Gürizés minimálbérért


reménytelenség # 2008.08.28. 09:16

és nincsen kitéve a piac kegyetlen törvényeinek

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.28. 09:17

nem teljesen értettem egyet KBS és tsai kilátástalan helyzetértéke­lésével
Kedves kollégák! További tisztázandó részletek és eloszlatandó félreértések bukkantak fel.
Soha nem mondtam, hogy kilátástalan lenne a helyzet. (Ha így gondolnám, rég kiszálltam volna belőle.) Kifejezetten - expressis verbis - elmondtam, hogy meglehetősen elégedett vagyok azzal a munkával, azokkal a feladatokkal, amelyeket ügyvédjelöltként most végzek; és az is elégedettséggel tölt el, hogy minden nappal közeledek az ügyvédi hivatás felé, amely hivatással egymásnak lettünk teremtve.

Ennélfogva Drpici kérdése is félreértésből fakad, de azért válaszolok rá. Sok embert ismerek, akinek sikerült. Hogy közeli példákat hozzak: nekem sikerült jogi diplomát szereznem, és - ami nehezebb volt - sikerült ügyvédjelöltként elhelyezkednem úgy, hogy még fizetést is kapok. Ha nem is több százezer nettót.
ObudaFannak sikerült, ma már ügyvéd, és szvsz minden esélye megvan rá, hogy néhány év alatt Budapest egyik legismertebb, legelismertebb és jól kereső ügyvédje legyen. (Megjegyzem, ez az imponáló tudású kolléga sem húzott túl fényes fizetést jelöltként.)
Még azt is elhiszem, hogy Kacsának meg Shiivának sikerült. Kicsit csodálkozom, de láttam már ilyet. A szakmai tudás, a képességek legfeljebb átlagosak, de a nyelvtudásuktól hasra esnek. Piac: azért fizetnek, ami ritka, még ha valójában nincs is szükség rá. Nálunk ma a magas szintű nyelvtudás a ritka.

Kacsa11 # 2008.08.28. 09:20

majd pont te fogod felmérni a szakmai tudàst meg a képességeket...

miért nem tudod megàllni, hogy beszólogass?

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.08.28. 09:23

Egyre jobb.

reménytelenség # 2008.08.28. 09:24

sajnálom,ha nem értettek meg...

Kacsa11 # 2008.08.28. 09:24

a hozzàszólàsod végi gondolatmenethez csak annyit, hogy ahol dolgozom, nem ritka a nyelvtudàs, söt még az enyém szàmit gyengének (tekintve, hogy ök anyanyelvi szinten beszélik)
szóval azt kell gondolnom, hogy valami màsért fizetnek...

reménytelenség # 2008.08.28. 09:25

hogy én mekkora hülye vagyok!!?

shiiva # 2008.08.28. 09:26

KBS: "szakmai tudás, a képességek legfeljebb átlagosak" - ezt honnan sikerült leszűrnöd?

Te halálkomolyan azt állítod, hogy a szakmai tudás lemérésének alfája és omegája a jogiforum fórum rovatában adott tanácsok gyakorisága?

Az önéletrajzodba is bele szoktad írni?

Kacsa11 # 2008.08.28. 09:29

Kedves reménytelenség,

a legutóbbi hozzàszólàsom nem neked lett cimezve...

nem azt mondom, hogy nem értettem meg amit irsz, csak azt, hogy amit most irtàl, azt nem làtom teljesen összeegyeztethetönek azzal, amit régebben irtàl.

Kedves Mohos doktor,

sajnos ez inkàbb egyre rosszabb...

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.08.28. 09:30

Ez az ingyencirkusz jobb, mint a kabaré.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.28. 09:31

Most magyarázzam el ötödször is? Úgysem értitek.

Kacsa11 # 2008.08.28. 09:31

Kedves Mohos doktor,

igazad van, én is egyre inkàbb egy monty phython-i boszorkànyper szereplöjeként érzem magam.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.28. 09:34

Te halálkomolyan azt állítod, hogy a szakmai tudás lemérésének alfája és omegája a jogiforum fórum rovatában adott tanácsok gyakorisága?

