Közigazgatási bírság


tnrk # 2011.04.04. 08:59

Most találtam valamit,hogy a KRESZ 51/A. §-a szerint:

A következőkben felsorolt jelzőtábláknál a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) a tilalom ellenére behajthat, ha úti célja a jelzőtáblával megjelölt úton van vagy csak ezen az úton közelíthető meg. A járművel ilyen esetben legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni.

•"Mindkét irányból behajtani tilos" tábla,
stb...

Jól tudom? Akkor ezzel tuti lehetne a fellebezés?

tnrk # 2011.04.04. 12:19

Bocsánat,utánanéztem,pontosítok:

1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelete
14§ 13.bekezdés

A mozgáskorlátozott kártya kint volt a szélvédőn,de a homályos fotókon nem látszik.

A fellebbezéssel meg kell várni a határozatot,vagy az értesítésre is lehet?

Köszönettel

monalisa1 # 2011.04.04. 14:59

Várd meg a Határozatot és a hozzá mellékelt csekket, aztán a lenti jogszabályhelyre hívatkozással fellebbezd meg, és csatold a rokkant parkolási engedélyt fénymásolatban - annak ügyszámával együtt. (Tudasd: mindig ki van téve a szélvédőhöz jól láthatóan, ergo észre kellett volna venni...)

Emberi számítás szerint meg fogják szüntetni az eljárást.

monalisa1 # 2011.04.04. 16:49

Kérd az önkormányzatot, hogy a házatok elé az otthoni parkolási nehézség miatt - külön is tekintettel a beteg gyermek kézben történő le- és felszállítására - az adott rendszámú gk. részére alakítsanak ki rokkantsági pitogrammával ellátott táblát és útburkolati felfestést, valamint az írásbeli várakozási engedélyt külön küldjék meg a rendőr és a közterületes hatóság részére.

tnrk # 2011.04.05. 06:55

Monalisa1
Nagyon szépen köszönöm!

Gabicsek # 2011.04.05. 19:13

mdream!
A közig. bírság nem alakul át szabálysértési eljárássá. Meg sem kérdezik, ki vezette az autót, hanem itt lép be az objektív felelősség, tehát a csekket a nyilvántartásban szereplő tulajdonos/vagy üzembentartó nevére postázzák.
A részletfizetéssel, halasztással kapcsolatban olvasd el az oldalt, aminek a linkjét adtam, de ezt írják:

A közigazgatási bírság méltányossági alapon történő mérséklésére, elengedésére a hatóságnak a hatályos jogszabályok alapján nincs lehetősége az ügyfél szociális körülményeire, illetve a cselekmény elkövetésének menthető erkölcsi voltára figyelemmel sem.

A határozat jogerőre emelkedését követően a teljesítési határidő leteltéig - 2.200,-Ft illeték megfizetése mellett - az első fokú hatóságtól lehet kérni a közigazgatási bírság részletekben történő teljesítésének, illetve a teljesítési határidő módosításának (a továbbiakban: fizetési kedvezmény) engedélyezését, ha az ügyfélen kívül álló ok teszi lehetetlenné a határidőre való teljesítést vagy a teljesítés aránytalan nehézséget jelent. A határidő lejárta után az ügyfél - feltéve, hogy a végrehajtást még nem rendelték el - a fent meghatározott okból igazolási kérelem egyidejű benyújtásával kérhet fizetési kedvezményt. Amennyiben a hatóság elutasítja az igazolási kérelmet és a fizetési kedvezmény iránti kérelmet, egyidejűleg dönt a végrehajtás elrendeléséről.

Orsi78 # 2011.05.03. 09:18

Sziasztok,
Segítséget szeretnék Tőletek kérni.
A lakótelepen a házunk előtt évek óta kevés a parkolóhely, így mindenki minden szabad területet parkolásra használ.
Amióta térfigyelő kamerákat helyeztek el nálunk, a rendőrök éjszakánként büntetik az utolsó utáni helyre beállókat, minden -általában jogos- indokkal. Én is megkaptam a büntetésemet, tegnap (május 2-án) kaptam egy értesítést, hogy eljárás indult ellenem szabálytalan parkolás miatt, mert április 11-én éjjel a ház előtt szabálytalanul parkoltam. A paragrafus-bekezdés-pontra rákeresve a gyalogátkelőhely előtti 5 méter távolságot nem tartottam be. A fényképeken azonban egyértelműen látszik és tudom is, hogy én nem a gyalogátkelőhely előtti 5 méter ellen vétettem, mert mögötte álltam, hanem az ellen, hogy a forgalommal szemben parkoltam le.
Kérdéseim a következők:
Nincsen-e értesítési kötelezettsége a helyszínen a büntető rendőrnek? (mert így a büntetés és értesítés között eltelt 3 hét alatt lehet, hogy többször is megbüntettek)
Mennyi ideig kell kiértesíteni a közigazgatási bírságról?
Éljek-e fellebbezéssel azért, mert nem a gyalogátkelőhely előtt 5 méterrel voltam szabálytalan, hanem a forgalommal szembeni megállással, vagy a bírság mértékének szempontjából (30.000 Ft) ez teljesen mindegy?
Köszönöm előre is!

