Láthatás 3 éves kor alatt

Kedves Derill!

8 hónapos kislányomat egyedül nevelem.
Édesapjával születése elött megromlott a kapcsolatunk, külön költöztünk.
Válóperünk folyamatban van.
A gyereket születésétől egyszer sem látogatta meg a férjem, semmiféle támogatással nem járult a gyerekünk neveléséhez.
Jelenleg egyetemisták vagyunk, ezért egy minimális tartásdijat, 5000 ft-ot kértem a bíróságtól.
A férjem beadványt nyujtott be a bírósághoz, hogy 8 hónapos kislányunkat nélkülem láthatásra el szeretné vinni a szüleihez mindne páros héten.
Nem zárkózom el, és nem is zárkóztam el attól, hogy láthassa a gyereket,itt bármikor láthatja, bár ő ezzel nem élt!
A kérédsem az, hogy hozhatnak e olyan döntést a bíróságon, hogy a gyereket nélkülem elvigye otthonunkból.
Azért aggódom, mert semmilyen kapcsolat nincs apa, és gyermeke között, nem ismerik egymást, nem tudná ellátni,és a gyerek nagyon fél az idegenektől.

Válaszát nagyon szépen köszönöm!

Miért ne hozhatnának? Ugyanugy az ő gyermeke is mint a Tied. Ha a gyermeknevelési képességetek azonos, akkor elvileg akár nála is elhelyezhetnék, ez esetben ő lenne a gyerekkel, és nyilván Te is elvihetnéd kapcsolattartásra.

A birói gyakorlat szerint a gyereket többnyire annak ítélik, akinél az eljárás alatt van a gyermek, tehát nyilván nálad marad. Előfordul olyan is, hogy pár órás kapcsolattartást itélnek meg, azt is felügyelet mellett, azonban ez szerencsére egyre ritkább - nagyon konzervativ, nőpárti birók elavult szokásjoga -, másrészt ez a gyereknek nagyon rossz.

Ezek a szabályozások ráadásul dugába dőlnek (mármint az elvük), amikor jön a nyár, ugyanis a kéthetente pár órás kapcsolattartás után egyszercsak egy-két hetet enged a biróság. Ha kéthetente pár órára alkalmas csak az apa, akkor hogy lesz hirtelen alkalmas egy hétre? A gyerek a kéthetente pár óra alatt nem ismerte meg igazán az apját, és egyszercsak abba a helyzetbe kényszerül, hogy egy számára vadidegennel el kell mennie, és egy-két hetet ott kell lennie. És mivel az apának joga van elvinni és szeretne végre a gyerekével lenni, nyilvánvalóan el is viszi. Végigszenvedi a gyerek, ettől az apa mert a gyerek szinte kezelhetetlen, és persze az anya is, mert a gyerek kiborul, mire hazakerül, az anya meg attól, hogy pl. egy hétig fogalma nincs, hogy a gyerekkel mi van, csak azt tudja, hogy addig sem volt igazán megfelelő kapcsolat a gyerek és az apa közt.

Viszont láttam már olyan szabályozást, hogy kéthetente péntek estétől vasárnap estig, hét közben két nap, és szünidők fele, apai szüli és névnapok, minden második évben szenteste és gyerek szüli és névnap. Reális az lenne, ha egyik héten az egyik, másik héten a másik szülőnél lenne.

Az apának a kapcsolattartáshoz joga van, és jobb is, ha nem az anya környezetében tart kapcsolatot az apa, igy befolyásmentesen tud a gyermekkel foglalkozni.

Ha igazán a gyermeked érdekei a fontosak, kezdd el megismertetni az apjával. Beszéld meg az apával, hogy minden nap, vagy másnap például jöjjön el (de minél sürübben), és töltsön pár órát a gyerekkel, esetleg vigye el egy-egy órára. Azért ilyen sürün, mert nem csak a Te gyermeked fél az idegenektől, sok gyereknél előfordul, viszont ha nem elég sürün látja, elfelejti. Ráadásul nem apaként, hanem látogatóként azonositja, és sirással fog reagálni, ha az apa ölbe akarja venni.

