BAR lista


Kati72 # 2020.02.14. 01:09

Üdvözletem,

Kérdésem a következő lenne: Felteheti-e egy követeléskezelő utólag, 4 év elteltével negatív KHR-re mulasztással az otp banktól átvett hitelemet, ha azt akkor, amikor átvette az engedményezett hitelt a banktól, 4 évvel ezelőtt nem tette meg?
Jelenleg semmilyen hátralékos törlesztésem nincs, sőt, a megállapodás szerinti részletekkel még előrébb is vagyok.

Két másik, mulasztó hitellel együtt adták el 4 éve ezt a hitelemet, ez utóbbi viszont nem felelt meg a 2 feltétel fennállásának, nem volt 90 napon túli a minimálbér összegét meghaladó tartozás, nyilván ezért nem került fel akkor negatív KHR-re ez az összeg. Ezért sem értem, honnan jött ez a gondolatuk.

Nemrég kifizettem a két negatív KHR-es tartozást teljes mértékben, beleértve a rablással felérő kamatösszeget is, azaz teljes tartozásrendezés történt. Köszönetül most elkezdtek vizsgálódni, miért nincs negatív KHR-en a maradék hitelem is? Így jött az ötletük, hogy biztosan ez is odavaló, hiszen faktoringos. Érthetetlen és etikátlan az egész eljárás, az ügyintézőik stílusáról nem is szólva.

A KHR törvény szerint, úgy tudom, hogy az ügyleteket külön kell kezelni. Tehát csak azért, mert volt két mulasztó hitelem, amiatt még nem automatikus, hogy akkor minden átvett hitelem negatív KRH-es kell hogy legyen.

Válaszukat köszönettel várom.

drbjozsef # 2020.02.14. 06:43

Kati72,

Ha nem értesz egyet a listára kerüléssel, akkor a 2011. évi CXXII. törvény 16.§ alapján tájékoztatást kell kérjél, majd ha ez sem felel meg (vagy nem kapsz választ), a 17.§ alapján bíróságon keresetet nyújthatsz be a törlés iránt.

Olvasd el, értelmezd, és járj el aszerint, vigyázz, mert határidők is vannak benne!

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Ria80 # 2020.02.27. 11:05

Tisztelt Szakértők!

Az alábbi ügyben kérném a segítséget!
A férjem az OTP faktoringtól kapott egy értesítést még egy 2007-es engedményezett tartozásról.
A tartozásról eddig nem tudott, de természetesen kifizetjük.

Viszont hitelfelvétel miatt fontos, hogy a KHR-ben negatív listán ne szerepeljen passzívként sem, ezért a kérdésem az lenne, hogy lehet, hogy több mint 10 év után is fent van a KHR listán, mivel az alábbit olvastam:
"Hány év múlva törlik adatait a KHR negatív listáról?
Különféle feltételek fennállása esetén 10, 5, illetve 1 év után vagy azonnal.
10 év múlva, ha a mulasztás mindvégig fennáll..."

A 10 év már letelt, hogy teheti meg a faktoring, hogy újra feltesz a KHR listára, ebben az esetben mi értelme van a 10 éves kikötésnek?

drbjozsef # 2020.02.27. 14:43

Ria80,

Lekértétek az adatokat?
Mi a dátuma a referenciaadat-szolgáltatásnak?

nexuspolaris # 2020.03.07. 10:06

Tisztelt Szakértők!

Lakáshitel kérelem miatt lekérdeztem a KHR státuszomat, amiben szerepel egy folyószámla hitelkeret szerződés 2016.02.18.-ban megszűnt mulasztása (OTP Faktoring), a megszűnés módja "Megegyezéssel megszűnt".
Kérdésem, hogy ilyen esetben mennyi ideig szerepel a mulasztás a hiteljelentésen? Ki kell várnom az 5 évet, vagy kérhetem, hogy töröljék az adataimat?
Válaszukat előre is köszönöm.