Bár most, hogy így leírtam, már nem vagyok benne biztos, hogy még megvan-e a jegyzőnek a vízügyi hatósági jogköre? Lehet, hogy már ezt is einstandolták, akkor viszont a Katasztrófavédelem a hatóság.
csapadékvíz elvezetése
Ráadásul magánterületen csapadékvíz elvezetést eleve be sem köthetsz a csatorna-hálózatba, mert büntetnek érte - igaz ilyen esetről még soha nem hallottam, hiszen ellenőrizni is elég nehézkes lenne ezt.
Kivéve, ha a jegyző ezt a vízügyi hatósági jogkörében határozattal elrendelte. mert ebben az esetben természetesen beköthető. Természetesen a telkedre a szolgalmi jog is bejegyeztetésre kerül.
„„Közműves csatornahálózatba kell bekötve legyen”
Ráadásul magánterületen csapadékvíz elvezetést eleve be sem köthetsz a csatorna-hálózatba, mert büntetnek érte - igaz ilyen esetről még soha nem hallottam, hiszen ellenőrizni is elég nehézkes lenne ezt.”
Ez közterületen is tilos, kizárólag akkor lehet, ha a szennyvíz és csapadékvíz elvezető rendszer egységes. Az esővíz többlet feladatot jelent a szennyvízrendszerben és a telepen is, ráadásul megzavarja a tisztító biológiáját, és egy nagyobb esőzésnél ki is önthet a telep.
Ellenőrizni nem lehetetlen, és a szolgáltató büntet is érte (kötbér és pótdíj, Üzletszabályzattól függően).
Álcázni kell...
nanemaaa
„Közműves csatornahálózatba kell bekötve legyen”
Ráadásul magánterületen csapadékvíz elvezetést eleve be sem köthetsz a csatorna-hálózatba, mert büntetnek érte - igaz ilyen esetről még soha nem hallottam, hiszen ellenőrizni is elég nehézkes lenne ezt.
nanemaaa
„Közműves csatornahálózatba kell bekötve legyen, elsődleges feladata az utca csapadékvíz elvezetésének biztosítása.”
Hatalmas tévedés! Az utcai árok nagyon sok esetben szimplán csak egy szikkasztó árok - ahogy nálunk is.
Sehová nincs elvezetve, egyszerűen elpárolog belőle a csapadékvíz.
Joco9003
Közműves csatornahálózatba kell bekötve legyen, elsődleges feladata az utca csapadékvíz elvezetésének biztosítása. Ergo amennyiben műszakilag megoldható, akkor közterületen kellene lennie. húzódnia, és nagy valószínűséggel az önkormányzatnak kellene megépítenie. Persze magadra vállalhatod a legközelebbi befogadóig saját költségen történő kiépítést is, de azt akkor is át kell majd adnod az önkormányzat részére. Vélhetőleg nem fogják neked kigizetni.
„Van-e joga az önkormányzatnak idevezetni a vizet? Ha igen, akkor az árok tisztántartása kinek a feladata? Kötelesek vagyunk ehhez hozzájárulni, ha igen milyen feltételekkel.”
Ha másképp nem oldható meg a vízelvezetés, akkor van. Egyébként megnyugtatlak, ha az utcán lenne az árok, akkor is neked kellene tisztán tartanod. Ebből a szempontból a telken belüli árok megnyugtatóbb, mert te vélhetőleg nem fogod teleszemetelni.
Természetesen a szolgalmi jogot be kellene tudni az önkormányzat javára jegyeztetni. Ez pedig a ktasztrófavédelmi hatóság, mint vízügyi hatóság feladata.
Segitseget szeretnek kérni. A megvásárolt telken a reszkozmuvesitetseghez hiányzik a csapadék élvezetes. Ezt saját módon is meg lehet oldani vagy csak a helyi Önkormányzat által lehetséges? (ez esetben nehézségek adódhatnak, hogy segítenek e a probléma megoldásában). Saját árok kiásása lehetséges? Az elegendő ehhez? Vagy telken belüli elvezetés milyen módon elfogadott?
Berta!
Erre az önkormányzati rendeletben találod a választ!
Tisztelt Fórumozók!
Segitséget szeretnék kérni.
