Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


vbartamonika@citromail.hu # 2011.05.27. 13:28

Igen azért jó az mr az azért pontosabb csak sajnos nagyon nehezen tud sokszor az ember eljutni.

skorpió13 # 2011.05.27. 13:53

mert ugye kinek jutna eszébe,hogy hová is menjen a panaszával ha az orvos sem tudja eldönteni?

Ricuska # 2011.05.27. 15:49

Nem kapnának nyugdíjat a korkedvezményes feketézők

Három csoportba sorolná a kormány a nyugalmazott rendőröket a korkedvezményes nyugdíj felülvizsgálata során – derül ki abból a feljegyzésből, amely a rendészeti érdekegyeztető fórum keddi, rendkívüli ülésén készült. A testületet Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormány álláspontjáról.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének honlapján közzétett dokumentum szerint a nyugdíjas egyenruhások maguk dönthetik el, hogy újból szolgálatba állnak-e. Ha a közszférába mennek vissza dolgozni, a nettó fizetésük nem lehet alacsonyabb a nyugdíjuknál. Ha a magánszektorban vállalnak munkát, akkor a jövedelmük és a nyugdíjuk együttesen adózik majd. Ha viszont feketén dolgoznak, és lebuknak, szolgálati nyugdíjukat megvonják tőlük az általános öregségi korhatár betöltéséig, azaz 65 éves korukig. Végül, ha a nyugdíjat választják, akkor teljes összegű járadékot csak 65 éves kor után kapnak. (lm)

!!!Szeretném megkérdezni hogy a Vagyonvédelmi cégnél hogy ellenőrzik a nyugdijas rendőröket, akik eddig is a bért két részletben kapták!! Hivatalosan számlára, a többit zsebbe boritékbe!! Ez nem minősül feketézésnek????

Ricuska # 2011.05.27. 17:55

„A Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.27.919/1997. számú ítéletében kimondta, hogy a véglegesnek minősített egészségromlás utóbb nem vizsgálható felül, mert a felülvizsgálat szerzett jogokat sért. Amennyiben az OOSZI orvosi bizottságának szakvéleménye szerint a rokkantsági nyugdíjat igénylő állapotában változás nem várható és „munkaképesség csökkenése végleges” vélemény szerepel, szerzett jogról beszélünk, szerzett jogot pedig elvenni nem lehet.
A jogalkotásról rendelkező 1987. évi XI. törvény rendelkezése értelmében a korábban megszerzett jogosultságot megvonni nem lehet.
A jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása. A jogállam szerzett joghoz csak akkor nyúlhat hozzá, ha ezek a jogok jogellenesen, így például az állampolgárok jogegyenlőségét sértő módon keletkeztek.
Természetesen a szociális juttatások, támogatások és egyéb kedvezmények mértéke és módja megváltoztatható, mely alapvetően az ország teherbíró képességének, a költségvetés állapotának és számos egyéb tényezőnek a függvénye.
Ezért, amennyiben az állam lehetőségei nem engedik, az elért szociális támogatások szintjét nem köteles megőrizni, azt kedvezőtlen irányban az állampolgárok hátrányára is megváltoztathatja.
A változás azonban alkotmányos alapjogok sérelméhez, szerzett és alkotmányosan már védett jogok önkényes megvonásához nem vezethet, vagyis csak alkotmányos keretek között történhet meg.

wiwienn # 2011.05.27. 18:56

Szép estét!

a miniszterelnök házi fogorvosának jut egymilliárd is

cosmos10 # 2011.05.27. 19:17

Sziasztok!
Az lenne a kérdésem,hogy II foku vizsgálatra a régebbi orvosi papírjaimat is vinnem kell?Annyit még,hogy pl 2 hét mulva megyek másodfokra.Azt van ugy,hogy ugy kaptam időpontot,hogy másfél hónap mulva kell mennem vizsgálatra érdekes lesz.

skorpió13 # 2011.05.27. 22:23

cosmos10!Minden papirt vigyél magaddal amid van.Rendszerezzed dátum szerint,de az utolsó 1évet teljesen külön.Általában az utolsó 1évet szokták kérni,de mindig változik a rendszer.A családorvost feltétlenül keresd fel a behivóddal.Ő tudja hová kell még elküldjön.Vér,vizelet mindenképp 1hónapnál nem régebbi.Kezelő orvosodtól mindenképp legyen szakvélemény,bár az megfelel amit első fokra vittél.

gyorgye # 2011.05.28. 04:23

wiwien?Nagyon jó volt.Ez az ember szerintem nem Magyarországon él.Ennek fogalma nincs hogy az emberek milyen nyomorban és szegénységben élnek havi 40 ezerböl,és még ezt is felkellene ajánlani neki.Tasnádfürdő helyett egyszer lelátogathatna a Magyarországi falvakba is,és akkor hátha megismerné a magyarok életkörülményeit is.

skorpió13 # 2011.05.28. 10:34

Mari55 ezt hallgasd meg.

wiwienn # 2011.05.28. 12:36

mari55 youtube.másoltam!!a videót

Remélem én is.hogy nem igaz!!! Mivel kb.3 mill.ember nem élné tul!!! A POLITIKUSOKAT KOTELEZNÉM HOGY VEGYÉK EL A PÉNZÜKET! mivel 3-6 helyről is van fizetésük:-( Egyébként a MOZGIK próbálni tolókocsival stb.hamaros tüntetni.Talán ez is megoldás volna nekünk is!/csatlakozni/ bemásolom!

wiwienn # 2011.05.28. 12:44

csak másoltam egy ismerőstol,de szerintem minket is érint!!

1.) Megjelenik a Széll Kálmán terv, majd a konvergencia program megszorító intézkedései (2013/113 milliárd Ft)
2.) A kormány a központi és a holdudvarába tartozó médiákban sajtókampányt indít a rokkantak ellen,
őket csalóknak nevezve hiszterizálja a közvéleményt.
3.) A tömegek nyomására hivatkozva elrendelik a csalók kiszűrését és közlik, hogy mint egy 150-200 000 csaló
van a rendszerben akiket felül fognak vizsgálni.
4.) A kvóta rendszer felállítása után beállítják a célcsoportot (III. csoport), majd a kórfát (57 év) és a százalékot (70%)
5.) Módosítják az alkotmányt, majd beterjesztik a parlament elé az új nyugdíj törvényt, amellyel lehetővé
válik visszamenőlegesen is megfosztani a rokkantakat a nyugdíjuktól.
6.) Létrehoznak 13 megyei központot, ahová behívó rendszerrel egy olyan orvosi bizottság elé állítják őket
emellyek már előre betáblázott egészségügyi kritériumok szerint futószalagon, vagy adminisztratív eszközökkel
munkaképessé nyilvánítja őket (50%).
7.) A NYUFI ezen orvosi szakvélemény alapján kiértesíti valamennyi "vizsgált" személyt, hogy a nyugdíját ilyen és ilyen
törvényű határozat alapján a továbbiakban nem folyósítja.
8.) Aki bent marad a rendszerbe azt kiértesítik, hogy az ellátás amit a továbbiakban kapni fog már nem rokkant
nyugdíj, hanem "EGÉSZSÉGKÁROSODÁSI TÁMOGATÁS", kivonták a nyugdíj folyósító hatásköréből és átrakták a
későbbiekben létrehozandó ilyen-olyan szociális ellátó hatáskörébe.

Mindenki tudja, hogy ez mit jelent! Ugye milyen felemelő végkifejlet? Ezt a sorsot szánja nekünk a "Nemzeti Összefogás Kormánya"! És képzeljétek ezt mind azért teszi, hogy megmentse a hazát. Kitől? Tőlünk! Mert ugye mi rokkantak, a "nemzet talajgyökerét rágcsáló" henye, semmittevők juttattuk ide Magyarországot. Gróf Apponyi Albert 1920. jan 16-i beszéde jár a fejemben amikor azt kérdezte a béke tárgyaláson az Legfelsöbb Tanács küldöttjeitől, hogy miért Magyarország fizesse a legnagyobb árat Európa békéjéért? A párhuzam kissé elfogultnak tünhet ugyan, de a szituáció lényege - ha miniatürizált formában is - hasonlóságot mutathat és elősegítheti a könnyebb feldolgozást a mi problémáinkra is. Annyiban minden képen hasonló a mi helyzetünk is, hogy egy jól behatárolt réteget képviselünk a magyar társadalmon belül, egy jól körülhatárolt helyen, amelyet a nagy többség felől igaztalanul kemény nyomás alá helyeztek, melynek hatására a teljes jogfosztottság reális veszélye fenyeget. Sokan ma túlzónak érezhetik ezt a megállapítást, de úgy gondolom, hogy nagyobb perspektívába helyezve az elkövetkezendő eseményeket ennek nagyon is megvannak a reális esélyei. Éppen ezért felhívom minden mozgássérült társam figyelmét, hogy a MEOSZ felhívására - amennyiben ez szükségessé válik - jelentkezzen a demonstráció végrehajthatósága érdekében.
Sokunknak ott kell lenünk ha szükségessé válik, hogy felkelthessük az európai demokratikus társadalmak figyelmét helyzetünkre. Erre egyébként jó esély kínálkozna a május 28-án megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián is.
Mindenki próbálja a környezetében élő társait meggyőzni ügyünk igazáról és arról is, hogy már nem elég a NET-en elmondani a véleményét, hanem ahogy a Lajos is megjegyezte lénye teljes valóságában van szükségünk rá, rátok.
Figyeljétek az eseményeket, készüljetek fel és ha kell mozgósítsátok társaitokat is.
Ehhez kívánok mindenkinek szép napot

kiszolgáltatott # 2011.05.28. 13:16

Hát ez a tervezet borzasztó.Életem legnagyobb csalódása lesz,mert én is erre a kormányzatra szavaztam.
Én elmennék tüntetni érdekeink mellett.

