Használtautó, Garancia???


leander35 # 2016.10.10. 02:25

Update a korábbi témához:
Az Alexandra Car Import Kft. és Favorit Motors Kft., (azaz Rácz Zs. és lánya, Érd - Kárpitos u. 20) károsultjainak jelentkezését továbbra is várjuk az illetékes hatóságokkal együtt.

0Titike0 # 2016.10.08. 21:26

Az autó jól fogyaszt, jól megy, csak a kopogó hang nagyon zavaró, ami a motor aljából jön, a szerelő szerint (aki hivatalos szerviz, két év jótállást vállal szerződésben az általa végzett javitásokra) dugattyúcsapszeg vagy főtengelycsapágy lehet a gond, (csak alapjáraton van hang), ha ezt a problémát orvosoljuk, akkor a jövőben max a kopóalkatrészek miatt kell majd felkeresnünk őket. Ezért gondoltam, hogy inkább a javitást választom, csak ugye attól tartok, hogy ha hozzányúlnak, úgy nem érvényesithetem a jogaimat, még akkor sem ha a munkalapon egyértelműen leirják a problémát-Nem tudom mitévő legyek, nem vagyok abban a helyzetben, hogy megint hónapokig autóra vadásszak, kocsi nélkül gyakorlatilag megközelithetetlen a munkahelyem is...Sarokba vagyok szoritva.

Dr.Attika # 2016.10.08. 15:48

Tisztelt Asszonyom!
Sajnos egy "romot" tetszettek vásárolni. Ez a hiba a gépkocsiban a vásárláskor is meglehetett, ha ilyen rövid távolságon jelentkezett. Nem elektronikus levelet kell küldeni, hanem vissza kell vinni a kereskedésbe és visszaadni, visszakérni a vételárat és az eddig a vásárlással felmerült egyéb kiadásaikat kártérítés címén.
Kijavításban ne reménykedjenek. Cserében meg főleg nem.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.08. 15:46

Hozzá ne nyúljon motorhoz a szerelője! Vigye vissza a kocsit a kereskedőhöz. Vigyen valakit magával aki titokban hangfelvételt, videót készíti. Mindent dokumentáljon. Éljen a vásárlói kifogással. A kereskedő szavatossági kötelezettségét 305.§-311/A § bekezdései szabályozzák.

ius latratus # 2016.10.08. 14:40

A kereskedőt szavatossági kötelezettség terheli.
Arra nem játszhat, hogy "elveszítsd a szavatosságot", mert a szavatossági időn belül vagy.

0Titike0 # 2016.10.08. 14:23

Üdvözlöm,

Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 2016.09.10.-én vásároltam egy 9 éves használt autót egy budapesti kereskedésben, mire hazaértem vele már hallottam hogy kopog valami a motorban, illetve a lengéscsillapitó is szétment az autóban. Olajat és szűrőt cseréltünk, azonnal, mert az gondoltuk, hogy mivel sokat állt az autó, biztosan ezért lehet egy kis hidrotőke hangja, amit egy megfelelő olajjal már ki is küszöböltünk, de sajnos minden hiába, egy héttel a vásárlás napja után e-mailt irtunk a kereskedésnek, hogy gond van az autóval. Természetesen választ nem kaptunk, csak egy telefonhivást, az ügyvezető hivott, hogy szerinte olajat kell benne ujra cserélni, de a tipushoz ajánlott 5w40-es olaj helyett tegyünk bele 10w40-est, az lesz a baj, mert ez a kocsi sokat futott és ilyenkor már kell bele a sűrűbb,de ők ha nagy baj van, akkor tudnak felajánlani egy olyan lehetőséget, hogy kedvezményesen beszerzik az alkatrészt.Megcsináltuk,amit javasolt, mert mi Miskolc mellett lakunk és nem tudunk felszaladgálni Pestre, ettől vártuk a megoldást, de a hang nem halkult, sőt erősödött. Hivtam a kereskedőt, de már nem vette fel nekem a telefont, hivtam az értékesitőket, a sokadik telefon után és megfenyegettem őket hogy perre viszem a dolgot, ha nem oldják meg a problémát, hiszen a Ptk mellettem áll. Másnap megkeresett az ügyvezető és csak akadékoskodott, ő a kedvezményes alkatrészeket hajtogatta, de azt mondta vigyem szerelőhöz, majd ott mondanak valamit, hátha nem a hidrotőkéket kell cseréni. Igy is lett, de valószinüleg nagyobb a baj, de nem tudja pontosan mi, igy meg kell bontani a motort. Felhivtuk ismét a kereskedőt, elmondta neki a szerelő mire jutott, de nagyon úgy tűnik, hogy nem hajlik a segiségre, mondtam neki, hogy akkor csináltassa meg ő a szerelőjével, de azt mondta bontassam szét a motort majd hivjam utána. A kérdésem az lenne, hogy amennyiben én most megbontatom a motort és megcsináltatom (mert akkor már nyilván nem rakatom össze úgy ahogy volt), akkor a kereskedő köteles igy is fizetni, ha küldöm neki a számlát, vagy arra játszik, hogy elveszitsem a szavatosságot? Nagyon várom a válaszát. Sajnos egy autónk van a családban, igy nem tehetem meg hogy kocsi nélkül maradjak, ezzel keresem a kenyerem, fontos, hogy tudjam használni.