horex # 2011.05.04. 07:54

Orsi78

Mire gondolsz ez ügyben? Hogy tegyen egy cédulát a szélvédőre, mint régen, felhívva a figyelmed a szab.sértésre?
Nincs, tartsd be a kresz-t!
Engem megbüntettek szintén parkolás miatt 2x 1héten belül, ugy hogy el sem mozdultam. A jogszabály szerint jogosan. Megkifogásoltam és elengedték, de nem ez a jellemző

Azt viszont megkifogásolnám, hogy a leirt szab.sértés tányállása nem valósult meg, igazolja ezt az önök fotója is
Ekkor már elvben nem "vádolhatnak meg" hogydehát szemben parkolt a forgalommal
A kiértesités határidejét mostanság emelték 90napra

Orsi78 # 2011.05.04. 08:58

horex, köszönöm!
Jogos, a kreszt betartani elsődleges, a forgalommal szembeni parkolás hiba volt.
Megpróbálom azt, amit írtál.
Köszönöm a segítségedet!

Jaynaz # 2011.05.04. 10:29

Orsi78

Szerintem mindenképpen fellebbezz, hiszen egyáltalán nem azt a jogszabályt sértetted meg, amire hivatkoznak. Természetesen nem biztos, hogy megadják (hiszen egy másikat viszont megsértettél), de általában fél évet nyersz a fizetéssel, addig is fel lehet rá (lelkileg) készülni. Mondjuk 5000-od pluszban bánja, ha utána nem Neked ítélik meg a dolgot, ez tény.

De szerintem a fellebbezésben kizárólag arra térj ki, hogy nem a zebra előtt, hanem után parkoltál, így a hivatkozott szabálysértést nem követted el, felelősséged nem ismered el, pont. Így szerintem van esély, hiszen a határozat ez, és csak ez alapján született; szövege csak ezt tartalmazza.

Részemről a következő nevetséges rendőrségi fogásnak tartom, hogy ilyen pitiáner, közlekedésre hatást nem gyakorló jogszabályok alapján közigazgatási eljárást indítanak, a minimálbér felét kitevő büntetéssel. A Rendőrségtől védj meg Uram minket!

Orsi78 # 2011.05.04. 10:50

Köszönöm Neked is, Jaynaz.
Fellebezek, ha érdekes lehet, megírom ide a fejleményeket.
Főleg, ha további segítségre lesz szükségem Tőletek...

Szilva25 # 2011.05.04. 11:24

Tisztelt szakértő/ fórumozók!
Visszanéztem az eddigi kérdéseket, hozzászólásokat, de nem találtam kielégítő választ a problémámra.

Tehát a problémám: 50 km/h helyett 77 km/h-val lefényképeztek, meg is jött az értesítés a közigazgatási eljárás megindításáról. Kérdésem, hogy ekkora mértékű túllépés esetén számíthatok-e komolyabb retorzióra, vagy "csak" a kozigbirsag.police.hu oldalon feltüntetett pénzbírságra? Komolyabb retorzió alatt büntetőpontokra, vagy esetleg jogosítvány bevonásra gondolok?

Előre is köszönöm a válasz(oka)t!

tnrk # 2011.05.04. 11:34

Egy hónapja írtam.Megszüntették az eljárást.Hurrá!Köszönöm a segítséget!

Jaynaz # 2011.05.04. 12:30

Kedves Mindenki,

Én, az elkövetés után kb. 6 és fél hónappal megkaptam a határozat megsemmisítéséről szóló levelet a Budapesti Rendőrkapitánytól (mint másodfokon eljáró hatóságtól.)

Tehát nem kell befizetnem az 50 ezer forintot egy olyan sárga lámpáért, amin át sem mentem (még jó). A rossz hír, hogy nagyon alaposan elemezték a fellebbezésemet és ahogy nézem azért adták meg nekem a dolgot, mert hiszen a fényképen már megkezdtem az áthaladást, amikor sárga volt a lámpa, ergó zöldön mentem át. Namost ha 2 méter lett volna még a sárga lámpáig a fényképen, akkor nem tudom megadták-e volna. Jó lenne tudni, hiszen egy 35m-es 50->0 km/h biztonságos fékutat nem lehet 2 méter, de még 20 méter alatt sem produkálni.

