fizetési meghagyás kibocsájtása


Kovács_Béla_Sándor # 2015.10.01. 04:55

Ebből nem derül ki, mi lett volna az ítélet.
Az egyezséget a bíróság végzéssel jóváhagyja - nem szokás indokolni.

runningman # 2015.10.01. 02:18

Mégsem sikerült elrendezni egyéb bekavarások miatt, végül tárgyalás lett a dologból:

A bíró azt mondta, a fizetési meghagyásnak való ellentmondás nem azt a célt szolgálja, hogy az adós azzal időt nyerjen, tehát hibáztam.

A közösképviselet meg ott hibázott, hogy továbbvitte az akkor még nem bírósági szakaszban lévő fizetési meghagyást a köztem és a tulajdonostársak között létrejött részletfizetési megállapodás ellenére.

Az illetéket lemérsékelte majd szétdobta köztünk 50-50%-ban, egyéb ktsg nem merült fel, mert egy tárgyalás elég volt, egyéb költségeit ki-ki maga viseli. Amivel lezárta az egészet: egyezséget javasolt amit a közösképviselet ügyvédje és én is elfogadtunk.

Mindketten a jog betűje szerint jártunk el (én is meg a közösképviselet is), - itt egy viszonylag rövid indoklás következett amit mégsem tudok így emlékezetből visszaadni, aminek a lényege kb az, hogy: mindketten a jog szellemével ellentétesen jártunk el, ill a kialakult helyzet megoldására nem azokkal a jogi eszközökkel kellett volna törekedni, ahogy mi azt tettük.

Most nem tudom, hogy csak annyit, fogok -e kapni írásban, hogy egyezség jött létre és az abban foglaltakat, vagy esetleg azt is amit a bíró magyarázatképpen az egész ügyhöz hozzáfűzött?

(Ha megkapnám írásban a bíró magyarázatát is, akkor bemennék a közösképviselet vezérigazgatójához és megkérném, hogy ezzel a szokással hagyjanak fel, hasonló esetben ne verjék többletköltségbe a lakókat)

/Igazságos döntetlennek érzem/

runningman # 2015.07.20. 10:14

(Többszöri) pofázásomra megoldódni látszik az ügy, most kaptam a telefont.

Köszi mindenkinek a véleményt.

(groszfater: Eddig nyolcszámjegyű ami abból van, hogy a hülyeségeket nem fizettem ki és nem egyessel kezdődik a nyolc számjegy. Szerintem érdemes ellenkezni.)

groszfater@gmail.com # 2015.07.07. 18:23

érdekes hobbid van, csak egy kicsit költséges...

runningman # 2015.07.07. 17:14

"De hiszen leirasod alapjan ez mar a masodik eset mikor meg nem fizetett adossagot halmozol fel, nem?
Fizetni mindig idoben kell."

Az előzőnél is betartottam a megállapodást, tehát megbízható vagyok.
Nem bűn és nem is megbízhatatlanság ha az ember megcsúszik, sőt még az sem, ha valamilyen körülmény hatására még fel is halmozza a tartozást. Pl: munkanélküli lett, betegség, vállalkozási csőd, válás, feleség szül, stb, stb - ezek mind-mind olyan okok ami miatt indokoltan dönthet valaki arról, hogy egyik-másik fizetnivalóját - akár hosszabb távon is - mellőzi. Ettől még nem lesz megbízhatatlan. Nyilván ezt nem kell elfogadnia annak akinek tartozik - lépéseket tehet. Attól lesz az adós megbízhatatlan, ha a megállapodást amit szemtől-szemben kötött a jogosulttal, nem tartja be. Én eddig betartottam az ilyen alkukat, nemcsak társasháznál, hanem máshol is, ahol a hitelező arra érdemesített, hogy szemtől-szemben üljünk le és vitassuk meg egymás szempontjait. Természetesen ez MINDEN esetben arról szólt, hogy a hitelező enged, megelégszik az eredeti elvárásaihoz képest kevésbé előnyös feltételekkel.

Az időben fizetés mondjuk a társadalom 95%-nak gond, sokszor még csak nem is azért mert nincs meg a fedezet, hanem azért, mert nincs meg a kellő energia és figyelem, elmegy arra, hogy a megalapozatlan követeléseket kiszűrjük, tegyünk ellenük. Legalábbis Magyarországon, szinte minden harmadik fizetnivaló ami nekem jön, az kamu...

