Jelenthet. Csúszik az űgy!
Jogi tanács kérése
Szomszédaim kameráikkal rálátnak az egész magánterületemre: ház és kert. Ezt sejtettem is, de konkrétan egy-egy véletlenül elejtett mondatból szűrtem le. Én hogyan tudom bizonyítani azt, amit én nem làthatok csak "feltételezhetek"?
Hogyan tudom megvédeni a magánszférámat, ha nem tudom bizonyítani a jogtalanságot? SOS!
Linna
„Hogyan tudom megvédeni a magánszférámat, ha nem tudom bizonyítani a jogtalanságot?”
Pl. olyan magas kerítést építesz, hogy még véletlenül se lássanak rá a telkedre. Egyébként egy szakértőt kihívsz, pillanatok alatt ki fogja szúrni a jogtalanul felszerelt kamerákat és máris lehet bejelenteni a tisztelt szomszédot a hatóságnál - pl. jegyző - akit természetesen jó esetben kötelezni fognak, hogy azonnal változtasson a kamerák elhelyezésén. Ha meg nem teszi, és továbbra is jogtalanul rögzít felvételeket a te telkedről, akkor lehet pereskedni vele. Egyébként alapvetően nem is értem, hogy tudnak átlátni a telkedre? :-O
Linna,
A magánszemély, magánterületen elhelyezett kamerája nem láthat a saját területén kívül semmi másra. Se szomszédos ingatlanra, se közterületre. Ezt a kamera beállításával, de akár a lencse maszkolásával (kitakarással) is meg lehet oldani.
Én a helyedben első körben a helyi jegyzőnél indítanék egy birtokvédelmi eljárást.
Aztán annak eredményétől függően lehet elmenni a NAIH felé, vagy bíróságra.
birtokvédelem járható út.
Szép napot kívánok!
Külterületi magántulajdonú ingatlannál crossmotor pálya van. Elvileg van rá engedély is, bár nem tudom, hogy egy ekkora zajszennyezésű egység miként juthatott hozzá egy természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában. Szinte minden hétvégén elviselhetetlen zajjal bőgnek a motorok. Tették ezt Karácsony mindkét napján is, de sokszor egyhuzamban 4 napig megállás nélkül.
Milyen jogorvoslati lehetőségek vannak ennek az elviselhetetlen állapotnak a megszüntetésére?
Zöldhatóságnál, Kormányhivatalnál már több, mint fél éve be lett jelentve, de semmi nem történt. Küldözgeti a hatóság és a helyi jegyző egymásnak az ügyet.
Köszönettel vennék jó tanácsokat.
Sándor
Akkor mégsem a falu közepén?
Tisztelt Fórum!
Ha a társasház közgyűlési határozata kereseténél ANYK-val elektronikusan történik a kereset benyújtása és a 60. nap szombatra, vasárnapra vagy munkaszüneti napra esik akkor a 60. napon benyújtott kereset határidőben érkezik-e? Egyébként mi a különbség a papír alapon benyújtott és az elektronikusan benyújtott kereset határideje között erre vonatkozóan?
Köszönöm a válaszokat..
Tisztelt Fórum!
Ha a társasház közgyűlési határozata kereseténél ANYK-val elektronikusan történik a kereset benyújtása és a 60. nap szombatra, vasárnapra vagy munkaszüneti napra esik akkor a 60. napon benyújtott kereset határidőben érkezik-e? Egyébként mi a különbség a papír alapon benyújtott és az elektronikusan benyújtott kereset határideje között erre vonatkozóan?
Köszönöm a válaszokat..
A hatvanadik napon benyújtott keresetlevél akkor is időben van, ha az a hatvanadik nap munkanap. Ha szombat, vasárnap, munkaszüneti nap, akkor pláne.
Az a különbség a határidők számításában, hogy az elektronikus kapcsolattartás esetén nem számítanak bele azok a napok, amelyeken a kapcsolattartásra szolgáló rendszer legalább 4 órán át nem működött.
Tisztelt Kovács_Béla_Sándor
Ez szerintem nem az a téma, azt olvastam én is itt.
Ez másik város.
Tisztelettel
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy ha a bérleti szerződést három személy írja alá (bérbeadó (A) +két bérlő (B+C)).
Tanúként is aláírhatja ez a három személy? Tehát az egyik aláíró aláírásának hitelesítésére a másik kettő írja alá tanúként.
A aláírását hitelesíti B+C
B aláírását hitelesíti A+C
C aláírását hitelesíti A+B
Lehetséges ez?
Köszönöm!
Nem.
A bérleti szerződésre nem kell tanu.
Azt nem tudom,hogy kell -e tanú vagy sem.
Általában szerzek tanút ....lakásbérleti szerződéshez.
Viszont olyant soha sem csináltam, hogy kettő bérlővel egyszerre szerződjek.
Később nagyon problémás lehet.
Nem kötelező a tanúk alkalmazása a lakásbérleti szerződésben, ez nem kérdés.
A kérdésem arra irányult, hogy egy ilyen (egyébként megtörtént) tanúzási metódus szabályszerűségét kizárja-e valami szerintetek.
Rossz a kérdés.
Amit leírtál az kizárt.
Aki fél, az nem lehet ügyleti tanú.
Ráadásul mi értelme van?
Szeretnék egy bérleti szerződést átnézetni. Tud itt valaki segíteni nekem? Köszönöm előre is.
Ha belinkeled,minden további nélkül...
Szeretnék érdeklődni egy budapesti parkolási ügyben. Sajnos, a GPS nem ismerte fel pontosan, hogy hol áll az autó és ezért rossz zónában sikerült parkolást indítani. Itt kifizettem a parkolási díjat, de megbírságoltak több, mint tíz ezer forintra. Jogos egy ilyen magas bírság?
Feltehetőleg igen.
Tisztelt Ügyvédek! Ha tartozom egy összeggel, amit be akarnak rajtam hajtani a bíróságon., már elindították,de én nem ismerem el a tartozást, mivel a szerződésre engem erőszakkal kényszerítették és meg akarom támadni, akkor a perben kell költséget, illetéket fizetnem az elején? Ha igen, akkor mennyit?
Ha valaki tud, kérem segítsen, fontos lenne.
Üdv, Laci
Mikica
„a GPS nem ismerte fel pontosan, hogy hol áll az autó és ezért rossz zónában sikerült parkolást indítani”
Neked is figyelni kell, nem hagyatkozhatsz kizárólag a technikára, mert az tévedhet, te nem.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02