sziszy.kraf # 2011.05.28. 13:34

Üdvözlök mindenkit!
Korábban már egy hosszabb levélben leírtam itt az ügyemet,ezért most csak azt emelem ki amire a kérdéseim vonatkoznak.
Ez év 01.hóban igazságügyi orvosszakértői vélemény helyben hagyta a 2006-os OORSZI véleményt mely szerint rokkantsági szintem az új számítás szerint 53%, amely a régi 67%-nak felel meg.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal- mint beavatkozó- a következő nyilatkozatot tette a bíróság felé:
"Az igazságügyi orvosszakértő véleményét nem fogadjuk el, tekintve arra hogy az igazságügyi orvosszakértő szervrendszerenkénti értékelést nem végzett, így érdemi szakmai vitára, összevetésre nem kerülhetett sor.
Indítványozzák az Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testületének kirendelését.

Tovább: http://www.jogiforum.hu/…16/11498.1.0#…
Kérdéseim a következőek:
Kérhetem-e a bíróságot arra hogy utasítsa el a REHAB indítványát?
Azt az információt kaptam, hogy a bíróságnak el kell fogadnia az Igazságügyi orvosszakértő véleményét.
Ez igaz?
Várom válaszukat,
Ildikó

Spicivas (törölt felhasználó) # 2011.05.28. 13:47

Kedves Sziszy !

A bíróság ez esetben sincs kötve egyik vagy másik szakértő véleményéhez. A szakértők leteszik a véleményüket, a bíróság meg vagy figyelembe veszi azokat vagy nem. Az Orszi mint érintett -ezt jelenti, hogy beavatkozó- megtámadta a szakvéleményt, mint nem szabályszerű vizsgálatot, illetve nem létező betegség megnevezést alkalmazót. Ez utóbbi a súlyosabb baj. A pongyola fogalmazás miatt a bíróság könnyen dönthet úgy hogy a magasabb orvosi bizottságot kéri fel véleményre. Ellenkeresetben kérheti a orszi keresetének elutasítását, de nem tudom mire lehetne hivatkozni. Ha tényleg nem történt meg a kért módon a vizsgálat, illetve slendrián megfogalmazást irt a szakértő akkor elutasítják az ön indítványát.

skorpió13 # 2011.05.28. 13:49

mari55.Én láttam valamelyik hiradóba az Orbán beszédét és felkérését,hogy mindenki ajánlja fel 1havi bérét,nyugdiját.Ha ráakadok a linkre bemásolom neked.

véső (törölt felhasználó) # 2011.05.28. 14:02

mokus123 # 2011.05.28. 16:56

Ha tüntetés lesz én is csatlakozom.

sziszy.kraf # 2011.05.28. 20:54

Kedves Spicivas!
Köszönöm a válaszát.
A "nem létező" betegség létezik, hiszen minden zárójelentésen, vizsgálati lapon fel van tüntetve- de latinul. Az igazságügyi szakértő magyarul írta be a magasvérnyomás-betegséget, ami latinul hipertónia...
Ez az Rehab részéről véleményem szerint csak szócséplés.
Keresetemet arra irányulva hogy utasítsa el a bíróság a Rehab indítványát, magával a megkérdőjelezett vizsgálati lappal tudom alá támasztani.
Az Igazságügyi szakértő csak a szakvéleményt rögzítette, de teljes terjedelmében olvasva egyértelműen kiderül a hiba. Csatolva van a terheléses EKG hozzá amely rögzítette a vizsgálat megszakításának okát,valamint fel van tüntetve a telefonos szakorvossal való konzílium mivel a vizsgálatot végző orvos nem kardiológus volt hanem belgyógyász. Ugyanezen vizsgálati lapon fel van tüntetve a CT beutalás, annak időpontjával együtt.
Hogy mindennek ellenére miért került a véleményezésbe az hogy a szív jól terhelhető...nos, ez orvosi hiba, vagy el írás.
Úgy gondolom, hogy ha mellékelem a vizsgálati lapot a beadványomban, valamint jelzem a "vélt" betegség valódiságát,megalapozott a kérelmem. Nem félek attól hogy a Bizottság másképp véleményezné az állapotomat mint az Igazságügyi szakértő, attól viszont igen hogy addigra visszafordíthatatlan egészségkárosodásom lesz a létfontosságú gyógyszereim nélkül." Dr Hegedüs Ida egyetemi tanár DOTE szakvéleménye: gyógyszereit élete végéig szednie kell"
Plavix: szedésének abbahagyása infarktust, szívtrombózist eredményez...
TAJ-kártyám ellátások nélkül már érvénytelen a havi biztosításomat nem tudom fizetni, a kezeléseket pedig végképp nincs miből.
Az idővel van a bajom. Ha nem volnék ennyire beteg, fél lábon kibírnám, de így....

Spicivas (törölt felhasználó) # 2011.05.28. 22:04

Kedves Sziszy !
Első levelében szó szerinti idézetként tünteti ezt fel:
"Az igazságügyi orvosszakértő véleményét nem fogadjuk el, tekintve arra hogy az igazságügyi orvosszakértő szervrendszerenkénti értékelést nem végzett, így érdemi szakmai vitára, összevetésre nem kerülhetett sor.A betegségeknél "csökkent terhelhetőségű magas vérnyomás-betegségben" szenved megállapítás található, ami nem értelmezhető."

Most taktikát váltott és lényegtelennek nevezi az eltérést. Szerintem rosszul teszi! Nem véletlenül tették bele a keresetükbe az orszisok. Az ön szakértőjét megkérdezik a bíróságon, hogy létezik e ilyen betegség, amire be kell vallania, hogy az orvostudomány nem ismer ilyet. Aztán a többi tüskét verik bele. A végén ott áll leforrázva és választhat aközt, hogy hanyag vagy hozzá nem értő.
Gondolja át jobban mit akar mondani a bíróságon !
Nem értem a gyógyszerrel való ellátatlanságát sem. Nyilvántartott álláskeresőként biztosított akkor jár a gyógyszer. Ha más lehetőség nincs akkor fizetheti maga után a eü járadékot és úgy is jogosult. A helyi önkormányzat vagy kirendeltségen kérjen segítséget az ügyintézéshez.

lacimoki # 2011.05.28. 22:50

Sziasztok!

A médiában felelőtlenül dobálódznak a nagy szavakkal,hogy itt Magyarországon minden
rokkant vagy szegény embert segít a kormány és nagyon jól élnek a segélyekből.
Sajnos elfelejtenek számokban beszélni,hogy mennyi forintot kap az a rászoruló
beteg,rokkant,földönfutó ember aki még a gyógyszerét sem tudja kiváltani nem,hogy
az orvosokat lefizetni.Akinek 29500 forintnál nagyobb jövedelme van annak KÖZGYÓGY
se jár.Itt megint a gazdagabb emberek jártak jól akik jattolni tudtak a dokiknak
és kimagasló bérezést tudtak virítani legutolsó munkás éveikben ami szintén kamu volt,
de jó rokkantsági lóvét kaszálnak.A csóróknak jó ha a betegségük felét feltüntetik az
egészségkárosodási passzportjukon.

lacimoki # 2011.05.28. 23:08

VAN AZONNALI MUNKA,HA MEGSZÜNTETIK A ROKKANT NYUGDÍJAMAT? MIT FOGOK ENNI A KÖVETKEZŐ HÓNAPBAN?