Üdvözlettel,
T.Kovács Krisztina

laurag # 2016.10.08. 09:40

Nagyon köszönöm a választ!

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.08. 09:29
Dr.Attika # 2016.10.08. 08:43

Tisztelt laurag!
Igen kötelessége a kereskedőnek a garancia terhére (saját költségén) kijavítani a hibát.

laurag # 2016.10.08. 08:10

Tisztelt ügyvéd úr!
2 hete vettem egy renault típusú, 15 éves autót,egy kereskedésből.Az enyémet leadtam a renaultra ráfizettem.
Az eladó szerint nem volt baja .Észre vettem ,hogy fogy belőle a víz úgyhogy elvittem szerelőhöz aki azt mondta valőszínűleg hengerfejes,így nem nyúl hozzá,vigyem vissza a kereskedésbe hogy megjavítsák! A kérdésem,hogy a kereskedőnek,kötelessége-e a javítás ebben az esetben? Mit tehetek? Köszönöm!

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.05. 20:22

T. badybyronzirabony!

„A "típushiba" nem jogi terminus, de éppen azon hibák esetében kicsi az esély a sikeres igényérvényesítésre, amelyekre a kocsi korából és elhasználtságának a mértékéből adódóan a vevőnek számítania kell.”

Guba jól és érthetően fogalmazta meg a típushibára vonatkozó részt.

Nézni kell azt is, hogy ez a hiba fennállt e akkor, amikor vásároltad a kocsit? Szakértőt úgy is nyilatkoztatni kell erről. Sajnos nincs jobb ötletem, de majd a szakértő elmondja a további teendőket.

badybyronzirabony # 2016.10.05. 17:00

Tisztelt Attila.... az Audi A4-es amit 3.3 millió forintért vettem 2010-es évjáratú és 150.000 valós km van benne 1.8-as turbó benzin....azt mondják hogy a olajpumpa meghibásodás típus hiba ennél a modellnél....A kérdésem a következő ,hogy mi van akkor ha kocsinak ténylegesen típus hibája van? gondolom erről a szakértő tud majd nekem nyilatkozni, de mi van ha azt mondja, hogy a korából és az elhasználódásának mértékéből ered az olajpumpa meghibásodás?

guba" # 2016.10.05. 15:49

A típushiba adott típus egyedeire, bizonyos futást követően nagy számban jellemző meghibásodás. Ha erről van szó, akkor miért kellett "3 órás mindenféle vizsgálat" a hibakereséshez?
A "típushiba" nem jogi terminus, de éppen azon hibák esetében kicsi az esély a sikeres igényérvényesítésre, amelyekre a kocsi korából és elhasználtságának a mértékéből adódóan a vevőnek számítania kell.
A hiba pontos ismerete nélkül minden esélylatolgatás tisztán jóslás lenne.

rezs70 # 2016.10.05. 13:11

Kedves Attila, a következő dologban szeretném kérni a tanácsát. 2016 nyár közepén vettem egy Opel corsa típusú, 10 éves autót.Autókereskedőtől.
Szeptember közepén az autó leállt egy pirosnál. Nehezen, de újra indult, ezek után elvittem hivatalos Opel szervízbe. Cirka 3 órás mindenféle vizsgálat után kiderítették, hogy ez a hiba jelenség egy típus hiba. Kb, 200.000 ft a javítási költség....