Igyekezz minél előbb minél jobb kapcsolatot kialakitani a gyerek és az apja közt, gyermeked jelenlétében láthatóan örülj annak, hogy az apa megjött, ugyanis a Te viselkedésed alapján itéli meg a gyerek azt, hogy ő hogyan viselkedjen valakivel szemben.

Első egy-két hétben például esetleg ugy, hogy Te jelen vagy, és mindent megmutatsz az apának, hogy hogyan kell, majd fokozatosan magukra hagyod őket, mindig annyi időre, amit a gyerek még tolerál. Ezt az első pillanattól kezdve próbálgasd. Előbb csak pár percre mész ki, és ha a gyerek nem sir, nem keres, nem is jössz vissza pár percig. Aztán visszajössz, hogy a gyerek lássa, nem vesztél el, majd ujra kimész, most már hosszabb időre. Ezt az apával beszéld meg. Előfordulhat, hogy amikor kimész, nem lát, és sirni kezd. Ne rohanj be azonnal, várd meg, hogy megnyugszik-e a gyermek, modd el az apának, mivel lehet legiinkább megnyugtatni. Egy 8 hónapos gyerek figyelmét ugyanis nem egyszerü lekötni. Te már kitapasztaltad mivel lehet, de az apa nyilván még nem. Ne kelljen kisérleteznie, mert az a gyereknek rossz, ha van már bevett szokás, használjátok fel.

Ezek természetes dolgok, és előbb-utóbb bölcsödében, óvodában, iskolában is ott kell majd hagynod a gyermekedet. Kórházba is kerülhet, tehát jobb minél inkább ugy késziteni, hogy ne rettenjen meg, ha Téged nem lát. A gyereknek mindenképpen apára van szüksége, örülj, hogy végre az apa is akarja.

Ha igy csinálod, ez a gyereknek is jobb lesz, az apának is, és meglátod, neked is, ugyanis az apa (mivel nem tapasztal részedről ellenállást), sokkal kevésbé akarja erőszakkal kikényszeriteni azt, hogy láthassa a gyereket. Át tudtok állni egy olyan megoldásra, hogy amikor mindannyiatoknak jó, akkor jön és viszi a gyereket. Nyilván ő sem ér rá mindig, Te is szeretnél néha mondjuk a barátaiddal lenni, igy az apa a babysytter szerepét is elláthatja ilyen esetekben.

Próbáljatok meg barátok lenni, a gyerek egy életre összeköt titeket, és ezen nem változtathatsz, viszont ez az élet pokollá változtatható mindhármatok számára.

Kedves Derill!
Én igazán szerettem volna ha rendszeresen látogatja férjem a gyerekünket, többször ezen vitáztunk. Õ azonban nem hajlandó az én jelenlétemben meglátogatni kislányunkat. Éppen ezért, nem tudom hogyan lehet ugymond szoktatni az apjához, mivel ő mereven elzárkózik ettől.
Azt irod, jogai vannak, de a kötelességeiről nem beszéltél. 8 hónap alatt egyszer látta a gyereket, akkor is véletlenül találkoztunk, és én kértem meg hogy jöjjön oda hozzánk. Anyagilag egy fillérrel sem támogatott bennünket. Örülök neki hogy egyáltalán kiváncsi rá ennyi idő után, de igy is elviheti, hogy kimarad a szoktatás? Õ ugyanis azt mondta, legfeljebb sir egy darabig, de majd megszokja. Én ezt nem szeretném. Kiegyensulyozott, boldog kisbaba, nem szeretném ha csalódnia kellene bennem, hogy cserbenhagytam. Köszönöm a válaszodat .

Ennek nyilvánvalóan oka van. Akkor csináld azt, hogy minél sürübben, akár naponta kétszer is, egy-egy órára vigye el, aztán fokozatosan emeld ezt az időtartamot. Ne felejtsd el, ha a gyerek kórházba kerülne, ott vadidegenekhez kellene egyik pillanatról a másikra hozzászoknia.

Ha bizonyitani tudod, hogy nem tartotta a kapcsolatot, és nem fizette a tartásdijat, a Gyer. alapján kérheted a kapcsolattartási joga megvonását (ez a gyerekednek nem jó, erre irtam, hogy örülj, hogy meggondolta).