sziszy.kraf # 2011.05.29. 00:37

Kedves Spicivas!
Nekem semmi bajom nincs és nem is volt az igazságügyi szakértő kifejezésével. Nem engem zavar hogy úgy fogalmazott, ahogy...
Én nem vonom kétségbe a szakmai képességét, hiszen nem véletlenül főorvos.
Azt a munkát végezte el, amire felkérte a Munkaügyi Bíróság.Szervrendszerenkénti értékelésre a jelek szerint nem volt felkérve. Ha viszont így nem értékelhető a munkája akkor felvetődik bennem a kérdés: miért kérték fel egyáltalán?
Betegségeimről keletkezett összes dokumentumról 8 oldalas összegzést adott, minden egyes zárójelentésről vizsgálati lapról bejegyezte a diagnózisokat, véleményeket úgy, ahogyan az azokon áll.
Több sorstársam elmondásai szerint ugyanilyen vizsgálat eredményét minden esetben elfogadta az orszi ha az rá nézve kedvező volt. Azokban az esetekben miért nem számított a szervrendszerenkénti értékelés?
Nem váltottam semmilyen taktikát, mert az nincs. Véleményemet továbbra is fenntartom hogy az orszi részéről ez csak szavakon lovaglás hiszen én mint laikus is be tudom azonosítani a magas vérnyomás kifejezést a hipertóniával. A magas vérnyomás betegség pedig az orszi oldalain is csökkentett terhelhetőségű betegség, higgye el, alaposan átolvastam..
Gyógyszerrel való ellátatlanságom oka:89-től voltam 50%-os egészségkárosodott, 2006-tól 67%-os III.cs. rokkant. 2009-ben érdemi indoklás nélkül 24%-ra csökkentették első fokon, 2010 04 hóban másodfokon 43%-ra emelték, ellátás nélkül.Nem fogadtam el azt hogy záros határidőn belül jelentkezzek álláskeresőnek mert akkor folyamatosan kapom a nagy semmit de azt sem sokáig.Munka az egészségeseknek sincs,nem hogy betegeknek. Második lehetőség a per volt, ekkor adtam Bíróságra az ügyet. Nem vagyok regisztrált álláskereső így tehát nincs biztosításom sem. Jövedelmem sincs, 0 Ft jövedelemből pedig nem lehet biztosítást fizetni
Legkorábbi betegségemről beadott zárójelentésem több mint 30 éves...
Munkaképesség csökkentő főbb betegségeim ezen kívül: szív és érrendszeri betegségek,mozgásszervi betegségek, tüdő és szem betegségei,cukorbetegség, magas vérnyomás betegség, 2db sztent van a szívemben.
Ha testvériesen adunk ezeknek 10-10 %-ot,ki lehet számolni mennyi jönne ki.. A kormány szépen kitalálta hogy a rokkantak álljanak munkába amihez az orszi nagyon szépen asszisztál: de ha maga Orbán Viktor áll felettem korbáccsal sem tudok dolgozni mert gyakran magamat sem tudtam eddig sem ellátni! Most pedig hogy létfontosságú gyógyszereim sincsenek, WC-re sem tudok kimenni egyedül.Nem tudok mást mondani a bíróságon sem, mivel ez az igazság.Lehet kitekerni a szavakat, lehet nem érteni az érthetőt, de attól a beteg ember még beteg marad.....

Spicivas (törölt felhasználó) # 2011.05.29. 02:03

Kedves Sziszy !

Önnek joga van úgy vélekedni ahogy vélekedik. Részemről tanács volt a segélyezésbe való "beleállás" ha nincs egyéb jövedelme és biztosítása. Ha nem hát nem.
Az orvosi leletei megítélése a Bíróság kompetenciája. Ezt orvosok véleménye alapján teszi, az jó ha érti a folyamatot, de ne feledje, hogy ön ott laikus. Egy utolsó jó tanács és befejeztem. Keresse meg az orszi irományával a szakértőjét. Ha szerencséje van, ad Önnek egy pontosított szakvéleményt. És még talán pénzt sem kér érte. Ezt akkor be tudja nyújtani a bíróságnak.
És sok sikert.

kiszolgáltatott # 2011.05.29. 06:14

Idézet a cikkből:Petrássy munkája során meglepő esetekkel találkozik. Jelenleg bírósági felülvizsgálat alatt áll egy két év alatt ötvenegyről tizenkilenc százalékra minősített beteg ügye, akinek az állapota egyébként jottányit sem változott. Hasonló helyzetben van egy súlyos balesetben megrokkant beteg, aki 1996 óta folyamatosan részesült rokkantsági nyugdíjban. Valamennyi felülvizsgálatakor rokkantnak véleményezték, kivéve – 14 év után – tavaly januárban.
Érdemes elolvasni az egészet.

sopika # 2011.05.29. 07:11

Orbán jövőre sajátjaként vezeti be a vizitdíjat is
Szabadrúgás
Amint azt már volt szerencsénk többször is jelezni e hasábokon, korunk legokosabb politikusának Demeter Ervint tartjuk, s ezzel még a legtárgyilagosabb elemzők is egyet kell hogy értsenek.
Megyesi Gusztáv| Népszabadság| 2011. május 28. |98 komment
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
cserko2 | 2011. május 29. | 09:07:14

Olyan betörőről aki rossz címre ment és nem talált értéket, az okozott kár enyhítésére Pénzt hagyott a helyszínen már terjengenek pletykák. De olyan politikusról aki igazat mond és betartja ígéretét még pletyka szinten sem hallottam!
komi2194 | 2011. május 29. | 08:42:48

Még három év alatt hányszor fogod megalázni a magyar népet!Én már rasszizmusal vádollak,mivel a választások előtt bevallottad,hogy cigány származásu vagy!Az igaz,hogy ezt a tényt letagadni sem tudnád,mert az ez idáig tett intézkedések ara mutatnak.Elvetted a magánnyugdij befizetéseket erőszakkal,megpróbálod megcsonkitani a nyugdijakat,A tett igéreteket azok is maradnak,vagyis hazudsz folyamatosan!Felénk ezt CIGÁNY MUNKÁNAK hivják!
amergin | 2011. május 29. | 08:37:43

Kedves Hokoyo Samasira! - Nem nagyon ciki, hogy kedvenc kormányod naponta megmásítja, amit tegnap vagy pár nappal régebben mondott? Nem nagyon ciki, hogy kedvenc kormányod pontosan az ellenkezőjét ígéri annak, amit ellenzékből ígért?
venember | 2011. május 29. | 07:45:43

venember | 2011. május 29. | 07:36:04
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35
3.
"Maga szerint a föbb döntések az előzö 8 évben hol zsülettek ha nem a pártban.Bár abban igaza van ott nem a párt hanem 8 ember döntött"

Nem csak a pártban születtek és nem is csak egy pártban, a koalíció legalább annyit tett a saját megbuktatásáért, mint a FIDESZ... :)) A FIDESZ árnyékhatalma is erős volt és voltak elkülönült döntési centrumok is. Sólyom úr pl. sok borsot tört a baloldal orra alá, de említhetném Polt úr "munkásságát" is. Vagy az AB-ét.
Az sokkal inkább demokrácia volt, ez meg alig.

Orbánnal nekem sincs bajom, mint emberrel."
"Hogy lehet egy embert(?) és azt amit csinál ketté választani?
Ezt komolyan mondja, vagy csak azon az elven, hogy Hitler is rendes ember volt, és állítólag szerette a gyerekeket?"

Hagyjuk most Orbán Viktort, olyan szép idő van... :). Majd máskor talán, lesz még erre idő, itt lesz ő jövőre is... de később állok elábe.

Szép napot.
pomádé | 2011. május 29. | 07:41:05

Milyen alapon kíván orbán KÉTHAVI (12*16%) jogos nyugdíjat elvonni, mondjuk ki egyszerűen elrabolni elébb a rendvédelmiek, majd a többi 550ezer 'nyuggyer' zsebéből?
Akinek 2/3-os többsége van a dumaházban, ilyen közönségesen kisebbségi érzésekkel telített? Vagy csak hatalommániákus? Vagy ez csak egy lépés a rendi állam visszaállítása irányába?

Egy rokonom, aki eddig sem óhajtotta visszaküldeni a kubatov-vonalkódos álkérdőívet, meglepve észlelte, hogy most szombaton (2011.05.28) a csútkány hívta automata telefonon. Hogyaszongya, Ön még nem juttatta vissza a válaszait nekünk, kérjük ugyan tegye már meg!
Persze nem e szavakkal, de a lényeg: mi (mármint a fütyisz) számon tartjuk azt is, ki NEM küldi vissza a papírt. Alig burkolt fenyegetés, hogy jó lesz vigyázni.
Éppen ITT AZ IDŐ, hogy az ilyen mukimanós orbánokat le, vagy megállítsuk. Esetleg fel. A bársonyszékekből.
venember | 2011. május 29. | 07:36:04

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35
2.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35
"Nézze a döntések az Országházban születnek.JOgszabályok ,törvények alkotása .Parlament szavazás.Ez a demokrácia.
Most 2/3ad van ,persze ez fura helyzet ,de nekem az a benyomásom ,hogy akik most ezt támadják azok tulajdonképpen a demokrácia intézményét támadják!"

Ez egy nagyon messzire vezető kérdés és szintén sok eleme van. Teljeskörű demokrácia a mesében van. A képvisleti demokrácia korlátozott demokrácia (nem a nép érdekeit képviselik, hanem a pártjukét a képviselők) és még a lehetségestől is messze elmarad, szerintem Magyarországon nincs is, illetve alig van. De ha lenne, akkor se igen tudnánk élni vele. Pedig kéne. A 2/3 és a jelenlegi alkotmány rossz (és utóbbi még rosszabb, mint az előző), a demokrácia megcsúfolása. manipul-figyelem szerint az a demokrácia, hogy 4 évenként el lehet menni szavazni több pártra. Szerintem meg nem, bár az aktuális hatalomnak egy nagyon kényelmes.

