Szakvizsga - "A " rész (polgár)


pazs # 2008.11.11. 10:30

Szandra, nyugi, alapvetően jót írtál, ahogy Linux is írta elsőre.

Egy barátom is ezt húzta és ugyanúgy elutasította, mint te (Ctv. 74 § (3) miatt, mert a Gt. 45. § (1) bekezdésben foglalt pernek van helye), a szóbelin kiderült, hogy ez a jó megoldás két apróságtól eltekintve: 1. nem kell indokolni, 2. nyilatkoztatni kell a kérelmezőt hogy kívánja-e a beadványát keresetnek tekinteni.
Ez utóbbi amúgy BH 2004/371.
Szóval ügyes vagy, ne ess pánikba.
Drukkolok neked, majd írd meg, mi volt.

pazs # 2008.11.11. 12:13

Szandra, nyugi.

Nem törölték a jogszabályhelyet, amire a BH hivatkozik, csak az még a régi Ctv.-ben van (a régi Ctv. 51. § (6) megfelel az új Ctv. 74. § (3)-nak).

Ctv. 78 § pontosan a Ctv. 74. § (3) miatt nem alkalmazandó a tag által benyújtott tv. felügyeleti eljárás iránti kérelem esetében. Ha az ügyész nyújtaná be (vagyis olyan személy, aki egyébként a társaság határozatait a gt. 45. § szerint nem támadhatja meg), akkor játszana a 78. §.

Amikor én voltam (október 20.), akkor is húzta valaki ezt a jogesetet.

pazs # 2008.11.11. 12:28

Megerősítelek: tutkóra ugyanez volt :) tényleg, még meg is van az sms, amiben megírta, hogy mi volt a feladat.

Email ment egyébként.

Linux # 2008.11.12. 15:29

Hu Szandra, nagyon gratulálok! Dejó neked, hogy már túl vagy rajta.... nagyon irigyellek:) mikorra van leghamarabb időpont, azt tudod?

Bandreas # 2008.11.12. 15:32

Sziasztok!

dec. 1-én megyek A-ból. A vizsga értesítőmben az írásbelire polgári jog és családjog van megjelölve, de a szakvizsga bizottság tájékoztatása alapján még az írásbeli előtt is eldönthetem hogy miből akaraok írásbelizni.

Eredetileg Pp-ből akartam írásbelizni, de most elbizonytalanodtam. Nem tudok dönteni. Az biztos hogy Gt-t nem választanék, de Pp. és anyagi jog között nem tudok dönteni. Mit javasoltok? Melyik milyen?

Előre is köszi a tanácsadást.

Linux # 2008.11.12. 16:00

A próféta szóljon belőled...:)

Csipke # 2008.11.12. 16:26

Bandreas!

Ha van egy kis gyakorlatod Pp-ből akkor lehet, hogy szerencsésebb abból írnod.

Én mondjuk konkrétan anyagi jogból írtam, mázlim is volt a témával kapcsolatban, amit húztam. Anyagi jogból talán azért nehezebb írni, mert nehezen tud az ember az eljárásjogi részétől elvonatkoztatni, és ott anyagi jogi oldalról kell indokolni a döntésed.

Szerintem mindegyikkel ugyanakkora sanszod van, de én sem választottam volna Gt-t.

Meg olyan nagy gebasz nem történhet, mert ha ne adj' nem sikerül az írásbelin megfejtened a jó megoldást, még mindig megváltoztathatod a válaszod a szóbelin.


Csipke

Csipke # 2008.11.12. 16:27

Sandra!

Gratulálok, ügyes vagy!!! :)))


Csipke

Manócsinó # 2008.11.12. 20:29

Sziasztok!