De nézd meg a jogszabályt, ugy emlékszem 32. §.

A biróságok nőcentrikussága következtében biztosan el tudod érni, hogy csak pár órára láthassa felügyelettel, de az nem biztos, hogy azt el tudod érni, hogy a Te felügyeleteddel. Ilyen esetekben gyermekjóléti szolgálatoknál, alapitványoknál, egy idegen felügyelete alatt látogathatja a gyereket, ami a gyereknek szerintem még rosszabb (nem egy, hanem két idegent kell megszoknia), ezt gondolom Te sem akarod.

Próbáld meg ezt a szoktatási módot, amit fent irtam.

Kedves derill!
A 3 éves kor alatti láthatásról általában azt találtam, hogy "kéthetente 2 alkalom". A kérdésem az, hogy mely jogszabály mely paragrafusa tartalmaz erre (mármint a láthatás konkrét időbei mértékére) vonatkozó szabályozást. Vagyis arra volnék kiváncsi, hogy mi a törvény által előírt minimum idő. Válaszát előre is köszönöm!

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Arról nem szabad megfeledkezni, hogy a szülővel is bármikor történhet valami előre nem látható dolog, például kórházba kerülhet és akkor a gyereknek hirtelen máshoz kell szoknia. Ezért is jó, ha kezdettől fogva nem csak az anyja gondoskodik róla.

Nincs olyan törvény, mely a láthatásnak akár a minimum, akár a maximum idejét előírná.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

haniel: vannak esetek, amikor nincs lehetőség szoktatásra. Ha a szülő megfelelően gondozza a gyereket, akkor igenis felkészíti ilyen esetekre is, tehát a gyermeke képes lesz elfogadni egyik pillanatról a másikra azt, hogy most idegennel kell lennie. Sok anya van, aki boldogan meséli mindenkinek, hogy az ő gyereke nélküle egy tapodtat sem. Iszonyuan tudom sajnálni az ilyen anyák gyerekét. Az ilyen anya ugyanis szerintem tök alkalmatlan az anyai szerepre. Ez a tipikus majomszeretet, amivel magához láncolja és életképtelenné teszi a gyerekét, minden, csak nem jó a gyereknek. A gyereknek az a jó, ha természetesnek veszi, hogy mások is vannak a világon, és ha az anya vagy az apa rábizza valakire, akkor az biztosan megbizható. Ha pedig az apát be kell a gyereknek mutatni, ha hozzá kell szoktatni a gyereket, az kimondottan az anya hibája. Érdekes módon egyébként az ilyen anyák alkalmi vagy nem alkalmi kapcsolatai, azok a személyek, akiket az anya akar, pillanatok alatt jó kapcsolatot épitenek ki a gyerekkel, akár pár perc alatt is, mig a vér szerinti apának az anya hónapokig tartó szoktatást irna elő, azt is csak úgy, hogy kéthetente láthassa pár órát a gyereket, felügyelet mellett. Pedig ha igazán a gyerek lenne a fontos ebben a játszmában, és igazán a fokozatosság, a szoktatás, akkor anya azt mondaná, hogy jó, legyen szoktatás, mondjuk ma gyere el, legyél vele pár órát, utána holnap fél napot, utána holnapután egész napot, utána vidd el egy napra, tehát egy hét alatt le lehetne bonyolitani a szoktatást is.

De nem erről van szó, nem erről szól a történet, hanem arról, hogyan szivassa a pasit, hogyan lehetetlenitse el a kapcsolattartást. Nagyobb gyereknél ugyanis még a gyerek is elgondolkozik azon, hogy biztosan valami nagyon rosszat tett apa, hogy csak felügyelet mellett pár órát láthat.

Én az ilyen nőknek ugyanazt adnám, amit ők ajánlanak a pasinak. A pasinak itélném a gyereket, a nő meg kéthetente láthassa pár órát (kiváncsi lennék hogy tetszene neki).

Ez persze nem szolgálja a gyerek érdekeit, de az méginkább nem, ha ilyen nő neveli. A gyereknek az a jó, ha mindkét szülő közel azonos időtartamot tölt a gyerekkel, ha nem tulféltő nevelést kap, ha arra nevelik, hogy a szülők és környezetük megbizható. Ekkor lesz normális személyiség, és ekkor lesz képes arra, hogy érvényesüljön a világban.