Jaynaz # 2011.05.04. 12:33

Most akkor 90, vagy 180 napra módosították a korábbi 60 napos értesítési határidőt??

Horex fórumtárs 90 napot írt előző hsz.-ében, de én korábban ugyanitt 180 napot olvastam emlékeim szerint.

csegi # 2011.05.04. 16:33

Ma olvastam, hogy a 410/2007-es kormányrendelet megszüntette ezekben az ügyekben az előzetes értesítést.

csegi # 2011.05.04. 16:35

Kedves Szilvia25!

Ezekben az esetekben nem kell számítani más retorzióra a pénzbírságon kívül.

Szilva25 # 2011.05.04. 16:49

Csegi, nagyon köszönöm a segítséget!

mahertz1 # 2011.05.05. 07:40

Kedves Fórumozók, Szakértők!

Sürgős segítségetekre lenne szükségem. Tavaly november végén járdán parkoltam Budapesten. (Azt most ne vitassuk jogos volt-e, tfh, hogy igen) Közterület felügyelet bírságot kaptam, melyet nem fizettem be. Múlt héten kaptam levelet. Egy másik kerületi rendőrkapitányságtól kaptam levelet, melyben kérik nyilatkozzak, ki vezette az autót. Nyilván senki mert parkolt, de viccet félretéve egy saját cégen lévő céges autóról van szó, a küldött levél saját nevemre szólt, zárójelben a cégnek a neve. Szabálysértési eljárást akar indítani, és leírja, hogy hivatkozhatok a Sztv. 57§-ra. Mit javasoltok, mit tudok tenni, hogy a lehető legolcsóbban ússzam meg? (szar a helyzet:()

Köszönöm,
manhertz1

csegi # 2011.05.05. 16:36

Tisztelt mahertz1!

Ez szabálysértési eljárás, és nem közigazgatási bírság. Ettől függetlenül azt tudom javasolni, hogy a nyilatkozatban azt tüntesse fel, hogy közeli hozzátartozója használta a kocsit, akire Ön nem köteles nyilatkozni. Így - elkövető híján - meg kell, hogy szüntessék az ügyet. Sok sikert!

S888 # 2011.05.07. 22:29

Kedves Fórumozók!

A héten a közterületfelügyelet elszállította az autómat egy olyan közterületről, ahol egy IX. kerületi rendelet szerint tilos a parkolás, kivéve, ha azt explicit engedélyezi egy tábla (néhány hete hozott rendeletmódosítás óta, azelőtt nem volt tilos);

Viszont valahogy a megállni tilos táblát "elfelejtették" kihelyezni (KRESZ 15. paragrafus, (1)a pont), illetve ugyanezen paragrafus (9) pontjában említett kiegészítő tábla sincs az elszállításról!!!

A tábla a mai napig nincs kint, és az autókat folyamatosan szállítják el, szerintem jogszerűtlenül.

Jogos a kifogásom? Nonszensznek érzem, hogy egy rendeletre hivatkozva, kitáblázás nélkül megtehetik ezt.

Hozzátenném, hogy az adott területen álló autók nincsenek útban, nem zöldterület az övezet (egy út mellett levő, egy autó széles, utca hosszúságú terület), senkit nem zavarnak az ott parkoló járművek (kb. 1 éve parkolnak ott sokan), tehát még erre sem lehetne hivatkozni (de nem is hivatkoznak ilyenre)

Ilyen alapon sebességkorlátozó táblákra sem lenne szükség, elég lenne egy rendeletet hozni, hogy mondjuk az X.Y út Z szakaszán 10km/h a maximális megengedett sebesség, és trafizni és mindenkit büntetni és a rendeletre mutogatni...

Az elszállításban erre a rendeletre hivatkoznak:
http://www.ferencvaros.hu/…/13_2011.doc

ebből erre a pontra hivatkoznak:
"(3) A járda vagy ennek hiányában az úttest és az ingatlan közötti szilárd burkolattal el nem látott, illetve az úttesttől szintkülönbséggel vagy más módon elhatárolt, szilárd burkolattal el nem látott felületeket – azt kifejezetten megengedő közúti jelzés hiányában –gépjárművel megállás céljából igénybe venni tilos."

Ki lehet fordítani így a KRESZ-t? hogy "kifejezetten megengedő közúti jelzés hiányában" ???? egy arra közlekedő autósnak honnan kellene tudnia, hogy ez a szabály ott a kerületben épp érvényben van?? és hogy következik mindebből, hogy elszállíthatják az autót (amikor nem akadályoz semmit???)