És ez az egyik kulcskérdés a kilábaláshoz. És azért nem (sem) jó a jelenlegi megoldás, mert pártállamot vezet be a széleskörű demokrácia és érdekérvényesítés helyett, ami elvileg egy más típusú fejlődés alapjait teremtheti meg. De attól még a pártállam is működik egyébként. Aminek az a kézenfekvő "előnye" is megvan, hogy belülről szinte lehetetlen megdönteni vagy meghaladni.
venember | 2011. május 29. | 07:24:43

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35
Na, mindennek eljön az ideje egyszer, jobb ezen túllenni... :)
1.
"Te egyetértesz a korkedvezményes nyugdijjal?
Vagy inkább ugy kérdem , hogy tudod e ha nem korkedvezményes nyugdij van akkor minden korkedvezményes bérét havi 50.000el lehetne emelni!"

Kicsit messziről, hogy érthetőbb legyen: ez egy kis ország (hajó). Ha a kapitány és a legénység összevissza rángatja a kormányrudat, belefordítja az utasokat a vízbe vagy minimum mindenki csupa víz lesz a gyors fordulóban és azt senki sem szereti. A nyugdíjrendsszr is egy bonyolult kérdés, nem marketingprogpagandával kell megoldani, számos eleme van. Lehet szorítani a nyugdíjakon, mint az előbb is megtörtént már. de kellő körültekintéssel, előzetes egyeztetésekkel és nem diktátumokkal. Mert az már kiderült, hogy a bölcsek köve incs a FIDESZ birtokában, legfeljebb a hatalom. Figyelembe kell(ene) venni a társadalom pillanatnyi helyzetét is: nincs munka, az ötvenen felülieknek szinte reménytelen az elhelyezkedés, stb...

Orbán, kapkod, siet és négy alatt akar megoldani 12 évnyi gondot, bár most nyugdíjügyben visszavett, az igaz. És ez (is) rossz. Ráadásul az egész hajót nem lehet egyszerre átépíteni a nyílt tengeren.
vydio | 2011. május 29. | 06:11:47

Nekem ez a legmegdöbbentőbb.Gond nélkül mondhat naponta mást és csinálhatja az ellenkezőjét Orbán és Örökbecsű kormánya. Tele pofával kenheti a sz..t az elődjeire ma is,miközben az elmúlt egy év Mek-mestereként növelte a hiányt.Bajnai eredményeivel páváskodnak.És a szavazásra még hajlandóak lelkesen tapsolnak.Kezdem megérteni,miért volt Rákosi,miért volt Kádár oly hosszú ideig zavartalan népvezér.Mi az alkalmazkodás,a megalkuvás népe vagyunk.Ha valakik értünk is tüntetnek és kiállnak,akkor azonnal felharsan a kórus:hányan voltak,mit mondtak,szegény Orbán nem tehet mást,türelem...Végül is nem történik semmi.A gazdag gazdagabb,a szegény szegényebb lesz.Úgy látszik ez a világ természetes rendje.

Xavi | 2011. május 29. | 00:47:43

hokoyo.samasira | 2011. május 29. | 00:35:23

ismerős nem..:) Horn Gyula mondjon le...
hokoyo.samasira | 2011. május 29. | 00:35:23

Xavi | 2011. május 28. | 23:45:34

Egyszer befog...ez az élet rendje!
Xavi | 2011. május 28. | 23:45:34

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 23:44:21
elég ha egyszer bejön :D
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 23:44:21

Shakespeare | 2011. május 28. | 23:38:42

mEGINT MEGBUKIK?
iDÉN MÁR 5SZÖR??
mERT MINDEN HÓNAPBAN EZT HALLJUK:d
Shakespeare | 2011. május 28. | 23:38:42

Ha ez így megy tovább, akkor Orbán jövőre már semmit nem vezet be.
Szakura | 2011. május 28. | 23:35:39

Az egyik egyetemünk könyvtárától épp annyi pénzt vontak el, amennyi az ott dolgozók havi fizetése összesen. Egy hónapig fizetésnélkülin lesz mindenki, de dolgozni kell. DE NINCSENEK MEGSZORÍTÁSOK. MINDEN CSODASZÉP, ÉLVEZZÉTEK AZ ÉLETET.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 23:27:45

Jager László | 2011. május 28. | 23:18:59

Semmilyen gyógyszert nem eszek.Utoljára 14 évesen ettem akkor a fülem fájt.Magának is le kellene szoknia éls akkor képes lenne normalitásokra4
Jager László | 2011. május 28. | 23:18:59

Sajnos hógojónak elment az esze!!
Se cavintont,se xanaxot,se metadront nem vett be!
J.L.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 23:11:14

venember | 2011. május 28. | 23:06:04

Igen ,szokásom hol tegeződve hol magázódva beszélni.Családi ártalom.
A mostani hibák bűnök majd csak pár év mulva derülnek ki.Addig érik az épitkezés ,aztán vagy palota lesz vagy összedől az alap.De ahhozb idő kell még.
balboa | 2011. május 28. | 23:07:45

venember | 2011. május 28. | 22:37:59

"Orbánnal nekem sincs bajom, mint emberrel."

Hogy lehet egy embert(?) és azt amit csinál ketté választani?

Ezt komolyan mondja, vagy csak azon az elven, hogy Hitler is rendes ember volt, és állítólag szerette a gyerekeket?
venember | 2011. május 28. | 23:06:04

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35
:)) Hol tegezünk, hol magázunk? Rengeteg dolgot érintett, bár néhánynak nincs köze a pártállamhoz, holnap reggel megválaszolom. Addig csak annyit, hogy a visszafelé mutogatás nem ment fel a mostani hibák vagy bűnök alól. És a demokrácia fogalma is tisztázandó. Jó éjt.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:55:35

venember | 2011. május 28. | 22:47:45

Te egyetértesz a korkedvezményes nyugdijjal?
Vagy inkább ugy kérdem , hogy tudod e ha nem korkedvezményes nyugdij van akkor minden korkedvezményes bérét havi 50.000el lehetne emelni!
Nézze a döntések az Országházban születnek.JOgszabályok ,törvények alkotása .Parlament szavazás.Ez a demokrácia.
Most 2/3ad van ,persze ez fura helyzet ,de nekem az a benyomásom ,hogy akik most ezt támadják azok tulajdonképpen a demokrácia intézményét támadják!

Maga szerint a föbb döntések az előzö 8 évben hol zsülettek ha nem a pártban.Bár abban igaza van ott nem a párt hanem 8 ember döntött
venember | 2011. május 28. | 22:47:45

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:40:25
venember | 2011. május 28. | 22:37:59
"Nyilván nem a kommunista pártállamra gondolsz ,mert az egyszeren cáfolhatja az ember."

"Azt kérte, hogy elmondhassa a véleményét a kedvezményes szolgálati nyugállománnyal kapcsolatos kormányzati tervekről, de nem szeretné elárulni a nevét. Miért?
Mert a fiam az államigazgatásban dolgozik, nem akarom, hogy baja essen miattam.
Mi baja eshet a fiának?
Kirúgják.
Miért?
Mert az a véleményem, hogy amit a kormány tervez, az rablás"
http://nol.hu/…kovet_dobni_

És a probléma VALÓS és ez csak egy része a problémának. A mostani pártállam eltér az előzőektől néhány elemében. De a lényeg a társadalom összes pozíciójának uralása és az, hogy a döntések nem a társadalomban, hanem a pártban történnek. Nem a parlamentben vagy akárhol másutt. A pártban és egyedül ott. EGY pártban, mese nincs.
És ezt a jobboldal is elismeri, legfeljebb "jogosnak" tartja. Én meg félelmetesnek.
balboa | 2011. május 28. | 22:44:20

Ez nem politikus ez egy elszerencsétlenedett középcsatár...
balboa | 2011. május 28. | 22:42:50

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:25:08
Orbán lelkem jelenleg Londonban focimeccset néz , tegnap a pápánál bealudt ma már Londonban :):)
Ennyire nem lehet valaki...
venember | 2011. május 28. | 22:40:43

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:28:42
"A Kossuth Tér a bántó?Vagy a művelet?"

http://nol.hu/…ossuth_teren
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:40:25

venember | 2011. május 28. | 22:37:59

Mit jelent a szavaidban a pártállam???
Mert lehet akkor félreértjük egymást.
Nyilván nem a kommunista pártállamra gondolsz ,mert az egyszeren cáfolhatja az ember.
venember | 2011. május 28. | 22:37:59

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:25:08
http://www.nol.hu/…ott_a_haboru
venember | 2011. május 27. | 13:38:04

Orbánnal nekem sincs bajom, mint emberrel. Politikus, szerintem a jobb minőségből, engem pl. azért idegesít a kelleténél jobban, ha itt-ott hazugságon kapom. Meg elhagyhatna egy két mondatot a beszédeiből is. De a pártállam, amit építgetnek a vezetésével, no az nem vicc.

