és általa levelet küldetni a tulajnak. Az ügyvéd tudni fogja, hogy milyen eljárással lehet esetleg „megijeszteni” az illetékest. Hátha ez megoldja a helyzetet, mert sajnos minden más megoldás jóval drágább szerintem.
Szomorú örökös:
Akkor mit tudunk tenni? Tarthatatlan az állapot. Mint írtam, a kk. teljesen magunkra hagyott bennünket. Kizárt, hogy ezt kötelesek vagyunk elviselni..Csak tudnunk kellene, hogy merre induljunk..(rengeteg más probléma is van a kk.-val, pl. nem tájékoztatta a házat a 2019-es katasztrófavédelmi rendeletről a kéményekkel kapcsolatban, ezért folyamatosan jönnek a végzések a lakóknak. ).
KicsikeVuk
„Ez évek óta így megy, nem tudunk velük zöldágra vergődni.....Lehetséges az Önkorményzatnál birtokvédelmet kérni? Ha igen, mi a menete?”
A vastagított rész miatt nem lehetséges szerintem, mert egy éven túli a történet.
Tisztelt Szakértők.
Társasházi ügyben szeretnék tanácsot.. Adva van egy 12 lakásos társasház (6 lakás az elsőn, 6 a másodikon . A másodikon lévő lakások Ezek kétszintesek, a tetőtérben vannak a szobák), alatta üzletek és egy vendéglátó egység. A vendéglátó egység konyhájából az elszívó cső a tető feléig van felvezetve , így pont két lakás ablaka között. Ez azt eredményezi, hogy azon a lakások tulajdonosai egysezrűen képtelenek ablakot nyitni a szag miatt ( a többi lakásban is érezhető, de sokkal kevésbé). Ez évek óta így megy, nem tudunk velük zöldágra vergődni, a kk. sem segít ( kk.-t fogunk váltani, ez már 100%). A kérdés a következő:
A válaszokat előre is köszonom.
Bari Klara,
Egyszerűbben : közös megegyezéssel (szinte) bármit lehet, megegyezés híján bíróság dönthet vitás kérdésben.
Esélyed? Nem ismerjük a beruházót. Bíróságon? Szerintem csak kivételes esetben. Ha olyan műszaki megoldás kell, ami ellehetetleníti a lakásod rendeltetésszerű használatát. Persze, ha valami menet közben történik, akkor is lehe bírósághoz fordulni.
Bari Klara
„Felteszem ismét, hátha most kapok választ”
Szerintem kaptál már rá választ. Ne reméld, hogy most más lesz.
Felteszem ismét, hátha most kapok választ:
Üdvözlet!
Belvárosi 120 éves társasházunkban már 3 éve tartunk egy tetőtérbeépítés felé - eddig még csak az adminisztrativ + jogi lépések, az építési terv még nem jogerős. Én a legfelső emeleten lakom, közvetlenül érintett leszek, a lakásom valszeg beázik, bereped, stb. Az 1 évig tartó zajt már nem is említem, de azt igen, hogy közvetlenül a lakásom mellett van a hátsó lépcsőház, (vészlejárat) ide tervezik majd a liftet betenni, olyan áron, hogy a 120 éves masszív csigalépcsőket kiverik, amitől garantáltan bereped az amúgy vékony oldalsó falam is. Egy hiperaktív, impulziv kamasz gyerekkel úgy érzem nem tudjuk ezt egy évig elviselni., hogy fentről is, meg oldalról is ostromolnak. Szeretnék arra az időre elköltözni egy bérelt lakásba. Úgy hallottam, hogy rá lehet venni az padlásteret beépitő céget, hogy biztosítsanak nekem másik lakást (az ő költségükön) itt a kerületben, ami alol persze ők majd megpróbálnak kitérni. Hogyan lehet ezt elérni? Kell ehhez ügyvédet fogadnom?
