Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


segal001 # 2011.06.28. 18:01

AZÉRT EZ EGY NAGYON NAGY GONOSZ TETT A KORMÁNYTÓL, HOGY AZ ADÓT EGYSÉGESSÉ TETTE 16 SZÁZALÉK ÉS EZT A KISKERESETŰEKEN, ROKKANT NYUGDÍJASOKON AKARJA PÓTOLNI A HIÁNYT. PERSZE A GAZDAGOK ÍGY MÉGJOBBAN GAZDAGODNAK ÉN SZIVESEN FIZETNÉK 36 SZÁZALÉKOT VAGY MENNYI VOLT MÁR NEM IS TUDOM, MERT AKKOR SOKAT KERESNÉK ÉS ABBÓL LEHETNE . A MÁSIK MEG HOGY VALAKI ÍRTA HOGY 1-2-3- ÉVENTE ÚGY IS BEHÍVNAK MINDEN ROKKANTNYUGDÍJAST, AKKOR MINEK EZ A FELHAJTÁS , IGEN EZT ÉN SEM ÉRTEM , AKKOR INKÁBB NEM A VÉGLEGESITTETEKET KELLENE FELÜLVIZSGÁLNI. DE IGAZ SZIGORODNAK A SZABÁLYOK, A SZÁZALÉK NEM ANNYI LESSZ MINT EDDIG, . SOK EMBER AKI BETEG KIKERÜL AZ ELLÁTÁSBÓL, VAGY KEVESEBBET KAP, AMI IGY IS KEVÉS.HÁT EZ SZÉP . DE AZ EMBER NEMFELEJT, ÉS HA MAJD ISTEN ELŐTT KELL SZÁMOT ADNI A TETTEIDÉRT VIKTOR, MIT FELELSZ?

Túlélő # 2011.06.29. 04:57

Jó reggelt mindenkinek!
Figyelemmel kísérem minden nap a fórumot,igaz,már rég szóltam hozzá.Röviden,több mint 2 éve pereskedem,voltam I fok,II fok.2igazságügyi szakértő.Igazságügyi orvosszakértői szakintézet.Mindenki 56%adott,esetleg a "korom miatt" lehetnék rehabiitálható!??Mi a köze van a koromnak a betegségeimhez?49 éves vagyok,de már több mint 3 éve nem tudok dolgozni,pedig muszály lenne,mert 40 ezer volt a rokkantnyugdijam./200től vagyok leszázalékolva/Amióta folyik a perem ellátást nem kapok,külcsönökből élek,gyerekem még tanul.Most ott tartunk,behívtak soron kívüli eü vizsgálatra.Kiderült -a jogosítványomat nézik "rossz szemmel"Ja-ahhoz beteg vagyok hogyvezessek/egyébként nincs autóm/Julius 22én lesz a 3.tárgyalás.itt már ítélet születik.Az,hogy a nyufig papírját 4 hetes késéssel kaptam meg,csak hab a tortán. Remélem 3 hét múlva kedvező hírekkel szolgálhatok nektek.Idegileg már nem igazán bírom,kórházból ki,kórházba be.Ott legalább enni kapok,de nagyon megalázó,hogy csalónak néznek minket,én nem akartam a betegségeimet,nem pénzért vettem,nagyon keményen dolgoztam értük,sajnos.Bele is rokantam az évekig tartó 2-3 munkahelybe.Most még rúgnak egyet rajtunk-KÖSZÖNJÜK!

kiszolgáltatott # 2011.06.29. 05:26

"Hazánkban a várható életkor 10 évvel marad el a nyugati átlagtól. A WHO legfrissebb felmérése szerint Magyarország Európa egyik legegészségtelenebb országa. Sokkoló kijelentések, amelyek ellen minél előbb tennünk kell. "
(http://hirlevel.jkvitamin.hu/…vabb-5-evvel)
Ezek az adatok összhangban vannak a folyamatos korhatáremeléssel?Amikor az EU átlagot emlegetik rokkantszámot tekintve,ezek a tények mintha nem is létezének.

tanárúr # 2011.06.29. 05:45

Tisztelt Sorstársaim.

Azt nyilatkozta Pósfay úr hogy azok a rokkantnyugdíjasok akiknek 5 év van vissza az öregségi nyugdíj korhatár eléréséhez, nem kell felülvizsgálni.

Találtam egy táblázatot, pl:az 1952 születettek 62+183 nap, az 1953 születettek 63 éves korukban, az 1954 született emberek 63+183 napos korban érik el az öregségi nyugdíj korhatárt, ez az én olvasatom szerint 2017 vagy 2018. Vagy rosszul értelmezem?

Íme a táblázat.
http://www.szmm.gov.hu/main.php?…

tanárúr # 2011.06.29. 05:51

Tisztelt Sorstársaim.

Azt nyilatkozta Pósfay úr hogy azok a rokkantnyugdíjasok akiknek 5 év van vissza az öregségi nyugdíj korhatár eléréséhez, nem kell felülvizsgálni.