"Tartozast nem lehet meguszni, senki ne higgye."
De. Én is lassan tíz éve kb csak annak fizetek akinek akarok és úgy ítélem meg, hogy érdemes rá. A társasház egyértelműen érdemes rá. A vodafone a 150.000-s kötbérével egyértelműen nem érdemes rá. A kettő közt számtalan fokozat van.

Ezért is esik zokon az eset. Kibújhatnék ugyan a teljes kötelezettség alól. Nem teszem. Fizetni akarok, de úgy, hogy az nekem se okozzon különösebb kellemetlenséget. Belemennek. Erre alámbasz a közös képviselő. Miért? /A helyzetnek nyilván az a megoldása, ha a bíróságon bukom, hogy alábaszok én is a kk alá, kb 10x annyival, fájjon neki/

runningman # 2015.07.04. 09:04

Ez szíved joga :)

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.04. 08:54

Mondtam már, hogy herótom van az önérzetes adósoktól?

runningman # 2015.07.04. 08:44

(Kérlek vegyétek észre, hogy nem a fizetés elől akarok kibújni, holott simán megtehetném, most is, mert az utóbbi években ebben nagy gyakorlatra tettem szert, sőt, éppen fizetni akarok a társasháznak, csak a méltánytalan alámtevést nem bírom. Mért kell piszkoskodni velem annak /közös képviselő/ aki tőlem eddig csak megbízhatóságot látott?)

runningman # 2015.07.04. 08:32

Grave7:
"Inkább közelítsük meg a Te felelősséged szempontjából az ügyet:" Miért inkább? A másik fél képviselőjének nincs felelőssége? Csak nekem? Én a rossz fmh törvény miatt válok rosszhiszeművé, ő meg azért, mert az egyezséget figyelembe nem véve továbbviszi az ügyet ami nem tükrözi a jogosultak akaratát: nem az volt a cél, hogy az én fizetőképességemet rontsák további felesleges kiadások előidézésével. Ha én rosszhiszemű voltam, ő legalább annyira az, sőt még jobban, mert leszarta a saját képviseltjei akaratát.

Fmh-val kapcsolatban az a baj, hogy a saját magam által is kifizetni kívánt fmh-val kapcsolatban sincs más választásom mint annak ellentmondani ha épp nincs pénzem. Mégpedig azért, mert ha nem mondok ellen, rövid időn belül végrehajtják ami az eredeti követeléshez képest legalább +20% költséget jelent (ha nagy volt a követelés), de jellemzően inkább +50-100%-t. Ha árverezésre kerülne sor, akkor még nagyobb a bukta (bár rajtam azért nincs mit árverezni).

Amíg fut az eljárás, addig - legalábbis én - össze szoktam szedni az általam kifizetni kívánt fmh-ra a pénzt és tárgyalás előtt pár nappal kifizetem, így van mondjuk +5% költségem ami kezelhető.

Ha időközben megegyezek a jogosulttal - és fizetem is - akkor meg nem merül fel - eddig még - egyéb költség mint az fmh benyújtásának díja. Legalábbis nekem eddig SOHA SENKI nem adott perre olyan fmh-t ahol időközben megegyeztünk. Ezért vagyok kibukva most a közös képviselő akcióján.

Rossz az fmh törvény, mert ha jogosnak tartom a követelést és épp nincs pénzem kifizetni:

  1. ha nem mondok ellen - végrehajtás, +50-100% de minimum +20% költség valamint esetleg vagyonvesztés
  2. ha részletfizetést kérek, akkor a jogosult/közjegyző vagy épp a jogosult hülye képviselője markában vagyok, aki nem foglalkozik azzal, hogy az azonnali végrehajtás nekem mekkora tetemes többletköltséget és esetleges vagyonvesztést okoz
  3. ha ellentmondok miközben én magam is jogosnak gondolom a követelést, akkor meg rosszhiszeművé válok, igaz ennek általában nincs különösebb következménye, ha a tárgyalás előtt, közben, stb még a végrehajtás elindítása előtt kifizetem

Kellene az fmh törvénybe egy olyan opció, hogy elismerem a követelést és a törvény összeghatártól függően ad 3-6-12-24 hónap haladékot amiből 3 hó türelmi idő, a többi alatt meg részletekben törleszteni kell. Akkor én pl ezt választanám olyan követelésnél amit én magam is ki akarok fizetni és nem terhelném se a közjegyzőt, se a bíróságot az ellentmondással, mert minek. A logika meg az, hogy aki ellen fmh-t adnak be, az nyilván nem jókedvéből nem fizet hanem azért mert nem tud. A vitatott követelések meg úgyis mennének tovább a bíróságra és ott érdemi per folyna minden esetben.

