Gyorshajtás


equinoxe # 2011.10.19. 14:10

Tistelt szakértők!

2008-ban céges autóval 30 helyett 66-al bemértek. A cég meg is kapta a csekket. Viszont a cég kikérte magának, és beküldte a menetlevelet, ami szerint ugye én vezettem. Viszont csak a nevem volt rajta, semmi egyéb adat. A rendőrség visszaírt, hogy ez alapján nem vagyok beazonosítható. A főnök aláíratott velem egy papírt, hogy elismerem, hogy én vezettem az autót. Én éppen akkor mondtam fel a cégemnél, mert kaptam egy jó állásajánlatot, de az ügyvezetővel jóban voltunk és jóban is maradtunk azóta is. Viszont most 2011-ben megkereste őt megint a rendőrség ezzel az üggyel. jelzem sokat nem beszélünk, tehát nem tudom mit leveleztek a 3,5 év alatt a rendőrséggel, de én nem kaptam semilyen megkeresést. Az lenne a kérdésem, hogy ennyi idő után tudnak rajtam követelni valamit is? Vagy akár a cégemen? Mert mondjuk azt sem szeretném, hogy a cég kifizeti helyettem, és utána behajtja rajtam a pénzt bírósági úton.

Válaszukat előre is köszönöm

üdv: Sándor József

csegi # 2011.10.20. 16:52

Tisztelt equinoxe!

5 év az elévülési ideje a pénzügyi követeléseknek.

Mikrobi89 # 2011.10.24. 11:47

Üdv mindenkinek.
Ma kaptam a Vas megyei rendőr-főkapitányságától 2 levelet. Igen gyorshajtásért. Viszont megnéztem mind a két levelet, teljesen minden egyezik benne. Lehetséges 2x küldték el véletlen a bírságot? Lakott területen belül 73-al közlekedtem ezért 30 ezer ft-os csekket kaptam. A dátum időpont teljesen egyezik és a cím is.
Ilyenkor mi a teendő? Kaposvári vagyok, menyek a kaposvári rendőrséghez? felmutatni, vagy valami. Remélem nem kell mind a kettőt befizetnem.
Előre is köszönöm a válaszokat.

DareDevil # 2011.10.24. 13:28

Tisztelt Fórumozók!

Az lenne a kérdésem, hogy érdemes-e fellebbezést benyújtanom a Vas megyeieknek, mert a gyorshajtásos fotón a rendszám, de még az országjelzés sem leolvasható és a kocsi típusa, a benne ülő(k) sem látszanak beazonosíthatóan. Én kifogásoltam E-mail-ben mindezt, de ők hajthatatlanok és visszaírtak, hogy az ún. települési naplóba az én rendszámomat írta fel a rendőr. Az már bizonyítéknak számít? A rendőr nem tévedhet? Egy állítás egy tagadás! Mivel bizonyítják máskülönben ha a fotó értékelhetetlen? Amúgy 1 db(!!!) fénykép készült állításuk szerint az én autómról, ami a NET-en fenn is van. Válaszaitokat előre is köszi!

lindor1 # 2011.10.24. 18:47

Tiszteletem.
Két problémám lenne,az egyik,hogy hány fotöt kell készitsen a traffipax a gépjárműről?
A másik,hogy nem lakott területen készült rólam 88km/órás fotó,legalábbis a helyszinre visszatérve,még jóval lakott terület táblán kivül készült a fotó. Érdekes módon 2 nappal a fotó elkészülése után megjött a 60000-es csekk,amit én nem tartok helyén valónak és jogosnak sem.
Mit tegyek,hogy bebizonyitsam az igazamat?
A segitséget előre is köszönöm.

csegi # 2011.10.26. 17:56

Tisztelt Mikrobi!

Jelezze esetét levélben a szombathelyieknek.Ha ugyanarról az ügyről van szó, akkor elvileg megszüntetik az egyiket.

Tisztelt DareDevil!

Ha biztos az igazában, akkor mindenképpen fellebbezzen!

Tisztelt Lindor!

Tudtommal az egy fotó is bizonyító erejű. Legalábbis fellebbezésre már válaszolták ezt. Viszont ha biztos abban, hogy lakott területen kívül készült a kép, akkor fellebbezzen.