Demeter úrról ezt messze nem lehet elmondani.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:28:42

venember | 2011. május 28. | 22:22:56

Természetes .Melyik szó nem tetszik.
Melyik az amelyik mondjuk a Te szavaidhoz hasonlitható?
A Kossuth Tér a bántó?Vagy a művelet?
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:25:08

venember | 2011. május 28. | 22:16:30

Akkor mivel értesz egyet.
Kérelek modd el kivel és mivel értesz egyet.
Mit és hogyan szeretnél változtatni ami nem jó!

nekem semmi bajom sem Demeterrel sem Orbánnal.
Jager László | 2011. május 28. | 22:24:56

Hógojó elgurult,mint a tekepályán a ping-pong labda.
Kár gründölni!!
Fasírtból nem lesz rántotthús!!
Minek ez a nagy igyekezet,amikor senkit nem érdekel!!
J.L.
venember | 2011. május 28. | 22:22:56

13. hokoyo.samasira
2011. 05. 28. 15:13
12.
"Senki nem akadályoz meg benne.
Menj ki a Kossuth Térre és végezd el magadon a műveletet."

Ugye ezt te írtad, mély intellektuális jobboldali felabaráti szeretettől vezérelve?
venember | 2011. május 28. | 22:16:30

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:08:56
venember | 2011. május 28. | 22:03:31
"A tények makacs dolgok ,azért idéztem a cikkből.Olvasd és értelmezd.
Mehetsz csatába félrészegen orditozva , aztán majd az ellen egyetlen mesterlövésze sziven lő.Nem tudom érted e a hasonlatot."
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:08:56

A cikkel nem értek egyet, a véleményem röviden leírtam, a továbbiakban nem kívánok vele vitatkozni.
Ha nincs semmi mondanivalód, akkor minek írogatsz? Ha meg van, miért nem mondod?

No és mi is a stájsz Demeter úrral, hogy nagyon ne térjünk el a tárgytól? Mit szólsz a pálfordulásához? Meg Orbán úr nyilatkozatához? Mert az itten a téma, ha nem csalódom.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:14:15

venember | 2011. május 28. | 22:10:46

Ugye milyen kellemetlen.
Ciki , hogy már itt is unják amit műveltek.
Neked fárasztó elolvasni egy cikket a NOL-ról.:O
venember | 2011. május 28. | 22:10:46

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:58:17
Megnéztem ne fárassz. A nevem az utolsó kommentem óta nincs meghívatkozva. Bye. A szerző meg azt ír, amit akar. Vagy ha valami nem tetszik neked, akkor hozd szóba, megvitatjuk. De láthatóan erre nincs nagy affinitás.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:08:56

venember | 2011. május 28. | 22:03:31

A tények makacs dolgok ,azért idéztem a cikkből.Olvasd és értelmezd.
Mehetsz csatába félrészegen orditozva , aztán majd az ellen egyetlen mesterlövésze sziven lő.Nem tudom érted e a hasonlatot.
venember | 2011. május 28. | 22:03:31

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:58:17
venember | 2011. május 28. | 21:51:58
"Talán hogy felhivják pl a Te figyelmedet is , hogy ezzel nem Orbánnak ártasz hanem annak aki mellett állsz.
Mert ez a stilus ez már a röhej kategória!
Tegnapi Petri cikk,ha érdekel olvasd el.Itt a NOL-on."

Nem baj, a tények makacs dolgok.
Elolvasom. És engem Orbán Viktor, mint személy, a legkevésbé sem érdekel és nem is igen hiszem, hogy ártani tudnék neki. Fordítva ez messze nem igaz.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 22:02:16

"'Diktatúra, autokrácia, jogállam vége; lecsukódik már a szemem. Monoton, mint utcánkban az útfelbontás és mindig újra töltik a vurlitzert: most éppen miért is kell egymást vigasztalva ijesztgetni. Ha a légkalapácsra előbb ébredek fel, mint a kisfiam, játék előtt, olvashatok egy kis kongatást. Online vészharang, prémiumminőség.

Félni persze lehet, s ha valaki fél, együttérzést, segítséget érdemel, magam, mint kényszeres hipochonder igyekszem is minden irracionális félelmet átérezni. Mégis: az elmúlt hónapokban mind erősebb a – számomra – minden valóságalapot nélkülöző demokráciatemető, eltúlzott, sokszor hisztériába hajló hang. A diktatúrát emlegető, túlzó hanggal a fő probléma, hogy kitakarja a komolyan vehető kritikát megannyi bajos részkérdésben, s gátja az önreflexiónak, s a korszak hiteles újraértelmezésének, amelynek köszönheti a jelenlegi kormány nagyarányú felhatalmazását.

"
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:58:17

venember | 2011. május 28. | 21:51:58

Talán hogy felhivják pl a Te figyelmedet is , hogy ezzel nem Orbánnak ártasz hanem annak aki mellett állsz.
Mert ez a stilus ez már a röhej kategória!
Tegnapi Petri cikk,ha érdekel olvasd el.Itt a NOL-on.
venember | 2011. május 28. | 21:51:58

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:46:51
"A többit amit irsz pedig akkora zagyvaság , hoyg már a NOL-on is kénytalenek cikkezni erről!"

:))) Ha akkora zagyvaság, miért kell róla cikkezni? És hol? Veled is szívesen megvitatom. Belevehetjük Demeter urat is, akinek esetében éppen itt lenne az ideje, hogy eltűnjön a közéletből.

Valamint az a véleményem, hogy a (poszt)náci, pártállamot újjáépítő FIDESZ-t el kell távolítani a hatalomból (Cato után szabadon). Aki feltette őket a lóra, az vegye le róla.
citic | 2011. május 28. | 21:50:45

de jó lenne jót nevetni az íráson, csak nem tudok,nagyon is igaz,amit mondani akar

sajna,még nagyon sokan nem látják, ezért szomorú

tudom, nehéz beismerni,hogy ilyeneket juttattunk, ilyen hatalomhoz, ez van
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:46:51

venember | 2011. május 28. | 21:43:08

Csak kérdem....
Hogy mit gondoltok arról ,aki jobban járt az Orbán kormánnyal ,és mégis úgy mocskolja mint a kocsis.
Emberileg......

A többit amit irsz pedig akkora zagyvaság , hoyg már a NOL-on is kénytalenek cikkezni erről!
venember | 2011. május 28. | 21:43:08

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:17:14
evianna | 2011. május 28. | 14:27:53
"Evianna bevallotta nektek , hogy úgy gyalázza a kormányt ,hogy többet keres mint egy éve?"

Az, hogy a kormány és a parlament hibát hibára halmoz, hazudozik és pártállamot épít, mennyiben függ össze evianna fizetésével?

Valamint az a véleményem, hogy a (poszt)náci, pártállamot újjáépítő FIDESZ-t el kell távolítani a hatalomból (Cato után szabadon). Aki feltette őket a lóra, az vegye le róla.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:35:43

iragyam | 2011. május 28. | 21:28:12

Bocs leírnád mégegyszer ,mert nem látni amit írtál!
Köszi
iragyam | 2011. május 28. | 21:28:12

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:17:14

evianna | 2011. május 28. | 14:27:53

Evianna bevallotta nektek , hogy úgy gyalázza a kormányt ,hogy többet keres mint egy éve?

Hónaljszagú háromdiplomás matróz!
Ez a kérdésed kinek szól?
Ha (véletlenül nekem - bár ezt kizártnak tartom, mert kerülsz engem, mint ördög a tömjént )akkor itt vannak a válaszaim:
CSAK MOST, CSAK NEKED HOKIMUKI SOKADUMA!

  1. Nem, nem vallotta be.
  2. Nem, nem gyalázza a kormányt.
  3. Nem tudom, hogy mennyit keres, de nem is érdekel, nem rám tartozik.

Más kérdés?
Ha nincs, mehetsz tentikélni.
Mu-ha-ha
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 21:17:14

evianna | 2011. május 28. | 14:27:53

Evianna bevallotta nektek , hogy úgy gyalázza a kormányt ,hogy többet keres mint egy éve?
venember | 2011. május 28. | 20:39:36

"A következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit elkölti a Bajnai-kormány, közölte Orbán 2009 tavaszán. A kormány ötszázmilliárd forintért vásárolt Mol-részvényeket (még az előző kormányok alatt lehívott) IMF-hitelből, jelentette be Orbán Viktor a héten. Nincs itt ellentmondás?"

Nincs. A szokásos hazudozással van dolgunk.

