Társasházak jogásza!


Mufurc_nagyon # 2013.01.23. 17:35

Kedves P.Adi!

Akkor kell, ha az ütk. nem akarja a jelenlegit átdolgozni;-)

189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet

a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról

22. § Társasházban az alapító okirat vagy a szervezeti és működési szabályzat, lakásszövetkezetben az alapító okirat a központi fűtés és a melegvíz-szolgáltatás elszámolásának más módját is alkalmazhatja.

23. § (1) Az üzemben tartó köteles éves költségvetést készíteni, és annak alapján az egyes fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz-díj összegét és az ebből havonta esedékessé váló díjrészletet kiszámítani.

(2) Az üzemben tartó a naptári évet követő május hó 31. napjáig köteles írásban közölni a fogyasztókkal:

  1. az elszámolást;
  2. a szolgáltatás tervezett időtartamát és mértékét;
  3. az üzemeltetés költségvetését; valamint
  4. a fizetendő előzetes éves és havi fűtési díjat és melegvíz-díjat.

24. § Az elszámolásnak tartalmaznia kell

  1. a ténylegesen felmerült, költségnemek szerint részletezett üzemeltetési költséget;
  2. a tényleges összes üzemeltetési költség alapján az egyes fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz-díj végleges összegét;
  3. az egyes fogyasztók esetleges tartozását vagy túlfizetését.

25. § (1) A költségvetést és az elszámolást a fogyasztók szótöbbséggel meghozott határozattal fogadják el, társasházban az alapító okirat vagy a szervezeti és működési szabályzat, lakásszövetkezetben az alapító okirat rendelkezik az elszámolásról.

(4) Nem tartozik a törvény hatálya alá

  1. a saját felhasználási célra hőt termelő létesítmény, valamint az a hőtermelő tevékenység, amit a termelő, szolgáltató közbeiktatása nélkül, közvetlenül a fogyasztónak egyedi közüzemi szerződés alapján biztosít;

3. melléklet a 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelethez

Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat

Általános rendelkezések

Mérés, díjszétosztás, díjfizetés
24. A társasházak, lakásfenntartó szövetkezetek szétválása, az ingatlanok megosztása esetén a hőellátás és az átvett hőmennyiség felhasználónkénti szabályozását és mérését az érintett tulajdonosi közösségek saját költségükön valósíthatják meg.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2013.01.23. 20:47

pad

a távhőszolgáltató a fűtési fogyasztói közösséggel köt szerződést,azért nem mindegy mert ebbe beletartoznak a bérlők is.

a közösség nevében a közös képviselő köt szerződést.

a felosztás megváltoztatása, kizárólagos joga a közgyűlésnek.
minden más mellébeszélés.
ott reklamálj.

Vitos # 2013.01.23. 22:29

Üdvözletem Mindenkinek!

Mi a teendő abban az esetben, ha társasházunkban orvosi rendelő működik?
Olyan rendelőről van szó, mely csupán lakásként van bejelentve. Semmilyen tábla, semmilyen azonosító nem található sem a ház előtt, sem a házban. Csak úgymond a beszervezett, megbízható vendégeket engedik be.
Engem speciel nagyon zavar, mivel jelentős a forgalom és este munka után az ember pihenni szeretne már.

Köszönöm a válaszokat!

osmi # 2013.02.19. 11:47

Informálódni előtte kelletett volna..., de a jgyk.hitelesítők tán találnak vmit, ami miatt nem hitelesítenek és ismételt kgy.-t kívánnak a tulajok.
Ez esetben term. a korábbi összehívó (k) az illetékesek, a napirendek ésszerű megfogalmazásával.

ÜTK # 2013.02.19. 12:00

Jaj Istenem...

A közgyűlési határozat alapja a szerződésnek, illetve szerződés hiányában - sok helyen nincs is - az számít szerződésnek, így abban kell meghatározni, hogy mikortól kezdődik a jogviszony. Ez lehet későbbi dátum, pld következő hó elseje, vagy a közgyűlés napjától.

