Tisztelt Zengőbérci!
Előző, október 5-i levelemre kapott válaszát követően sajnos, betegállományba kerültem. Ön a tárgyévben egyazon munkahelyen számításba vett napok alapján 12 nap betegszabadságra való jogosultságot állapított meg.(2015. január 1.-2015.július 15. és 2015. október 1-2015. december 31. a figyelembe vehető időszakok.) Az orvosi igazolások leadása után azonban a bérszámfejtő azon az állásponton volt, hogy csak az október 1. utáni időre járó négy napra vagyok jogosult, holott az első időszakban nem vettem igénybe egyetlen napot sem. Kérem, erősítsen meg, hogy a tizenkét napos jogosultságot kell érvényesíteni. Böngésztem már a neten máshol is, de vagy az egyértelmű, egész naptári évben folyamatosan fennálló munkaviszonyt (az alaphelyzetet), vagy azt a változatot taglalják, ahol van ugyan megszakítás a munkaviszonyban, de nem ugyanarra a munkahelyre kerül vissza a dolgozó. Ebben az esetben megértem, hogy tényleg a hátralévő időt veszik figyelembe, de nem volt példa az én esetemre nézve, amikor is ugyanott dolgozom tovább. Válaszát köszönöm!