Valamint az a véleményem, hogy a (poszt)náci, pártállamot újjáépítő FIDESZ-t el kell távolítani a hatalomból (Cato után szabadon). Aki feltette őket a lóra, az vegye le róla.
rigolya2 | 2011. május 28. | 20:06:53

1 hónapnyi nyugdíj vagy bér mínusz? Ez nem történt már meg idén? Ha jól tudom, akkor 4% feletti az infláció. A bérkommandónak nem sikerült még nominálisan sem tartani a béreket a versenyszférában. A közszférában az alkalmazottak jókora részének (300eFt alatti bruttó esetén!) legalább a nominálbére megmaradt. Tehát 12x4%=48% már letudva a szegényebb rétegeknél (úgy a társadalom 70%-nál)! A következő 2 évben ugyanezen rétegek még mindig a stagnáló nominálbérekkel fognak találkozni az adójóváírás (havi 12.100) kivezetése miatt. Ha még ebből is visszavonnak, akkor már nemcsak a rendvédelem és az egészségügy fog lázadozni... Ja, érdekegyeztetésnek már hivatalos helye sem lesz, csak levélbeli felvilágosítás, pl. 10 kérdésenként. Éljen a II. Viktorátus!
iragyam | 2011. május 28. | 19:56:56

Ez a gerinctelen Orbán, vajon miért Párisból üzent?
Itthon nem merte vállalni azt, hogy be akarja vezetni a tizedet?
Dózsa György gyere!!!!!!
Jager László | 2011. május 28. | 18:59:34

Orbán,Pintér Hende,Demeter,Kövér, Áder,Schmitt!!
No kik ők!
Hát a 7 önkéntes rendőr!!
Vagy polgárőr!??
Esetleg katona??????????
Na aludj el kis Balázs,mert már elalszik anyuka is.
pietnik | 2011. május 28. | 18:16:12

Itt írja az egyik véresszájú troll kommentelő,hogy olyan nem lesz,hogy az emberek ajánlják fel egyhavi fizetésüket,nyugdíjukat! Nyugi bele,hogy ez meglesz!Ugyanis ez a kérés nem más,mint a már régen emlegetett nagyarányú fizetés,és nyugdíjcsökkentés előlebegtetése!Ébresztő!Nyiljanak ki a csipák!! Ugyanis nem úgy lesz ez,hogy egy hónapig nem kap nyugdíjat,vagy fizetést a dolgozó,hanem ,úgy,hogy egy havi nyugdíj,vagy fizetés összege elosztva tizenkettővel,és a hányados összegét fogják a nyugdíjból,stb levonni!Az indoklás mi lesz?Hát az már csak részletkérdés,ebben a fijjug nagyok,úgy,hogy ezzel seemi gáz! Aztán vonják egy évig,osztakkor megint más nevet adnak neki,nem felajánlás lesz,de azért vonják majd tovább hivatalosan,ect.ect:Aztán a következő kormány se fog változtatni rajat,mert az már sokba kerül majd visszaállítani,munkahely meg az ablakban lesz akkor is!Hát így fogunk élde...éldöglődni az időkm végezetéig!---
  • az áment nehogy idebiggyessze valaki!!
antinenyi | 2011. május 28. | 18:06:49

Ezek nemhogy szembeköpik magukat, hanem élvezettel fürdenek a testnedvükben!
Lily | 2011. május 28. | 17:28:30

Megyesi Gusztinak ma nem volt igazán érzéke a finom, előremutató részletek iránt.
Ad 1./ Demeter Ervin puszta létezéséért is Gyurcsány a hibás.
A CD ügyben ott volt az alkalom a keze ügyében, sőt, Demeterné galériája is kínálkozott. Elkúrta.
Ad./ Bő a foglalkoztatás, fehéredik a gazdaság.
Vegyük észre, hogy azon egyszerű lépéssel: nincs Moszkva tér, abban a minutumban szűnt meg a "Moszkva téri embervásár" fogalma is. Nyilván elhelyezkedtek a vásárfiák, - csak így történhetett. Elegáns megoldás, csak észre kell venni.
Csak pozitív szemlélet kell, emberek, legyetek pozitívak, mint a katód!

Egyébként is a propaganda két alapköve: előző rezsim ostorozás & fel nem ismerhető pozitív üzenetek a jelenről, egyben van. Védje meg a balsorstól a magyar népet Szijjártó!
tibiti | 2011. május 28. | 17:03:28

Szinte biztosra lehet venni, hogy megint odaütnek ahonnan nem tudnak visszaütni. Tehát marad a rokkant nyugdijas kitől el kell, el lehet vonni a kis alamizsnát, függetlenül hogy végleges, vagy veleszületett betegsége van. S ebben ugyan nincs logika, de zömük nem tud menni sztrájkolni, tüntetni, érdekszervezeteiket meg elnyomják. Na igy jártak a Szüleim 195o es években mikor mindenüket egy élet munkájával megszerzett földet, vagyont törvényileg magukhoz vontak. Mi meg kaptunk kárpótlási jegyet melyen a bátyám vett egy sulákszönyeget (már kidobta) Tény, hogy sok a pénzen vett nyugdijas, de ezért miért őket büntetik.
JFK2008 | 2011. május 28. | 16:50:01

"Demeter Ervin kilépett az MDF-ből"
Ervin-Ervin, hát ki nem sz....ja le, hogy hova lépsz?
Mint a rossz k...ák, ebbe már ültem, ebbe még nem.
A párthűség az ismeretlen????"

(Hofi klasszikus a múlt évezredböl)
Jager László | 2011. május 28. | 16:45:55

Nem vagyok gondolatolvasó!!!
Szerintem rövidesen iskolákot,postákat, önkormányzatokat ,kórházakat,vasutakat fognak bezárni!
Esetleg fizetni kell mindenért!
Ez nem a kormány hibája!!!!!!
Ez természetes!
Szerintetek van más megoldás??????????
Hát tessék előterjeszteni!!!!!!!!!
J.L.

usborne | 2011. május 28. | 16:35:14

Orbán Viktor :"az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le ”!!!!!!!!!!!
Felkérem a rendvédelmiseket-tartoztassák le ezt a futó bolondot!!! Ez az ember ŐRÜLT!!!!Mondjak le a 70 ezremről,miközben minden parlamenti képviselő 2 milliot kap??Milliárdosok kérik a KOLDUS népet ,hogy mondjanak le egyhavi nyugdijrol.!!???
Chumpitaz | 2011. május 28. | 16:22:48

om dick and harry | 2011. május 28. | 16:05:28

"A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."

Nehogy már felülj a kommenista propagandának !!!Ilyet sosem mondott,de ha mégis,-akkor is hazugság ráfogni!
tom dick and harry | 2011. május 28. | 16:05:28

"A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."

Chumpitaz | 2011. május 28. | 16:01:32

Sajnos több helyen is olvasható,hogy ez a drága zember ezt mondta! De sebaj,hiszen már úgyis felajánlotta a 2/3 a juttatásai annyi százalékát,amennyit csak kér Viktor!Mert szertejük őt!!!!!Na nem mindenki egyformán,mert például big predátor,vagy Holagumi Kicsikuki,ők annyira szeretik,hogy azt már leírni sem lehet.Mi többiek,csak normális mértékben.
JoGabor | 2011. május 28. | 15:40:22

evianna | 2011. május 28. | 14:27:53
igen, ez nekem is megütötte a fülem, de aztán más médium nem kapta fel és nem erősítette meg. Mondjuk, el tudom képzelni, hogy egyszercsak halál komolyan előáll vele, de azt hiszem, nem teszi az ablakba, amit kap majd érte.

Ja, evianna linkje szerint a neonyilas tévé Orbán párizsi nyilatkozatából azt idézte,hogy a zembereket meg kell győzni, hogy mondjanak le egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról. Szerintem azért kezeljük óvatosan a neonyilas híreket.
iragyam | 2011. május 28. | 15:39:36

Már megijedtem, hogy a VIZDIJAT.
TETTYE után ez lett volna a NETTYE!
Jager László | 2011. május 28. | 15:36:21

Csak kérdezem.
Kicsit nem vagyok naprakész.
Most a Széchenyi,vagy a Széll, esetleg a Semmelweis, netalán a Magyari,talán a Wekerle,hógolyó,3-5-10 éves terv keretében???
Úgy meg vagyok zavarodva ezektől a tervektől!!!
Tiszta őrület!!!!!!!
J.L.
ebado1 | 2011. május 28. | 15:26:13

nem lepődnék meg .."nem lesz megszorítás"- csak egy kis népirtás vicces a vezíretek
zoro52 | 2011. május 28. | 15:12:50

Ez már bántó,hogy ennyire hülyére veszik az egyszerű honpolgárt!!!!Mit látnak ha a tükörbe néznek!!??
iragyam | 2011. május 28. | 15:01:16

big _predator | 2011. május 28. | 13:56:00

Nem kellene már annyit hazudozni, meg nyavalyogni Gusztáv...dönts be 3 deka vodkát és elmúlik a világfájdalom!...:)))

Ez az!
Igy kell "tartalmas" véleményt alkotni.
Ma csak ENNYIRE futotta?
No akkor ma annyit is érsz nagy ragadozó (méghogy egy szál késsel?)
Kész röhej!!!!
iragyam | 2011. május 28. | 14:51:52

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 13:10:30
Hónaljszagú háromdiplomás matróz!
A blöffödnek semmi értelme és semmi aktualitása - legalább is ennek a cikknek a kapcsán.
Szaladj neki mégegyszer!
(INKÁBB NE SZALADJ NEKI, MERT ÁLLTÓHELYBŐL IS NAGY BAROMSÁGOKAAT IRSZ)
Szóval: noch einmal.
nagyanyoka | 2011. május 28. | 14:36:39

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 13:10:30
Emlékszünk meg a korabeli viccre, mely szerint Rákosi elvtárs utasításba adta, hogy a disznó 8-at kölykezik. És ha csak ötöt hozott a világra, mire Rákosihoz ért, a disznó nyolc malacot ellett. Így készül a “népakarat” is a kerdőívek alapján.
evianna | 2011. május 28. | 14:27:53

az a baj, hogy a helyzet egyre durvul:
http://valami.nolblog.hu/…tor_uzenete/
loallat | 2011. május 28. | 14:27:09

Széles körben elterjedt vélekedés, hogy a szocik hazudozása hazaárulás, ami megbocsáthatatlan. Ha a Fidesz hazudik, az egész más, mert ők a mieink, és értünk hazudnak. Világos, nem?
tarpataky | 2011. május 28. | 14:13:52

  • papuska-Brávó.Mindig azt mondtam,addig megyek,míg egy nálamnál okosab és butább embert nem találok.Ki sem kellett mozdulnom,a butábbat már megtaláltam.Ooksabb is van milliónyi,csak jól álcázzák magukat.Kár.Ezért lehetnek ilyen zsenik a papuskák.