DareDevil # 2011.10.27. 10:25

Tisztelt Csegi!

Gondolom megfontolás céljából felesleges egy új E-mailt küldenem a vasiaknak, mert valószínűleg ők mindent megtesznek, hogy a bírságot beszedjék. Marad a fellebbezés vagy mégis megpróbáljam őket egy levéllel jobb belátásra bírni? Természetesen én tudom, hogy nekem van igazam.

Üdv: DareDevil

wers # 2011.10.27. 11:02

lindor1
kb. két éve jártam így, 60-as táblánál 77-el mértek minket be, de az írták 50 helyett mentünk 77-el (ez 45.000 lenne).
Akkor az ügyintéző tanácsára írtam egy sima levelet, hogy az egyik fotón a háttérből egyértelműen kiderül, az még a tábla előtt van.
A határozatban azt írták, hogy ezt nem tudták figyelembe venni, viszont valójában csak a minimális 30.000 Ft-ra bírságoltak.

Van egy mostani "ügyem" is velük, van egy telefonszám, amit hívni lehet, elég kedvesek, normálisak, nyugodtan hívd fel őket.

gerbera317 # 2011.10.27. 21:37

Kedves Fórumozók! A levelezgetést és telefonálgatást ajánlók ellenében felhívom a figyelmeteket egy igen egyszerű tényre:

A szabálysértési eljárás egy törvény szabályozta eljárás. A törvény kimondja, hogy „az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.” Ennek a lényege visszafelé olvasva válik nyilvánvalóvá: aki az ügyében hozott döntést sérelmesnek tartja, az fellebbezés útján kereshet jogorvoslatot. Az előttem szólók által javasolt levelezgetés és telefonálgatás csak arra jó, hogy abban a hamis hiszemben, hogy megtettünk mindent az ügyünk érdekében, kényelmesen hátradőljünk, és szépen megvárjuk, míg minden jogvesztő határidő eltelik érdemi ügyintézés nélkül. Ha a hatóság válaszol is egy ingyenlevélre, annak nincs halasztó hatálya, és a marasztaló határozat ugyanúgy jogerőre emelkedik, mintha semmit sem tettünk volna. Úgyhogy aki biztos az igazában, az ne sajnálja a fellebbezési illetéket, hanem határidőn belül fellebbezzen! Akinek viszont nincs igaza, és ennek tudatában is van, ne is próbálkozzon, mert a védhetetlent nem lehet védeni.

DareDevil # 2011.10.28. 12:11

Tisztelt Gerbera317!

Úgy látom egy szakértők tisztelhetünk Önben. Kérdéseim: ha benyújtom a fellebbezést és nyerek akkor a befizetett díjat visszakapom, vagy az már ugrik? Hol tárgyalják az ügyet? A lakhely szerinti bíróságon vagy utaznom kell ha részt akarok venni rajta? Nem szívesen fizetnék jogtalanul feleslegesen más helyett, más hibájából! Apropó! Gondolom a tisztelt fórumozók közül többen is látták hallották a médiában a sebességméréssel és a bírságolással kapcsolatos, a hatóság részéről történő állítólagos visszaélésekről szóló vádakat?! Nem tudom mi fog kisülni belőle, de ha ez bebizonyosodik, szerintem nem kevesen fognak panasszal élni.

wers # 2011.10.28. 12:54

Gerbera317
Nem csak fellebbezni lehet, hanem kézhezvételtől számított 8 napon belül bizonyítási eljárást lehet előterjeszteni, valamint élhet a kimentés lehetőségével, melyek nem minősülnek fellebbezésnek.

