Ha három havonta hosszabbítják meg a szerződésedet (illetve újrakötik), akkor emiatt lehet, hogy a szülés napján már nem leszel biztosított.
Mindenesetre én nem érzem jogszerűnek azt a hosszabbítgatást. Szerintem az a szerződés már határozatlan idejű szerződésnek minősülne. Azzal pedig jobban is járnál.
Az a könyvelő rosszul mondta. Hiába, a könyvelő nem TB-szakértő, mert az egy külön szakma. És itt jegyzem meg, hogy én is könyvelő vagyok, nem TB-szakeértő.
Ami biztos: az ellátást mindig az előző évi jövedelem alapján számolják akkor, ha van figyelembevehető jövedelem.
Tehát ha 2009-ben táppénzre, Tgyás-ra mész, akkor annak alapja a 2008. évi jövedelmed lesz. A GYED-et viszont csak 2010-ben folyósítják majd, így azt a 2009. évi jövedelem alapján számolják. De nem képezi az ellátás alapját a Tgyás, és a táppénz sem! Tehát az alap a munkabér, és a betegszabadságra fizetett járandóság (ami a munkabér 80%-a) lesz.
Azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy úgy tűnik, hogy babát várok. Október 6-a óta kezdtem el dolgozni, tehát jan. 6-án jár le a próbaidőm. Elég megterhelő a munkahelyem, sok a fizikai munka és egész nap szinte állni kell és pakolni. A kérdésem az lenne, hogy elmehetek e táppénzre jan. 6-a után? És hogy akkor elbocsájthatnak e, miután határozatlan idejűvé lépett a szerződésem? És milyen egyéb juttatásokat kaphatok a táppénz alatt, ha egyáltalán van ilyen? HOl tudnék utánanézni ezeknek a dolgoknak?
Elmehetsz, ha van orvosi indok. De talán van ennél egyszerább módszer is: megbeszéled a munkáltatóva, hogy biztosítson jobb feltéeleket a munkavégzéshez.
Mt. 75. § (1) Nőt és fiatal munkavállalót nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely testi alkatára, illetve fejlettségére tekintettel rá hátrányos következményekkel járhat. Azokat a munkaköröket, amelyekben nő vagy fiatal munkavállaló nem, vagy csak meghatározott munkafeltételek biztosítása esetén, illetve előzetes orvosi vizsgálat alapján foglalkoztatható, jogszabály határozza meg.
Szia Nandy, nagyon köszönöm a gyors válaszodat! Most az lenne a kérdésem, hogy ha ők küldenek el engem a próbaidő alatt, akkor ugye jár nekem a munkanélküli járulék, és hogy utána elmehetek e gyesre, ha munkanélküli vagyok és akkor mennyit fogok kapni?
Amennyiben orvosilag indokolt, úgy a próbaidő alatt is táppénzre mehetsz. De a próbaidő alatt a táppénz ellenére is felmondhat a munkaadó.
Álláskeresési járadék annak jár, akinek az igénylést megelőző 4 évben legalább 365 nap munkaviszonya volt (vagy vállalkozói jogviszonya).
Ha az ák. járadék folyósítása alatt szülsz, akkor a TGYÁS biztosan járni fog, de a GYED már necces. A táppénzt, Tgyás, Gyed alapja általában az előző évi jövedelem.
T. Szakértő Úr! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy ha határozott idejű közalkalmazotti jogviszony a szülés után jár le /szülés szept. 11., szerződés lejárta dec. 31./ utána milyen juttatások járnak nekem? Jan. 1-től nyugdíj szempontjából hogy fogják elszámolni a gyes végéig számító időt?
Alábbiakban szeretném a segítségüket kérni: 2007.febr.1-el határozott idejű szerződéssel álltam munkába 2009.jan.31-i lejárattal. Közben 2007.októberben született egy lányom, de 2008. szeptember 1-el visszajöttem dolgozni. Most ismét terhes vagyok, 2009.május végére vagyok kiírva. A szerződésem lejár most hó végén. Hogyan célszerű megoldanom a továbbiakat? Passzív tp-re csak 45 napra mehetek? Febr.1-től ha elmegyek tp-re, akkor március közepéig tp-n lehetek, de mit csinálok utána? Tgyás-t csak a szülés várható ideje előtt 42 nappal kérhetek, tehát mondjuk május 1-től... ugye? Mit csináljak, hogy folyamatos biztosításom legyen, és a pénzem is jó legyen, hiszen végül is az elmúlt 5 hónapban nem kerestem rosszul. Szeretnék normális összegű tgyás-t és később gyed-et kapni. Milyen megoldás lenne a legjobb? Köszönettel.Gabi
Jelenleg 4 éve dolgozom a munkahelyemen, határozatlan idejű munkaszerződéssel. Másfél éve kezdtem főiskolára járni, tanulmányi szerződés megkötése mellett, melyben rögzítve lett, hogy a munkáltató fizeti a tandíjat, a tankönyveket, a kieső időre járó alapbért, és az utazási költségeket, én pedig 3 évet töltök munkaviszonyban a képzettség megszerzését követően. Most 6 hónapos kismama vagyok, még január 31.-ig dolgozom. A tandíjat minden félévben átutalásos számla ellenében fizette meg a munkáltatóm a főiskolának (a munkáltató nevére kiállított számla alapján). A tankönyveket én vásároltam, és készpénzes számlát kaptam a munkáltatóm nevére, ezt pénztárból fizették. Az utazási költségekről minden hónapban 2 alkalommal kiküldetési rendelvényt töltöttem ki, melyhez csatoltam az összes buszjegyet, és helyi közlekedési bizonylatot, és ezt is pénztárból fizették.
