Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


beziske # 2014.11.17. 05:36

Jó reggelt kívánok!Érdeklődni szeretnék,hogy akik betöltik az 57 évüket és maradtak a rokkantsági ellátásban azok visszakapják az utazási papírjukat ,amivel pár alkalommal 50 ill 90% utazhatnak?Vagy csak azok kapják akik akkor voltak 57 évesek és azóta is jogosultak rá?Akik ezután töltötték töltik be ők nem kapják vissza?Köszönöm a választ!

Lacaca # 2014.11.17. 03:57

Tisztelt Szakértőnő
A rokkantsági ügyemben az I. és II. fok véleményével nem értettem egyet, ezert a Mb.-hoz fordultam, amit a 15 napos jogvesztő határidőn belül 3 példányos keresetlevében átadtam a Nyd intézetnek.
Az intézet 68 napra továbbította keresetlevelemet a Mb.-hoz.
Rájuk nem vonatkozik a 15 nap jogvesztés? Ilyen esetben hogyan járnak el, ha engem anyagi kár ért miatta?
Van-e jogorvoslatnak helye?
Válaszát előre is Tisztelettel köszönöm.

Zsuzsa7707 # 2014.11.16. 14:07

Tisztelt Szakértő!

2013. áprilisától rokkantsági ellátást kaptam egy évre, amelyből csúszás folytán közel másfél év lett, így 2014. május végén voltam újból felülvizsgálaton. A következő határozat szerint 2014. július elsejétől rehabilitációs ellátást kaptam, C1 kategóriában.
(Egészségi károsodásom mértéke 51%)

A döntéssel nem értettem egyet, így megfellebbeztem, a július 31-ei,győri másodfokú határozat is hasonló eredményt hozott. (Egészségi károsodásom mértéke 56%)

A határozat ellen bírósági keresetet nyújtottam be, a tárgyalásra 2014. december 16-án kerül sor.

Kérdéseim a következők:

  1. A bírósági ügymenet hogyan zajlik? Szociális segítőm elmondása szerint először csak meghallgatás lesz, ás ennek függvényében rendelik ki az igazságügyi orvos-szakértőt. Ez minden esetben így történik, vagy ettől el is tekinthetnek?
  2. Amennyiben pert nyerek, és a rokkantsági ellátást újból megkapom, milyen összegre számíthatok? Visszamenőlegesen megítélik, vagy a közben kapott rehabilitációs ellátás összegét is beszámítják?

Köszönöm megtisztelő válaszát!

BJúlia # 2014.11.13. 10:31

dorbet,
megtisztelt megkeresésével. De tudja, hogy így elmondás alapán nem tudok szólni ügyéhez, szükségesek a tények, vagyis ha gondolja, email elküldeni szíveskedjen az első-másodfok határozatát, a bírói végzést, és az ezután történt Nyufig határozatot az elszámolásról értesítést pdf, így gmail el tudja küldeni (kis terjedelem miatt, a jpg egyéb az nagyobb file terjedelme van)

Így az ügyet átlátom, és a tények alapján átvizsgálom, jogszerű volt-e, tehet vagy nem tehet valamit, és mit, hogyan,...Tájékoztatom mi mit jelent, esetleges alternatívákról,...az 1997. évi LXXXI.tv. Tny értelmében)

Ennyit tudok tenni az ügyben. Várom az anyagot elektronikusan, itt megtalálja emailom szakmai honlapomon: http://www.versenykepesseg.eu/

dorbet # 2014.11.10. 14:51

Tisztelt szakértők

Peres eljárás lezárása utáni történet.A pr 2012 óta folyt.
Szeretnék felvilágosítást az ügyben, hogy édesanyám megkapta a nyugdíjtól a határozatot miszerint jogosult az özvegyi nyugdíjra a 2002.09 meghalt apám után, mivel 53 % az eg. károsodása.
Visszamenőleg kiszámolták 2 évre az özvegyi nyugdíjat de ami nekik kijött az nevetséges .Szerintük 2002-től az apám nyugdíja csak 34.000 ft lenne.Tudna nekem segíteni valaki hogyan kell kiszámolni és mennyi lenne a nyugdíja?
A másik kérdésem mivel az özvegyi jog feléledése volt a per tárgya nem emelik meg a saját jogú ellátását a szerint,hogy mennyi %-ot kapott?
Válaszokat előre is köszönöm.

