GYED,GYES, táppénz


nandy # 2010.11.27. 10:08

MileyC: a gyáp igénylésekor nyilatkoznod kellett arról, hogy egyedülálló vagy-e.
Nem tudom, utólag lehet-e módosítani ezt a nyilatkozatot, kérdezz rá az OEP-nél.

MileyC # 2010.11.27. 13:36

Kedves Nandy!

A kérdésem arra vonatkozott, hogy a munkáltatóm felé bejelenthetem-e utólagosan azt,hogy egyedülállóként nevelem a gyermekem? Ha most bejelentem, akkor el kell fogadniuk ezt a három napot is igazolt táppénzként? Az Államkincstárnál bejelentettem még akkor az egyedülállóságomat. Be kell jelentenem még valahová? A munkáltatóm egyébként kifizetőhely is egyben.

Jucus.K # 2010.11.27. 15:09

Kedves Nandy!

2010.október 18. óta táppénzen vagyok, első kisbabámat 2011 március végére várom. Addig táppénzen is maradok.
2009-ben nem voltam táppénzen, 2010-ben februárban 2 hétig voltam táppénzen. 2009-ben kb. 2,6 millió ft volt a keresetem, ebben az évben az átlagos bruttó keresetem 285e ft volt. A munkaviszonyom 2002.augusztusa óta áll fenn, határozatlan idejű szerződésem van.
Kérdésem, hogy kb. milyen összegű táppénzre számíthatok?
A szülési szabadságot mikor kell kivenni?

Köszönettel és tisztelettel.

Jucus

bozozi11 # 2010.11.27. 18:25

Kedves Nandy!

Köszönöm a gyors reagálást.
Valóba a baba még csak tervben van,de pont azért van ennyi kérdésem,mert ha már meglenne akkor minden adott lenne.
Azt szeretném tudni,hogy járnánk jobban anyagilag,merthát ez a mai világ megkivánja.Mindenképpen akarunk második gyereket,de ha pár hónapom múlik a család jóléte akkor az belefér.
Látom itt sokan sok kérdést tesznek fel külön-külön,én egyszerre tettem fel,de egyikre sem kaptam választ!:(

mancse # 2010.11.28. 06:16

Kedves Nandy!
Annyi ellentmondásos információt olvasok, hogy nem tudom eldönteni, fogok-e kapni gyest jövőre.
2009. január 14-én szültem, így rám elvileg még nem vonatkozik a gyes 2 évre csökkentése.
Viszont szeptembertől ismét dolgozom, napi 6 (heti 30) órában.
Egyszer azt olvasom, csak napi 4 órás munka mellé fog járni a gyes 2011-től visszamenőleg, néhol azt, hogy heti 30 óra a limit.
Lehet egyáltalán már tudni, hogy mi lesz? Illetve hogy valóban visszamenőleg is lecsökkenthetik nekem a gyes folyósításának idejét?
Köszönöm a választ!

i_lisa # 2010.11.28. 14:15

Tisztelt Fórumozók!

Segítségüket kérem! Férjem jelenleg GYED-en van 1,5 éves kisfiúnkkal, de közben 3,5 éves lányunk tartósan beteg lett. Kérdésem a következő: Mire számíthat a férjem a munkahelyén, ha bejelenti, hogy a nagyobbik gyermek 10 éves koráig méltányossági GYES-en lesz? A méltányosági GYES-re ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a "normál" GYES-re? Vagy vegye igénybe előbb a kisebbik gyermek után járó GYES-t annak 3 éves koráig és ha ez letelt ráérünk megigényelni a méltányossági GYES-t? Válaszukat előre megköszönöm!

peavey22 # 2010.11.30. 07:11

Tisztelt Jogi Fórum!