Kedves Allics!!
Ne keseredj el, tudod Derill az apukák védőszentje. Azoké a szegény apukáké, akik le sem sz..ják a gyerekeiket éveken át, akik mit sem tudnak rólluk, akiknek gőzük nincs arról milyen az, ha egy gyerek beteg, ha éjszakákon át kell mellettük virraszatni, akik élik világukat ki tudja hol és milyen felhőtlenül, és meg sem fordul a fejükben hogy talán valahol valmaelyik másik ember az ő gyereküket ápolgatja, halmozza el szeretettel,és nem mehet dolgozni el a pici baba mellet, talán nélkülözik és ez sem bántja az ő lelkiismeretét... ezek a nagyon rendes, apukák, egyszer csak gondolnak egyet... és eszükbe jut, hogy hoopá!! neki itt-ott van valamo JOGA!! Legtöbbször nem a gyerek maga az akit szeretne, hanem pusztán a jogát érvényesíteni... a köetlezettségeit természetesen a sutba dobja még akkor is... Hát az ilyen szegény, megfosztott apukákat kell ám segíteni, segíteni kell a gyereke kepcsolattartását... teljesen mindegy hogy az a gyerek pár hónapos...EL KELL VELE ENGEDNI!!! Sír??? Kit érdekel?? Legközelebb nem fog vagy tizedjére, vagy huszadjára, de lehet, hogy mindíg fog, hiszen az anya volt mellette, szoros a kpcsolatuk, talán még szopik is a gyerek, DE AKKOR IS ODA KELL ADNI!!! SÕT!! Hívd meg a szegény apukát az OTTHONODBA!!! Lehe, hogy izzik a levegő, meg a család a háta közepére nem kívánja az egészet, és az apuka sem!! De akkor is!!! Pátyolgasd szegényt, aki a mai napig nemtörődöm módon hozzá sem járul a neveléséhez. Nos ezeket a szegény, gyémoltalan apukákat kell segíteni, támogatni, akár beengedni, mert nekik ami jár az ugye jár... Nem számít mit érez a gyerek, nem számít mit érez az anya, nem számít, hogy el sem tudja látni, NEKI CSAK JOGAI VANNAK? KÖTELEETTSÉEI NEM???????

Hát ez szolgálja a gyerek érdekét, a kiegyensúlyozott, családi életét????

Derill ezt irta: „Ha pedig az apát be kell a gyereknek mutatni, ha hozzá kell szoktatni a gyereket, az kimondottan az anya hibája.” Igy is van. Bizony, ha a férfi akkor megfelelt, amikor a nő terhes lett, akkor bizonyára az apaságra is alkalmasnak találtatott. A gyereknek pedig ugyanolyan joga van az apjára,mint az anyjára - tehát a gyereket abban az esetben, ha a szülők között rossz a viszony, el kell engedni az apjával.Szerencsére manapság már a birók többsége is így gondolja és kénytelenek is igy dönteni,hiszen az elvitel jogát már nem lehet megtagadni a z apától.
Az anyák csak egyet tehetnek: segítik mind az apát mind a gyereket abban,hogy minél hamarabb jó kapcsolatba kerüljenek és a kapcsolatuk szoros legyen. Szerencsére ezt már a jog is igy látja, és legalábbis elvben már komolyan bünteti azt a szülőt, aki a másik szülővel való kapcsolattartást akadályozza.
Jobban tennék az anyák,ha azt a sok energiát,amit az apák szidására forditanak, inkább az apa-gyerek kapcsolat erősitésébe invesztálnák.Arra is sok energiájuk megy el,hogy mindenféle mondvacsinált okot találjanak ki, miért nem engedik a gyereket az apjával.