Végre ezt is megértem! Én is leírhatom, hogy túl vagyok rajta!!!!!!!
Hétfőn voltam írásbelizni Pp-ből, a kérdés amit húztam nagyon egyszerű volt. Az elsőfokú eljárásban az alperes jogi képviselője nem jelent meg a tárgyaláson, és a felperes kérésére az alperes jogi képviselőjét hírdetményi kézbesítés útján megidézte a bíróság, majd a tárgyaláson az alperest marasztaló ítéletet hoztak. Ezt az alperes megfellebbezte. A feladat: hozzon másodfokú határozatot. Természetesen a Pp 252.§ alapján hatályon kívül helyeztem, és új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítottam az elsőfokú bíróságot. Ez volt a jó megoldás 5 lett.

Szóbelizni ma voltam a Fővárosi Bíróságon.

A kérdéseim:
Pp: bizonyítás részletesen, mi változott a tanúval kapcsolatban az utóbbi időben, a bűncselekmény fogalom jelenléte a Pp-ben hol találkozunk vele, ingóvégrehajtás, végrehajtható okiratok.

Ptk: a Pp-ből kiindúlva az önálló bírósági végrehajtó károkozása egy jogesettel kapcsolatban,a károkozással kapcsolatban ki mit bizonyít, szóbeli végrendelet, írásbeli magánvégrendelet

Gt: vagyoni hozzájárulás általánosságban és a Kft-ben, ki nem lehet Gt. korlátlanul felelős tagja, és a felszámolás részletesen, meg egy kérdés a tőkepiaci törvényből
Most kb. ennyi jut eszembe.
Nagyon-nagyon-nagyon rendesek voltak, szerintem magasan túlértékeltek, és végül minden 5 lett.
Most sokat pihenek, aztán majd áttérek a C részre.
Mindenkinek kitartás aki még a vizsga előtt áll, és egy nagy kalappal!!!!!!!

Manócsinó # 2008.11.12. 20:38

Kicsit fáradt vagyok, még Pp-ből volt a munkaügyi perek, a munkügyi vita és munkaügyi jogvita, és a közigazgatási perek, meg még mindenből egy két apróbb, lényegretörő kérdés, és ha látták, hogy megy akkor nem nagyon kérdeztek bele. Az egész vizsga kb.: 35 percig tartott.

Bandreas # 2008.11.13. 09:15

Sziasztok!

Csipke! kösz a tanácsot. Kezdek a Pp. felé hajlani.

Manócsinónak gratulálok. (mi volt az indokolásod? gondolom ez a hirdetményi kézbesítési jogi képviselőnek sántít)

jó lenne ha több ilyen Pp. írásbeli példa keringene itt a fórumban, ha tud vki még ilyeneket, akkor azt dobja fel. köszi

Üdv.

Linux # 2008.11.13. 15:51

Sziasztok! OIT-ban voltam, korrektek voltak.

Írásbeli Ptk.
Beszámítási kifogással kapcsolatos fellebbezést kellett írni alperesként. Fmh perré alakul, elismered, de beszámítási kifogást terjesztesz elő, amit elutasítanak 1. fokon, mert nem azonos jogviszonyból származik az ellenköv. (vállalkozói díjjal szemben kötbérkövetelés) és végrehajtható határozaton alapul. Iskolapélda, benne van a kommentárban és van BH is. 5.
Szóbeli:
Ptk: közös tulajdon megszűntetés, PK 10 (vigyázzatok, mert ez már meghaladott). Ennek nagyon örültek, h tudtam. Házastársnál a lakáshasználati jog ellenértéke. 5.
Gt.: gt szervei kimerítően, felszámolási eljárás, zrt., egyszemélyes zrt. 5.
Pp: anyagi jogi határidő - eljárásjogi határidő, itt még néhány határidővel kapcsolatos kérdés, fellebbezés tartalmi elemei. Kicsit összezavarodtam, de 4es lett.

Nagyon nagy az anyag, el lehet benne veszni. Ellensúlyozta az emberséges hozzáállásuk. Hajrá mindenkinek, ne pánikoljatok, mint én!:)

L.

chabusch # 2008.11.13. 18:10

Üdv! OIT-ban voltam és teljesen korrekt volt az egész, csak a folyosón volt baromi hideg.