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy bonyolult helyzetemben jogosult lennék e a Gyed támogatásra? ...
elvégeztem egy főiskolát (3 év) amely alatt árvaellátásban részesültem. a főiskola befejeztével hozzámentem a páromhoz. július 1-jén diplomáztam, a diplomaosztóm szeptember 19-én volt. egyrészt arra lennék kíváncsi, hogy ezután jogosult vagyok e a gyed-re ha úgy alakul a helyzet, vagy már pont beleestem abba a kategóriába, hogy 365 munkanapot kell ledolgoznom a támogatás eléréséhez? (munkahelyi státusz: szeptember óta dolgozom, de nem vagyok bejelentve, a munkaügyi hivatalban pályakezdőként vagyok lajstromba véve, még nem biztos, hogy a főnököm tud alkalmazni[...]
ha tudnak valamit segíteni, nagyon megköszönném! (elnézést, ha zavaros voltam)
Tisztelettel:
peavey

Oppá # 2010.11.30. 07:59

Sziasztok!

Korábban már írtam Nektek. A problémám a következő:

Első gyermekem 2007.12.11-én született,
2007.12.11-től-2008.05.26 között TGYS-ben,
majd 2008.05.27-től -2009.12.11ig maximalizált GYED-ben részesültem.
2009.12.12-től visszamentem dolgozni, korábbi munkáltatómhoz GYES mellett, a GYES melletti munkavégzés tényét munkaszerződésben rögzítettük. Szerződés szerinti bérem bruttó 272.000 Ft. Ezen időszak alatt a következő távolléteim voltak.
2010.02.10.-2010.02.12 3 nap GYÁP
2010.02.17-2010.02.19 3 nap GYÁP
2010.03.17-2010.04.06ig 15 nap betegszabadság
2010.04.07-2010.04.15ig 9 nap Táppénz GYES mellet.
2010.05.01-vel lemondtam a GYES-t, módosítottuk munkaszerződésem, és 2010.05.04-től újra keresőképtelen vagyok, a táppénzem a minimálbér alapján folyosították.
Időközben dolgoztam még 28 napot, igy összesen 2010-ben 139 bérezett napom van, 2010.10.28tól igényeltem a TGYÁS-t, az a kérdésem, hogy ezek alapján mennyi lesz a GYED összege? Úgy gondoltunk, hogy a GYED maximum, mivel „Ha a szülőnek az irányadó időszakban [a gyed-re jogosultság kezdőnapját megelőző évben, illetve azt
közvetlenül megelőzően] azért nem volt 180 naptári napi keresete, mert táppénzben, terhességi gyermekágyi
segélyben, gyermekgondozási díjban részesült, a táppénz összegét a korábban folyósított
ellátás alapját képező összeg figyelembevételével kell megállapítani, feltéve, hogy ez kedvezőbb, mint
a minimálbér.”
Így tehát a korábbi ellátás a TGYÁS lesz, ami jelen esetben a minimálbér kétszeresének harmincadrésze, ennek alapján pedig jelenleg havi bruttó 102.900 lenne a GYED. A gondom, hogy van egy REP-től kapott tájékoztató levelem,( kifizetőhelyi ellenőrzési o. ) ahol közlik, hogy ezen adatok alapján a GYED-em apja a minimálbér, mivel nincs meg a 180 bérezett napom. Mi néztünk be valamit vagy Ők? Kezdek ebbe a történetbe beleőrűlni....:-(

Jerika # 2010.11.30. 08:09

Szia Nandy!

Pár hónapja már váltottunk pár szót(vissza akartam menni GYES-ről dolgozni, de jogutód nélkül megszűnik a cég), de most újabb fejlemény van.
Az alapok, csak röviden: 2005-óta határozatlan munkaviszony, 2008-tól TGYÁS, GYED, 2010. aug-tól GYES, mellette szabadságkivétel. Pénteken kaptam meg levélben a közös megyegyezéses felmondást, de még nem írtam alá.
Ma reggel csináltam egy tesztet(1-2 napot késett), és pozitív lett!!
Szóval azt szeretném kérdezni, hogy ha most elmegyek táppénzre, de közben a cég véglegesen megszűnik kb 3 hónap múlva(cégjegyzékből is törlik), akkor mit fogok kapni(és kitől) a gyermek megszületéséig, és kapok-e TGYÁST, majd utána GYED-et?