A kérdésem a következő: Most, hogy először táppénzre, majd gyes-re megyek, a munkáltatóm köteles továbbra is fizetni a tanulmányi szerződésben felsoroltakat? Vagy megtagadhatja azokat, vagy azok egy részét? Kifejezetten érdekelne az, hogy ha gyes-en vagyok, továbbra is tölthetek ki kiküldetési rendelvényt, és nem gond hogy ha nem vagyok aktív állományban? Ha nem tölthetek ki, akkor mi az a forma ahogy az utazási költségeimet visszafizetheti a munkáltatóm?
Véleményem szerint sokan azért kötnek tanulmányi szerződést mert nem képesek finanszírozni a képzést maguknak. Ha a jelenlegi fizetésemből sem tudtam ezt megoldani, hogy oldanám majd meg a gyes-ből?
„Most, hogy először táppénzre, majd gyes-re megyek, a munkáltatóm köteles továbbra is fizetni a tanulmányi szerződésben felsoroltakat?” Persze. (Értelemszerűen bér nem lesz.)
„Akkor mi az a forma ahogy az utazási költségeimet visszafizetheti a munkáltatóm?” Az ő nevére kell kérni a számlát. (De ezt a könyvelő úgyis jobban tudja.)
Érdeklődni szeretnék az alábbiakról: 5 éve dolgozom a cégnél, 8 hetes terhes vagyok a bruttó bérem 201.000,- Ft. Tavaly más juttatásom nem volt. (Illetve éves bérlet és étkezési utalvány havonta, nem tudom beleszámít-e?) Mennyi lesz Ft-ban terhességi-gyermekágyi segélyem és mennyi a lejárta utáni GYED?
Mindkét ellátás alapja az előző évi (2008.) jövedelem lesz. Mindkét ellátás összege a járulékalap 70%-a, a TGYÁS nincs korlátozva, a GYED viszont max. a minimálbér kétszeresének 70%-a lehet.
az alábbi témával kapcsolatban szeretnék érdeklődni: Két határozott időre szóló munkaviszonyom volt:
2009. június végével fog megszűnni(feltételezhetően nem hosszabbítják meg, de jelenleg táppénzen vagyok.
2008. december 31-vel szűnt meg, és mivel december 30-án felvettek tápppénzre (terhesség miatt), ezért a munkáltató nem hosszabbította meg a szerződésemet.
Meg tudná mondani, hogy ilyen esetben hány hónapig jár még a táppénz? Június végéig, ameddig a másik munkaviszonyom meg nem szűnik?
Illetve a GYÁS igényléséhez szükséges 180 munkanapnak megszakítás nélkülinek kell-e lennie? Esetemben fél évet dolgoztam a jelenlegi munkahelyemen, előtte egy évet egy másik munkahelyen, viszont a két munkaviszony között eltelt 3 hónap.
Ha júniusban is lejár a határozott szerződésem, akkor tényleg célszerűbb a passzív táppénz helyett munkanélkülinek bejelentkeznem majd?
Köszönöm a választ. Akkor ezek szerint, ha a munkáltató szeretné, hogy a TGYÁS időszaka alatt még több pénzt kapjak, mivel a GYED felső határa bruttó 96.600,- Ft (ezzel nem lehet mit kezdeni) nem tud már mit tenni, mert visszamenőleg 2008-ra már nem tud bért emelni. Vagy esetleg mit lehet tenni ennek érdekében. Az a rossz, hogy minden könyvelő mást mond így már nem tudok kiigazodni.