Gazdasági: meséljek a Bt-ről (kimerítően), meséljek az egyszerűsített végelszámolásról (kimerítően). Ennyi, nem kérdezett bele, végighallgatta, hogy mit mondok és néha közben bólintott. 4.

Pp: a vizsga csapongó volt, nem voltak igazán kérdések, hanem ahogy a beszélgetés fonala alakult: kötelező jogi képviselet; mikor jár el az LB másodfokú bíróságként (konkrét példákkal); mi az a határvonal, amikor a másodfok már nem vesz fel bizonyítást, hanem hatályon kívül helyezi a határozatot, miért; viszontkereset; a pertárgyérték a viszontkereset esetében; a PK10 vélemény rendelkezése a pertárgyértékről (nagyon örült, amikor mondtam, hogy már meghaladott). Ez a vizsga jellegét tekintve nem vizsga volt, hanem egy sokat tapasztalt jogász beszélgetése a fiatalabb kollégával. 4.

Ptk: ajándékozás, özvegyi jog, holográf végrendelet, veszélyes üzem, ági öröklés. Amint hallotta, amit hallani akart, már ugrottunk is tovább a következőre. 5.

Linuxot pedig csak megerősíteni tudom, don't panic

Linux # 2008.11.14. 07:40

A pp-vel kapcsolatosan jó szó a csapongás, az nálam is így volt, figyelemmel arra, hogy Chabusch-sal úgy néz ki, együtt vizsgáztunk:) Örülök, hogy ilyen jól sikerült Neked is, gratulálok! Vége van:))

Bandreas # 2008.11.14. 13:44

Gratulálok Linuxnak és Chabuschnak!

Chabusch! Írásbelit miből írtál? mi volt a példa?

doris # 2008.11.14. 14:15

Bandreas!

Én is Pp.-ből írtam még tavaly, szerintem jól döntesz, ha azt választod. Végzést hozni csak könnyebb, mint ítéletet...Nem emlékszem már pontosan a feladatomra, de ha visszamész a fórumon tavaly október elejére, akkor megtalálhatod.

doris # 2008.11.14. 14:23

Bandreas!
Bocs, azt elfelejtettem, hogy a "jogelőd" sima "szakvizsga" c. fórumon keresd az írásbeli feladatomat! :)

Bandreas # 2008.11.18. 10:22

Doris! Köszi kibányásztam, megtaláltam...

Valószínűleg pp-ből fogok írni, bár Ptk. és Csjt-ből még nem nagyon találkoztam példákkal, hogy viszonyítani tudjak.

Csipke # 2008.11.18. 10:35

Bandreas,

én anyagi jogból írtam, íme a feladat, hátha segít.

Apuka öt évvel ezelőtt eladta a házát 1 misiért alperesnek úgy, hogy alperes kifizetett 750 ezret akkor, a többit részletben. Három évig fizette is a részleteket, amikor apuka elhalálozott, amikor is alperes a részleteket tovább nem fizette. Erre rá egy évre, apuka fia, mint törvényes örökös (felperes) beperelte alperest az elmaradt vételár megfizetésére.
Alperes arra hivatkozott, hogy a ház lepukkant volt, stb., ezért nem ért 1 misit max 800 ezret, úgyhogy nem fizet egy fillért se többet.
Kirendeltek szakértőt, aki aggálytalan szakvéleményében kifejtette, hogy az értékesítéskor 900 ezret, a perbeli időpontban 1 misit ért az ingatlan.
Elsőfok ítélt, felperes keresetének helyt adott. Indoka a következő: elkésett a megtámadással, meg egyébként is most egy misit ér az ingatlan, ezért nem értékaránytalan.
Alperes fellebbezett.