Köszi!!!
Erika

msysy # 2010.11.30. 09:41

Kedves Fórumozók!

Egy kis segítséget szeretnék kérni. A nővérem 2008. december 13- án szült, jelenleg Gyes-en van. Ugye most újra módosult a Gyes ellátás. Ez rá miben vonatkozik, mit kell most igényelnie, Gyed-t, Gyed-et? Már ő is beleesik abba, hogy a 3. évet is Gyes-en töltheti és akkor mennyi összeget kap?

Segítséget előre is köszönöm!

Szilvi

csuti1188 # 2010.12.01. 09:32

Kedves Szakemberek!
Kérdésem:
2007/02-ban született első gyermekem, addig fizetést és 1 hónap táppénzt kaptam
2007/02 után gyást kb 2007/07-ig
2008/10-ig gyedet (max összeget)
majd 2009/03-ig (2. gyermek születéséig) táppénzt újra (veszélyeztetett terhesként).
2009/08-ig kb gyást a 2. gyermekem után, és
utána még mindig gyeden vagyok. Röviden ennyi.
Most várom 3. gyermekemet, 2011/06 hóra várható.
Ha táppénzre mennék gyed helyett, akkor anyagilag mire lehet számítani? /~400.000 bruttó exfizetésnél/.
Illetve apuka mikor igényelhet gyest, ha én táppénzen vagyok?
Előre is köszönöm válaszukat!
Csuti

nandy # 2010.12.01. 12:26

Jucus.K # e-mail 2010.11.27. 16:09
Kedves Nandy!

2010.október 18. óta táppénzen vagyok, első kisbabámat 2011 március végére várom. Addig táppénzen is maradok.
2009-ben nem voltam táppénzen, 2010-ben februárban 2 hétig voltam táppénzen. 2009-ben kb. 2,6 millió ft volt a keresetem, ebben az évben az átlagos bruttó keresetem 285e ft volt. A munkaviszonyom 2002.augusztusa óta áll fenn, határozatlan idejű szerződésem van.
Kérdésem, hogy kb. milyen összegű táppénzre számíthatok?
A szülési szabadságot mikor kell kivenni?

A táppénzt a 2009. évi jövedelmed alapján fogják megállapítani, nagyjából 2,6 mFt*0,6 : 365 nap = 4.274,-Ft/nap összegű ellátásra számíthatsz (ez csak hozzávetőleges adat!). Kieső napokkal nem számoltam, mert ha 2009-ben két hétig voltál táppénzen, azt úgy értelmezem, hogy két hétig voltál keresőképtelen, és arra az időszakra betegszabadságos bért kaptál.

A szülési szabadságot legkorábban a szülés várható időpontja előtt négy héttel lehet igénybevenni, de dönthetsz úgy is, hogy a szülésig táppénzen maradsz.

nandy # 2010.12.01. 12:28

mancse # 2010.11.28. 07:16
Kedves Nandy!
Annyi ellentmondásos információt olvasok, hogy nem tudom eldönteni, fogok-e kapni gyest jövőre.
2009. január 14-én szültem, így rám elvileg még nem vonatkozik a gyes 2 évre csökkentése.
Viszont szeptembertől ismét dolgozom, napi 6 (heti 30) órában.
Egyszer azt olvasom, csak napi 4 órás munka mellé fog járni a gyes 2011-től visszamenőleg, néhol azt, hogy heti 30 óra a limit.
Lehet egyáltalán már tudni, hogy mi lesz? Illetve hogy valóban visszamenőleg is lecsökkenthetik nekem a gyes folyósításának idejét?
Köszönöm a választ!

A parlament oldalán lévő törvénymódosító javaslat alapján a gyes mellett heti 30 órában lehet majd dolgozni.
http://www.parlament.hu/…13/01813.pdf
/48. oldal környékén/

De ez még nem végleges!

nandy # 2010.12.01. 12:30

peavey22:

A fősuli önmagában nem jogosít sem a TGYÁS, sem a GYED igénybevételére.

nandy # 2010.12.01. 12:37

Oppá:

Én sem értem a REP tájékoztatását, hiszen a táppénzes, TGYÁS-os napokkal együtt már bőven meglenne a 180 napod az irányadó időszakban.

