Nem akarom agyonrágni ezt a témát, ezért csak röviden:
Szerintem a német minta egyáltalán nincs túl szabályozva. Ott az objektív kritérium a szakvizsga megléte és a szakjogász-végzettség megszerzése. Csak ismételni tudom magam (de szívesen teszem), hogy a német szabályozás az ügyfelek számára egy sokkal nagyobb biztonságot nyújt, ami a szakmai specializálást illeti. Nagyobb biztonságot, megbízhatóságot és egy fajta garanciát nyújt, hiszen a szakvizsga megléte már önmagában minimum 3 év jogászi pályafutást feltételez. A szakjogász titulus megszerzésének további objektív kritériuma az, hogy fel kell mutatni 50-60 peres eljárást, valamint 40-50 peren kívüli megállapodást. Aki tényleg foglalkozik munkajoggal az tudja, hogy ezt intenzív, alapos praxissal minimum 3-5 év alatt lehet elérni. Magyarul: ha Németországban besétálok pl. egy munkajogi szakjogász irodájába, akkor pontosan tudom, hogy LEGALÁBB 6-8 év szakmai tapasztalat áll mögötte az adott jogterületen. Nekem, mint ügyfél minden esetre egy sokkal nagyobb biztonságot és bizalmat nyújt, mint Magyarországon az a fél éve praktizáló ügyvédjelölt, aki csak azért jár a szakjogász-képzésre, mert talán majd egyszer jól fog jönni, addig is jól mutat az önéletrajzban.
Ha belegondolsz egy szakjogász-képzés Magyarországon két és fél évig tart. Ebből az utolsó félév a szakdogáról szól, ami azt jelenti, hogy effektív két évig havi rendszerességgel (2 nap) vagy kéthetente (1-1 nap) vannak előadások. Leszámítva a szüneteket a két év alatt ca. 35-40 előadásra fogsz tudni beülni.
Kérdezem én: ugye senki nem gondolja komolyan, hogy valakiből, aki csak felületesen foglalkozik egy adott jogterülettel és csak a poén kedvéért jár a képzésre, 35-40 előadás alatt igazi specialistát lehet faragni? Nem, ennyire naiv senki nem lehet. Ettől függetlenül azonban tény az, hogy aki elvégzi a szakjogász-képzést, onnantól kezdve specialistának titulálhatja magát – akár van valóban speciális tudása, akár nincs. Innentől kezdve meg próbáld az ügyfél szemszögéből nézni a helyzetet. Az ügyfél bizonyos esetekben igényli, hogy az adott problémáját kifejezetten egy jogterületre specializált ügyvéd oldja meg. Na most ha én mint ügyvéd munkajogi szakjogásznak titulálom magam, akkor szerintem az ügyfélnek – ha emiatt hozzám fordul és akár hajlandó ezért többet is fizetni – joga van megkapni ezt a speciális tudást / szolgáltatást, amit értelemszerűen csak akkor fogok tudni neki nyújtani, ha valójában ezzel a speciális tudással rendelkezem. Ehhez azonban a szakjogász-képzés elvégzése önmagában még édes kevés! Minden egyéb az ügyfél BECSAPÁSA és a bizalmának a KIJÁTSZÁSA lenne, hiszen ő abban a tudatban van és abban a biztonságban véli magát, hogy ügyével egy specialista, egy az adott jogterületre specializált ügyvéd foglalkozik.
Tudod, ez olyan mint a termékeknél. Ha pl. veszek az autómra egy olyan SPECIÁLIS szert, amelytől az autónak jobban kellene csillognia, mint a sima sampontól, akkor szeretném, hogy az autóm valóban többet kapjon ettől a SPECIÁLIS szertől, mint a sima sampontól – pláne ha a csomagolásra ez rá is van írva és többe is kerül. Ha nem kapnám meg ettől a szertől azt a pluszt amit vártam, akkor szimplán becsapva érezném magam, hiszen ennyi erővel vehettem volna egy olcsóbb sima autósampont is. Érted amit próbálok ezzel mondani?
Mind ezekre figyelemmel az a véleményem, hogy miután az ügyvédek/jogtanácsosok a versenyszférában mozognak, egy fajta megbízhatóságot, biztonságot kell nyújtanunk a versenyszféra többi résztvevőjének, azaz az ügyfélnek. Ezért biztos vagyok abban, hogy a német minta egyáltalán nem túl szabályozott, sőt sokkal nagyobb szakmai garanciát nyújt a sok pénzt fizető ügyfeleknek, mint a magyar káosz-valóság. Ezen gondolkodj el!