Szeretném megkérdezni, hogy a fenti "típushibás" esetben, milyen lehetőségem van például a kereskedővel szemben? Ha egyáltalán van?!

Köszönettel!!!

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.05. 04:48

4.5 hónap után turbó hiba olyan amit nem igen lehet garanciában rendezni, ugyanis az egy kopó alkatrész. Megpróbálhatsz szavatossági igénnyel fellépni alább felírt jogszabályhelyre hivatkozva. Abból kell kiindulni, hogy a turbó hiba fennállt e már a vásárlás napján?

editrol # 2016.10.05. 04:12

Tisztelt ügyvéd úr!

Tájékoztatást szeretnék kérni. 4.5 hónapja vásároltam egy 6 éves autó! Az autó turbója teljesen tönkrement. A javítási költség 100-200.000 ft között várható. Kérdésem az lenne van e valami jogszabály arra vonatkozóan hogy ezt a hibát a kereskedőnek ki kell fizetnie?

Köszönöm
H.Roland

G.Judit2016 # 2016.10.04. 18:40

Kedves Attia111111!

Ettől függetlenül,nagyon köszönöm a válaszod!

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.02. 20:57

Most nézem nem tőlemm kérdezted, amkor bocs.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.02. 20:36

A kereskedő szavatossági kötelezettségét a Ptk. 305.§-311/A § bekezdései szabályozzák.

G.Judit2016 # 2016.10.02. 20:19

Kedves ius latratus!

Melyik jogszabályt kell az orra alá nyomni???

badybyronzirabony # 2016.10.01. 09:54

Nagyon szépen köszi a hozzászólásokat....:) A szakértőt a Jegyző rendelte ki és korrekt embernek tűnt, de ha pereskedni fogok márpedig fogok,ha nem kapok másik autót helyette vagy a pénzt vissza az írásos szakvélemény után. Az ügyvéddel már felvettem a kapcsolatot és ő tanácsolta hogy várjam meg a szakvélemény írásos formáját ,majd utána beleállunk a dologba.Az a helyzet hogy én eddig szép szóval mindent megpróbáltam, köti az ebet a karóhoz ,,,ha rejtett hiba vissza adja a pénzt ha nem, akkor nem.
Az olajjal minden rendben volt mert az egyik alkumba benne volt hogy olajcserét kérek a kocsiba, a szakértő szerint ez meg is történt.És persze elindulás előtt a kompjuter megnéztem az olaj szintet és minden okés volt,,,,! Amikor elkezdett kattogni,és meg szórullt az olajpumpa, a kocsiban semmi sem jelezte,nem villant ki semmilyen jelző lámpa...

ius latratus # 2016.09.30. 13:42

Ja, hogy kereskedő volt? Na, akkor fogyasztói szerződés, úgyhogy kicsit jobb a helyzet, lásd Attila111111 válaszát, vagy menj vissza hozzá, nyomd az orrá alá a jogszabályt, ha erre sem lép, akkor lásd Attila11111 válaszát...

ius latratus # 2016.09.30. 13:39

Az az eladó magánszemély volt, vagy autókereskedés?
Egyébként az eladót szavatossági kötelezettség terheli, de nem kevésbé fontos a kérdés sem.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.30. 13:12