Kun Bérci1 | 2011. május 28. | 14:13:47

A bevezetendő vizitdíjból fogják majd megmenteni azt az egészségügyet, amit már szóban annyiszor megmentettek és megvédtek.
Erre mondták az átkosban, hogy az egészségügyi ellátás az ingyenes, csak a betegség a drága...
Atis68 | 2011. május 28. | 14:07:40

Matrix12 melyik országban él szerintetek? Mert hogy nem ebben, az biztos :)

svejk59 | 2011. május 28. | 11:42:20
"Hazudtunk reggel délbe este.Ez volt a szlogen az MSZP.-vel szembe."

A Fidesz bebizonyította, hogy sokkal jobb a szociknál! Sokkal jobban és többet tud hazudni!
tarpataky | 2011. május 28. | 14:05:40

A matrix csak a matekben csodaszer,de ott sem érti a kutya sem.Nem volt eddig megszorítás?S eztán sem lesz?Fantasztikus.A behódoló emberi butaság minta példánya.De ennyire???Na két harmad,itt a véged,fuss el magaddal.Jön bizony a vizit díj,ti meg mehettek vissza a B középbe hörögni,hogy pfúj bíró.Meddig tudunk még így hazudni önmagunknak,s a társadalomnak.Persze,ha már ennyire elhülyültünk,s megkajáljuk a matrix féle bölcsességeket,megérdemeljük a sorsunk.De a matrix félék is.
Speaker | 2011. május 28. | 14:04:09

Míg el nem felejtem, az ominózus országot, ahol az emberek eleinte hittek a népi forradalom demokráciánál is demokratikusabb működőképességében, Líbiának hívják. Polgárai most egymás ellen háborúznak.
értelmetlenségi | 2011. május 28. | 14:03:45

big _predator | 2011. május 28. | 13:56:00

Úgy látszik, te már túl vagy a sokadik vodkán.

Nem igaz, hogy jövőre vizitdíj lesz. Mint ahogy iskolabezárás sincs, csak átszervezés. Megszorítás sincs, csak szerkezetváltás. Vizitdíj sem lesz, csak orvositthontartási hozzájárulás. Vagy valami ilyesmi.
Speaker | 2011. május 28. | 14:03:36

hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 13:10:30
Na, akkor mondok Neked egy más érvet.
A szociális nemzeti konzultáció kérdőívein található vonalkódról Szijjártó azt mondta, az éppen bennünket véd meg attól, hogy mások hamis válaszokat adjanak a nevünkben. Amiről persze Te is tudod meg én is tudom, hogy nyilvánvalóan nem igaz. Ismerek mindkét politikai oldallal szimpatizáló embereket, akik egyszerűen gyűjtötték ezeket a kérdőíveket, aztán ízlésük szerint kitöltve tömegesen küldték vissz a saját véleményüket mások nevében és vonalkódjával.
Ami ezt a konzultációt illeti, az maga az a demokrácia megcsúfolása. Egy afrikai ország vezetője, amikor hatalomra jutott, megszüntette a parlamentet, mondván, neki folyamatosan van kapcsolata a néppel, tudja, mit akarnak az emberek, ezért nem kell parlament. El is nevezte az országát népi forradalomnak /lásd: fülkeforradalom/. Orbán ettől csak annyiban tér el, hogy azt állítja, hogy a konzultációk arra alkalmasak, hogy megtudja mit akar a nép, és azt formálisan keresztülviszi a parlamenten. Úgy lenne ötösöm a lottón, hogy mindannyian előre tudhatjuk, hogy a feltett kérdésekre mit válaszol a “zemberek” többsége. Bármily meglepő, amit Orbán Viktor akar. Akkor ezt a népakaratot a Viktor kiosztja Lázárnak, Balsainak, Rogánnak, hogy képviselői indítványként nyújtsa be, és arra is fogadást lehet kötni, hogy a mamelukok egyhangúan megszavazzák. Ha Neked ez demokrácia, akkor legyél tőle boldog.
Míg el nem felejtem, az ominózus országot, ahol
mirigy | 2011. május 28. | 14:02:56

Papuska.

Csak kritizálható döntéseket hoz ez a balfék kormány már egy éve, dicsérni nincs miért őket eddig mindent szemétséget megvalósítottak amivel annó a szocialisták riogatták a jónépet lásd (16%-os adó a gazdagok jól jártak kibaszarintottak a munkanélküliekkel, a nyugdíjasokkal és stb)
Papuska | 2011. május 28. | 13:59:53

Ez nagyon aranyos. Nincs mit megfogni a mai kormányon, ki kell találni rémhíreket? Tényleg ilyen jó a helyzet? Pedig a megörökölt körülmények alapján, akár már most is támadható intézkedéseket kell meghoznia a kormánynak. Ezek támadása nem elég? Muszáj valami blőd ötlettel ilyen rémhírt terjeszteni? Bravó! Ez burkolt dicséret.
big _predator | 2011. május 28. | 13:56:00

Nem kellene már annyit hazudozni, meg nyavalyogni Gusztáv...dönts be 3 deka vodkát és elmúlik a világfájdalom!...:)))
mirigy | 2011. május 28. | 13:55:55

De az is hülye aki elhiszi, hogy nincsenek megszorítások annak orvoshoz kellene mennie.
brillant | 2011. május 28. | 13:55:48

matrix12 | 2011. május 28. | 13:39:51

A megszoritások már itt vannak! Csak te és a mélynövésü vezéred nem igy hivják! De, ha holnap téged másképpen hivnak, attól még az maradsz, aki tegnap voltál és ma vagy! Oszt jónapot!
mirigy | 2011. május 28. | 13:54:48

matrix12

Te most miről beszélsz? Azért mert nem hívják megszorításoknak ettől még vannak eléégé érezzük a bőrünkön. De lehet kacarászni rajta.
matrix12 | 2011. május 28. | 13:39:51

Na...
Majd az önkormányzati választások után jönnek a megszorítások!!!
Nem jöttek...:-DDD

Na,majd tavasszal jönnek a megszorítások!!!
Nem jöttek...:-DDD

Na,majd jön a vizitdíj!!!
Nem jön elvtársak!!!
Az örökös "megszorításvárásba"fogtok elszédülni!
propatria | 2011. május 28. | 13:32:46

pipitér

Mivel itt komoly kreativitással van dolgunk, ami az újbeszél nyelv használatát illeti, vizitdíj helyett más neve lesz. Mondjuk: egészségmegőrzési hozzájárulás vagy rendelőhasználati díj. A bevezetés oka pedig az előző nyolc év, illetve nyolc mínusz egy, ugyebár. Lényeg, hogy Gyurcsány, esetleg Bajnai a hibás. Meg Kun Béla.
hokoyo.samasira | 2011. május 28. | 13:10:30

Sajnálom Megyesi Gusztávot ,láthatóan nehezen képes már teljesíteni az elvárt perforamszokat és kissé erőltetett ejnye-bejnyézést olvashatunk.