Damned: ezt nem tudom honnan vetted. Én mindenkinek segítek, aki jogsértett helyzetbe kerül. Van több anyuka ügyfelem is. A tapasztalatom az, hogy az apák kerülnek többször jogsértetti helyzetbe, mivel a nők kisajátitják a gyereket azzal, hogy ők szülték, és ehhez sajnos sokszor hatósági és birósági segitséget is kapnak. Soha nem segitettem olyan apának, aki le sem sz...ta a gyerekét. Több olyan ügy volt eddig, amit nem vállaltam, épp azért, mert láttam, hogy az apuka hunyó rendesen. Pedig volt köztük olyan is, aki igen rendesen megfizetett volna.

A pár hónapos gyereknek legalább annyira szüksége van az apjára, mint az anyjára, az a baj, hogy Te észre sem veszed, hogy amit Te irsz, az Rólad szól, nem a gyerekről. A gyereket emberszámba sem veszed. Azt hiszed ez arról szól, hogy Te oda akarod-e adni vagy sem? Van egy anyuka ügyfelem, aki ugy gondolkodott mint Te. Évekkel ezelőtt. A gyereke most 16 éves, fulladásos rohamai vannak. A pszichológus megállapitotta, hogy azért, mert az apja hiányzik neki. Az anyuka most azért küzd, hogy a gyereknek legyen kapcsolata az apjával. Anyukának ugyanis daganatai vannak és igen komoly szivproblémája is. Most azért küzdök a gyámhivatalnál, hogy meginditsák az apasági pert. Nem tudja anyuka rendbehozni azt amit elcseszett, de legalább valamit rendbe tud hozni belőle, legalább megpróbálja. Õ legalább megértette, hogy a gyerekről szól a történet, mert lehet, hogy nemsokára ő már nem lesz.

Sajnálom a gyerekedet. Mit csinál majd, ha Te valamiért egyszercsak nem leszel?

Egyébként meg nem kell beengedned az apát. Add oda a gyereket neki és semmi gond.

Az én lelkiismeretem tiszta. Viszont a Te általad elcseszett életedért ne engem hibáztass. Ilyen sítilussal ne csodálkozz, hogy a pasi lelépett. Az a pasi, akit Te választottál.

Kedves Derill!

Megnéztem másoknak mit tanácsolsz!
Az utolsó hozzászolásod első bekezdése ellentmondás arra amit nekem irtál!

Nálam az apuka ahogy te fogalmazol le sem sza....ta a gyermekét 13-év alatt mégis szinte neki adtál igazatt azzal, hogy belevitte a kislányt a kisded játékaiba.

Hát akkor ez hogy van?

tutyi: nem tudom, hogy Te hol látsz ellentmondást, azonban az ügyedet átnézve én azt látom, hogy egy gyereket, aki megfelelően van gondozva, nevelve, nem lehet csak úgy belevinni valamibe. A lányod nem véletlenül nem akar veled élni, és nem az az oka, hogy apuka telebeszélte volna a fejét. A bíróság a kislányt - a nekem küldött iratok szerint - meghallgatta, tehát jóval több információval rendelkezik, mint én, hiszen volt lehetősége a kislánnyal személyesen is találkozni, és láthatta, hogy a kislány mennyire gondolta komolyan, amit mond.

Hidd el, a lányod nem az apa miatt ilyen, hanem miattad. Nézd meg, hogy Te mit rontottál el, ez az egyedüli lehetőség arra, hogy megtudd, mit tehetsz.

Nem érzem, hogy Te annyira jogsértetti helyzetben lennél. Tényleg vannak formai hibák az iratokban, de ez semmit nem változtat azon, hogy tartalmilag megfelelő.

Azonban ne felejtsd el, Te csak a saját igazadat nézed, miközben egy kivülálló mindkét fél ügyét látja elfogulatlanul. A hozzám küldött iratokból nem az derül ki, hogy Te annyira a gyerek érdekeit nézted volna. Nem tudom mi igaz abból, hogy a lányodnak kellett állandóan a kicsire vigyázni, etetni, fürdetni, azonban ez az állítás sehol sincs cáfolva, még csak nem is hivatkoztál rá, és nincs adat arra, hogy ezt a kislánytól megkérdezte volna bárki is.

Önmagában az a tény, hogy nem neked adtam igazat, nem azt jelenti, hogy férfipárti lennék.