Köszönöm előre is a választ,
Klára
Kedves fórumozók, remélem, találok itt olyat, aki jártas a tűzvédelmi szabályozásokban. (A kérdést eredetileg a segítség fórumszekcióban tettem fel, de hátha e topikban relevánsabb.) Röviden vázolom a problémámat.
Évekkel ezelőtt vas trapézlemezzel választottunk le egy darabot egy társasház -1. szintjén, egy teremgarázs egy sarkán, ahol különböző dolgokat is tárolunk, és eddig nem is volt semmilyen gond. A kiépítést megelőzően elolvastam a társasház tűzvédelmi szabályzatát és az Országos Tűzvédelmi Rendeletet is, és sehol nem találtam erre vonatkozó tiltásokat. A ház gondnoka említette, hogy tűzjelző füstérzékelőt kellene tenni az így kialakított - nem hermetikusan - elhatárolt, kb. 12 m2-es helyiségbe, bár én ebben sem vagyok teljesen biztos, hogy törvényi kötelezettség, minthogy tűzoltó szórófej van bent és a tároló mellett nem sokkal füstérzékelő is, a teteje pedig nem zárt, az egész fal nem minősül tűzhatárnak, noha nem éghető anyagból van. Olyat is mondtak, hogy szerintük ott nem lehetne semmit sem tárolni, csak autót.
A kérdéseim tehát, hogy
kötelező-e egy ilyen elhatárolt garázsba füstérzékelőt elhelyezni a sprinkler mellé,
ütközik-e bármilyen akadályba - nem gyúlékony folyadék vagy aeroszol - tárgyak, pl. szerszámok, bútordarabok, polcok, ládák tárolása gépjárműn kívül.
Nem szeretnék valami hatalmas bírságot kapni, viszont saját kutatásom nem igazolta, hogy bármilyen rendelet tiltaná, hogy egy teremgarázsban elkülönített garázshelyen tároljak is. Sem a THSz, sem az OTSz.
A hozzászólásokat előre is köszönöm!
Kedves Majordomus!
Nagyon köszönöm a válaszát és hogy időt szánt a kérdés megválaszolására!
A lift szavazati arányával kapcsolatosan teljesen elbizonytalanodtam, ha megengedi, akkor az alábbiakban idézem a korábbi kérdésemet és az arra adott válaszokat.
E szerint a korszerűsítés és a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások fogalmának meghatározása és értelmezése nem egységes.
“Poppy Meldrum
Tisztelt Szakértők!
Keresgéltem a korábbi bejegyzések között, de első körben nem találtam választ a kérdésemre sem a "lift" sem a "felvonó" keresőszavakkal, de elnézést kérek, ha csak én nem találtam meg.
Társasházunk közgyűlésén felmerült, hogy liftet építsünk a házba. Az lenne a kérdésem, hogy a beruházás megszavazásához egyhangú döntés szükséges-e (vagyis a lift építése a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásnak minősül-e).
Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
drbjozsef
„Tht. 56.§ 3. Rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások: az állagvédelmet meghaladó, a fenntartás (az üzemeltetés, a karbantartás és a felújítás) körébe nem tartozó olyan munkálattal összefüggő kiadások, amelyek az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévő épület, épületrész bővítésével, átalakításával vagy közös tulajdonba kerülő új épület, épületrész, illetőleg épületberendezés létesítésével járnak.”
Szerintem eléggé az.
Poppy Meldrum
Kedves József!
Köszönöm a választ!
Kicsit elbizonytalanodtam, mert úgy látom, hogy a lift kiépítése a korszerűsítés fogalmába is beleérthető.
A Tht.56. § 2.3.3. pontjában a korszerűsítés,mint a felújítás egy altípusának fogalma szerepel. Ezt a pontot a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXVI. törvény módosította. A 2011. évi LXXVI. törvény iromány állapotához elérhető részletes indokolásban az szerepel, hogy a korszerűsítés fogalma a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló 34/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet 1. § 8. pontja mellet a az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. számú melléklet fogalommeghatározások 47. pontján alapul, amely így szól: "Korszerűsítés: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmasságának javítása, használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építési-szerelési munka".
