Polgári per önkormányzat ellen?


derill # 2004.09.20. 07:28

Nem mondtam, hogy nem értek egyet. Eddig is egyetértettem. Ettől még nem hagynám annyiban, hiszen az államigazgatási elévülési idő 3 év. Tehát kérném:))


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

csufi99 # 2004.09.12. 18:42

Egyetértünk. Felebbezést is nyújtott be, mivel a határozott idő eltelt, s ismét új határozat, ezt megfellebbezte.
Közben adott be egy kérelmet, melyre kapott egy határozatot, melyben határozatlan időre állapítják meg végre az ellátását, s egy magyarázkodó levelet, hogy miért nem követelheti visszamenőleg azt, amivel megrövidítették, s ebben sajnos igazuk van. Tehát a határozatot megkapta, mely már megfelel neki.
S ha kikényszerít levél helyett egy újabb határozatot, ebben igazad van, fellebezés, helyben elbírálják, s hiába megy bíróságra...hát épp erről szól a dolog. Ha talál megfelelő alapot, max. kártérítésre alapozva indíthatna egy polgári pert.
Semmi értelme a hivatallal hadakoznia, ezt tesz tizenéve, s ő ott él, ha bármi eredmény várható lenne én is biztatnám. Így nem. Ügyészség, vizsgálják meg, s írják le.
Ha végigolvasod talán még egyet is értesz, bár eljárásjogilag teljesen igazad van, csak nincs értelme, ennél többre van szükség.

derill # 2004.09.12. 18:00

Azért én nem hagynám ennyiben. Kérném, hogy a kérelmem ügyében sziveskedjenek határozattal dönteni, ugyanis az Áe. ezt irja elő. Akkor kénytelenek lesznek. A döntés hiányában viszont a felettes szervhez lehet fordulni az Áe. 4. paragrafusa alapján, és kérni lehet, hogy vonják magukhoz az ügyet, és döntsenek ők - határozattal persze.

Tehát ne hagyd magad. Az önkormányzatok sokszor játszák el ezt, hogy levelet irnak határozat helyett, hisz levél ellen nem tudsz fellebbezni. Ez viszont totál jogszabálysértő. Az Áe. szerint ugyanis kérelemre 30 napon belül kell döntést hozni, a döntés pedig mindig határozat.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Legislator # 2004.09.05. 17:50

Az ügyészség valóban nagyon hasznos ötlet, főleg ami a közigazgatási ügyészek törvényességi felügyeleti eljárását illeti.


Sunshine after the rain.

csufi99 # 2004.09.01. 09:08

Értem, köszi!
Levelet kapott már ( nem elutasító határozatot!- az nem divat ott- úgy tűnik...), hogy nem lehet visszamenőleg semmit tenni, mert saját jogerős határozataikat egy éven túl nem módosíthatják, s épp ezért nem indítható közigzagtási per sem. Ebben így önmagában igazuk is van.
Tehát legfeljebb a kártérítés jöhet szóba.
Az Ügyészséget már tanácsoltam, azzal annyit elérhet, hogy leírják a a törvénysértéseket , s talán a jövőben nem ismétlik meg a sorozatban agyanazokat a hibákat.

derill # 2004.08.31. 09:21

Nehéz ügy. Elvileg a Ptk. 339 alapján akkor is megitélhetnek kártéritést, ha nem fellebbezett - mondjuk jogszabályismeret hiányában.

A közigazgatási határozatban foglaltak, illetve a kérelme miatti igényérvényesitésnél ugyanis tényleg fennáll, hogy ki kell meritenie a fellebbezési lehetőségeket, és utána fordulhat birósághoz. De az alapkérelemtől függetlenül a kárigény bejelentés külön is elbirálható. Tehát tegyük fel kéri az ápolási dijat, amire jogosult lett volna, de nem kapja meg, emiatt kára keletkezik (pl. el kell adnia a lakásban lévő értéktárgyakat, vagy elárverezik a lakását, mert nem tudott rezsit fizetni), akkor ezt a kárt kártéritési perben kérheti - ez független attól az összegtől, amit ápolási dijként kapott volna. Az ápolási dij elutasitása tehát az alapkérelem, és az elutasitó határozatok elleni fellebbezéssel, illetve birói uton érvényesithető, mig a kártéritési igény polgári jogi igény, és a közigazgatási eljárástól teljes mértékben független eljárás.

A közigazgatási jogszabálysértések miatti kártéritési pereknek még egyenlőre nem tul nagy a divatja Magyarországon, de egyre inkább elterjed. Nyugaton már bevett dolog.
A hivatalok sokszor hibáznak, és ezzel sokszor kárt okoznak - többnyire nem vagyoni hátrányt -, de emiatt kártéritési igénnyel lehet velük szemben fellépni.

Itt egyetlen gond van, azt irtad, szociális ügy. Ha méltányossági jogkörben gyakorolt, akkor tuti elvesziti az ügyet: pl. ha segély összegét vitatja.
Ha járt volna neki, pl. ápolási dij, akkor kérje ujra visszamenőleg, ott mindenképpen lesz elutasitó határozat vagy nem elutasitó. Ha elutasitó fellebbezze meg.

Az utolsó határozat miatt forduljon az ügyészséghez, ugyanis az egy éven belül be tud nyujtani óvást. Előtte esetleg próbálkozhat a polgármesternél, szociális bizottságnál, testületnél. Ezen felül nem tudom mik a kérelmek, de a közigazgatásban nincs itélt dolog, tehát akár mindet ujra kérelmezheti, visszamenőleg is, és ha azt is elutasitják, akkor most fellebbezze meg. Más ötletem egyenlőre nincs.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

csufi99 # 2004.08.21. 15:28

Ismét megnéztem: nem fellebbezett egyetlen határozat ellen sem, nem mai; éves, évente hozott jogerős hatósági határozatok, elteltek az egy éves időtartamok is.
Én változatlanul azt olvasom, nem adhat be keresetet, nem merítette ki, nem élt anno fellebbezési jogával.
Hiába áll fenn a törvénysértés ténye, nem megy vele semmire.
Jól értem?

Legislator # 2004.08.20. 20:28

A közigazgatási per is polgári per (most még). A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezete szabályozza (324-341. §§).


Sunshine after the rain.

csufi99 # 2004.08.20. 19:59

A munakjog topikban van az ügy, de nem igazán oda illik.Nem munkaviszonyról van szó-
Hatósági határozatokat hozott egy önkormányzat évente ugyanazaon szociális ügyben, törvénytelenül. Az ellátott nem fellebbezte meg, nem ismerte a jogszabályokat, tehát jogerős, egy éven túli határozatok, kivéve talán a tavalyi évet, de az is jogerős.

Logikus kérdése: polgári perben vagy bármi másban érvényesítheti-e követelését az önkormányzattal szemben? Én azt mondtam nem, mert hatósági dönés ellen csak közigazgatási per indítható, az pedig szintén kizárt jogerős, egy éven túli határozatok ellen.

Tud valamit tenni? Valóban törvénytelen eljárásokkal anyagilag megkárosították.