Csalás ügyében kérdések


Ju0115 # 2015.06.25. 10:37

Köszönöm szépen! Annyi kérdésem lenne még, hogy benne van hogy 15 napon belül nyújtsuk be a bizonyítás eszközeit, ha nincs benyújtandó dokumentumunk, akkor azt jelezni kell külön, vagy csak nem küldünk semmit? Illetve akkor a bíróságnak kell jelezni ha jól értem, hogy nem kívánunk részt venni, illetve, hogy kirendelt védőt szeretnénk.

Dr.Attika # 2015.06.25. 11:07

Ezeket a kérdéseket már az ügyvédjének tegye fel és vele egyeztesse. Ha kéri a tárgyalásról történő távollét engedélyezését, akkor kirendelnek ügyvédet, mert ebben az esetben védő részvétele kötelező. Javaslom, hogy keressen fel egy lakóhelye szerinti ügyvédet és konzultáljon vele. javaslom, hogy szerezze be a nyomozás során készült összes irat másolatát. Ezt postai úton is kérheti az eljáró bíróságtól. Illetékmentes, kérelmére postázzák Önnek.

folyami géb # 2015.06.25. 14:23

Hét azért annyit közöljunk, hogy azt nem kell külön jelezni, ha nem kíván benyújtani bizonyítási indítványt.

Az visznt nagyon fontos, hog ha idézték, akkor addig kötelező a megjelenés, amíg ellentétes tájékozatást nem kap a bíróságtól.

A törvény - szerintem elég bután - a bíróság jogává teszi, hogy kezdeményezze a távollétében tartott tárgyalát. Más kérdés, hogy ez valószínüleg az eszébe sem jut, ha a vádlott/védő nem kéri.

Tehát a sorrend a követlező:

  1. Kérni a bíróságot, hogy bocsássa ki a Be 279. § (3) bekezdése szerinti felhívást.
  2. Ha nem bocsátja ki, akkor a megjelenés kötelező.
  3. Ha kibocsátja, akkor újabb beadvány, hogy nem kíván a táergyláson részt venni.
  4. Utána lehet távolmaradni.
bolka # 2015.06.29. 18:00

Üdvözlet: Lenne egy komplikált kérdésem

Volt egy csalási ügy, amiben sértettként lettem megidézve. Megjelentem a tárgyaláson, ahol a bíró közölte, hogy nem hallgat ki tanúként, mivel egyesíteni fog több ügyet, amelyikben vádlott vagyok. A tárgyalás megkezdése előtt kiküldött a tárgyalásról, és a tárgyalás után egyesítette az ügyeket. A kérdésem az lenne, hogy ki kellett e volna hallgatnia mint tanút, és akkor nem egyesíthette volna az ügyeket, vagy marasztalnia kellett volna mint vádlott, viszont az meg még egyesítés nélkül nem történhetett volna meg

marhajo # 2015.07.14. 19:37

sziasztok, csalás vétsége miatt tehet-e feljelentést nem sértett? Vagy magánindítványra kizárásos alapon csak a sértett teheti meg?


Ne hagyd apátlanítani a gyermeked...!!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.14. 20:32

Magánindítványos ügyben értelemszerűen nem indul eljárás a magánindítvány hiányában. Azt meg főszabályként a sértett terjesztheti elő.