BJúlia # 2014.11.09. 07:23

7,4....
Ez a fórum segítő útmutatást nyújt, tapasztalat cserét a megváltozott munkaképességű személyeknek.
Rehab gazd szakértőként szakterületemen (azon kívül is széles kapcsolati körömmel) útmutatást nyújtok önzetlenül felülvizsgálat, ellátások, foglalkoztatás témában, ha megtisztelt érintett határozatával (TÉNY), akkor értelmezem, leírom, mi mit jelent, mi vonatkozik érintettre, mit tehet vagy nem tehet, jogszerű volt-e a határozat, ha nem, akkor van-e jogalapja fellebbezésnek, meg is írom azt, ha kéri, és van jogalapja, a keresetet is, a lehetséges alternatívákról, választási lehetőségekről tájékoztatok közben, hogy dönteni tudjon érintett az információk birtokában.

Ennyit tudok önzetlenül jó szívvvel tenni érintettért, ha van időm. (emailom megtalálják honlapomon: http://www.versenykepesseg.eu/

Ha Meosz-szal van gondja, akkor honlapjukon az üzenőfalon tegye meg, ez itt nem Meosz oldala, ill.
írjon elnöknek, helyettesének, ott van honlapjukon: hegedus@meosz.hu szakaly@meosz.hu
Strsbourgi-üggyel kapcsolatban Dr Karsai Dániel tudna úgy vélem érdemi választ adni még rajtuk kívül, mert ő alkotmány jogász, szakterülete ez.

Tehát semmiképpen NEM ez a fórum az, ahol nem megfelelő stílusban, megalapozatlan állításokat tehet, de tegye, ha jól esik, lelke rajta, én megírtam ide vonatkozót, megismételni nem fogom, olvassa el többször kérem, figyelmesen.

Érdemi útmutatásokat igyekszem önzetlenül szabadidőmben, ha van. Ennyit tudok tenni. Megjegyzem: egy strasbourgi ügy 3-5 év lehet, amíg történik döntés, csak az, hogy befogadják, tehát jogalapját találják annak, hogy az üggyel foglalkozzanak, mert az Egyezményben írtakat sérti az ügyben leírtak, és megfelelő a dormája is, csak ez a befogadás 1-2 év. Ennyi tapasztalatot tudok írni.
De hogy ez hogyan áll konkrét esetekben, ezt a forrástól, akivel gondja van, onnan tudhatja, érdeklődheti, írtam fenn 3. bekezdésben.
Bízom benne, érthető voltam.
Szép hétvégét

szafika # 2014.11.09. 01:27

.

vbartamonika@citromail.hu # 2014.11.08. 16:24

Szia randika !

Holnap írok neked ez ügyben sajnos mi is ilyesmi cipőben vagyunk csak más a felállás .

7,4hertzbűnözőknek # 2014.11.07. 10:25

Kedves Fórumozók!
Rendkívül sajnálatos,hogy kiüresedett ez a fórum!
Megszűnt az érdekvédő szervek aktív tevékenysége is!
Minden valószínűség szerint elhallgattatták őket a bevált fenyegetésekkel.Egy érdekes adalék: a Mozgáskorlátozottak Szövetsége a "Mengele" törvény kihirdetése után adakozásra szólította az érdekelteket,de az adakozásra összegyűlt összeg sehol nem volt nyomon követhető,sőt az Emberjogi Bírósághoz küldött beadványról sem hallani semmit!!!
Ha valaki értesült a fejleményekről kérem tegye közzé!
Délután folytatom konkrétumokkal,addig is üdv!