Le van írva a határozatban, itt van előttem. Ezért tanácsoltam a telefonálást, mert ők biztos tudják, milyen ügyben mit kell tenni. Például most mi is kaptunk egy bírságot, és nem kell fellebbezni, elég volt egy levél, ugyanis ezt az autót eladtuk még a nyáron.

gerbera317 # 2011.10.28. 19:05

DareDevilnek:
A fellebbezési illeték visszajár, ha a fellebbezés részben vagy egészben sikeres:
Inytv. „32. § (1) A jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illetéket az ügyfélnek vissza kell téríteni, ha a közigazgatási hatóság vagy a bíróság által felülvizsgált közigazgatási hatósági döntés vagy intézkedés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.
(2) A visszatérítést hivatalból, a jogorvoslati eljárást lezáró, vagy arra tekintettel hozott határozatban kell elrendelni és azt a visszatérítés foganatosítása végett - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - az ügyfél lakóhelye, székhelye, illetőleg a bíróság székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak kell megküldeni.
(3) A 73. § (3) bekezdése alapján az adóhatóság illetékbeszedési számlája javára megfizetett jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítését az alapügyben eljárt elsőfokú adóhatóság foganatosítja.

wersnek:
Igazad van, úgyhogy pontosítok: Minden határozat végén felsorolja a hatóság az alkalmazott jogszabályokat, valamint oktatást tart a jogorvoslati lehetőség(ek)ről. Ha az ügyfél eszerint jár el, akkor nincs gond. Ha viszont eze(ke)n felül telefonálgat vagy levelezget az ügyfél, akkor a korábban leírt veszélyeknek teszi ki magát.

csegi # 2011.10.30. 09:31

Tisztelt Gerbera!

Egyetértek Önnel, de lenne egy észrevételem. Önt idézem: A szabálysértési eljárás egy törvény szabályozta eljárás.

Ehhez csak egy apró kiigazítást szeretnék fűzni: ennek az eljárásnak semmi köze a szabálysértési törvényhez, tudniillik ez szabályszegés, és nem szabálysértés, így a közigazgatási eljárási törvény hatálya alá tartozik.

Üdv: Csegi

keritechnik # 2011.11.02. 12:00

Sziasztok! Ma küldtek nekem egy csúnya 79 km/h-s fotót sztem 50 km/h városi korlátozásnál! A gps koordináták szerint ez még kint lehetett a város vége felé, vagyis valószínű a tábla környékén. Sajnos a pontosat nem tudom megmondani, mivel az esetre nem emlékszem, sötét volt, lehet, h nem is én vezettem az autót! Megtehetem még mindig azt, h azt mondom, nem én voltam, hanem egy közeli hozzátartozóm akit nem kívánok megnevezni? Nem szívesen fizetek olyasmiért, amit nem tartok jogosnak és a gps koordinátán kívül semmi mással nem lehet azt bizonyítani, h én ott jogtalanul mentem 79-el!

Előre köszönöm!

aces # 2011.11.06. 08:54

Sziasztok!

Nem reg kaptam ceges autora birsagot.(30000)
90 helyett 108-al mert be a trafi?
A gondom az lenne bar sok oldalt nezegettem mar es egyik oldalon van bunti a masik oldal kalkulatora szerint még nincs.
Tablazat szerint 15km/h felett 30 km/h ig 30000ft.
Ezt ugy ertelmezem, hogy 16tol. Mivel a kovetkezo szint ugy irja, hogy 30 km/h-tol 45 km/h-ig, tehat 31tol, igy az elobbinel is a 15 ugymond a 0"savba" esik.
A masik, hogy most mennyi is a tures? OLvastam olyat, hogy 100km/h felett 3% alatta 3 km/h, de yard 2 km/h turest irt a papirra.
Meg hallottam vmi olyat is, hogy ha adathordozora mentik a kepet nem kuldik tovabb egybol a szerverre akkor az nem hiteles mivel manipulalhato. Az esetemben is ra van irva a papirra, hogy SD kartyara mentettek.
Meg szinten mondat olyat, hogy allitolag 15masodpercig kell rogziteni, bar esetemben nem tudom mennyi lett.
8as fout 110 km/h utan jott 90es tabla es nem fekeztem le egybol 90re hanem hagytam gurulni az autot majd lelassul annyira motorfekkel. Amugy soha nem fekezek hanem hagyom gurulni mindig, meg szerintem mas is....