Ballag # 2015.07.14. 20:45

Tisztelt Fórumozók ,

2012. máciusában elkövettem életem legnagyobb hibáját. A házban lakó idős néni veje, akivel jóban voltam megkeresett, hogy mivel Ő nem alapíthat céget, így alapítsak egy kft-t, mert most lehetősge lenne behozni 8 darab autót Franciaországból. Én meg persze belementem. Megnyitottam számlát. Hozzá internet-elérhetősget. Persze áradtam neki. Mondta, hogy szól, ha kell menni befizetni. Feleségem el is ment befizetni rá eurot 7-8 alkalommal. Ők két negyedéven keresztül odaadtak a pénzt könyvelőre, ÁFA-befizetésre, telephely- bérlésre meg bankszámla díjra. És ezen felül adtak 200 eurót nekem, hogy elvállaltam. Majd a céget 9 hónap múlva végelszámolásra vitték ( gondolom azért, mert a NAV utólagos ellenőrzére szúrta ki a céget ). Cég felszámolóhoz került. Majd a végelszámolás felszámolásba fordult. Mondták nekem, hogy minden rendben, ne aggódjak. 2014. januárjában jött a határozat, hogy a céget átviszgálták. A határozatban nem volt elmarasztaló szöveg. Irat egy darab nem lett átadva ( mint útólag kiderült ). Nem volt benne elmarasztaló határozat. Erre mai napon pénzügyi nyomozók jöttek házkutatásra. minősített költségvetési csalás miatt nyomoznak és ekkor adobtam egy hátast, több, mint 100 millió adótartozása van a cégnek.Mint kiderült hátam mögött felesége rendszeresen befizetett a cég számlájára, úgy, hogy mi ezt nem tudtuk és ezt utalták tovább autók megvételére. Rengeteg autót behoztak, nem csak 8-t.
Balek vagyok tudom.
Kérdésem a következő: Én nem írtam alá semmit, a banki kivonaton 8 alkalommal szerepel, hogy a feleségem a befizető. A többit Ők fizették be. Átutalásokat nem én kezeltem, nem vettem részt a cég írányításában. Egy számlatömböt előre aláírattak velem. Autókkal nem tudom, hogy mi történt csak annyit, hogy kereskedők felé értékesítették
Tehát kérdés:
Milyen büntetés jár körülbelül nekem, ha elindul az eljárás? Nem vagyok büntetett előéletű. Polgári foglalkozásom van, panelben lakom.
Szóval így vagyunk

Dr.Attika # 2015.07.15. 04:31

Tisztelt Ballag!
Ez a un. "francia autós adócsalás" egyik ága. Ön tényleg balek volt. Itt nem csak adótartozás a 100 millió, hanem 100 millió forintra elkövetett költségvetési csalás bűntette a gyanú. Ennek büntetési tétele 1-5 év, de lehet 2-8 év is bűnszövetség vagy üzletszerűség esetében. Most még gondolom ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, de hamarosan sor kerülhet az Ön meggyanúsítására is. Időben kell, hogy védőről gondoskodjon.
Az ilyen ügyek lényege: az elkövetők keresnek egy balekot, akivel céget alapíttatnak. Nagy mennyiségben behoznak személygépkocsikat az unió más tagállamából, majd itthon ÁFA bevallás és megfizetés nélkül tovább adják magyar autókereskedőknek. A jelene esetben francia eladó feltünteti adóbevallásában, mint közösségen belüli termékértékesítést a magyar vevő viszont már nem vallja be, mint közösségen belüli termékbeszerzést. A brüsszeli kapcsolattartó központ ezt pár hónap múlva deríti ki, addig a háttérből irányítók felszívódhatnak.

Ballag # 2015.07.15. 06:33

Igen most ismeretlen tettes ellen folyik. Ha én bevallok mindent, sőt azt is tudom, hogy jelenleg melyik cégben csinálja ugyanezt azóta. Itt lakik pesten, akkor, mint árnyékvezetőt csak előveszik remélem. Felszámolóbiztos is tudja, hogy Ők írányították, akkor ez rám nézve enyhítő körülmény? Ön szerint ezt meg lehet úszni egy felfüggesztettel, ha rá tudjuk bizonyatni, hogy Ő volt az elkövető?
Illetve innétől fogva mennyi idő mire elkezdődik a Bírósági per? Én akkora hülye voltam, hogy el sem tudom mondani...tudom ez nem segít

Ballag # 2015.07.15. 06:37

Illetve még egy kérdés:
Aki jött pénzügyőr házkutatásra, az azt mondta, hogy telefonon fog hívni, de ha nem hív, akkor az jó nekem.........na ezt a mondatot nem tudom mire vélni.
Még egy kérdés: Ön szerint majd szabadlábon védekezhetek, ha látják, hogy csak egy jóhiszemű balek voltam?