Én nem tudom, hogy a szakértő mennyire volt független, mert lehet az is, hogy a kereskedő egyik haverja. Helyedben már rég ügyvédhez fordultam volna és peres eljárásban a sz.t is keverném belőle.
Nehogy már 40 km vezetés után még azon kelljen agyalni, hogy mit csináljak a kocsival? Hagyjuk már ezt!
Fogadj egy ügyvédet és az ő koncepciója mentén haladjatok előre. Minden felmerülő költséget rájuk verni. Ennyi!
Azért az fura, hogy neked a két szerelő ismerősöd se szúrta ki, hogy itt valami gáz van a motorral. Olajpumpa legtöbb esetben a sűrű olajtól, vagy annyira elhasználódott, hogy már vízszerűvé vált, elvesztette a viszkozitását.

badybyronzirabony # 2016.09.30. 12:51

Szép napot! A mai napon regisztráltam a fórumon és nem igazán tudom hogy mi , hogy működik. Azért leírom a problémámat hátha tud segíteni.Vásároltam egy autót 3.3 millió forintért. A vásárlás előtt két szerelővel is megnézettem, az autó hibátlannak minősült. azonban a vásárlás napján ,mikor már haza fele vettem vele az irányt 40 km megtétele után furcsa kattogó hangot adott ki és ez egyre erősödött, majd megálltam és jeleztem a hibát a kereskedőnek akitől vettem, hogy valami nagyon nincs rendben a kocsival. Azonnal szóltam egy szerelőnek abból a városból ahol megálltam és meg is nézte a kocsit ....azt mondta, hogy ránézésre hajtókaros illetve meghibásodott az olajpumpa és ez valószínűleg komoly probléma. Ezt közöltem az eladóval és mondtam neki hogy nincs már szükségem az autóra és elállok a vásárlástól és kérem vissza a pénzt. Majd közölte velem hogy küld a kocsiért egy trélert és megnézeti..a szerelőivel. Ez megtörtén jött a tréler és elvitte. Majd másnap közölte velem hogy nem hajlandó vissza adni a pénzt viszont állja a szerelési költségek felét.Közöltem vele hogy nem vagyok hajlandó több pénzt kiadni és hogy ez számomra nem megfelelő ajánlat mivel úgy gondolom hogy nem én tettem tönkre az autót mivel normálisan mentem vele. És a szerelői megállapították hogy nem csak az olajpumpa hibásodott meg hanem az olajnyomás hiánya miatt a motorban is elromlott néhány dolog aminek az ára 700.000 ft....aminek a felét álja, a másik felét nekem kell..szerinte. Hát természetesen elutasítottam az ajánlatot mivel nekem 3.65 millió forintért nem kell olyan autó aminek a motorját össze vissza szerelgetik.
Ezt követően az eladó felhívott és mondta hogy igazság ügyi szakértőhöz fordul és ha rejtett hiba akkor vissza adja a pénzt ha nem akkor fele-fele a javítási költségnek. Mondtam neki h rendben van....a szakértő vizsgálja meg a kocsit aztán ha rejtett hiba akkor vissza kapom a pénzt ha nem akkor marad a per. Közben fel ajánlott két autót is helyette de mind két autóra rá kellett volna fizetnem 600.000 forintot 4 millió forintra jönne ki az átírási költségekkel együtt,,,ami az autók piaci értékénél 500.000 ft-al drágább. Természetesen nem mentem bele ezekben sem, mert alapból buktam vna egy csomó pénzt. A vásárlástól számított kb két hónap múlva meg történt a szakértői vizsgálat. A szakértő úr szóban elmondta ,hogy a gépjármű hibája nem rejtett hiba és valóban az olajpumpa szorult meg és komoly károkat okozott a motorban. szóval a kérdésem a következő.... mi a megoldás hogy vissza kapjam a pénzt ebben az esetben és mit kéne tegyek,,,,? Van e olyan jogszabály ami ebben az esetben mellettem van? A szakértői vizsgálat eredményére ami írásban van foglalva még kb 1 hónapot kell várjak. :( Szóval nagyon örülnék ha tudna valaki okosat mondani nekem mert ez a kocsi volt álmaim autója és nagyon sokat dolgoztam érte h meg tudjam venni...most pedig se pénzem se autóm::( A válaszát előre is köszönöm..