Az esetemben akkor mi legyen fizessem be vagy probaljak vmibe "belekapaszkodni"?:))

Amugy soha nem volt semmilyen kozuti birsagom az elmult 21 ev alatt miota jogsim van ), nemigazan vagyok szaguldozos tipus (meg hat mar kinottem belole:) altalabann mindig betartom a hatarokat.

koszonettel: aces

gerbera317 # 2011.11.06. 11:17

Ezt ugy ertelmezem, hogy 16tol.

Most ugye viccelsz? A "15 felett" azt jelenti, hogy miután elérted a 15-öt, ami afelett következik. Tehát már 15,000000000000000000001-től, sőt, még ennél kevesebbtől is. A jogszabály (410/2007 Kr.) úgy fogalmaz, hogy 15 felett 25-ig, 25 felett 35-ig, 35 felett 45-ig stb. Elég egyértelmű, nem? Nincs "kifelejtett" sebességtartomány. És a hatóság nem a netes büntikalkulátorok közlését veszi figyelembe, hanem a hatályos jogszabályt.
A rendőrség 2 km/h tűréssel számol a terhelt javára. Ha éppen azon múlik a büntetés, hogy 2 vagy három km/h, és ezeket a tűréshatárokat jogszabály írja elő (nem tudom, így van-e), akkor erre alapozva érdemes megtámadni a határozatot (de csakis 15 napon belül).
Egyébként sincs olyan, hogy "olvastam ezt, hallottam azt". A határozat végén fel vannak sorolva az alkalmazott jogszabályok. A magyar joganyag nyilvános, a neten is korlátozás nélkül és ingyenesen elérhető. Mi gátol abban, hogy áttanulmányozd őket? Vagy ha egyedül nem megy, miért nem sorolod fel őket legalább itt? Hátha valaki nagyon ráér, és megnézi őket.
Egyébként nem 110-zel mentél. Ha meglátod a 110-es táblát, a gáz puszta elvételével egy pillanat alatt a tűréshatárral is megtoldott 105 alatt vagy, és ha ott, a helyszínen nem állítanak meg, akkor megúsztad.
Az, hogy priuszmentes vagy, a közigazgatási bírság esetén egyáltalán nem számít.

aces # 2011.11.06. 15:23

Koszi a valaszt, ertem.:)

Irod, hogy ha epp azon mulik, hogy 2-3 km/h a tureshatar akkor erre alapozva erdemes megtamadni a hatarozatot. A papiron ugyvan irva, hogy ennek a muszernek 2 km/h a tureshatara. Eddig ahogy szamoltam 1km/h val estem a kozig. tartomanyba.
Kb 115-6 korul mentem onnan vettem el agazt, a kep kb 50 meterre keszult a tablanal, utana egybol kanyar jon tehat oda amugy sem 115el megy be az ember, plane esoben.
Az a halottam ezt-azt pl ha adathordozora mentik a kepet es nem kuldi egybol tovabb a szerverre es igy sok birsagot be kellett nyelni a rendorsegnek( mert igy manipulalhatok ), vagy pl: 15 masodpercig kell rogziteni az adott cselekmenyt. ezt nem az "utcarol" mondta vki....
Ilyenrol nem hallottal v tudsz esetleg?
Hatarozat vegen levo jogszabalyokrol most nem tudok irni mivel a papir nincs most nalam.

Koszi megegyszer

monyok # 2011.11.14. 09:07

T. Szakértő!

Az alábbiakban kérném a segítségét!
2009. évben gyorshajtásért 45.000.- pénzbírságot szabtak ki rám. Részletfizetési kérelmet nyújtottam be akkor még illeték nélkül, majd visszaválszolták, hogy halasztási kérelmet nyújthatok be 2000.- illeték bélyeggel ellátott kérelmen, melyet meg is küldtem 2009.11.11.-én, mivel nem kaptam rá választ, 2010.01.22.-én írtam levelet, hogy tájékoztassanak az ügy állásáról, de szintén semmilyen reakciót az ügyben nem kaptam. Erre 2011.10.20.-án kelt levélükben most válaszoltak ( melyet én 2011.11.10.-én vettem át ), hogy 1 hónap fizetési halasztást engedélyeznek számomra. Míg nekem van 8 munkanapom fellebezni, ők 2 évig ülehetnek a válaszon??? Kérdemzem én, hogy ez nem ütközik semmilyen jogszabályba, a hatóságot nem köti határidő a válaszadásra??? mit tehetek?? A bírság nem évül el ennyi idő után??
Köszönettel, várva mihamarabbi válaszukat!!!