Dr.Attika # 2015.07.15. 07:39

Tisztelt Ballag!
Ezeket a kérdéseket akkor tegye fel, ha Önt személy szerint meggyanúsítják és az ügyre meghatalmazott vagy kirendelt védőjének.
Egyenlőre ennyit tudtam segíteni. Annyit még megteszek, hogy "lecsekkolom a céget, ha emailomra megküldi a nevét, cégjegyzék számát.

Ju0115 # 2015.07.20. 13:19

Érdeklődnék, hogy ha csalás bűntettében (1 millió ft összeg, meg nem valósult), ha pénzbírság kiszabására kerül a sor? Milyen összegre lehet számítani, illetve mi alapján számolnak?

ObudaFan # 2015.07.20. 13:59

A pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy - figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára - meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és - az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten - az egynapi tételnek megfelelő összeget. A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egynapi tétel összegét legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forintban kell meghatározni.

folyami géb # 2015.07.20. 14:02

Azért én - ismerve a bünntetőeljárások átlagos sebességét - megkérdezném azt is, mikor volt az elkövetés? :)

Ju0115 # 2015.07.20. 14:32

Köszönöm! 2011-es ügyről van. ez befolyásol valamit?

folyami géb # 2015.07.20. 16:25

Akkor nem. Ugyan akkor még 2500 forint volt a pénzbüntetés egy napi tétele összegének alső határa, de - ha valóban pénzbüntetés kerülne kiszabásra - az elbíráláskor hatályos enyhébb jogszabály alkalmazásával úgy is 1000 forint lenne a téénylefes alsó határ.

Ha 2010. előtti lenne az elkövetés, akkor viszont 100 forint lenne az alsó határ.

Greentee # 2015.07.22. 09:37

Tisztelt Tanácsadók!

Banki csalással és egyéb bűncselekménnyel kapcsolatos a kérdésem: 2007-ben szerződtem a bankkal "deviza alapú" forintban folyósított kölcsönre, 2010-ben végtörlesztettem, mert már nem bírtam az állandóan növekvő havi kötelezettséget fizetni. A végtörlesztés során a bank több mint 2 millió forinttal többet követelt a 3 évig tartó mindig pontosan befizetett törlesztőrészletek mellett. Akkor a bank nem tűrt ellentmondást, sajnos ki kellett fizetnem a követelt összeget, mert már eladtam a lakásomat, illetve az adásvételit kötöttük meg foglaló megfizetése mellett, a teljes vételár megfizetéséig kellett a tulajdoni lapot megszereznem. Azóta nagyon sok levelet küldtem a banknak, hogy számoljon el, miért fizettem olyan sokat, de csak süket válaszok érkeztek, meg hogy ők mindent a jogszabályoknak megfelelően csináltak. Majd most 2015. áprilisában kaptam meg az "elszámoló levelüket", melyben elismerték, hogy tisztességtelenül szedtek el tőlem pénz, így visszautalják azt.(Megjegyzem, ez a töredéke annak, amit én már kértem tőlük és többször leírtam levélben nekik.
Ezt megelégelve büntető feljelentést tettem a rendőrségen megtévesztés, csalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala, tőkebefektetési csalás, mely cselekményeket előre megfontoltan, üzletszerűen és folytatólagosan követtek el velem szemben a végtörlesztésem időpontjáig 2010.09. hóig bezárólag.
A rendőrség elutasította a feljelentést, mondván, hogy elévült a 2007-hez képest.
Kérdéseim: 1./ ha folytatólagos volt a bűncselekmény és csak a végtörlesztéssel szűnt meg, akkor miért nem azt az időpontot veszik figyelembe, hiszem bevégzetté a bűncselekmény csak a végtörlesztéssel vált. 2./ A régi és az úk Btk.ban is az üzletszerűen elkövetett bűncselekmény súlyosbító körülménynek számít, tehát 1-5 év vagy 2-8 év a kiszabható büntetés, tehát az elévülés is 5 vagy 8 év? 3./ A fent leírt esetben mitől számít az elévülés? 4./A rendőrség a nem vagyoni kárigényt nem akarja fogadni, és 2,5-3,5 millió forintig jelentékeny az összeg is. Csak 8 napon van megfellebbezni a határozatot, a rendőrség azonban több, mint 30 napig ült rajtaés meg voltak lepődve, hogy valaki bank ellen feljelentést tesz.
Előre is nagyon-nagyon köszönöm a szakértői válaszokat

