Csalás ügyében kérdések


jogiforum27 # 2017.07.27. 10:10

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor akkor hogy?
Kiderült hogy hamisan vádolnak, de mis engem ér kár?

jogiforum27 # 2017.07.27. 10:15

Törvényes úton vissza tudom szerezni a pénzem vagy többe kerül a hús mint a leves, és örüljek annak, hogy tisztázódott a nevem?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.07.27. 10:35

Hogy vissza tudod-e szerezni, az jóslást igénylő kérdés. A jogi válasz csak annyi, hogy megvan rá a jogod. De a módja nem az, amivel próbálkoztál.

Öreg Tölgy # 2017.07.28. 10:17

Annyi igazsága van jogiforum27-nek, hogy a nyomozó hatóság helyesen foglalta le a feljelentés alapján a pénzösszeget, de elhamarkodottan adta ki "bemondásra" a feljelentőnek. Ez a későbbiekben - esetleg - a kártérítési felelősségüket is felvetheti.

Az azonban valóban jogi nonszensz, hogy egy már befejezett ügyben a nyomozó hatóság foglaljon le még egyszer 130 ezer forintot a vevőtől, és adja ki az eladónak. A nyomozó hatóság sem nem polgári bíróság, sem nem végrehajtó, hogy polgári jogi jogviszonyokban döntsön és azokat rendezze. Emiatt valóban kár volt a papírért.

Véleményem szerint a hatóság félrevezetése (mai helyesen: hamis vád) miatti ügyben kellene kérni a videókártya kiadását, és ha mar a kérdezőnek követelése, utána elszámolhatja.

fezoGT # 2017.08.19. 07:12

Tisztelt Fórum!

Tavaly májusban sajnos sikerült többed magammal egy internetes csalóba belefutnom, konkrétan adásvételi portálokon és facebookon is hirdetett koncertjegyeket és egyéb belépőket. Feljelentést akkor nem tettem, mivel ezt mások megtették mire kiderült hogy csalóval állunk szemben.

Most kb. 1 év elteltével nyomozás indult az illető ellen, zárolták a számláit és mivel én is utaltam neki pénzt, az ügyében mint tanú vagyok idézve, pontosabban egyelőre csak írásbeli formában kell vallomást tennem (esetleges dokumentumok csatolásával) a történtekről.

Az utalás ténye bizonyított, ezt banki tranzakciós igazolás alátámasztja. Azonban az ezt megelőző privát FB beszélgetés hiányos mivel az illető villámgyorsan törölte a profilját, konkrétan csak az én hozzászólásaim vannak meg, az ő üzeneteit törölték. Más úton nem kommunikáltunk.

Kérdésem az ha én erre a beszélgetésre mint előzményre hivatkozok a vallomásban az járhat-e később számomra hátrányos következménnyel ha a gyanúsított ezt elhallgatja/letagadja?

Egyáltalán mennyire bizonyító erejű eszköz-e egy FB beszélgetés? Számíthatok-e kártérítésre ha elítélik (polgárjogi igény érvényesítése)?

Üdv:
F.Z.

drbjozsef # 2017.08.19. 18:46

Mond az igazat. Add elő, hogy kommunikáltatok facen, törölte magát, csak a saját hozzászólásaid vannak meg, ha kérik csatold kinyomtatva.
Aztán majd bizonyítéknak vagy figyelembe veszik vagy nem. Bajod nem lehet belőle.

Elvileg lehetséges büntetőjogi eljárásban is kérni a polgárjogi igény megítélését, de ez nem automatikus, kifejezetten kérni kell.

Sofor000 # 2017.08.25. 07:25

Üdv mindenkinek !

Tanácsot szeretnék kérni egy ügyben !

Tavaly tavasszal adtam valakinek oda összesen 1,5 millió forintot egy lényegesebben olcsóbban megvehtő dologra de nem lett belőle a mai napig semmi !
A pénzt úgy adtam hogy kb 500.000 ft ot küldtem western unionon a maradék kb 1 millio forintot pedig kézbe adtam de erről nem készült semmilyen átvételi elismervény ....
Az 500.000 ft hoz se irtunk semmit csak küldtem de hogy mire azt sajnos nem !
Voltam a rendőrségen ezzel a dologgal hogy feljelentést teszek de elküldtek hogy menjek a biroságra polgáriperre .... Csak így lazán leráztak.... bementem egy másik kapitányságra is és onnan is eéküldtek úgyan ezzel a szöveggel ! Pedig elmondtam hogy mire adtam a pénzt és hogy 500.000 ft rol papirom is van meg stb erre annyi volt a válasz hogy ha az 500.000 rol van papir az 1 milliorol miért nincs és az 500.000 hez is oda kelett volna irni hogy mire lett küldve vagy miért lett küldve ..... kérdésem az lenne hogy most ez tényleg igy működik?? Tudom hogy hibáztam én is és hogy valószinű igy jártam de nekem ez akkor is furcsa!