Ezek alapján a felvonó létesítése beletartozik a korszerűsítés fogalmába?
Elnézést, hogy nem egyben tettem fel kérdéseimet. Valószínűleg csak én gondoltam túl.
Köszönöm szépen!
MajorDomus
Nem.
drb...nek igaza van.
Ha az eddigi kötélhágcsót csréled liftre,az korszerűsités.
Itt viszont olyan beruházásról van szó,ami a társasházban addig nem létezett!
Egy új épületberendezés létesül,ami megváltoztatja az Alaitó Okiratnak a közös tulajdon felsorolását tartalmazó fejezetét.
.
Tehát 100 %”
1. Valaki félrevezetett.
A ift beépítése korszerűsítésnek minősül nem tartozik a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások (nem új épületrész kialakitása stb.) közé.tehát közgyűlésen megszavazható,de szigorúan ajánlott minősitett többséggel a későbbi viták elkerűlése érdekében. De a második pont miatt ez úgyis tökmindegy.
2. A törvény szerint valóban 2/3-os többséggel lehet dönteni az eladásról,de sokra nem mentek vele,mert a tetőtér beépítése miatt mindenképpen új Alapító Okirat szükséges,és mivel minden tulajdonosnak megváltozik a tulajdoni hányada,annak elfogadása 100 % -al lehetséges.
Az eladásról szóló döntés meghozatalakor egy külön napirendi pontban dönthettek a befolyó pénz elhelyezéséről/befektetéséről vagy felhasználásáról is,de fontos hogy ez szerepeljen a napirenden.
3. nincs olyan bírói itélet ami a nem szavazatokat figyelmen kivűl helyezné a többség érdekében! Ez nem tanácsköztársaság hanem társasház.
4. A társasházat ez esetben nem szabály kötelezi,hanem majd a helyi épitési hatóság engedélye és feltételei.
Az OTÉK rendelet, ( ha jól emlékszem 85 §) úgy rendelkezik hogy ott kötelező a lift ahol 10 méternél magasabb távolságot kell áthidalni a lakóépületben. Ez jellemzően 4 emeletet jelent. Eddig 5 emelettől voklt általános,4 emeletesben szinte sehol nincs lift.
Új lakószint esetén elő fogják írni a liftet ha a 4.szint padlószintje 10 méteren felül van
Kedves Szakértők!
Egy évvel ezelőtt már feltettem kérdésemet társasházi lift kiépítéséhez kapcsolódó szavazati aránnyal kapcsolatosan, akkor megkaptam a választ, hogy 100%-os támogatás szükséges a lakók részéről. Ezt ez úton is nagyon köszönöm.
100 évesnél idősebb, 3 emeletes budapesti társasházunk közgyűlésén azóta is téma a lift kiépítésének kérdése. Most felvetődött, hogy egy vállalkozó a társasház tetőterét akként vásárolná meg, hogy vételár helyett kiépítené a liftet és még pár javítást elvégezne a ház közös részein. Lakásokat szeretne kialakítani a tetőtérben.
Ha idejük engedi, akkor az alábbi kérdésekre szeretnék választ kapni:
Nagyon régóta téma már ez a kérdés a társasházunkban és jó lenne már egyszer és mindenkorra pontot tenni a végére.
Köszönöm szépen előre is a segítő válaszukat!
Speciel a zártégésterű kazánnak nem mindig kell dupla bélelt kéménycső. Lehet olyan is, hogy egyik külön csövön béjön a levegő és a másik csövön kimegy az égéstermék. Ez utóbbit szokták a kéménybe beaplikálni... jó drágán.
Van persze olyan is, hogy dupla - falú cső is. Belül a füstgáz kivül a levegő. Meneget.
Mind a turbós kazánnál mind a kondis kazánoknál.