A csúsztatás csúnya dolog. Sem komolyan, sem komolytalanul nem állítottam ezt. De első megközelítésben elfogadható indikátor, különösen, hogy nekünk egymással kapcsolatban nem is áll más mérce a rendelkezésünkre.

Kacsa11 # 2008.08.28. 09:37

ha nincs màs mércéd, csak ez, akkor ne méregess vele.

drpici # 2008.08.28. 09:43

Kbs!
Ha jól értem, az a probléma h nem fizetik meg a jelölteket eléggé.
Erre az a válasz (sztem, és már néhányan elmondták ezt előttem) h ha fel tudsz mutatni vmi pluszt az átlaghoz képest, amit az iroda hasznosítani tud ÉS mered kommunikálni az elvárt fizetés iránti igényedet, akkor elég szép pénzt is kaphatsz.
Az átlag csak úgy emelkedhet a minimálbér fölé, ha a jogászság szemlélete általában megváltozik és senki még csak meg sem fontolja, h tapasztalatért dolgozzon, vagy még ő fizessen...ez most lehet h utópisztikusan hangzik sajnos...valahol mégis el kell kezdeni. Itt jön az egyetemi képzés a képbe, amit minden szempontból meg kellene reformálni, valamint a végzettek, akik talán tehetnek azért, hogy a jogászi hivatással együtt járjon legalább annyi önbecsülés, h ne dolgozzunk ingyen...
Ezen kívül két megoldást látok:

  1. tudomásul vesszük, h átlagos képességű, átlagos képzettséggel, nyelvtudással, stb. rendelkező jogásznak (ügyvédjelöltnek) lenni nem kifizetődő
  2. azon a problémán segítünk valahogy, h ilyen sokan vagyunk...de erre nem tudok emberbarát megoldást. :)

Nem látok 4. utat...

kbs, vagy reménytelenség, van olyan megoldás, amit ti jónak láttok?

Reménytelenség!

Egyszerűen csak elmondom a véleményemet a jogászi szakma érdekében!” És mi lenne ez az érdek? Hogy ne akarjanak jogászok lenni? Ez is egy módszer....
És természetesen nem segít senki, ha nem igényled, akkor próbáld meg úgy felfogni, h mások is csak a véleményüket írták le. Ha viszont reménytelennek mutatod magad, néhányan megpróbálnak majd segíteni. Az emberek már csak ilyenek, vagyis vannak ilyenek is köztünk. Szerencsére.

drpici # 2008.08.28. 09:54

upsz...
Nem a nyomatékosítás kedvéért írtam be 3x... :)

Eweol # 2008.08.28. 10:36

Piac: azért fizetnek, ami ritka, még ha valójában nincs is szükség rá. Nálunk ma a magas szintű nyelvtudás a ritka.” KBS

Mármint miért ne lenne rá valójában szükség???

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.28. 10:44

Erre az a válasz (sztem, és már néhányan elmondták ezt előttem) h ha fel tudsz mutatni vmi pluszt az átlaghoz képest, amit az iroda hasznosítani tud ÉS mered kommunikálni az elvárt fizetés iránti igényedet, akkor elég szép pénzt is kaphatsz.
Nos, épp emiatt mérgesedett el a vita. Ez a válasz ugyanis egyszerűen hamis, és rendkívül sértő ránk (a jelöltek kb. 98%-ára) nézve. Azokról nem is beszélve, akik egyáltalán nem tudtak jelöltként elhelyezkedni. És ez az - a súlyosan sértő jelleg - amit sehogyse akartok (most már téged is beleérte) megérteni. Sajnálom.