mormogipapa # 2011.11.14. 21:00

T. Szakértő!
Gyorshajtásér kaptam egy 30.000 Ft. csekket, de viszont fotót vagy egyéb bizonyító felvételt nem mellékeltek hozzá. Kérdésem kötelesek küldeni valamit vagy sem? Hogyha igen ahonnan kaptam a büntetést ott kell reklamálnom érte?
Köszönettel a gyors válaszát

János111 # 2011.11.17. 07:23

A gyorshajtási ügyekben én egy komoly problémát látok, nevezetessen ez a rendsszer zártságának kérdése. Kiemelt adós termékek könyvelési rendszerének programozásával foglalkozom, a NAV kiemelten ellenörzi ügyfeleimet. Itt is megköveteli a rendszer a könyvelő programunk zártságát, szakmailag vizont azt kell mondanom hogy ez megoldhatatlan, akkor amikor csak akarok, és 1001 lehetőséggel adhatok egy ügyfélnek hozzáfárst a rendszerhez. A program a törvényi előírás szerint naplózza az eseményeket nadehát ez primitív egyszerű módon manipulálható. Egy felhasználó bármikor kivehet egy számlát és bármikor módosíthat adatokat. Egyetlen egy megoldást láátnék szakmailak ha egy NAV szerverre tenném a programot amihez ugye a NAVnak is folyamatos meg az ügyfélnek is folyamatos hozzáférése van. Így nem lenne csalás lehetőség. Hangsúlyozom ilyen irányú lépéseket folyamatossan teszünk de ezeket egyenlőre elveti a NAV.

Vetítsük le a jelenséget a gyorshajtásra. A MAGYAR RENDŐRSÉG egyoldalúan kezeli a rendszert nem engedi az allampolgárt az azonnali rálátásra, szerintem ez nem tudok más szót használni egy "Gagyi". Tudomásom szerint most hatályban is van megint egy jogszabály ami előírja hogy megkell állítani a gyorshajtót kivéve autópálya. Szerintem is csak az azonnali megállítással lehetne a gyorhajtás tényét rendszerbelenyúlásmentessen tisztázni ! Mi erről a véleményetek ???

bigdady # 2011.11.26. 18:52

Sziasztok.
M43 as út minek minősül es mi a seb korlátozás?
Thx

Gabicsek # 2011.11.26. 19:39

autópályát ír a net, akkor elvileg 130, kivéve, ha közben van korlátozó tábla.

gerbera317 # 2011.11.26. 23:32

János111

Annyi gyorshajtó szaladgál az utakon, hogy egyetlen zsernyáknak sem ér meg ezer év sittet kockáztatni azzal, hogy beleturkáljon a rendszerbe csak azért, hogy egy ténylegesen nem gyorshajtót elkaszáljon.

Gabicsek # 2011.11.27. 19:08

mormogipapa!

de viszont fotót vagy egyéb bizonyító felvételt nem mellékeltek hozzá.

Megnézheted a neten:
https://kozigbirsag.police.hu/

beírod a határozat számát és a rendszámod.

Katty85 # 2011.11.29. 20:53

Tisztelt Fórumozók!
Segítségre, tanácsra lenne szükségem. Páromat lefotózták, 60-as táblánál 79-cel, 30000 Ft-ra büntették. Két fotó készült, amit neten megnéztünk, egyiken a tábla látszik, másikon az autó hátulról, de ezen már a tábla nem látszik, a mérő által mutatott GPS koordinátán kívül máshogy nem beazonosítható a hely. A két kép között 30 perc az eltérés(a tábláról 14:18kor, az autóról 14:49kor készült). A féklámpa is ég,de ez mindegy is. Kérdésem lenne, hogy ez támadható-e az időintervallum vagy a kép mennyisége miatt? Milyen jogszabály van ezekre? Van erre jogszabály, ami meghatározza, hány db képet kell készíteni?
Előre is köszönöm!
Üdv: Katty85