Mufurc_nagyon # 2013.02.19. 14:06

Kedves Edit22!

Ha tudták volna, hogy elesenek előtte leültek volna;-)

Szóval, ha nincs jegyzőkönyv nincs bizonyíték, nincs megbízás
Nem férhetnek hozzá a számlákhoz.

Az a korrekt, ha elhatározásukról értesítik az érintettet;-)

A SzVB HÍVJON ÖSSZE SÜRGŐSSÉGGEL egy közös képviselet választó közgyűlést.

Az alanti linken talál mintát a meghívóra, a napirendre, szerződés tervezetre mintákat.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

panellakos48 # 2013.02.19. 16:48

Tisztelt Jogi Fórumozók!

Két kérdésem van: MI A TEENDŐ, - a felmentés kivételével!

1./ ha az Ütk. 30. napot meghaladóan sem válaszol tulajdonosnak egy teljes nagyberuházási (fűtéskorszerűsítés, szigetelés, nyílászáró csere, vízcsőhálózat rekonstrukció) – a tulajdonosok számára kiadott, – ajánlattal kapcsolatos konkrét, tartalmi, kérdésekre?

2./ ha a tulajdonos, a társasház gazdálkodására vonatkozó iratbetekintést kér – több, állandó fogadónapra(!) – és a levelét válaszra sem méltatja?

Válaszukat előre is megköszönöm! Üdvözlettel

osmi # 2013.02.19. 17:07

Kedves Panellakos48!
A kivételre figyelemmel; a tul.társak győzködése, hogy érdeklődjenek a pénztárcájuk és a tulajdonuk ügyeiben.Nem könnyű. A k.k.-re pedig lehet csúnyán nézni, sztem nem fog annyira megsértődni, hogy visszaadja a megbízást...
Edit 22!
Hidd el, így a legsímább. Lehet, hogy mégiscsak ragaszkodni fog, hiszen ha lesz hitelesített jgyk., akkor dokumentáltan megválasztottátok.Naponta mégsem lehet kgyűlni, bárha szeretitek...

Mufurc_nagyon # 2013.02.19. 20:03

Kedves panellakos48!

Mindkét esetben csak polgári perrel kényszeríthező ki.

Két év, 21000 Ft/db + 6600Ft tulajdoni lap.

Kedves Edit22!

Ki volt a levezető elnök, jegyzőkönyv vezető, az összehívó?


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2013.02.19. 20:30

Edit

az ártatlanság vélelme mindenkit megillet,
nem lehet egy pletyka Alapján megitélni egy céget,aki ötven házat kezel,esetleg évtizedek óta. nem érdemelnek meg egy esélyt?

egy év mulva,ha megvan az ideális jelölt,még mindig ráértek leváltani,
s nem kell most kapkodni.

ha ilyen muff féle outsiderre hallgattok,nagyon csunya rágalmazási és hitelrontási per elé néztek.

csak zárójelben jegyzem meg,a közgyűlési határozat érvényessége, nem attól függ hogy alá van e irva a jegyzőkönyv!

amíg nincs uj döntés,addig a cég a közös képviselőtök,s jár nekik a dijazást is. pont.

Mufurc_nagyon # 2013.02.20. 07:03

Kedves Edit22!

Vigyázat Maj prof. kitűnóen ért az ijesztgetéshez. vessző

Hogy jogkövető megoldást is javasoljak, mint kívülálló;-)

Elkészül a "választó" közgyűlés jegyzőkönyve.

Úgy e minden határozatot felülír egy időben későbbi határozat.

A SzVB elnöke kiír egy írásbeli szavazást az alábbi napirendi ponttal.

2013/02/xx sz. határozat.
A társasház tulajdonosai úgy döntenek,hogy az x.y képviselet megbízását visszavonja. A SzVB tagjait bízza meg az ügyvezetéssel ideiglenesen, amely az üzemeltetési számlák kifizetésére vonatkozik.
Új szerződést a SzVb nem köthet.
A banki utalványok aláírási joga a SzVB tagjait illeti meg, kettős aláírás keretében. Az utalványozási összeghatárok változatlanok.