Találtam egy táblázatot, pl:az 1952 születettek 62+183 nap,2014 +183 nap, az 1953 születettek 63 éves korukban,2016, az 1954 született emberek 63+183 napos korban érik el az öregségi nyugdíj korhatárt, ez az én olvasatom szerint 2017 vagy 2018. Vagy rosszul értelmezem?

Íme a táblázat.
http://www.szmm.gov.hu/main.php

Tovább: http://www.jogiforum.hu/…16/11498.0.0#…

Veci # 2011.06.29. 06:37

tanárúr
Szerintem jól értermezed. A nyugdíjtöevény 18. § tartalmazza az öregségi nyugdíjkorhatárt, az idén még az 1951-ig születetteknek 62 év, ehhez képest igaz az én értelmezésemben az 5 évvel az öregségi nyugdíjkorhatáron belül, vagyis az 57 évet betöltöttek esete.

http://net.jogtar.hu/…/getdoc2.cgi?…(4)
18. § (1) A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki
a) 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,

  1. 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
  2. 1953-ban született, a betöltött 63. életév,
  3. 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
  4. 1955-ben született, a betöltött 64. életév,
  5. 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
  6. 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév

Üdvözlettel Veci

Füles9 # 2011.06.29. 10:02

Katonai FÜV bizottságok fogják levadászni a „csaló” rokkantakat!

Tegnap a HIR TV „Rájátszás” című műsorában:(http://www.fidesz.hu/index.php?…) Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár kijelentette, hogy a III. csoportba tartozó rokkantakat valószínűleg a katonai FÜV bizottságok orvosai segítségével fogják felülvizsgáltatni. Nagy Katalin - aki újra megismételte a 700 000 rokkantról szóló hamis adatot és újra azt próbálta sugallni nézőinek, hogy sok a csaló rokkant - azt a kérdést tette fel az egyébként valamikor meglehetős szerénységgel bíró, de mára már sajnálatosan cinikussá vált államtitkárnak, hogy kik fogják ezeket a vizsgálatokat végezni? „Mert ha ugyan az az osztályvezető főorvos, akkor nyilvánvalóan nem lesz változás.” Vagyis nem lehet besöpörni annyi pénzt. Varga megnyugtatta! „Nem fognak olyanokra újfent káposztát bízni, akik már az előzőt is megették.” Vagyis az NRSZH orvosai és bizottságai megbízhatatlanok és egyben alkalmatlanok is erre a feladatra. Ezért felmerült az a gondolat, hogy pártatlan orvosi bizottságokat fognak létrehozni katona orvosokból, akik parancsra kegyetlenül kiszórják majd a kvótában előirányzott mennyiséget. Az államtitkár ezt követően újfent megismételte azokat a hamis adatokat, amelyek a magyar és a szlovák rokkantak összehasonlításából eredően a kormány szemszögéből tűrhetetlenné váltak és szerinte is igazolják ezeket a kegyetlen intézkedéseket.
Kérdésem: Mennyiben lehet jogszerű az, hogy a kormány a honvédséghez semmilyen formában nem köthető civil, egyéneket vegzáltat hivatásos katonákkal?
Természetesen, hogy ez a nyugdíjától megfosztott 150 – 200 000 fős tömeg hol fog dolgozni, arról halvány fogalma sem volt!

Füles

kiszolgáltatott # 2011.06.29. 12:34

Azt én sem értem,hogy a szoc járadékot kapó 140 e betegnél 55 évfölött nem kell vizsgálódni,de a 3.csoportú rokkantaknál igen.A rokkantak tehát nagyobb eséllyel rehabililálhatók?Ez megint faramuci ,ha igazságosságra hivatkoznak.

kiszolgáltatott # 2011.06.29. 13:20
kiszolgáltatott # 2011.06.29. 13:44

Ami Vénember 61-el történik az nekem is érthetetlen.Igen a szöveg az volt,hogy 57 fölött nem kell vizzsgálódni.Ha ez nem tévedés,akkor felháborító.De még bízom benne,hogy ez csak tévedés lehet.

skorpió13 # 2011.06.29. 13:44

Tanár úr!Az a táblázat a jelenben érvényes.A kormányunk majd feltehetőleg változtat rajta.Az nagyon megy nekik.

skorpió13 # 2011.06.29. 13:57

Szabi 44.Nem tartom valószinünek,hogy itt sokan értenének a gyógyszerezéshez.(ha mégis,elnézést)A gyógyszerek mennyisége nem feltétlenül utal a betegség súlyosságára.Hogy melyik milyen betegségre adható nyilván egy átlag ember nincs is vele tisztában.Ebből kár kiindulni.Kizárólag a betegség számit (vagy nem számit)egy felülvizsgálaton.Van ember aki 20-30 szem gyógyszert is megeszik naponta(sok esetben fölöslegesen,pedig orvos irja fel)ettől remélnek sokan mielőbbi gyógyulást,pedig a gyógyszereknek is súlyos mellékhatásai vannak.Ezzel nem azt szeretném mondani,hogy a testvéred nem beteg,csak azt,hogy ne ebből indulj ki.A megállapitott diagnózist fogják a leletei és a jelenlegi (ott tanusitott viselkedése,)vizsgálat alapján.