Tisztelt Fórum,Tisztelt Szakért?!

Egy különös eset kapcsán fordulok Önökhöz.
1978 óta vagyok mozgáskorlátozott gerincbeteg.
2013-ban kértem g

BJúlia # 2014.11.07. 10:13

randika
rehab gazd szakértő vagyok, szakterületem felülvizsgálat, ellátások, foglalkoztatás, rehabilitáció.

Öröklés más jogterület, de széles kapcsolati hálóm van, ilyen öröklési szakterületen is:
az örökösök felelnek az adósságért, de csak az öröklött vagyon értékéig.
Vagyis ha 10M-t ér a lakás, amelyben laknak és azt örökölték az örökösök (vagy házrészt), akkor csak annak értékéig felelnek a tartozást, vagyis ha annál több volt a tartozás, akkor nem felelnek azon felül. Tehát elúszott a házrész max., de adósság kifizetve.
A kiskorú örökösök hova kerülnek, azt a hatóság dönti el, vagy a nagymamához, rokonhoz,stb.

Ennyit tudok mondani.
Sajnálom.
Más a szakterületem. http://www.versenykepesseg.eu/

randika # 2014.11.05. 15:19

Tisztelt B.Júlia szakértő!
Segítségét szeretném kérni, fiam hosszú, súlyos betegségben 2014.okt.22-én sajnos elhunyt. Kérdésem az lenne, hogy Ő elvált, van két kiskorú gyermeke, fiamnak egy negyedrész házrésze van /apai örökségből/, és két folyószámla hitele /mely összegeket felhasználta/ és egy személyi hitele.
Kiskorú gyermekein kívűl más örököse nincs, kinek kell megfizetni a bankok felé a hiteleket. Ha gyermekek visszautasítják az öröklést, ki a következő, akitől követelhetik a tartozást.
Köszönettel: Kati.mama

antal001 # 2014.11.01. 12:17

segal001,2017.10.-hónap
luck-666 igen én is csodálkoztam rajta,mert azt mondták kb 60-nap,de tegnap hozta a postás.

luck-666 # 2014.11.01. 09:07

2 hét után már a határozatot is megkaptad?

segal001 # 2014.10.31. 18:27

Üdv? És mikor kell ujra menned Antal?

antal001 # 2014.10.31. 12:30

Üdvözlök mindenkit.Régen jártam már itt a Fórumon.
Csak annyit szeretnék közölni,hogy 10.hó 17.-én voltam a bizottság előtt,tavaly júniusban kellett volna mennem.

Ma meg is kaptam a határozatot,miszerint C2 kategóriát és rokkant ellátást állapítottak meg.Semmit nem változtattak,nem lettem gyógyult mint azt sokuknál tették.Hála az égnek a pénzemhez sem nyúltak hozzá.

További szép napot kívánok mindenkinek.

BJúlia # 2014.10.30. 06:52

Szomorú56
elmondás alapján nem tudok korrekt tájékoztatást adni, kérem, ha megtisztelt,, pdf elküldi els-, másodfok határozatát, szakvéleményt és iü. orvosszakértői véleményt, akkor pontos tájékoztatást tudok nyújtani.

Általánosságban elmondhatom: a keresetétől elállhat bármikor, amíg ítélet nincs, addig az ezt megelőző határozat érvényes. A bíróság az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján dönt és a rendelkezésre álló iratok alapján a jogszabályok értelmében. Ön a felperes, Önnek kell bizonyítania állításait, pl. hogy súlyosabb az állapota, mint azt szakvéleményezték.