Arra lennék kíváncsi, hogy a közterületfelügyelet intézkedése jogszerűtlen volt (én ezt gondolom), vagy csak simán etikátlan (amivel sajnos nem sokra mennék, attól tartok)?

A céljaim: az elszállítás költségeinek visszatérítésére kényszeríteni az önkormányzatot (kénytelen voltam kifizetni, hogy el tudjam hozni a telepről az autómat), a még efelett adott bírság semmissé tétel (nem fizettem még be, és eszem ágában sincs később sem befizetni).

Jövő hét elején már esedékes a panasz benyújtása, ezért nagyon köszönöm előre is a gyors válaszokat!

S888

handii # 2011.05.10. 15:11

Sziasztok!
Azzal a problémával fordulok Hozzátok, hogy ma derült ki, hogy 2009.02.15-én éjszaka gyorshajtással lefotóztak az M3-as bevezető szakaszán, 68 km/h-val.
Április közepe táján kaptam egy levelet a BRFK-tól, amit nem tudtam átvenni, mert 2 hétre elutaztam, Édesanyámnak nem adták oda, mert más a lakcímünk. Aztán május elején jött a levél a polgármesteri hivatalból, hogy tartozom a BRFK-nak 30.000 Ft-tal, fizessem be, mert különben lefoglalják az autómat, de ebben a levélben nem volt benne, hogy mit követtem el!
Hosszas telefonálgatások után BRFK-val és a polgármesteri hivatallal sem sikerült senkinek sem megmondania, hogy mikor és mit követtem el, míg végül felhívtam a Vas-megyeieket és ott végre meg tudták mondani, hogy mi történt. Az interneten is meg tudom nézni a képeket, de mindössze egy olyan kép van, amin az autó hátulja látszik, a háttérben egy SYMA felirat, és más egyéb semmi, mert éjszaka van. Ebből a fényképből kivágtak részeket és azt töltötték fel.
Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek tudok-e tenni valamit (most derül ki, hol a többi levél?, csak egy ilyen kép van), vagy fizessem be a 30.000-ot.
Köszönöm a segítségeteket!

csegi # 2011.05.11. 17:06

Tisztelt S888!

Én az Ön helyében egy részletesen, körültekintően megfogalmazott kifogást nyújtanék be, lehetőleg fényképfelvételeket is csatolnék a helyszínről.

Tisztelt Handii!

Mivel nem vette át a levelet, így a hatóság azt kézbesítettnek tekintette (kézbesítési vélelem), és végrehajtás céljából átadta az önkormányzatnak. A képekre szerintem teljesen felesleges hivatkozni, mivel hitelesítettek a traffipaxok. (Általam írt ilyen jellegű fellebbezést már utasítottak el ilyen indokkal.) Én azt javaslom, hogy fizesse be, de a döntés természetesen az Öné.

brendon001 # 2011.05.12. 11:25

A kérdésem a fellebbezési idő számításával kapcsolatos, mégpedig: van egy közigazgatási bírságunk amelyre részletfizetési kérelmet adtunk be, amit fellebbezési időn túl kell benyújtani. A határozatban úgy tüntették fel, hogy a közléstől számított 15 napon belül minősül fellebbezésnek - ezt én úgy értelmeztem, hogy ez a nap is már mint a kézhezvétel napja beleszámít a fellebbezési időbe.
Ma kaptunk egy levelet melyben még további 3000 Ft kell befizetnünk mert szerintük a kézhezvételt követő naptól kell számolni az időt és igy még fellebbezési határidőn belül vagyunk így nem 2200 az illették hanem 5000 ft.(tehát 1 napon múlt, hogy bukunk még további 3000 Ft-ot)

Tehát a kérdésem annyi: a kézhezvétel napja bele számít -e a fellebbezésre kijelölt 15 napba? Ha nem akkor miért nem így írják meg a határozatban?
Érdemes e erre a végzésre egy kérelmet írnom, hogy ne tekintsék fellebbezésnek?

Köszönöm válaszukat!

csegi # 2011.05.12. 14:56

Tisztelt Brendon001!

Valóban nem számít bele az átvétel napja a 15 napba. Hogy miért nem írják ezt így le a határozatba, arra nem tudok válaszolni. Itt már többen foglalkoztak azzal, hogy automatikusan fellebbezésnek vesznek mindent, amely a fellebbezésre megszabott határidőn belül érkezik, úgyhogy szerintem felesleges erre még több pénzt költenie. De természetesen a döntés az Ön kezében van.