Szerintem a GYED-ed alapját a TGYÁS alapjául vett összeg szerint kellene megállapítaniuk.

nandy # 2010.12.01. 12:40

Jerika:

Biztosítási jogviszony hiányában csak gyes-re leszel jogosult. Érdemes lenne álláskeresési járadékot igényelni, de itt is figyelni kellene a napokra, hogy a szülésig kitartson, és még utána is maradjon pár nap a TGYÁS és GYED közötti időszakra.
Vagy próbálj meg másik állást keresni.

nandy # 2010.12.01. 12:41

msysy: A nővéred még a régi szabályok alapján 3 évig lehet gyes-en.
GYED-re csak akkor tudna visszaváltani, ha nem dolgozna. (mert gondolom, most dolgozik, azért igényelt gyes-t)

Dödölle1 # 2010.12.01. 12:43

peavey

Tisztelt Jogi Fórum!

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy bonyolult helyzetemben jogosult lennék e a Gyed támogatásra? …
elvégeztem egy főiskolát (3 év) amely alatt árvaellátásban részesültem. a főiskola befejeztével hozzámentem a páromhoz. július 1-jén diplomáztam, a diplomaosztóm szeptember 19-én volt. egyrészt arra lennék kíváncsi, hogy ezután jogosult vagyok e a gyed-re ha úgy alakul a helyzet, vagy már pont beleestem abba a kategóriába, hogy 365 munkanapot kell ledolgoznom a támogatás eléréséhez? (munkahelyi státusz: szeptember óta dolgozom, de nem vagyok bejelentve, a munkaügyi hivatalban pályakezdőként vagyok lajstromba véve, még nem biztos, hogy a főnököm tud alkalmazni[…]
ha tudnak valamit segíteni, nagyon megköszönném! (elnézést, ha zavaros voltam)
Tisztelettel:
peavey

A jelenleg hatályos jogszabály értelmében a szülést követő 168 napig THGY a 169. naptól pedig GYED ellátás folyósítható főszabály szerint annak a szülő nőnek, aki biztosított (pl. van munkahelye)és a szülést megelőző 2 éven belül 365 napon át biztosított volt. (Aki ffokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanult annak a 365 napból 180 nap vehető figyelembe.)

Tekintettel arra, hogy jelenleg "nincs bejelentve", azaz nem biztosított, a megadott adatok alapján nem jogosult sem THGY, sem GYED ellátásra. Természetesen ha még csak tervezik a babát, valamint ha időben bejelentik megszerezheti a jogosultsághoz szükséges feltételeket.

A munkáltatója jogellenesen jár el akkor, ha munkaszerződés nélkül, a munkajogi szabályokat figyelmen kívül hagyva foglalkoztatja......

A konkrét kérdésére a válasz:

Igen, beleesett abba a kategóriába, ami 365 napot ír elő.

Végül néhány hasznos információ (egy régebbi hozzászólásomból), hátha tudod használni most, vagy egy későbbi ügyedben:

Kevesen tudják, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 5.§. kötelezően előírja a REP-nek (REP = Regionális Egészségbiztosítási Pénztár; a REP az OEP, azaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi szerve) és/vagy a TB Kifizetőhelyeknek az ügyfelek tájékoztatását.

Ezen jogszabályi hely szerint: "Az egészségbiztosító TÁJÉKOZTATJA a biztosítottat JOGAIRÓL és kötelezettségeiről, SEGÍTSÉGET NYÚJT IGÉNYE ÉRVÉNYESÍTÉSÉHEZ.

Mindezek figyelembevételével javasolom, hogy élj a jogszabály adta lehetőséggel és keresd fel a lakóhelyed szerinti Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályát, vigyél magaddal minden okmányt (TB igazolvány, kinevezés, munkaszerződés, megbízási szerződés, szigorú számadású jövedelemigazolások, munkanélküli, álláskeresési járadékról szóló, illetve GYES határozatok stb.), kérd meg az osztályvezetőt, - ha kell előzetes időpont egyeztetés után- szánjon rád negyed órát és érthetően magyarázza el a lehetőségeidet.