drbjozsef # 2017.08.25. 09:12

Csaló86,

ha arra gondolsz, hogy kaphatsz-e erkölcsi bizonyítványt, akkor igen, ez nem lesz benne.

drbjozsef # 2017.08.25. 09:19

Sofor,

igen, ez így működik. Ha pénzt adsz valakinek, Te, saját akaratodból, senki sem tart a fejedhez pisztolyt, akkor az miért is lenne bűncselekmény, amiben a rendőrség nyomozzon.

Ez egy polgári jogvita. Adtál pénzt valamire valakinek, az a valaki pedig nem teljesítette amit vállalt. Ilyenkor lehet polgári pert indítani (illetve, előtte egy fizetési felszólítást, hogy fizesse vissza a pénzt, aztán fizetési meghagyást közjegyzőnél, aminek ha ellentmond a másik fél, akkor szintén perré alakul). Erre akár a bíróság ügyfélszolgálatán is lehetőséged van, tollba mondod, és ott segítenek normális formába önteni a keresetet. Bár ügyvéd jobb lenne.

A baj az, hogy per esetén neked kellene bizonyítani, hogy mire adtad azt a pénzt, milyen feltételekkel, milyen határidőre, mit teljesített a másik fél és mit nem. Ezek közül ahogy nézem, nem sokat tudsz bizonyítani. Mondani bárki mondhatja, hogy adott neked ezercsillió forintot, ha nem tudja bizonyítani, neked sem kell kifizetned.

Szóval szarban vagy. Tényleg, egy millát odaadni bárkinek átvételi elismervény nélkül? Még anyámnak se, ha nem ajándék. Egyáltalán a pénz céljáról írtatok valamit? Hogy mi is a szerződés pontosan. Ha átvételit nem, akkor gondolom semmit. Akkor pedig mégis, mi alapján akarsz bármit is követelni.

Néha a tanulópénz drága.

Bea1 # 2017.08.25. 09:48

Változtatna a helyzeten, ha odaírta volna, hogy kölcsön?

Öreg Tölgy # 2017.08.25. 10:22

Nem. Számtalanszor leírtuk (az elmúlt napokban is), hogy kölcsön vissza nem fizetése, szerződés nem teljesítése, stb. ÖNMAGÁBAN nem bűncselekmény, csak akkor, ha a kötelezettnek már a szerződéskötéskor sem volt teljesítési szándéka.

drbjozsef # 2017.08.25. 10:46

Mondjuk a leírás alapján ez közel sem egyértelmű, de én erősen gyanítanám, hogy esetében ez teljességgel fennállt.

De hogyan bizonyíthatná? Mi alapján tenné a feljelentést addig, amíg meg sem próbálta teljesíttetni a "szerződést", vagy elállni tőle, és visszakérni a pénzt?

Öreg Tölgy # 2017.08.25. 12:04

Valóban akár fenn is állhat, de a leírásból csak annyi tűnik ki, hogy adott valakinek valamire másfél millát, és a valamit nem kapta meg.

Mondjuk, ezzel együtt, a rendőrség valóban nem küldhetné el, fel kellene venni a feljelentést, aztán, ha nincs további adat, akkor elutasítani.

Sofor000 # 2017.08.25. 13:06

Nem irtam bele semmit a megjegyzés rovatba amikor utaltam azt a kb 500.000 ft ot .... Az 1milliorol meg igy van semmit nem irtunk csak a kezébe nyomtam és ennyi ! :( A rendőrségen annyit mondtak hogy most bérki bármit mondhat hogy mire adtam azt a pénzt meg stb .... majdnem hogy én voltam a "szar" Mert azzal jöttek hogy a közlemény rovatba miért nem irattam bele hogy mire is küldtem valójában azt a pénzt .. Facebook email váltás van a pénzről és nem is tagadja hogy adtam neki pénzt de akkor is azt mondják hogy ez polgáriper ... igy feljelentést sem birtam tenni már a harmadik rendőrkapitányságon sem !