skorpió13 # 2011.06.29. 14:07

vénember 61!Nincs mit tenned!Szedd össze a betegségeidről szóló dokumenteidet,amivel rendszeresen orvosi ellenőrzés alatt állsz azokról sürgősen szerezz be friss orvosi szakvéleményeket,mellékeld hozzá az ambuláns lapokat amivel visszajársz.Mert ugye a beteg ember orvosi ellenőrzés alatt kell,hogy álljon.Amugy én ugy hallottam,hogy julius 1től kezdődnek a felülvizsgálatok.Sok sikert,szeretném ha tájékoztatást adnál mi történt veled.

segal001 # 2011.06.29. 20:15

icike42 kedves icike, köszönöm a felvilágosítást, mostmár nyomon tudom követni az eseményeket.hogy mi is történik valójában, ha egyáltalán úgy lessz.ugylátom hogy te már itt sokat tudsz, akkor azt is tudod hogy ha valaki rokkant lessz, vagy az marad, hogyan számolják ki a járulékát az 50-60-70 százalékosoknak, mert ugye már nem nyugdíj lessz. a rivotrilról meg annyit hogy én 3X1 2mg osat szedek, és igazából meg sem érzem, igaz már régóta szedem,de nekem is aztmondták hogy leégett a gyár és épp ma váltottam ki a 0.5 öst 200 darabot, mivel igy 3X4 et kell szednem.

segal001 # 2011.06.29. 20:18

ja és szakorvosi javaslatra csak a 10 százalékot kell fizetmem.

Stefan Zaitsev # 2011.06.29. 20:31

A nyugati sajtó szerint a rokkantsági nyugellátásnak a magyar kormány által eltervezett "átalakítása", azaz kiherélése nem egykönnyen leküzdhető akadályba ütközik: Magyarország Európai Uniós csatlakozásának időpontjától kezdve a nyugdíjrendszereknek a tagállamok közötti koordinációját uniós rendeletek szabályozzák, melytől a magyar kormány egyoldalúan nem térhet el. Márpedig az EU-ban a rokkantsági nyugellátások biztosítási alapú ellátások, azaz, aki rokkant - és a többi feltételnek is megfelel, pl. szolgálati idő -, annak az ellátást nyugdíj és nem szociális segély formájában kell folyósítani. A rokkantsági ellátásoknak a nyugellátások közül történő kivételét Magyarország vonatkozásában most ugyan gyorsan megpróbálja elrendezni a magyar kormány, de az Unió nem a kivételezés, hanem az egységesítés irányába halad, így az ügy nem lefutott.

mokus123 # 2011.06.30. 09:36

Hát ez már vérforraló!

mokus123 # 2011.06.30. 09:45

icike42!
Valami megoldás nekem is nagyon kellene. Csak 15 hónap hiányzik a 40 évhez, de sehol nem kapok 8 órás munkát és csak konkrét munkával lehet megszerezni.
55 elmúltam, már nem kellek sehol. A rokk.nyugdíjat meg elveszik, vagy lecsökkentik gondolom. Tehát valahogy meg kellene szerezni azt a 15 hónapot.

Zsuzsukácska # 2011.06.30. 09:49

Tisztelt fórumozok!

Most átéljük a poklok poklát:))Köszönjük a bohóc kormánynak!Tönkre tesznek embereket,családokat borzalmas amit művelnek!Álmomba sem gondoltam volna,hogy ezt át kell élnem:((Én most úgy érzem beküldtek minket a gázkamrába...Nagy csalódás
ez mindenki számára.

Elkeseredett rehabos vagyok.

kiszolgáltatott # 2011.06.30. 10:15

A szakértők külön képzése a btegegek megalázásának technikáiról...hát ez már mindennek az alja...
Ez egészen pokoli eljárás.Mire esküdtek fel azok az orvosok,akik hajlndók ehhez asszisztálni.?
Én is drukkolok vénembernek,és tiszteletem a háziorvosának is.

tanárúr # 2011.06.30. 10:40

Ha így igaz ahogy megjelent a fórumon, Vénember61 közleménye, akkor a bútor asztalosok kezdhetik készíteni az alapanyagot.

luck-666 # 2011.06.30. 10:47

én 1 éve lettem a 3. csop.-ból a 2.ba átminősitve,2 év múlva kell mennem újra,most mondta egy ott dolgozó,hogy akit lehet, vissza kell minősiteni a 3. csop.-ba,mert akkor visszacsökken a nyugdíj is és megszűnik az alanyi jogon járó közgyógy is!

kiszolgáltatott # 2011.06.30. 10:56

Szerintem is,ha vénember 61 engedélyezi az információ továbbküldését az illetékeseknek érdemes lenne.

kiszolgáltatott # 2011.06.30. 11:32

Szerintem jó lesz én is csatlakoznék,miszerint ez hihetetlenül felháborító.Ha vénember engedélyezi a továbbítást.

gades # 2011.06.30. 11:38

Ez egy tetű banda,pártállástól függetlenül.20éve lopják az országot.