Feladat: hozzak másodfokú határozatot

A megoldás: jól ítélt elsőfok, (tehát helybenhagy) csak hülyén indokolt, mert:

  1. Attól hogy alperes elkésett a megtámadással, még kifogásként figyelembe kellett volna vennie az első foknak.
  2. Senkit nem érdekel, hogy most mennyi az ingatlan értéke, mert a szerződéskötéskori értéket kell nézni feltűnő értékaránytalanságnál. Az a szakvélemény szerint 900 ezer volt, a vételár meg 1 misi, az 10%, ez pedig nem tekinthető feltűnő értékaránytalanságnak.

Szóval itt a Ptk. 236.§ (3)-ra, és a 201.§ (2)-re kellett rájönni.


Csipke

Bandreas # 2008.11.19. 18:44

Csipke!

Köszi a példát, sokat segítettél. Végre megvilágosodtam. :)

Eddig abban a téves felvetésben voltam, hogy anyagi jogból keresetet v. fellebezést kell írni. De akkor most ha jól gondolom akkor általában - akármit is választok - ítéletet vagy végzést kell hozni (más példával még nem is találkoztam) és ha anyagi jogot választok akkor a ptk-ban kell a megoldást keresni, ha pp-t akkor a pp-ben.

Azért kérlek erősíts meg ebben.

cekker # 2008.11.19. 19:42

Sziasztok!
Én is voltam 12-én, de csak most tértem magamhoz..
Anyagi jog: jogképesség-cselekvőképesség, holtnak nyilv.-halál ténye megáll. Ingatlan tulajdonszerzési módok, XXV. PED, GK. 66. jogeseten keresztül, ráépítés, közös tulajdon megszüntetése.
Pp: eljárás felfüggesztése, vh. szünetelése
Gt: szétválás + cégbíróság eljárása ezzel kapcsolatban, felszámolási eljárából a besorolás.
Több kérdésre nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon alaposak voltak.
Vegyes benyomások, de túl vagyok rajta.
Kitartás mindenkinek!

Csipke # 2008.11.20. 07:57

Bandreas,

Hát elméletileg lehet bármi, de amikor én vizsgáztam, akkor rajtam kívül még öten írtak anyagi jogból, és mindenkinek ítéletet vagy végzést kellett hozni. Szóval az esetek döntő százalékában igen. :)

Igen, ha anyagi jogból írsz, akkor anyagi jogszabályban - általában Ptk., de lehet mondjuk Csjt, bár ilyenről sem hallottam - kell a megoldást keresni, a Pp-ből, akkor pedig Pp-ből.

Az talán a nehézség az anyagi jogi írásbelinél, hogy kicsit nehéz az eljárásjogi szabályoktól elvonatkoztatni, és az anyagi jogi problémára koncentrálni.

hajrá! :)


Csipke

Linux # 2008.11.20. 12:40

Banderas: én is Ptk-ból írtam, még megtalálod a hozzászólásomat. Nekem pont fellebbezést kellett írnom (406-os feladat, beszámítási kifogás). Alapvetően az a különbség a Pp. és a Ptk között, hogy Ptk-ból az ügy érdemében kell határozatot hoznod (ez zömmel 1. vagy 2. fokú ítélet, esetleg hagyatékátadó végzés.. szerintem), vagy fellebbezést, keresetet kell írnod, illetve állást kell foglalnod egy jogi kérdésben (vélemény). Jómagam a biztonság kedvéért még felkészítettem magam egy helyes végrendelet megírására is.

Természetesen kell alkalmaznod a Pp-t is, de nem olyan mélységében, mintha Pp-t írnál. Szerintem nem akkora ördöngősség egyébként.

Bandreas # 2008.11.24. 11:28

Csipke és Linux!

Köszömöm az infókat, sokat segített.

Dec 1. az ítélet napja.(vagy vézgés :))

Csipke # 2008.11.25. 11:12

Bandreas,

Hajrá-hajrá! :) Kína ezévi végtermékét hétfőre... :)


Csipke