Meghatározzák az írásbeli szavazás határidejét.
Ez után már tudnak jegyzőkönyvezni.;-)

Ugyebár az ütk indoklás nélkül váltható le.
Nem igaz?, kedves Maj. vessző


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ÜTK # 2013.02.20. 09:21

Nem, nem indoklás nélkül, bár a magadfajtától jól hangzik :)
Kifejezetten kíváncsi vagyok mivel foglalkozhatsz, miből élsz Te, amikor nem főállásban a közös képviselőket gyűlölöd.
Polgári jogviszonyban minden felmondástól elvárható egy indoklás. Persze a magad fajta emberek hadilábon állnak ezzel, mert jellemükből fakadóan indok nincs, csak feltételezés, vélelmezés, a jog útvesztőin való okoskodás, laikusként...

2n2a # 2013.02.20. 09:36

Tisztelt Fórumozók!

Remélem senkit nem zavarok vele, ha egy kicsit más jellegű hozzászólással élek a felületen -én nem kérdezni szeretnék, hanem ajánlani.
Ajánlom magunkat! :)
Családi vállalkozásunk 12. éve foglalkozik társasházak kezelésével, könyvelésével és könyvelésének ellenőrzésével. Szakképesítéssel és nagy szakmai tapasztalattal, ezen felül jól bevált, megbízható szakemberi gárdával rendelkezünk.
Irodáink a IX. és a II. kerületben vannak.
Akinek szüksége lenne a fent felsorolt szolgáltatások bármelyikére és úgy gondolja, megtisztel minket bizalmával, írjon nekünk!
Szép napot mindnekinek!

osmi # 2013.02.20. 09:56

Edit!
Akkor vállald magadra, hogy érvénytelen volt a kgy.
( sztem mindig lehet valós okot találni). Erről értesítsétek a tulajokat és a céget is. Utóbbival elnézést kérve közöljétek, hogy magatok csináljátok továbbra is, ha befulladtok számíthattok-e rájuk.
Nem kell túlbonyolítani.

osmi # 2013.02.20. 10:27

Kedves ÜTK!
A megbízás bizalmi viszony.Ha nincs bizalom, hogy az ügyemet "elvárható gondossággal" fogja vinni, nincs megbízás. Hogy kinek mi az elvárható g. az lényegi kérdés. Aki igényesebb többet válogat.

osmi # 2013.02.20. 10:41

Mint látszik van mibűl.

Mufurc_nagyon # 2013.02.20. 10:56

Kedves ÜTK!

Ne tévessze össze a gyűlöletet, az ismeret terjesztéssel.

A tulajdonosok nem végeztek "tanfolyamot"

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kgy. határozatokat csak tulajdonos támadhatja meg.
A határozat a kihirdetéskor lép érvénybe.
(persze, ha van jkv.;-)

Ebben az esetben ez a tény nem áll fenn;-)

Szóval a lehetőséget az indulat feltételezésével ne próbálja "lejáratni" ;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ÜTK # 2013.02.20. 14:17

Osmi kedves mivel ez itt egy jogi fórum, a megbízás nem érzelmi, hanem jogi alapjairól esik szó. A megbízás, mint jogviszony, melynek ptk ban szabályozzák a feltételeit. Ezek között szerepel a felmondás is, és az is, hogy az milyen indokkal következhet be. Tényleg van miből válogatni benne, de az "azt mondták" "szentül hisszük" "véljük" " csak úgy" nem szerepel benne.

Dzsonni # 2013.02.20. 14:48

Üdv!A következő ügyben szeretnék segítséget kérni:
Van ugye az a gyakori panelház típus,aminél emeletenként 6 lakás van,mindkét oldalon 3-3.A 3 lakás közül az egyiknél gyakori,hogy a tulajdonos úgymond eltulajdonítja a folyosó azon részét,ami kizárólag az ő lakásához vezet. Ez annyit jelent, hogy a bejárati ajtó eredeti helyzetéhez képest vagy magát az ajtót teszi olyan másfél-két méterrel kijjebb, vagy egy ráccsal zárja le azt a plusz részt.Ez senkinek a menekülési útvonalát nem zárja el,senkit nem zavarhat,kivéve azt,aki közvetlenül egy másik ember bejárati ajtaja előtt szeretne ácsorogni...Az lenne a kérdésem,hogy egy ilyen művelethez milyen engedélyek szükségesek?