Grave7 # 2015.07.03. 22:58

@runningman: Inkább közelítsük meg a Te felelősséged szempontjából az ügyet:

A fizetési meghagyás a Te ellentmondásod következtében vált perré.

Miért mondtál ellent a fizetési meghagyásnak?
. Ha vitatod a fizetési meghagyásban foglalt követelés bármely részének jogosságát, akkor nem ér téged hátrány a per lefolytatása miatt, hiszen bíróság fogja megállapítani, hogy a társasház követelése jogos-e és ha igen, milyen mértékben.
. Ha csak azért, hogy húzd az időt, vagy ne indíthasson olyan gyorsan végrehajtást a Társasház a jogos követelésének megfizetése érdekében, akkor Te jártál el rosszhiszeműen.

Egyébként Egyjogász 2015.07.02. 11:12-es hozzászólása jól rávilágít a helyzetre.

runningman # 2015.07.03. 12:20

KBS, azt nyilván érzed, hogy az eljárás legalábbis igazságtalan, inkorrekt, bár kezdem azt hinni, hogy a jog nem zárja ki azt a lépést amit a közös képviselő tett.

Meg lehet -e fogni a dolgot úgy, hogy ez jó erkölcsbe ütköző tett volt, vagy tisztességtelen eljárás? (Vagy akármi más ami szöges ellentétben van az általános Ptk-s jogelvekkel.)

Nem a társasházra akarom hárítani a költségeket, hanem a közös képviselőre, az ő vérét akarom...

runningman # 2015.07.03. 12:05

Fel sem merült a kérdés. Ha a közös képviselő mondja a közgyűlésen, hogy ő bíróságra fogja adni az fmh-t, akkor nyilván kitérünk arra is, hogy mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen. De ez a kérdés fel sem merült, sem a közgyűlésen megjelentek, sem az én részemről, a közös képviselő pedig sunyított ebben a kérdésben.

Mind a jogosult(ak) mind a kötelezett abban a hiszemben egyezett meg, hogy jogilag nyilvánvalóan befejeződött az ügy, nem megy tovább az fmh - nem akartak a ház lakói további költségeket nekem és nem kértek biztosítékokat sem a megegyezés mellé, holott a megegyezés kb háromszor annyi lejárt tartozást érint mint amennyit az fmh.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.03. 06:07

a megegyezés ellenére a közös képviselő befizette a perilletéket, ügyvédi munkadíjat és perre adták.
Nem a megegyezés ellenére - hiszen abban nem egyeztetek meg, hogy eláll a ház a pertől.

runningman # 2015.07.03. 05:57

Az fmh benyújtásának költségével nincs is gondom, csak azzal, hogy a megegyezés ellenére a közös képviselő befizette a perilletéket, ügyvédi munkadíjat és perre adták. Ez nem volt a társasház tulajdonosainak a szándéka, nekik az a lényeg, hogy ki legyen fizetve a tartozás.

(Mivel évekkel korábban hétszámjegyű összeget már kifizettem miután megállapodtam velük, ezért most is megvolt a bizalom arra, hogy részletfizetésben állapodjunk meg, fel sem merült ilyen kérdés, hogy a tartozásomra valamilyen biztosítékot kérjenek, a közös képviselő adta perre az egyezség megkötése és az első részlet befizetése UTÁN a már kibocsátott fmh-t, ami kb a tartozásom egyharmadáról szól)

/Ez egy társasház, nekem nem szándékom más magyar embereket átbaszni, épp elég a bankot, parkolótársaságot, nemzetközi multikat, egyéb hülye hatóságokat/

runningman # 2015.07.02. 18:16

KBS: nem egyeztünk meg, hogy eláll a pertől

Egyjogász: nem egyeztünk meg abban, hogy az FMH benyújtásának költségeit viselem (igaz szóban mondtam, hogy a megegyezés időpontjáig természetesen fizetem a költségeket)

Ez a két feltétel szóba sem került, eszébe sem jutott senkinek.

(Sőt az sem, pl hogy a követelést jelzáloggal kellene biztosítani, mivel ismernek már, hogy a társasháznak eddig mindent kifizettem ha késve is. A történések fényében a közös képviselő talán kezdettől erre gyúrt, hiába a megállapodás ő viszi tovább az ügyet?)

Egyjogász # 2015.07.02. 09:12
  • megegyeztek abban is, hogyha a társasház nem rója le a perilletéket, és az eljárás emiatt megszűnik, attól azért az fmh. benyújtásának költségeit is megfizeted?