A bíróságok igen nehezen helyezik el a másik szülőnél a gyerekeket, a Te eseted azt mutatja, hogy komoly oka volt a bíróságnak azt feltételezni, hogy az apa állításai valósak, de legalább is a bíróság látni szeretné, hogy ez így van-e. Az alatt az idő alatt, amig a gyerek az apánál van, ez ki fog derülni. Sokkal rosszabb lenne hónapokig küzdeni, majd a bíróság elhelyezné az apánál, és egyszercsak kiderülne, hogy mégsem volt jó döntés. Ez tehát egy igen jó hozzáállás a bíróság részéről és azt gondolom, mindenképpen annak a gyereknek az érdekeit szolgálja, aki mindenképpen el akart költözni az apához. Ez ugyanis lehetőség számára, hogy ott éljen, és a per tartama alatt kiderüljön számára is, hogy tényleg ezt akarta-e.

A Te felháborodásod egyértelműen dacból, féltékenységből adódik, számodra ez presztizskérdés, egyáltalán nem az az inditékod, hogy a gyerekednek annyira jót akarnál. Erre utal az a megjegyzésed is, hogy a gyereknek nincs féltestvére (merthogy Te nem tekinted az apa feleségének a gyerekét a féltestvérének). Tény, hogy nincs közös felmenőjük, de ettől még féltestvérek. Viszont ez a reakciód mutatja, hogy nem az számit neked, hogy a gyerek hogy érzi, mennyire szeret a féltestvérével együtt lenni, hanem az, hogy neked legyen igazad, holott egy teljesen lényegtelen momentumról van szó.

Kedves derill!

Már rég nem jártam a fórumon, de most úgy gondoltam a régi leveledre ismételten reagálnom, kell.

A lányom 04-hó 03-án lesz két éve, hogy elköltözött,-elvette a birónő- mondván, hogy én egy brutális anya vagyok, aki éhezteti a gyereket, a nagyra ott hagyom a kicsit napokig és igy tovább........
Persze a két év alatt hagytam, hagy fojjjjjjon minden a maga medrébe, még a rossz és cinikus megjegyzéseitek ellenére is, hiszen tudtam egyszer még nekem lesz igazam és eljön még az én időm.

Na a lényeg csak az, hogy apukának nagy volt a búzgósága, de miután megkapta kislányt már egyre jobban nem tetszett neki, hogy a gyereket nevelni, gondozni kell. A "mostoha mama" egyre aggresszivabban bánik vele, és egyre jobban érezteti, hogy nem a sajátja-pedig a biróságon, hogy mondta, igy szeretem, meg úgy szeretem, igen nevelem!-. Na aztán ez lett. A gyerekem egyedül és magányosan érzi magát az apjánál,úgy érzi, hogy nem tartozik sehova, és persze apuka, van úgy hogy elmegy otthonról három hétre is, és akkor van igazán csak háború..............
A lányomba a mostoha mama ott "mar bele ahol csak lehet" és igy tovább!

A kislány rájött, az apja hazudozásaira és rájött arra, hogy még is csak anyának volt igaza, hogy nem lesz nekem, jó sorom az apánál! Hogy ez egy bosszúhadjárat volt ellenem, mert annak idején, kiadtam az útját és el mertem vállni!

Most ott tartunk, hogy a gyerek haza akar költözni, és bocsánatot kért amiért velem, ezt tette, és hazudott a biróságon, mert tudja már, hogy nem érdemeltem, meg!
Hiszen emlékszik arra hogy mindig kiálltam mellette és mindig mellette voltam, a rossz és igen fontos pillanatokban is, és hogy többek között mennyit nélkülöztem, hogy neki meglegyen mindene.

Te is hatalmas előitéletekkel voltál irántam, mint ügyvéd és volt gyámügyis, de azt egy pecig nem feltételezted rólam, hogy akár nem a gőg és a büszkeség , irigység, dac, féltékenység beszélt akkor belölem, hanem hogy igazam van, úgy hogy a biró erről meg sem gyözödött!
Tudtam, hogy a gyereknek ez lesz a sorsa, hogy egy kirekesztett családtag lesz, hogy egyszer még megbán mindent!

• ne itéljetek előre rosszul senkit, mig nem ismeritek a teljes körülményeket----------

Üdv:tutyi