Az egyik lányom pont az ünnepek előtt érdeklődött mennyi is lenne egy kazáncsere. Egyik mondott 1 millát aztán 1,2 és volt aki 1,7-et mondott. Na ekkor szóltam a kihangosított telefonba... mester miért nem 5 milla ? Ennyi erővel ha már lúd, akkor legyen jó kövér !!
Nagyon szomorú vagyok, mert olyan anyagi helyzetben vagyunk egy páran, hogy ezt most nem engedhetjük meg magunknak. Még egy szeg a koporsónkon! Még műkődnek a kazánok, nem 50 éves kazánokról beszélünk. Miért nem teremtik elő a felújítási alap befektetetésével, és csinálják meg 5-10 év múlva. :(
Amazon,
Nem az alkatrész a gond. Hanem a törvény, kb. 4 éve nem lehet már mást, csak zárt égésterű kazánt bekötni, aminek dupla bélelt cső kell. A nyitott égésterűnek sima bélelése van, abba nem lehet bekötni az újat, át kell alakítani a kéményt.
Ha minden lakásnak van saját, egyedi kéménye, akkor nem kell beszállnod, de feltételezem, nálatok nem ez a helyzet.
Ha több lakás van bekötve egy kéménybe, akkor mindenkinek egyszerre váltania is kell, átalakítást is fizetnie kell. A kémény ugyanis a társasház tulajdona, a közösség fizeti az átépítést. Akkor is, ha te nem is használod, mert elektromosan fűtesz.
Vesd össze : földszinten lakó nem használja a liftet, mégis az ő közös költségéből is fizetik, vagy csak a legfelső lakónak fontos, hogy ne ázzon be a tető, de azt is a teljes közösség fizeti, tartja karban, újítja fel.
Sajnálom, de nem értek hozzá. A 2003-ban épült lakásokban Buderus gázkazán van, ahhoz van kialakítva a kémény. Talán ezt már nem gyártják? Alkatrész hiány is lehet? A lényeg, hogy pár lakó, akiknek már javíttatni kellett három éve már elkezdte, hogy meg kell tenni ezt a kéményátalakitást, mert így másfajtát nem lehet hozzá csatlakoztatni. Nincs az, hogy tájékoztatunk minden lakót a lehetőségekről - pl. elektromos mennyibe kerülne, stb. Igen, én is így gondolom, hogy ők eddig is fűtöttek,mert megjavíttatták. Az újra is kell majd költeni idővel. Akkor megint kitalálnak valami mást? Közösképviselők jöttek-mentek, mert, aki nem hajtotta ezt végre, azt menesztették. Most van egy új, aki ráadásul itt lakott, és még barát is, na most ő mindent végrehajt. Továbbra is az a kérdésem, hogy, ha vállalom az elektromost, akkor be kell ebbe szállnom?
Amazon !
Van valamii ellentmondás nem szakszerű dolog ebben :
„ a kémények átalakítását, hogy az eddig csak kondenzációs kazánt rácsatlakoztató helyett alkalmas legyen pl. turbó kazán hozzá csatlakozásához is.
” A kondis kazánok a legkorszerűbbek, igaz azok kéménye egy kicsit más mint a turbós kazánoké. Tehát vagy kondis vagy turbós, olyan nincs ,hogy mind a kettőre ugyan az.
Egy 2003 ban épült háznál csak vannak fűtőberendezések az egyedi lakásokban, olyan, hogy ennyi idő alatt nincs fűtés az nonszenz.
Valaki nagyot akar kaszálni itt ! Nagy valószínűséggel még un. nyitott égésterű kazánok vannak a lakásokban, nos azok ha elromlanak, akkor már csak kondis kazán telepíthető, sok sok pénzért. Cirka 1,3 millió. Ez tartalmaz némi kéményes mókát is.
Amúgy a kéményeken sok mindent lehet alakítani, de csak konkrétan a lakás és a kazánnak megfelelően.
Köszönöm a válaszát!