Sofor000 # 2017.08.25. 13:48

Meg én úgye azért akartam feljelentést tenni mert igért valamit amit nem teljesitett és én úgy tudtam hogy ez csalásnak megáll ... mert úgye becsapott ...

Öreg Tölgy # 2017.08.25. 14:15

Nem, az önmagában nem csalás. Ezzel együtt nem igazán értem, hogyan lehet a rendőrségről "elküldeni", ha valaki azért akar feljelentést tenni, mert a szomszéd csúnyán nézett rá, azt is kötelesek felvenni, majd utána elutasítják, hogy az nem bűncselekmény.

Dr.Attika # 2017.08.25. 19:03

Itt is le lett írva többször, hogy ne menjen senki a rendőrségre személyesen feljelentést tenni. Írja le egy levélben, mellékeljen minden dokumentum fénymásolatát. Adja fel postán tértis levélben. Ez a levél bekerül a rendőrségi iktatási hálózatba és innen köteles a rendőrség a törvényben foglalt eljárást lefolytatni. Innen a határozat alapján megnyílik a jogorvoslati jog és ügy lesz a dologból.

Sofor000 # 2017.08.26. 09:41

És a facebook és email az miért nem jó bizonyitéknak??? Mert az egyik helyen ezt is mondták hogy az nem jó

Dr.Attika # 2017.08.26. 09:57

Tessék már eldönteni, hogy internetes fórumozni akar, vagy igényt érvényesíteni. Ha az utóbbi mellett dönt, akkor forduljon szakemberhez, ügyvédhez.

Öreg Tölgy # 2017.08.26. 10:33

Már hiányoltam, hogy ezt még nem mondtad.

Sofor000 # 2017.08.26. 11:33

Nem értem mi gond van a kérdésemmel ..... de mind1 ha mindenki szakemberhez fordulna szerintem nem sok értelme lenne ennek a forumnak!

Sofor000 # 2017.08.26. 11:35

Akár hogy is olvasom a főcimet ... itt kérdezni kell és talán olyan válaszol aki jártas a dolgokban vagy érti is a dolgokat ! De azért köszönöm az eddigi válaszokat akik segitettek!

Vadsuhanc # 2017.08.26. 12:56

Sofor000

Szerintem itt válaszolt olyan aki elég jártas a dologban.

Mit tudunk eddig? Adtál valakinek pénzt valamilyen dologra, de a dologból nem lett semmi. Szeretnéd a pénzedet visszakapni ami természetes.

A pénz harmadáról van igazolható átadás a többiről nincs illetve a netes beszélgetés amit az ügyben ítélkező bíró vagy elfogad vagy sem.

Elég nehéz helyzetben vagy mivel a pénz átadásán kívül azt is bizonyítanod kell, hogy a pénzt pontosan mire adtad át és ha ez a cél nem valósul meg, hogyan kapod vissza a pénzed.

Azzal egyetértek, hogy a rendőrség nem küldhetett volna el azzal, hogy ez polgári per, de ebben Attikának igaza van tedd meg írásban a feljelentésed.

Vagy szólítsd fel az adósod és ha nem fizet kérd a fizetési meghagyást.

ptersinger # 2017.08.30. 09:24

Egy fura ügyben kérem a segítséget: a volt feleségem (jelenleg folyik a válás és a vagyonmegosztás) fia felvételt nyert a Pázmány Péter Egyetemre 2013-ban, azonban a feleségem minden tiltakozásom és veszekedéseim ellenére áterőltette, hogy a gyerek menjen Svájcba, a Bázeli Egyetemre. Három és fél évet töltött ott, de már az első év végén, második év elején tudni lehetett, hogy nem igen jár az egyetemre, a pénz a svájci Frank árfolyamától függően, havi 230-235.000.- a környékbeli kocsmákat gazdagítja. Természetesen semmilyen papírt nem tud felmutatni, nem született diploma, viszont még a FB oldala is mutatja, hogy "jól élt". Lehet-e ezt folytatólagosan nagy értékre - kb. 9.500.000.- - elkövetett csalás ügyben perre vinni?

alfateam # 2017.08.30. 09:30

a volt feleségem (jelenleg folyik a válás és a vagyonmegosztás) fia
Neked mi közöd ehhez?!