bolka # 2015.07.23. 16:59

Üdvözlet

Lenne egy komplikált kérdésem
Volt egy csalási ügy, amiben sértettként lettem megidézve. Megjelentem a tárgyaláson, ahol a bíró közölte, hogy nem hallgat ki tanúként, mivel egyesíteni fog több ügyet, amelyikben vádlott vagyok. A tárgyalás megkezdése előtt kiküldött a tárgyalásról, és a tárgyalás után egyesítette az ügyeket. A kérdésem az lenne, hogy ki kellett e volna hallgatnia mint tanút, és akkor nem egyesíthette volna az ügyeket, vagy marasztalnia kellett volna mint vádlott, viszont az meg még egyesítés nélkül nem történhetett volna meg. Jogilag ez így rendben van?

Dr.Attika # 2015.07.23. 18:23

Nem tudhatjuk az ügy teljes ismerete nélkül.Be kell menni az adott bíróság panasznapján. Ott elő kell adni a problémát. Meg fogják válaszolni teljeskörűen a kérdését.

bolka # 2015.07.23. 18:46

Az egyesítésre a fellebbezés jogát is elvetették, mivel tárgyalás megkezdése után nem lehet fellebbezni, de kérdem én, be sem hívott és még tárgyalás sem volt nekem, csak annak aki abban az ügyben volt vádlott amiben én a tanú....

lincoln85 # 2015.07.25. 13:55

Tisztelt Hozzáértők!

Én a következő esettel kapcsolatban kérném a segítségüket.Egy interneten működő weboldalra való megjelenésre indítottunk internetes reklámkampányt.Postai Direktmarketing segítségével kiküldtünk x darab ajánlatot.Ez az ajánlat egy Pro Forma számla formájában került kiküldésre ami ugye mindenki tudja,hogy fizetési kötelezettséget nem jelent.Az ajánlat tartalmazta,hogy semmiféle kötelezettsége nincsen a fizetés önkéntes alapon működik illetve,hogy az ÁSZF a weboldalunkon található!Ügyünket vizsgálta a Magyar Fogyasztóvédelem és a Gazdasági Versenyhivatal is.De még csak pénzbüntetést sem róttak ki ránk.A Fogyasztóvédelem felszólított,hogy hagyjuk abba az efféle postai küldemények kiküldését.
Szolgáltatás az volt,hogy amikor befizettek akkor 24 órán belül felkerültek weboldalunkra egy reklámfelületen.
És a jött a feketeleves: jött a rendőrség,házkutatás,rabosítás.Szabálysértési értéket meg nem haladó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége!
Kérdésem,hogy ha volt szolgáltatás tartalmazott minden fontos infot az ÁSZF akkor ebből lehet bármiféle bajom?Ha igen akkor mi?

folyami géb # 2015.07.26. 11:09

Hm. Azt mondjuk kevéssé hiszem, hogy a panasznapon a bírósági fogalmazó/titkár majd érdemben megindokolja, miért döntött a konkrét ügyben a bíró úgy, ahogy döntött.

Szerintem egyébként ezzel a saját dolgát nehezítette meg, mert egy eljárásban nem szerepelhet valaki terheltként és sértettént is, tehát a kérdezőt csak terheltként hallgathatja ki, igazmondási küötelezettség nélkül.

bolka # 2015.07.26. 22:21

Ami még nehezíti a dolgunkat, az az, hogy ahol alap esetben volt az ügy, oda adtunk be közvetítői eljárásra indítványt, amire a bíró azt írta, hogy a későbbiekben döntenek róla, továbbá az ügyész is indítványozta, erre ahol egyesítették az ügyet, ezt az indítványt el sem bírálták a mai napig. Mivel az egyesítő végzés pervezető, fogalmunk sincs kihez lehetne fordulni

Rchk # 2015.07.30. 08:18

Kedves fórumozó! Olyan problémám van hogy 2015.03.13-án lejárt a pártfogó felügyeletem egy teljesen más ügyből kifolyólag (Facebook feltörés) Az interneten eladtam egy telefont 26ezer ftért de nem azt a telefont küldtem el hanem egy másikat. 2015.03.13-án megtudtam hogy ez miatt feljelentést tettek ellenem. Tegnap vissza utaltam a pénzt annak a személynek akit átvertem. Idézést még nem kaptam. A kérdésem az lenne hogy mire számíthatok? Mivel védekezhetnék? Milyen büntetést kaphatok ez miatt? Bár meggondolatlan ostobaságot tettem de börtönbe nem szeretnék kerülni.