Az önkormányzat az utcáról összegyülő csapadékviz elvezetését nem oldotta meg. Ezért a viz az aszfaltról a magánterületünkön lévő árokba folyik, melynek során az úttest és az árok közötti partoldalt elmosta, pontosabban a föld leszakadt az árokba. Az önkormányzat ezt a hibát elismerte és igéretet kaptunk arra, hogy vissza állitja az eredeti állapotot. azomban a viz elvezetését úgy kivánja megoldani, hogy a tulajdonunkat képező árokba vezetné a vizet. Viszont a város csapadékvizének az akadálymentes elvezetését nekünk kell biztositani, mert nincs szolgalmi jog bejegyezve. Ezek után qz árkot folyamatosan a lakóközösségnek kellene tisztán tartani!
Van-e joga az önkormányzatnak idevezetni a vizet? Ha igen, akkor az árok tisztántartása kinek a feladata? Kötelesek vagyunk ehhez hozzájárulni, ha igen milyen feltételekkel.
Köszönöm
Köszönöm a gyors választ, remélem sikerül jobb belátásra térítenem, ha felhívom a figyelmét az említettekre.
sz.monika,
„OTÉK. 37.§. (3) Az oldalhatáron álló beépítési módú telken az oldalhatáron álló épület esetén, annak eresze a terepcsatlakozás felett legalább 2 m magasságban és legfeljebb 0,5 m-re a szomszédos ingatlanra átnyúlhat a csapadékvíz saját telekre való visszavezetésével.”
Szó sem lehet róla, hogy bármit csináljon a telkedre. Be kell engedned, ha a szereléshez, karbantartáshoz arra szüksége van (Ptk.5:25.§(2) szerint, kártalanítás ellenében!), de természetesen a telkedhez semmilyen köze nincs. Vezesse vissza a vizét.
A vízelvezetést és szikkasztást is csak úgy csinálhatja meg, hogy a Te épületed állékonyságát ne veszélyeztesse. Még a saját telkén is!
Csatornát felszerelheti, aztán kizavarni a telekről a picsába. Bármi mást csinál rendőrt hívni. Bármi kárt okoz, követelni a megtérítést írásban, fizetési meghagyás és per kilátásba helyezésével.
Tiszteletem! A következő kérdésem volna: A szomszédom háza a telkem határára épült kb. 2m-re az én házamtól (ami meg értelemszerűen a telken belül van). Eddig a ő házuk kertemre néző oldalán nem volt ereszcsatorna, mert az utca fronton volt ill. túloldalt. Az új lakó, aki nemrég odaköltözött, és lázas felújításba kezdett, most 2db ereszcsatornát akar kertemre eső falukra rakatni, és a legnagyobb természetességgel rendelkezve a portám felett szikkasztókat akar telepíteni hozzám, holott a másik irányban van elég kertje, ahová eltudná vezetni az esővizüket ha akarná, csak nem akarja, mondván hogy már ott is lesz 3 szikkasztó, hát nagylelkűen 2-őt inkább rám sóz. A kérdésem hogy ez normális dolog, és kénytelen vagyok beletörődni, vagy mit tehetek? Tudtommal saját telken kellene elvezetni ami hozzájuk esik, és nem a másikra kényszerítenie. Hogy pontosan mekkora és milyen szikkasztót akar, nem tudni, de úgy tudom azoknak is kell biztonsági távolságot hagyni a házaktól, de mint mondtam, a házaink között kb. 2 - 2,5 méter van csak, ráadásul a vízbevezetésünk és a szennyvízcsatornánk is ott fut már a földben. Köszönöm ha válaszolnak.
A felszíni vizek és csapadékvizek elvezetésének vízügyi hatósági jogkörét a jegyző gyakorolja. Hozzá kell fordulni. A jegyző rendelkezhet úgy a helyi terepszintek adta sajátosságokat figyelembe véve, hogy a telek tulajdonosok a telkükön keresztül építsenek ki folyókákat, vagy a víz szabad lefolyását biztosító más műtárgyakat. Nyilván ezt valamilyen módon meg kell tervezni és fenn is kell taratani, hogy működjön. Dimbes-dombos területeken nem várható el, hogy a terepszintet biliárd asztal módjára síkságra legyalulják.