(Többek között azért az osztályvezetőt és nem egy ügyintézőt javasolok, mert ő a témában, helyben az a legmagasabb döntésképes vezető, aki érdemi felelős választ tud adni a kérdéseidre, míg egy ügyintéző szóbeli tájékoztatását később, az igényelbírálás során felülbírálhatja, megváltoztathatja a revizora, illetve az osztályvezetője, továbbá egy túlterhelt ügyintéző lehet, hogy a részletes, teljeskörű, mindenre kiterjedő válasz helyett –ahogy a kérdezők szokták jelezni- rövid úton megpróbál lerázni, illetve sajnos esetenként előfordul, hogy egy kezdő, vagy kevésbé felkészült ügyintéző szóban téves tájékoztatást ad.. Ha tehát biztos és megmásíthatatlan választ szeretnél bizalommal fordulj a szakosztály vezetőjéhez.)

A fórum jó dolog, de írásban sajnos sokszor nem lehet kitérni részletesen mindenre. Aztán a válaszadást sokszor az is megnehezíti, hogy a kérdező az elbíráláshoz minimálisan szükséges adatokat sem adja meg, amelyek azonban döntőek lehetnek a válaszadás, illetve a jogosultság szempontjából.
Ezért, illetve a félreértések elkerülése érdekében is azt szoktam javasolni mindenkinek, hogy az itt, vagy más fórumon kapott tájékoztatáson túl –amennyiben teheti- forduljon bizalommal a REP Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályának osztályvezetőjéhez, aki a témában, helyben a legfelkészültebb szakember és aki ha szépen megkérik – szükség esetén előzetes időpont egyeztetés után- készséggel segít, dolgokra visszakérdez…………..
(Az osztályvezető –távolléte estén a helyettese- felkereshető a hivatalában személyesen, illetve elérhető telefonon, vagy e-mail útján.)
Jó tudni, hogy a 2005.11.01-től hatályba lépett a 2004. évi CXL. törvény, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szól és immár a nevében is deklaráltan előtérbe helyezi a közigazgatási tevékenység szolgáltató jellegét, azaz a hatósági tevékenységről a hangsúly átkerült a szolgáltatásra, amibe beletartozik az ügyfelek részletes, teljeskörű tájékoztatása is. További fontos rendelkezése, hogy az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez és a határidőben hozott döntéshez (ez főszabály szerint 22 munkanapot jelent) való jog. (Lásd: Ket. 4.§, 33.§, 33/A §)
Új, a jogbiztonságot, a tisztességes ügyintézéshez és a határidőben hozott döntéshez való jogot elősegítő eleme a Ket. novellának az, hogy ha a hatóság a rá irányadó ügyintézési időt nem tartja be úgy köteles az ügyfélnek visszafizetnie az eljárási illetéket, illetékmentes eljárás esetén pedig köteles a mulasztó hatóság a költségvetés részére befizetni az általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összeget, vagy ha az irányadó ügyintézési idő kétszerese alatt sem intézte el az ügyet akkor ezen összeg kétszeresét .

Szintén kevesen tudják, hogy kérésre a REP, azaz a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár részletes tájékoztatást ad arról, hogy hogyan számolták ki az igénylő biztosított táppénz, Terhességi Gyermekágyi Segély (THGY, TGYS, vagy mások a GYÁS rövidítést használják) és a Gyermekgondozási Díj (GYED) ellátásait.
Kivonat az ombudsmannak az ezzel kapcsolatos OBH 3135/2008 számú jelentéséből:
Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa -az alaposabb tájékoztatás, valamint a táppénz kiszámításának átláthatósága érdekében, tekintettel arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésében alapvető fontosságú garanciális követelmény az alapos tájékoztatás - az OBH 3135/2008 szám alatt javasolta az egészségügyi miniszternek, hogy a hatóságok az eljárásuk során kellően alapos tájékoztatást adjanak az állampolgároknak. Az ilyen tájékoztatás az ombudsman véleménye szerint nemcsak megelőzheti a félreértéseket és a későbbi jogvitákat, de egyúttal előfeltétele a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának.

Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár (REP), külön kérésre tájékoztatást ad a táppénz kiszámításának módjáról is. Ez 2009.08.15-től jogi normaként is megjelent, hatályba lépett.

Lásd a Magyar Közlöny 2009/115 számát, valamint a 217/1997 (XII.1) Kormányrendelet 39.§. új, (3) bekezdését, amely pontosan így szól:

„(3) A pénzbeli ellátás iránti kérelmet elbíráló kifizetőhely vagy REP a pénzbeli ellátás jogosultját - kérelmére - tájékoztatja a megállapított pénzbeli ellátás összegének kiszámítása során figyelembe vett adatokról.”

Javasolom tehát, hogy mindenki éljen a két lehetőséggel, kérje az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) területi szervének, azaz a REP, ezen belül a Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály Osztályvezetőjének a segítségét az igény érvényesítésében, illetve a REP Igazgatójától kérjen részletes, írásos tájékoztatót arról, hogy hogyan (milyen módszerrel, mely rendszeres, illetve nem rendszeres jövedelmek, valamint mely jogviszonyok figyelembevételével és milyen mértékkel) számolták ki az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásait.

Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy a teljesség igénye nélkül én ennyit tudtam segíteni. Remélem rajtam kívül más hozzászóló is tud érdemi tanácsot adni.

Üdv. :)

Oppá # 2010.12.01. 14:49

Nandy nagyon köszönöm a választ!
Most már a kifizetőhelyem szakértője is ezen a véleményen van, és én is, de ez a REP pecsétes levél elbizonytalanít és idén már egyszer csúnyán jártam táppénzügyileg. Dödölle ezért szeretnélek megkérdeni, Téged is, hogy mit gondolsz az esetemről?

bambi1979 # 2010.12.01. 16:12

Tisztelt jogi forum! Olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy én 2010,november 10-e óta táppénzen vagyok,mert babát várok,2011.jun 19.-ére vagyok kiírva.Van folyamatos munaviszonyom,jelenlegi munkahelyemen 3 év és 10 hónapja dolgozom,tavaly novemberbe voltam 3 napot táppénzen,de se előtte se utánna nem.Sajnos a fizetésem csak a létminimum,de kaptam bonuszt is,a munkakörömből kifolyólag.Az lenne a kérdésem,hogy így mennyi táppénzre számíthatok,és majd mennyi lesz esetleg,a gyed és a gyed.Sajnos nem tudok ezekről semmit,mert ez az első babám.Most az első hónapi táppénzem 40000 ft volt úgy,hogy nov.1-05-ig még dolgoztam,egy kicsit keveslem.Segítségüket előre is köszönöm! Tisztelettel Bambi!

Dödölle1 # 2010.12.02. 11:41

Oppá

Nandy nagyon köszönöm a választ! Most már a kifizetőhelyem szakértője is ezen a véleményen van, és én is, de ez a REP pecsétes levél elbizonytalanít és idén már egyszer csúnyán jártam táppénzügyileg. Dödölle ezért szeretnélek megkérdeni, Téged is, hogy mit gondolsz az esetemről?”----------
A megadott adatok és a jelenleg hatályos jogszabály alapján a 2011-ben induló GYED ellátást az alábbi szabály alapján kell megállapítani azzal, hogy jó lenne látni a hivatkozott "pecsétes" levelet.....

1997. évi LXXXIII. törvény
a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

(2) A gyermekgondozási díj alapjául szolgáló naptári napi átlagkeresetet a 48. § (2)-(5) bekezdése szerint kell megállapítani.

A fent hivatkozott (2)-(5) bekezdés a következőket tartalmazza:

(2) A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) naptári napi átlaga alapján kell megállapítani.

