Majordomus
„Nagyon nem fog tiltakozni. Az örökséget már megkapta.”
Viszont a temetkezési irodában ha kellően kekec az ügyintéző, szóba se fog velük állni, mert nem ők rendelkeznek a sír felett. Én itt a nagyszüleim sírjának lejárati dátumát szerettem volna megtudni, de csak bólogatott, amikor soroltam, hogy pl. az unokatestvérem is, aki jelenleg hosszú évek óta külföldön él, kíváncsi lenne rá - az ő anyukája is oda lett urnában temetve sok éve, akkor hosszabbították meg utoljára - hogy ő az egyik rendelkező fél. És a másikat el sem árulta, mert úgy gondolta, hogy az már egy titkosított adat. Azt is hozzá tette, hogy majd akkor válhatok én a rendelkezővé, ha lejár a sír és nem jelentkezik egyik rendelkező fél sem a meghosszabbításra. Azért valljuk be, ez eléggé érdekes, hogy a saját apai nagyszüleim sírja felett semmilyen rendelkezési jogom nincs, pedig jól láthatóan rajtam kívül alig jár oda valaki.
Persze ezt ügyfelese válogatja, mert a másik, anyai nagyszülőnél telefonon is simán tájékoztattak és mivel elhalálozott a rendszerben rögzített rendelkező - a nagynéném - így bemondásra is lazán átírták az én nevemre és azt is megmondták, hogy épp jövőre fog lejárni a sír. Mondjuk miért is kételkedett volna, hiszen egy elhalálozással nem szoktak az emberek viccelődni, az valószínűleg igaz és épp ketten is ott voltunk a családból, hogy ezt igazoljuk. Szóval úgy gondolom, hogy a tájékoztatást egy normálisabb ügyfeles meg tudja oldani, de azért a sír feletti rendelkezés nem biztos, hogy egyszerű dolog lesz.