Remélem,sikerült érthetően leírnom a dolgokat, ugyanis a közös képviselőnek kb. 20 percig kellett magyaráznom,mire megértette (bár ebben azóta sem vagyok biztos),hogy mit szeretnék,majd elküldött azzal,hogy erre semmilyen körülmények között nincs lehetőség,ne is raboljam az idejét. Ahhoz képest,hogy nincs rá lehetőség,nagyjából a lépcsőház felénél meg van ez csinálva, az egyik ilyen lakó azt mondta,az önkormányzattól kért hozzá valamilyen engedélyt.Sajnos sem itt,sem általánosan az interneten keresve nem találtam még említést sem ezzel kapcsolatban(de lehet,hogy csak rossz kulcsszavakkal kerestem). Bármi segítséget szívesen fogadnék!

nandy # 2013.02.20. 16:05

Edit22, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy eddig nem volt közös képviselőtök, és ezután sem lesz. Vagy valamit félreértettem netán?

Társasházaknál kötelező és erősen ajánlott is a közös képviselő ill. intézőbiztottság megléte. Az SzVB ellenőrzésre jogosult, nem pedig irányításra, üzemeltetésre, házkezelésre... Én nem is lennék nyugodt, ha nálunk a lakóközösség önjelölt tagjai vinnék a ház ügyeit. Nem véletlenül külön szakma a társasházkezelés, ezt nem lehet autodidakta módon "megtanulni". Ahhoz túl nagy a kockázat és a felelősség! ---------
Azt a közgyűlést elfelejteni nem igazán lehet, már csak azért sem, mert gondolom a megválasztott közös képviselő is kapott rá meghívót, tehát nyoma van.

Az meg elég necces, hogy utólag találjátok ki: nem volt határozatképes a közgyűlés. Eleve nem is életszerű, mert a határozatképességet a közgyűlés kezdetekor meg kell állapítani, napokkal utána már nem ér.

Egyébként látszik, hogy nem vagy tisztában sok mindennel (nem is baj az, csak ne érezd úgy hogy mégis...), mert a közös képviselő megbízatása nem a szerződés aláírásának napjával indul. Azt mindig a közgyűlési határozat szabályozza. abban van benne a dátum. Ha nincs külön rendelkezés róla, akkor a közgyűlés napjától ő a kk.

Nem tudtok mást tenni, mint hogy összehívni egy újabb közgyűlést, amin a mostanit leváltjátok, és újat választotok.
Mindenesetre beszéljetek a mostani kk-val, márcsak azért is, mert jelenleg ő jogosult összehívni az új közgyűlést, tehát nem kellene nagyon összeveszni vele.

nandy # 2013.02.20. 16:15

panellakos48:

Nincs nálatok SZVB? Próbáld felvenni velük a kapcsolatot, hátha...

Akár lakógyűlést is összehívhatnátok (az nem egyenlő a közgyűléssel!), amire a közös képviselővel is egyeztetnétek, hiszen nagy beruházások esetén jogosan érdekli a tulajdonosokat néhány dolog.
Azt nem tartom szerencsésnek, hogy egy-két tulajdonos szólóban írogat, betekint stb... mert gondold el, mi lesz, ha minden héten van újabb kíváncsi tulajdonos?

osmi # 2013.02.20. 17:30

ÜTK Kedves!
Épp erről írtam.Hátha, mégis, egyszer Te is...

osmi # 2013.02.20. 19:53

:)

MajorDomus # 2013.02.20. 20:14

,, sic transit gloria mundi, ,

Mufurc_nagyon # 2013.02.21. 09:06

Melyik világé?;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