Ajánlanám az Ő figyelmébe is Petri tegnapi cikkét.
Amig nem jutnak el egy bizonyos szintig , amig csak a rögeszmés demokrácia lebontás ,diktatúra van szlogenek vannak , addig sokkal nagyobb bajban vannak a maguk védelmezői ,mint bárki is gondolná.
Mert ha a demokráciában az egyetlen érv vagy ellenvélemény hogy nincs demokrácia , addig maximum a cirkuszi bohoccal vetélkedhetnek ,de vele sem a politikai palettán.
Addig is el kell majd dönteni , hogy Attila , Feri , András vagy Gábor lesz akit támogatnak.Mert az nem megy , hogy Attilát is ,Ferencet is a TMRSZ-t is .
pipitér | 2011. május 28. | 12:57:41

Most is lesz népszavazási kezdeményezés a vizitdíj ellen ? Az AB-vel pedig letiltatják, mert költségvetési tétel ?
Minden csak nézőpont kérdése. Szegény Sólyom, talán furdalhatná a lelkiismeret, az akkori népszavazás asszisztálása miatt.
És végül mégiscsak a költségvetésre hárult minden !
PepecsElek | 2011. május 28. | 12:20:24

Remek cikk, ahogyan azt már a szerzőtől megszokhattuk!
Kitűnően illusztrálja a helyzetet a fénykép is, aminek valami ilyesmi címet adhatnánk:
"A dürgő D.E-t párja végre kegyeibe fogadja, nemsokára itt a tojásrakás".
thurvj97 | 2011. május 28. | 12:05:19

Már, nehogy ez a nyilas apuci kedvence legyen az erkölcsi minta!! Egyébként Orbántól még ez is kitelik.Gerinc nélkül könnyű.
kikerics | 2011. május 28. | 12:00:58

svejk59 | 2011. május 28. | 11:42:20

Bocs, a "narancsosoknak", EZ nem "szlogen", hanem VALÓSÁG!!!!!!
kikerics | 2011. május 28. | 11:59:42

HAHAHA!!!
Na, ha még ERRE sem nyílik ki, az begőzölt narancsagyúak szeme, akkor végképp meghalok a röhgögéstől!!!!!!!!!!
LATINUS | 2011. május 28. | 11:57:54

Gusztika sejti, hogy nem volt népszerű annakidején a vizitdíj. Csak a sajtóban! Le is mondtam egy előfizetést.
1nyugger | 2011. május 28. | 11:47:38

Kedves matrix12!

Engedd meg nekem egyszerű földi halandónak, hogy megkérdezzem TŐLED mi a bánat okozta nálad, hogy azt megkérdezd a mit megkérdeztél Meggyesitől?

Nem igaz amit írt erről a megélhetési kóklerről?
Nem emlékezetére hivatkozva írta amit írt!
Videó felvétel van róla!

Mennyi a jutalmad azért, hogy itt ÉGETED magad egy SENKIHÁZI miatt?

Látod ilyenek miatt tudták megcsinálni eddigi ámokfutásukat!

Állj már a tükör elé és nézd meg nem érzel e valamilyen kényszert az ott rád néző iránt?
Amennyiben nem menthetetlen vagy!
svejk59 | 2011. május 28. | 11:42:20

Hazudtunk reggel délbe este.Ez volt a szlogen az MSZP.-vel szembe.Akkor most miről beszélünk.Mivel kivívták hazugságaikkal a korlátlan hatalmat már nem is érdekli őket,ha mindenki tisztába van mennyit ér a szavuk,sz@rt se.Büszkék lehetünk ilyen országra amit agy pár hatalommániás idióta vezet.
nyugdíjas | 2011. május 28. | 11:42:10

Azért az jó,hogy vannak emberek,akik hisznek abban,hogy minden jóra fordul,mint pl tothjani.Olyan pl mint Kövér Laci csak erősíti azt,hogy hinni kell a jóban!
Jager László | 2011. május 28. | 11:38:02

Persze!
Kiáll Demeter Viktor,Otbán Gusztáv és
Megyesi Ervin mellett egymásért!!
Tiszta színöröm!!
Mondhatnám szivárvány!!
3 ember már megér 1 misét!!
J.L.
tothjani | 2011. május 28. | 11:29:30

pöszméker | 2011. május 28. | 11:22:10
Miért volnának tolvajok?
Attól hogy 20 éve a politikai elitbe tartoznak és a Fidesz jó része életében nem dolgozott hiszen az elkötelezett ifjakat az iskola padból válogatták, még lehet hogy becsületes munkával keresték azt a pénzt, mert megérdemlik hiszen az elmúlt 20 évet csak ők egyengették folyamatosan a többi párt cserélgette az embereit!
matrix12 | 2011. május 28. | 11:27:32

"...amelyen Demeter egy mai államtitkárral elszántan áll ki a korkedvezményes nyugdíj mellett, amit a Fidesz az idők végezetéig fenn fog tartani az egyenruhásoknak, az ugyanis jár nekik."
*
Ja...
Ez akkor volt,amikor"dübörgött a gazdaság"és ugrott a "pannon puma"
Ugye Meggyesi úr!!!???

"...s mikor jövőre bevezetik a vizitdíjat, saját találmány lesz az is, az emberek akaratából."
*
Nem csak az lesz!!!
Jönnek itt a megszorítások csőstül!!!
Ablak adó...füst adó...:-DDD
pöszméker | 2011. május 28. | 11:22:10

A szerző közérthetően taglalja azt a tipikus esetet, mikor a tolvaj tolvajt kiált.
nyugdíjas | 2011. május 28. | 11:20:23

Ha emlékezetünk nem csal,hisz oly rég volt már,valami csirkefogó már be akarta vezetni a vizitdíjat.De akkor hősiesen ellenálltunk.
tódi | 2011. május 28. | 11:17:53

Megyesi Gusztávban eddig a minden helyzetben felcsillanó szarkazmusát és túlélő humorát tiszteltem leginkább.
Az az érzésem elvesztette ezen tulajdonságait és csak egy megkeseredett, a dolgok állására rálátó embert látok a cikk mögött.
Ebből a fajtából viszont már van bőven........
HIRDETÉS
Demeter Ervin és Orbán V...
Demeter Ervin és Orbán Viktor. Elnézést kérünk a kormányfőtől, de Demeternél okosabb politikusa nincs e honnak
Beliczay László

Nemrég azt találta mondani, hogy a szocialisták jobban tennék, ha hallgatnának, mert ők adósították el az országot, és miattuk nem lehet fenntartani a korkedvezményes nyugdíjazást. Mondta ezt arra föl, hogy a szocik videofelvételt mutattak be, amelyen Demeter egy mai államtitkárral elszántan áll ki a korkedvezményes nyugdíj mellett, amit a Fidesz az idők végezetéig fenn fog tartani az egyenruhásoknak, az ugyanis jár nekik.

Demeter Ervin érvelése abból a többévnyi kutatómunka során kiérlelt Varga Mihály-i alapvetésből indul ki, hogy minden elképzelhető rosszért, de különösen az adósságért Gyurcsány és a szocik a felelősek.

Igen ám, de amikor 2006 októberében Demeter és társa kiállt az újságírók elé örökéletűnek kihirdetni a korkedvezményes nyugdíjat, az akkori fideszes nyilatkozatok szerint az ország már a szakadékba zuhanva hörögte az utolsókat, mi több, a magyar gazdaságot annyira tönkretették, hogy már nem is létezett, a magyar csődhöz képest az 1929-es világválság prosperáló időszak volt.
HIRDETÉS

Így látta Demeter pártja öt évvel ezelőtt Magyarországot. Ha aztán valaki a szakadék alján senyvedve akar korkedvezményt adni tán még az önkéntes rendőrnek is, akkor az vagy végtelenül felelőtlen ember vagy pedig patológiai eset.

Jó, ne legyünk naivak, mindenki tudja, miről van szó, megnyerték a választást, és azt csinálnak meg mondanak, amit akarnak. A miniszterelnök most már szemrebbenés nélkül állítja, hogy egymaga rántotta viszsza az országot a szakadék széléről, azt az országot, amely tehát már évek óta a szakadékban volt, ha csak közben nem a Bajnai-kormány emelte ki onnan, akkor viszont most köszönetet illene mondani neki, ha a tényközlésben nem is, legalább a metaforákban illene következetesnek lenni.

A miniszterelnök az elődei intézkedéseit már nem első ízben a sajátjaként mutatja be külföldön, s mikor jövőre bevezetik a vizitdíjat, saját találmány lesz az is, az emberek akaratából.

Ráadásul már itthon is megszűnt minden gátlás: a miniszterek ötpercenként mondanak mást és mást ugyanarról. Ha Révész Sándor tíz év múlva elkezdi szurkálgatni a múlt, a mostani jelen ködét, meg fog hasonulni, mert ugyanabban a mondatban ugyanannak az állításnak a cáfolatát is olvasni fogja. S mindez akkor, amikor valaki mond valamit, és az egész világ hallja is.

A középkorban mire az ország utolsó szegletébe is elérkezett a király halálhíre, már az új se volt életben, ez volt csak a hazudozás ideális terepe. Ma egyidejűség van, ezerszeres kontroll, a nyilvánossággal nem lehet tréfálni, mert a hazugságra azonnal lecsap, erre fel nem az történik, hogy a politikus ezerszer is meggondolja, mit és hogyan mond, hazudni pedig egyáltalán nem mer, hanem ellenkezőleg, skrupulusok nélkül teszi, s egyre nagyobb apparátust mozgat hozzá.

A következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit elkölti a Bajnai-kormány, közölte Orbán 2009 tavaszán. A kormány ötszázmilliárd forintért vásárolt Mol-részvényeket (még az előző kormányok alatt lehívott) IMF-hitelből, jelentette be Orbán Viktor a héten. Nincs itt ellentmondás? Nincs, feleli Szijjártó szóvivő, s nincs okunk feltételezni, hogy nem hisz a saját szavainak.