Kozmetikus vagyok, egyéni vállalkozó. Jelenleg gyeden vagyok, júniustól gyesen. Mivel tervezünk még gyermeket, egyenlőre nem megyek vissza dolgozni. Ebben a szakmában nemigazán érné meg 4órában dolgozni,annál több pedig a két pici mellől sok lenne. Szándékomban áll néhány tanfolyam elvégzése, melyekkel kismamáknak, anyukáknak tartanék tanfolyamokat, felkészítőket. (hordozókendő tanfolyam, szülésre való felkészítés stb) Ezek alkalmi tevékenységek, tehát munkaviszonyba kerülni nem hinném, hogy lehet. Hogyan tudnám megvalósítani, hogy legális legyen?
TISZTELT SZAKÉRTŐ! 2006 AGUSZTUSÁTÓL DOLGOZOM 1 KFT NÉL 2008 06 10 ÉTŐL TÁPPÉNZEN VAGYOK 3 OM GERINC SÉRVVEL 2008 09 10 ÉN SZÜLETETT KISLÁNYOM KIVEL ÉLETTÁRSAM GYESEN VAN : MUNKATÁRSAIMTÓL VISSZAHALLOTTAM HOGY A FŐNÖKÖM KIAKAR DOBNI MIENTT MEGSZÜNIK A TÁPPÉNZES ÁLOMÁNYOM EEBBŐL KIFOJÓLAG SZERETNÉK A KISLÁNNYOMMAL ELMENNI GYEDRE VAGY GYESRE HOGY NE SZÜNJÖN MEG A MUNKAVISZONYOM .KÉREM SEGITSEN MIK ILLETNEK MEG ENGEM ÉS MI A LEGJOBB AMIT KIHOZHATOK EBBŐL AZ EGÉSZBŐL.KIMERÍTŐ VÁLASZÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM MARADOK TISZTELETTEL NEDO
Tisztelt szakértő! Táppénzen vagyok. Munkáltatóm levélben utasított dokumentáció elkészítésére. Kérdésem, hogy jogában áll-e táppénz alatt ilyen utasítást adni, illetve én válaszoljak-e neki a táppénz alatt vagy várjam meg annak leteltét? köszönettel: piromen
miért járnék jobban az álláskeresésivel mint a tp-vel? ha jan.31-el megszűnik a határozott munkaszerződésem, és 45 napig passzív tp-re, aztán álláskeresésire megyek, az nem jó? ( 2009.05.27-re vagyok kiírva ) mennyi lesz a tgyás-om és a gyed-em, ha 2008-ban jan.1-aug.31-ig gyed-en voltam, szept.1-től br. 231000 Ft a jövedelmem + gyes-t is kapok? Egy másik kérdésem is van, megszűnik a szerződésem, de még bent van 23 nap szabadságom 2008-ról. azt kötelesek kifizetni a munkaviszony megszűntetésekor?
Kedves KBS, illetve aki tud, kérem segítsen! Hamarosan visszatérnék GYES-ről a munkahelyemre, de a munkáltatóm az állásomat időközben már betöltötte. (Nem pontosan abba a pozícióba vették fel az új dolgozót, hanem egy kicsit magasabba, de ettől az én pozícióm feleslegessé vált, ellehetetlenült.) Azt mondták, ilyenkor kötelességük felajánlani nekem egy új pozíciót, egy új munkakört. Ezt meg is tették, de a jelenleginél lényegesen alacsonyabb pozíciót ajánlottak fel (korábban vezető beosztásban voltam), és "természetesen" alacsonyabb fizetést is, illetve egyéb juttatásaimat is elvennék, ami a vezető beosztáshoz kapcsolódott. Az új munkához 25%-kal alacsonyabb bér kapcsolódik, mint amennyi nekem GYES előtt volt, és ettől nem hajlandóak többet adni, rákérdeztem. Azt mondják, nem vagyok megfelelő a korábbi munkaköröm betöltésére. Készítettek velem egy job interview-t is (persze előtte nem árulták el, mire megy ki a játék, hanem egy másik vezető pozícióval kecsegtettek, azzal indokolták az interjú szükségességét), és az interjú alapján szerintük nem vagyok alkalmas a korábbi munkám ellátására. (Miközben GYES-en voltam, lecserélődött a cégnél a vezetőgárda.) Kaptam egy hét gondolkodási időt, és azt mondták, ha nemet mondok, fel kell, hogy mondjanak nekem. Kérdésem: valóban el kell-e fogadnom a korábbinál alacsonyabb pozíciót és alacsonyabb fizetést, vagy van arra vonatkozóan valamilyen jogszabály, hogy a bérem nem lehet kevesebb (ha már a pozíciómat nem is kapom vissza, mert az már nagyon biztos). Milyen lehetőségem van??? Kérlek segítsetek! Előre is köszönöm. hajka
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.