Sokan fordulnak hozzám, hogy nézzem meg határozatukat, jogszerű-e, mik a lehetőségek, lehetséges kimenet,stb.
Ön már későn fordult hozzám. Megértem helyzetét, hiszen érintett vagyok a témában, de szakmailag is érintett rehab gazd szakértő, így őszinte, szakmailag megalapozott véleményt szoktam nyújtani.
Esetleg emailom megtalálja szakmai honlapomon:http://www.versenykepesseg.eu/
Szép napot

szomorú56 # 2014.10.26. 19:01

Tisztelt B. Júlia!
Segítséget szeretnék kérni. 56 éves vagyok. 1997-től 67%-os munkaképesség csökkenést állapítottak meg nekem. 2010-ben elfogadtam a rehabilitációs járadékot, ekkor már az új számítás szerint munkaképesség csökkenésem 52 %-os volt.
2013-ban nekem kellett újra kérelmeznem a leszázalékolásomat.

I. fokon rész egészségkárosodásom: pszichés 28%, mozgásszervi 12%, anyagcsere 4 %.
Össz-szervezeti egészségkárosodás 40%
Fellebbeztem, mivel hasfalam gyengeségére (9 hasi műtét, ebből 2 hálóbeültetéses és újabb sérvek) és az asztmámra nem kaptam semmit se.
II. fokon rész egészségkárosodásom: pszichés 25%, mozgásszervi 10%, anyagcsere 5 %, egyéb (recidív
hasfali sérv többszörös opus után) 8 %.
Össz-szervezeti egészségkárosodás 41%
Keresetet adtam be a bíróságra és a napokban kaptam meg az orvosszakértői véleményt. Legnagyobb megdöbbenésemre 38 % össz-szervezeti károsodást adtak.
Hasfali sérv 10 %, asztma 5 %, anyagcsere 5 %, mozgásszervi 10 %, pszichés 15 %
Egyedül élek. Rokkant ellátás mellett ugyan 4 órában dolgozom, de másként nem tudnék megélni. Nincs ügyvédem, kilátástalannak látom a helyzetem. Tudtommal 38 %-ra semmilyen ellátást nem folyósítanak és még a 4 órás munkahelyemet is elveszíthetem.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Meglehet szüntetni a pert?
Pénzem nincs és már a reményem is elveszett.
Segítségét előre is köszönöm.

vbartamonika@citromail.hu # 2014.10.26. 18:54

Sziasztok

Régen jártam itt már tavasszal kell újra mennem vizsgálatra .
Veletek mi újság látok pár régi tagot .

BJúlia # 2014.10.22. 09:26

dorbet
A különbözetet és visszamenőleg ellátást időközi utalásként kapja, tehát előbb, mint a jogos ellátást, de az ügymenet az eljárásjog szerint: először Rehab Szakig Szervtől kap határozatot, hiszen Bíróság hatályon kívül helyezte, mivel jogszerűtlen volt a Hivatal határozatai (első-, másodfok). Ezután mivel ezt a határozatot ugyanakkor, amikor Ön megkapja Nyugd.folyósító Igazg. is, így ezután kap egy elszámolásról értesítést Nyufigtól egyidőben az időközi átutalással (egy összegben visszamenőleg), majd amikor átfutott a rendszerén, akkor az Önnek jogos ellátási összeget, de ez benne lesz Nyufig elszámolás értesítőben, amit majd kap, amit előbb írtam, hogy mikortól, mennyi összeget.

stelax
összeg számítása attól is függ, milyen ellátásban részesült, ill. részesült-e ellátásban C2 rokkantsági ellátás most megállapított előtt.
Hosszú lenne leírni milyen formációk lehetségesek.

Legjobb az esetet megvizsgálni.Tények alapján (határozat megküldése pdf, ha megtisztel) és jogszabályok alapján indoklom, egyértelműen, közérthetően leírom, ami Önre vonatkozik, és jogszerű volt-e határozat, hol, mennyiben,....
Szakmai honlapomon megtalálható email címem: http://www.versenykepesseg.eu/

Nincs 2012-től a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai jogosultságnál szolgálati idő és átlagkereset figyelembe véve, mert NEM rokkantsági nyugdíj ez 2012-től, hanem egészségbiztosítási ellátás, ahol egyáltalán nem állapítható meg ellátás (új igénylő esetén), ha biztosítotti ideje Mmmtv szerint nincs meg többek között.
NEM sehát szolgálati idő alapján számolnak összeget, hanem az egészségi állapot alapján, többek között.