Mert ha nem, akkor a költségeket nem tudja máshogy behajtani, mint hogy lerója a perilletéket, és a perben érvényesíti.

Meg azért a társasháznak is jobb egy bíróság által jóváhagyott, végrehajtható perbeli egyezség, mert ha a "sima" egyezség alapján nem fizetsz, kezdhetik előlről az fmh-val, perbeli egyezség nem teljesítése esetén viszont azonnal megy a végrehajtó.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.02. 04:56

Abban is megegyeztetek, hogy eláll a ház a pertől?

runningman # 2015.07.02. 00:30

Annyit még elfelejtettem leírni, hogy a második részlet még nem esedékes, tehát nem sértettem meg az egyezséget, ennek ellenére fordult a közös képviselő a bírósághoz.

runningman # 2015.07.02. 00:28

A véleményetek kérném:

Időrendben:
A társasház közös képviselője indított ellenem egy FMH-t.
Ellentmondtam határidőben.
Közjegyző megállapította a perré alakulást.
Közgyűlésen megegyeztem a társasházzal részletfizetésben, közös képviselő jelenlétében, a részletfizetésről közgyűlési határozat készült, aláírtam én, közös képviselő, levezető elnök, stb.
Teljesítettem - időben - az első részletet.
Közös képviselő ügyvédet bízott meg, befizette a perilletéket, ügyvédi munkadíjat terhelne rám és az ügyvéd bíróságra adta az ügyet.
Bíróság kitűzte a tárgyalást.

Mit lehet tenni? Jogtalanul járt -e el a közös képviselő, aki a megegyezés ellenére bíróságra vitte az fmh-t? /Ebben nekem a költségek a lényegesek, miért okoznának pluszköltségeket amikor a jogosulttal már megegyeztem?/

(Szándékozom fizetni a részleteket, volt már ilyen amikor megcsúsztam és több lakásra durván összegyűlt a közös költség, akkor is sikerült részletfizetésben megállapodni amit időben ki is fizettem. Semmi trükközés nincs a dologban.)

kiha # 2014.09.17. 06:32

A következő ügyben kérem a segítségüket! Elindítottunk egy fizetési meghagyást, amit át is vettek. A probléma csak az, hogy a postás a tértivevényen azt jelölte meg, hogy a címzett vette át (nem meghatalmazottat jelölt),és egy olyan név, aki a cégjegyzékben nem szerepel. Most ilyenkor újabb levél kerül kiküldésre, újabb 15 nap elletmondási lehetőség? És mi történik, ha újból címzetett jelöl a postás és ugyanaz az ember veszi át? Meddihóg lehet ez csinálni? A postának semmi felelősége? Köszönöm a segítséget előre is.

Ksatya # 2013.08.30. 09:17

Köszönöm, én is úgy gondoltam, hogy az itt nem releváns, hogy az ügyvédnek az általános meghatalmazott ad meghatalmazást.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.30. 08:18

Ha ügyvéd jár el, akkor az általános meghatalmazott nem fog szerepelni a nyomtatványon.

Ksatya # 2013.08.30. 08:17

Üdv!
Az alábbi kérdésben kérek segítséget:

A tulajdonos bérbe adta az ingatlanát, majd - mielőtt hosszabb időre külföldre távozott - közokiratban általános meghatalmazást adott itthon maradt hozzátartozójának ügyei vitelére, szükség esetén képviseletére.
Az ingatlan bérlője - miután több havi bért nem fizetett meg - elhagyta a bérleményt.
Kérdésem, hogy jogosultként ki adhat be fmh. iránti kérelmet, illetve a közokiratban meghatalmazott képviselőt hogyan rögzítjük az e-nyomtatványon. (Hisz ügyvédnek ő tud meghatalmazást adni a kérelem benyújtására.)
A választ/ válaszokat előre is köszönöm.
ksatya

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.04.11. 06:06

LIV75

Fordulj ügyvédhez.
Át kell alaposan tanulmányozni a szerződéseteket. Nem mindegy, hogy fuvarozók, vagy szállítmányozók voltatok.
Az is előfordulhat, hogy a megbízó ellen is fordulhatok.

Ha a szerződést itthon kötöttétek, akkor magyar bíróság előtt is indíthattok pert.

gerbera317 # 2013.04.10. 21:43

Ezt úgy kell érteni, hogy a kötelezetted a Jóska, a címzett pedig a Sóska lett? Az gáz. Jobban oda kellett volna figyelni. De miért nem a kibocsátó közjegyzőt kérdezed meg, mit lehet ilyenkor tenni?