(3) Ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezett legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján kell megállapítani. A 180 naptári napi jövedelmet legfeljebb a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni, ha a biztosítási idő folyamatos. A folyamatos biztosítási idő [46. § (7) bek.] megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.

(4) Ha a biztosított a (2)-(3) bekezdésben (irányadó időszakban) táppénzalapként meghatározott jövedelemmel nem rendelkezik, táppénzét - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, kivéve, ha a szerződés szerinti vagy a tényleges jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz alapja a szerződés szerinti, ennek hiányában a tényleges jövedelem.

(5) Ha a biztosítottnak azért nem volt a (2)-(3) bekezdés szerint figyelembe vehető jövedelme, mert táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban részesült, a táppénz naptári napi összegét a korábban folyósított ellátás alapját képező összeg figyelembevételével kell megállapítani, ha az a (4) bekezdés szerint megállapított összegnél kedvezőbb.

Tekintettel arra, hogy az irányadó időszakban nincs 180 bérezett napja az ellátás alapja a (4) bekezdés értelmében, első megközelítésben a minimálbér, DE

  • álláspontom szerint, jelen esetben- nem hagyható figyelmen kívül az (5) bekezdésben foglalt rendelkezés.

Tekintettel arra, hogy azért nincs 180 bérezett napja mert THGY ellátásban részesült (a bérezett napok száma+a THGY napok száma több, mint 180) amennyiben az az Ön számára kedvezőbb a korábban folyósított ellátás -jelen esetben a THGY alapja lesz a GYED alapja.

Olyan jogszabályi rendelkezésről, amely azt mondja ki, hogy az (5) bekezdés szerinti előny/kedvezmény szabályt csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha az igénylő előző ellátását legalább 180 napi jövedelem alapján állapították meg nem tudok.

Amennyiben az ellenőrök válaszával nem ért egyet indokainak megjelölésével, hivatkozva a 1949. évi XX. törvény 64. § rendelkezésére és a 2004. évi XXIX. törvény 141-143 szakaszaiban foglaltakra panasszal élhet a REP igazgatójánál.

Ezen jogszabályi rendelkezések értelmében:

A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.

141. § (1) Az állami ....szervek a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket e törvény szerint kötelesek elintézni.

(2) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más - így különösen bírósági, államigazgatási - eljárás hatálya alá.

(3) A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.

(4) Panasszal és a közérdekű bejelentéssel bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - fordulhat a tárgykörben eljárásra jogosult szervhez. A szóbeli bejelentést az eljárásra jogosult szerv köteles írásba foglalni.

(5) Ha a panaszt, illetőleg a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, azt nyolc napon belül oda át kell tenni. Az áttételről a bejelentőt egyidejűleg értesíteni kell.

142. § (1) A panaszt és a közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított harminc napon belül kell elbírálni.

(2) Ha az elbírálást megalapozó vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost (bejelentőt) a panasz (bejelentés) beérkezésétől számított tizenöt napon belül - az elintézés várható időpontjának egyidejű közlésével - tájékoztatni kell.

(3) Az eljárásra jogosult szerv a panaszost, illetőleg a közérdekű bejelentőt meghallgathatja, ha azt a panasz, illetőleg bejelentés tartalma szükségessé teszi.

(4) Az eljárásra jogosult szerv a vizsgálat befejezésekor a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről - az indokok megjelölésével - köteles a panaszost, illetőleg bejelentőt írásban vagy elektronikus úton haladéktalanul értesíteni.

(5) Az írásbeli értesítés mellőzhető, ha az elintézésről a jelen lévő panaszost, illetőleg bejelentőt szóban tájékoztatták, és a tájékoztatást tudomásul vette.

(6) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos, illetőleg bejelentő által tett ismételt, továbbá a névtelen bejelentés vizsgálata mellőzhető.