Virag46 # 2015.08.28. 05:38

Tisztelt Fórum!
Egy roppant nagy bajba hoztam.magammal szeretnék segitseget kérni.
Anno 2011-2014 októbere között a Tesconál dolgoztam de gerinc problémák miatt el kellett jönnöm. A Tesco clubkártyát mindenki ismeri,dolgozóként elhelyeztek nekem egy matricát amit fizetéskor beszkennelve 10% kedvezményt adunk. Anno akkor én is minden vagy legalábbis nagyon sokan lefényképeztem.Kilépéskor a matricát leszedték.De egy idő elteltével valahonnan előkerült a felhőbők a fénykép fizetéskor megpróbáltam beszkennelni mondván úgy is letiltották(sajnos nem mert müködött) Tudom amit most írok az lajbinak tűnik de beleestem abba a hibába hogy alkalmanként használtam.3 gyereket nevelünk a betegségem miatt nem tudok.elhelyezkedni semmilyen munkahelyet nem.tudtak nekem ajánlani de még árképzést sem
A lényeg tegnap délután használtam.Utána 2 őr oda jött hozzám meg 8 éves gyerekekhez
Megkérdezték hogy én használtam és telefont mondtam igen.Természetesen együtt működő voltám mondtam igen.Szánom bánom.Megtérítem a kárt.Tegnap 187 Ft -kedvezményt vettem igénybe.De az egyik őr akkor tuti van más is elkezded visszamenőleg nézni a tranzakciót s mivel augusztusra talált 4500 Ft használatot.Rendőrt hívtak akik rögtön egy kocsival az egyik rabszállitó megjelentek. Halálra rémitették a gyerekem aki zokogott.A rendőr néni megpróbáltatások megvigasztalni úgy hogy megmutatása neki a rendőr autót.Természetesen a rabszállitó s mondta hogy ebbe visszük anyát.Ettől kész lett a gyerek.Közben öt levitte a párom engem bevették aázik autóval a kapitányságra.Ott elvettek mindent tőlem mondták várjak vetették egy cellába ott voltam mint utólag kimerült 2 órát.Utána az ügyeletes kiengedett visszautazás a dolgaimat mondta hogy még egy úr beszél velem aztán mehetek addig ott volt velem hogy ne kel8bezárva lennem.Közben a rendőrök akik behoztak Megkérdezték mi lett a vége mondtam nem tudom.Aztán meg jött az úr mondta hogy nem tud meghallgatni mert a Tesco nem tudja megondani mennyi a kár.S hogy a 10%-a kár vagy valami àrrés.Ezt nem értettem.Azt mondta ez 2-3 nap mire kiszámolják.S akkor majd postán kapok egy idézést hogy mikorra kell bemennem.Kérdeztem mire számítsak azt mondta bírósági ügy lesz belőle akkor 2 felfüggesztett börtön amivel hogy ez üzletszerű cselekedett volt.Az összes tescom vásárlás 10 % -a maximálisan 140 ezer Ft, ezt culbcard pontok alapján néztem de azt nem tudom ebből mennyi volt az ajándékpont ami mögött nem volt vásárlás.Ugyanis ennyit nem költöttem mert nem keresünk annyit.Kérdésem az lenne mire számítsak hova forduljak jogi segítségért. Jó e ha ügyvédhez fordulok s kérem hogy kísérjen el majd az idézésre illetve az okozott kárt hogy tudom rendezni a Tescoval s ez számít e valamit az ügyben.Bocsánat hogy ilyen körülményes vagyok de teljesen kétségbe vagyok esve.Egyébként 46 éves vagyok s sosem voltam büntette. Előre is köszönöm a segítséget!