Anstalt # 2008.08.28. 10:46

A német rendszer egyébként (ebben is) nagyon jó.
Nincsen különbség ügyvédjelöltek és fogalmazók között. A 3 éves gyakorlati időt mindenkinek az előírásoknak megfelőlen több helyen kell eltöltenie. (x hónap bíróság - közig - ügyészség - ügyvéd, majd 8-12 hónap szabadon választható)
A fizetést az államtól kapják, Bajorországban pl. 900 euro körül.
Így egyszerre 3 dolog is meg van oldva. Az ügyvédeknek, akik saját konkurrenciájukat képzik ki, nem kell fizetniük, ingyen munkaerőt kapnak. A jelöltek normális fizetéshez jutnak és természetesen ilyen szituációban a tartományok nem érdekeltek, hogy felvegyenek ezer embert jogra, hiszen diploma után nekik kell fizetést adni. Tehát "nem éri meg" a túlképzés, nem úgy mint nálunk.

Kacsa11 # 2008.08.28. 10:52

Kedves kbs,

mi ebben a sértö??? (most azon ne is akadjunk fenn, hogy nem hamis)

Kedves Anstalt,

én még úgy tudtam, hogy 2 év a kötelezö gyak. 6-6 hónap a 4 területen...bàr ez még 2000-böl való infó...
mindenestre kösz, hogy update-elhettem a tudàsomat.:)

a német és amerikai jogi oktatàsi rendszer nagyon különbözik, de bàrmelyik jobb a magyarnàl...érdemes lenne értö szemmel megvizsgàlni mindegyiket, aztàn adaptàlni a megoldàsaikat...
nem pedig bologna elleneskedni...

drpici # 2008.08.28. 10:54

Kbs!

Minden rossz szándék nélkül, én tényleg nem értem, hogy ez miért sértő. Félve mondom, de azt sem, h miért hamis.
Ha esetleg kifejtenéd (ezúttal megpróbálhatnánk elkerülni h elmérgesedjen) talán kimozdulnánk a holtpontról.

Kacsa11 # 2008.08.28. 11:05

Kedves drpici,

mindjàrt úgyis kitalàljàk, hogy a hiba a te készülékedben van...

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.28. 11:24

Kb. féltucatszor elmondtam már; őszintén szólva nem nagyon hiszem, hogy hetedszer eredményesebb lesz. De legyen, most megpróbálom logikailag.

Premissza1.: Az ügyvédjelöltek 98%-a szánalmas bért kap (ha egyáltalán).
Premissza2.: Csak az nem kap ügyvédjelöltként magas fizetést, aki vagy képzetlen, vagy gyengék a képességei, vagy tutyimutyi, és nem áll ki magáért.
Konklúzió: Az ügyvédjelöltek azon 98%-a, aki szánalmas bért kap (ha egyáltalán), az képzetlen, vagy gyengék a képességei, vagy tutyimutyi, és nem áll ki magáért.

Tényleg további magyarázatra szorul, hogy ez a konklúzió mennyire sértő arra a bizonyos 98%-ra nézve?
(Csak növeli a sértő jelleget, hogy ráadásul a második premissza hamis, ezért a konklúzió is az.)

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.08.28. 11:27

A 90-es évek közepén az egyik, nagy állami intézmény létszámát jelentős mértékben csökkentették. A legenda szerint ezt oly módon tették, hogy az okosakat és tehetségeseket rúgták ki, mondván hogy ők el tudnak helyezkedni. Ennek egyik visszhangjaként megjelent egy tárca az egyik lapban.

Kacsa11 # 2008.08.28. 11:39

Kedves kbs,

te nem olvasod el a hozzàszólàsokat rendesen...

Premissza 1, töled szàrmazik és màr koràbban asszem càfoltam, hogy nem igaz. (màrmint jóval kevesebb mint 98% keres minimàlbér vagy azalatt)

Premissza 2-t sem mondta ki ebben a formàban senki...forditsd meg! aki nem tutyi-mutyi, aki tehetséges, az elérheti...
mennyivel màs...!

ezt a konkluziót is csak te vontad le, az àltalad emlitett premisszàk alapjàn...
de azokat csak te emlitetted, ergó a konkluzió is a tiéd, nem az enyém...

én a két fenti premisszàból màs konkluziót vonok le...