13ricsi
határozatát elküldeni szíveskedjen, az indoklásból kiderül számomra, mire hivatkoznak, stb., megírom, jogszerű volt-e, milyen új tényekről kaptak felvilágosítást, ez jogszerű volt-e, stb.
Várom határozatát, ha megtisztel, fenti szakmai honlapomon megtalálja email címem. Tények ismeretében tájékoztatom készséggel, mindenkit önzetlenül.
Ennyit tehetek Önökért, ha van időm.
Szép napot

dorbet # 2014.10.21. 13:41

Üdv

Érdeklődni szeretnék, hogy édesanyám megkapta a bíróság határozatát miszerint megnyerte a pert a nyugdíjfolyósítóval szemben özvegyi nyugdíj ügyében. A ügy 2012.08.24 óta tartott és határozat visszamenőlegesen megszüntette az I. ill. II. fokú határozatot és új határozat meghozatalára kötelezi a nyugdíjfolyósítót.
Kérdésem az lenne mennyi idő után szokott a nyugdíj fizetni ha más nem előleget?

Válaszokat előre is köszönöm

szafika # 2014.10.18. 19:53

13ricsi , megtalálod lejjebb az e-mail címét ! szkenneld el minél előbb a papírodat B.J.-nak ! az e-mail címére többször odanéz !

13ricsi # 2014.10.18. 18:19

T. B Julianna szeretném a segitségét kérni mi beszéltünk több hónappal ezelöt, én angliában dolgoztam megbetegedtem leszázalékoltak itthon 30% egészség D-kat. majd tavasszal elvették a rokkant ellátásomat avval a jelszóval, hogy angliából kapok 50 font havi kiegészitést és két helyröl nem jár. Csak azt felejtették el, hogy én nem ellátást kaptam hanem kiegészitést a magyar rokkant ellátás mellé. Én a magyar határozatot megfelebeztem és türelemmel vártam. a mai napon kaptam egy új határozatot rengeteg jogi szöveggel amiben újból megálapitja a rokkant járadékot, de csak nóvembertöl. Szeretném kérdezni a kieset 5 hónapban semmijen ellátást nem kaptam a magyar államtól illetve én úgy gondolom mivel megfelebeztem azt a határozatot hogy teljesen megvonták az ellátásomat és most ugyanazt adnák vissza de a köztes időt nem fizetnék amíg 5-hónapig semmit nem kaptam. Én úgy gondolom, hogy vagy jár nekem ez az ellátás folyamatosan vagy nem jár semmi. Van 15 napom a fellebezésre esetleg ha el szkenelhetném a határozatomat és azt átnézné és tanácsot adna nagyon megköszönném.

SO81 # 2014.10.14. 08:19

nico56
Rendben, elnézést és köszönöm a válaszod!

nico56 # 2014.10.14. 07:19

SO81
A Határozatot küldd el elektronikusan ahhoz hogy érdemi segítséget kaphass,olvass vissza.

SO81 # 2014.10.10. 11:35

Kedves Júlia!
A kedves segítségét, tanácsát szeretném kérni. Az alábbi határozatot kaptuk kézhez a héten:
Eü-i állapot mértéke: 47%
Állapota alapján: C2
Eü-i állapota alapján tartós fogl-i rehabilitációt igényel, azonban a fogl-i rehabilitációja nem javasolt.
Az ellátás megállapítására irányuló kérelmét elutasították, mert az elmúlt 15 évben csak 3505 napja volt a minimum 3650 helyett.
Ilyenkor mit lehet tenni, mit lehet igényelni? Telefonon annyit mondtak, h az önkormányzattól segélyt maximum...
Válaszát előre is köszönöm és szép napot kívánok!