(7) A panasz vizsgálata mellőzhető a (6) bekezdésében említett eseteken kívül akkor is, ha a panasztevő a sérelmezett tevékenységről (mulasztásról) való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő a panaszát. A tudomásszerzéstől számított egy éven túl előterjesztett panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

143. § (1) A panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés alapján - ha alaposnak bizonyul - gondoskodni kell

  1. a jogszerű, illetőleg a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról vagy az egyébként szükséges intézkedések megtételéről;
  2. a feltárt hibák okainak megszüntetéséről;
  3. az okozott sérelem orvoslásáról, továbbá
  4. indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről.

(2) A panaszost, illetőleg a bejelentőt - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - nem érheti hátrány a panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés megtétele miatt.

(3) A panaszos, illetőleg a közérdekű bejelentést tevő személyes adatai - a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően - csak a bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, amennyiben e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő egyértelműen hozzájárult. A bejelentő adatai egyértelmű hozzájárulása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra.

(4) Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen járt el, és ezzel bűncselekményt vagy szabálysértést követetett el; másnak kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, adatai az eljárás kezdeményezésére, illetőleg lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére átadhatóak.

A magam részéről célszerűbbnek tartom előtte ha személyes találkozót kezdeményez a REP PEEO Osztályvezetőjével.

Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy a teljesség igénye nélkül én ennyit tudtam segíteni. Remélem rajtam kívül más hozzászóló is tud érdemi tanácsot adni.

Üdv. :)

dareno # 2010.12.02. 13:02

segítsetek nekem légyszi..
Szóval 2010.12.09-től gyesen leszek, viszont 2011.01.01-től dolgozom. Sajnos már nem lehet akkor gyes mellett teljes állásban dolgozni. Lehetséges a gyes nagyszülők általi igénybevétele ha a nagyi nyugdíjas? Ennek van valami szabálya?

Válaszotok köszönöm

pandoro # 2010.12.02. 13:05

Kedves Szakértők!
Véleményeteket, tanácsotokat szeretném kérni az ügyemben.

Utolsó munkahelyeim:
1997.02.01-2006.12.31
2007.01.01.-2007.05.31.
2007.06.11-től reg. munkanélküli lettem, az álláskeresési járadékot 2008. március 8-ig állapították meg. (Közben augusztusban terhes lettem, így esélyem sem volt elhelyezkedni.)
2008. március 09-től álláskeresési segély - további 90 napra.
2008.május 6-án megszületett a kislányom, így május 7-tól TGYÁS október 20-ig. Itt egy napra aktiváltam az álláskeresési státuszt, majd újra felfüggeszettük, így október 22-től max. Gyed.
2010.május 6-tól Gyes.
A munkanélküli státuszom továbbra (jelenleg) is felfüggesztve. Ha jól emlékszem 2011.06.08-ig tart egyébként.
Ezek az előzmények. Jelenleg 7 hetes terhes vagyok, tehát ha minden jól megy, 2011.július közepén fogok szülni.

Adottak hát a kérdéseim:
Fentiek alapján mire leszek jogosult?
Hogy számítódnak esetemben az ellátásokhoz szükséges napok?
Rám melyik szabályozás (lesz) érvényes a biztosításban töltött napokat illetően (180 v. 365)?

Ha pl. januártól sikerülne elhelyezkedni, az segítene a számítandó napokkal kapcsolatos problémán? Hány órában tehetem meg Gyes mellett? (ha ezt lehet már tudni).

Remélem mindent leírtam, segítségeteket előre is köszönöm!

555Agnes # 2010.12.02. 14:48

Tisztelt Szakértő!

2011 május 20-án lejár a gyedem, majd kiszeretném venni a szabadságomat, és visszamenni dolgozni, kérdésem, hogy gyes mellett lehet- e még 8 órában dolgozni.
Köszönöm

dareno # 2010.12.02. 18:31

nekem a MÁK-nál ma mondták hogy semmit nem lehet tudni hogy mi lesz jövőre jan.1-től. Elvileg hírek szerint 4 órát lehet dolgozni, de mi van azzal aki már dolgozik jelenlegi szabályozás szerint arran hogy lesz érvényes? Visszamenőleg hogy érvényesíthetik bár a 2/3-dal mindent lehet :-(