Mit gondoltok ezek közül a megoldások közül melyik a legjobb? https://www.szerelvenyaruhaz.hu/…rolas_otthon
homláról = honlapjáról
„ök.-tól és ők is azt mondták, hogy ez így szabálytalan...”
Na akkor mondják meg, szerintük hogyan szabályos, mi szerepel a tervükben. Vagy nincs nekik erre vonatkozó tervük? Akkor legyen!
Talán segit, ez résztet egy tanulmányból, a vizügyi hatóság homláról:
„A települési vízrendezésben érintett szervezetek azok, amelyek érdekeltségi, illetve hatáskörébe tartozó létesítményeket, területeket vízkár fenyegethet, és/vagy részt vehetnek e károk elhárításában, megelőzésében.
Elsőként említendő ezek közül a települési önkormányzat, amely a helyi lakosok képviseletében hivatott döntést hozni a megvalósítandó vízrendezési beruházásokról, és feladata az egész beruházást – annak pénzügyi-gazdasági alapjainak megteremtésétől az elkészült művek karbantartásáig – kézben tartani, a többi szervezettel való együttműködést koordinálni. Az önkormányzat feladata arra ügyelni, hogy minden tekintetben a jogszabályokkal összhangban valósuljon meg a beruházás, azonkívül, túl az elkészült létesítmények tulajdonosaként rá háruló kötelezettségekkel és jogokkal is rendelkezik.
”
A vízügyi hatóság felelős azért, hogy a vizek természetes lefolyásának megváltoztatása ne okozzon kárt senkinek, ezért minden, vizekkel kapcsolatos tevékenység megkezdése előtt e hatóság engedélyét ki kell kérni először elvi műszaki meghatározás, majd vízjogi engedély formájában. A vízügy helyi szervezeteinél (a Vízügyi Igazgatóságokon) egyszersmind olyan adatok és információk is hozzáférhetők, melyek ismerete rendkívül hasznos lehet a tervezés során, sőt már a döntéshozatalt megelőzően is. A vízügyi igazgatóságok általában megbízás alapján a vízrendezési létesítmények tervezését is vállalják.
Az én utcai kerítésem alapja magas, de a kapun, ill. az oldalsó szomszéd felől amikor felhőszakadás van, zúdul be a víz... Ráadásul félő lenne, hogy ha megmagasítom, akkor a víz, aminek útját állom, kidönthetné a támfalat... szerintem. Arra hívatkozott egyébként, hogy most voltak nála kint használatbavételi miatt az ök.-tól és ők is azt mondták, hogy ez így szabálytalan... egyébként 20 éve így van.
Magasítsa meg az, akinek nem tetszik a magassága!
Főként ha az utcáról folyik a telekre, kell a település vizelvezetési tervében szerepelnie. A közútnak magának el kell(ene) tudnia vezetni a csapadékvizet, de nem a lakók telkére megoldással.
Nem hiszem, hogy az a célravezető, hogy mindenki a maga tehetsége szerint barkácsol valamit.
Magasítsd meg mindkét kerítés alapját. Akkor Te sem ázol az utcáról, és a szomszédot sem áztatod.
Sziasztok!
Kérdésem a következő:
Az én kertem az utcaszint alatt van kb. egy m-rel, ráadásul az utca legmélyebb pontján, tehát minden esővíz hozzánk folyik be, mivel nincs rendesen megoldva az utcán az elvezetés. Viszont van egy szomszédunk, akinek a kertje a mienknél is lejjebb van kb, 1 vm-rel, kvázi rajtunk csak átfolyik a víz. A közös kerítésünk egy támfalon van, a támfal beton része egy szintben van a az én kertem földjének a szintjével. Ma a szomszédom közölte, hogy magasítsam meg a támfal betonját 20-25 cm-rel, hogy ne folyjon át hozzá a víz, mert azt mindenkinek a saját kertjében kell elszikkasztani. Ezzel tisztában is vagyok, na de az utcáról esetlegesen hozzám bezúduló vizet is nekem kéne felfognom és elszikkasztanom???
Ezen vagyok, csak előzetesen tájékozódni akartam.
Élveztem a társaságotokat, komolyan mondom élmény volt.
Hál'Istennek van még humor, szerintem ez segít a legtöbbet.
Köszönöm a hozzászólásokat és üdvözlök mindenkit!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02