Ha én elektromos kazán mellett döntök, be kell szállnom ebbe az átalakítási projektbe? (Van már a társasházban olyan, aki már lecserélte elektromosra.)
Az elején múlt időben írsz, a végén jövőben.
A társasházi közgyűlési hatrozatot bíróság előtt megtámadhatja 60 napon belül az a tulajdonostárs, aki szerint a határozat jogszabályba, az alapító okirat vagy az SzMSz rendelkezéseibe ütközik, vagy az ő jogos érdekeit sérti. Ezzel nem mondtam, hogy a konkrét esetben sikeres lesz a per.
Szerintem nem kell ehhez még minősített többség se, nem hogy egyhangú döntés.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Lehet -sőt biztos-, hogy volt már ilyen jellegű kérdés. Próbáltam is visszalapozni, de elfogyott a türelem. Az alábbiakban szeretném a tanácsát kérni. Hosszú leszek.
Egy 2003-ban épült 100 lakásos társasházban a közgyűlésen megszavazták a kémények átalakítását, hogy az eddig csak kondenzációs kazánt rácsatlakoztató helyett alkalmas legyen pl. turbó kazán hozzá csatlakozásához is. Mindezt azért, mert pár tulajdonos megúnta a javíttatást, és szeretne újat. Ott sem értettem egyet vele, mert egy alig 20 éves háznál erre még nincs szükség. Ha nagy számban lenne javíthatatlan a jó minőségű kazánunk, akkor egyetértenék. Folyamatos meggyőzés folyik a háttérben. Most kaptunk egy levelet a közös képviselőtől, hogy mivel ott elfogadásra került, írásbeli szavazást tartanak. Amin lényegében már csak a technikai részét bonyolítják le. Milyen munkálatok vannak, és azzal egyetértünk vagy sem, hogy kit bízzanak meg. Már a levél is úgy íródott, hogy egy jogszabályra hivatkozik, amiben a kéményeket át kell alakítani. Teljesen félreérthető, mert az idősek készpénznek veszik, át kell alakítani. Holott átalakítani csak akkor kell, ha a más fajta kazánt is szeretnék rácsatlakoztatni. Hiába érvelünk, hogy a szomszéd háztömbökben sem végeztek ilyen munkákat, pedig előttünk épültek. Válasz: azt már rég megcsinálták. ..és ezt elhiszik nekik. Úgy szavaz mindenki, hogy nem tudja, ki tudja fizetni egyösszegben a 300 e ft-ot, kíván hitelt felvenni, kinek építsék be a közös ktg-be. Azt szeretném kérdezni, hogy ehhez nem kell egyhangú szavazás? Ha én történetesen vállalom, hogy inkább elektromos kazánt építtetek be, majd egyszer, ha szükséges lesz, akkor is hozza kell járulnom most ehhez? Továbbá, ha megszavazzák, kérhetem a határozat hatálytalanítását, és van esély rá, hogy a bíróság hatályon kívül helyezi? Köszönettel!
szucs.gabor,
Hogy a fenébe ne kellene. Nem a tulajdonod, csak használati jogot vettél.
Átalakítani csakis a tulajdonos hozzájárulásával, esetedben a közgyűlés jogosult.
szucs.gabor
Te írtad, hogy „kizárólagos használattal bíró, osztatlan közös tulajdonban lévő”, ergo az sosem lesz a te tulajdonod, ilyesformán az én laikus véleményem az, hogy nem fogod tudni fallal körülvenni sem így, mert ahhoz sem a közös képviselő, sem pedig a többi tulajdonos nem fog hozzájárulni.
Üdvözlök mindenkit. Társasházban lakással együtt vásároltam egy kizárólagos használattal bíró, osztatlan közös tulajdonban lévő teremgarázs helyet, melyen méretéből adódóan ki tudnék alakítani egy kisebb tároló helyiséget is (ytong tégla, tűzgátló ajtó). Kell ehhez valamilyen fajta engedély?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |