Osztatlan közös tulajdon


szuperka # 2010.04.09. 06:38

Köszönöm a válaszokat.Értem én az osztatlan közös tulajdont, csak természetben ez nem igy müködik, mert akkor én, ha eladom a tul.hányadomat, bármelyik területet megmutathatom, hogy ez még az én hányadom, csak jelenlegi használat szerint nem használom ? Tehát tulajdonképpen az uj használati szerződés megkötésekor, ha én kérem a tulajdonos társaktól, hogy a tulajdoni hányadomnak megfelelő részt szeretném használni, akkor igényt tarthatok arra az akár házrészre is a telekrészen kivül, amit más használ, azon a lakáson kivül amiben lakom? Az esetben is, ha ő azt mondja, hogy megvásárolta az én eladómtól - amiről sem szerződés, semmiféle megállapodás nincs - a tulajdoni hányadok változatlanok,Meglátásom szerint azt a területet csak használatba adták neki. Közben felmerült még egy kérdésem: jogában áll-e a két társtulajdonosnak kijelölni, hogy melyik területet használhatom? Ha én azt nem fogadom el, akkor marad a birósági per lehetősége? Én is szeretném a társasházzá alakulást, jövő héten beszéljük meg a használatot, ha tudjuk, és fel fogom vetni ennek lehetőségét is. Nehezen viselem a helyzetet és jól esik a segitségük. Üdvözlettel

MajorDomus # 2010.04.08. 22:47

Az o.közös tulajdonban az a szép hogy nem nevesithető hogy eddig az enyém, az a tied. Ezt csak használati szerződésben lehet kikötni a tulajok között, de ez az uj tulajt már nem kötelezi. Ezért célszerübb társasházzá alakitani.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.08. 08:49

Eleve nincs olyan, hogy "a tulajdoni hányadhoz tartozó". A tulajdoni hányad egy eszmei arány, természetbeni résszel nem azonos, azzal nem társított.

szuperka # 2010.04.08. 06:48

Kedves Major Domus !

Segitséget kérek: osztatlan közös tulajdonnál lehetséges-e, hogy az eladó nem az általa korábban megvásárolt tulajdoni hányadhoz tartozó részét adja el, ami az ő adás-vételi szerződésében szerepel és pontosan meghatározott, hanem többet, vagy kevesebbet. Tudom, hogy tulajdoni hányadokat lehet igy venni, de nem mindegy mit tartalmaz a tulajdoni hányad.Én ugy gondolom, hogy csak azt adhatja tovább az eladó, ami az ő tulajdoni hányadához tartozott adás-vételkor.
Köszönöm a mielőbbi választ. Üdvözlettel

MajorDomus # 2010.04.07. 22:36

Is-is !
Az biztos hogy társasház,mert osztatlan közösnél nem tudta volna eladni ugy hogy a többiek nem mondanak le elővásárlási jogukról.

Javaslom először olvasd el az Alaopitó Okiratot s az szmsz-t( ha van)
Az önkormányzattal közösen ti vagytok a többségi tulajdonosok.

Kezdeményezz közgyülést, s ott szavazzátok meg a szükséges dolgokat. Pld. Leválasztás stb.

Andi ! Ott tévedsz hogy ez nem osztatlan k.tulajdon, hanem a telek képez közös tulajdont, az eszmei hányadok arányában. A közgyülésen kérheted hogy a te részedet ,adják ki,, s azt leválaszthasd. Olvasd el az alapitot !

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.04.07. 19:25

Hahahah

társasháznál eszmei hányadok szerint osztott a közös tulajdon

Ezt magyarázd már el nekem légyszí, a gyakorlati alkalmazás során!

Kozmácska!

Nem tudsz elbirtokolni.

Az egyik szomszéd ráadásu úgy adta el a házrészét, hogy a többi lakót meg sem kérdezte.

Ennél a résznél viszont tényleg nem mindegy, hogy társasház-é, avagy osztatlan közös tulajdon az az ingatlan.

yuri # 2010.04.07. 17:57

Kedves kozmacska!

Itt két dolog keveredik.

Egyrészt írod hogy van alapító okirat, azaz társasházról van szó. Másrészről, pedig, hogy a telek osztatlan közös tulajdonú.

Mindkettő nehezen lehet igaz, mert társasháznál eszmei hányadok szerint osztott a közös tulajdon.

kozmacska # 2010.04.07. 16:02

Köszönöm a válaszodat. Esetleg az elbirtoklás szóba jöhet ilyen esetben? Már a nagypapám is itt élt, és gyakorlatilag rajta, és az édesapámon kívül senki sem foglalkozott a telekkel.Ma sem foglalkozik. Ha van értelme ügyvédre költeni megteszem, amennyiben érdemes az önkormányzattal csatázni. Az önkormányzat egy évvel ezelőtt kijött, hümmögött, hogy nincs rendben a telek, sem jogilag, sem területileg, hiszen az alapító okiraton kívül semmink sincs, de tenni nem tett semmit. Az egyik szomszéd ráadásu úgy adta el a házrészét, hogy a többi lakót meg sem kérdezte. Eladni nem szeretném, mivel már a harmadik generáció él ezen a telken.
Köszönöm
Andi

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.04.07. 14:10

Az önkkormányzattal, mint tulajdonossal és a másik két tulajdonossal meg lehetne állapodni a telek felosztásáról és kizárólagos használatáról. Amennyiben az önkormányzat ebbe belemegy, akkor nyugodtan le is kerítheted.

kozmacska # 2010.04.07. 13:26

Kedves Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni.
Osztatlan közös tulajdonú telken van két ház.
Egy nagyobb, ahol 5 család lakik, ebből 2 megvette a házrészt, 3 önkormányzati.
Mi vagyunk a 6. tulajdonosok, de a házunk az előzőtől teljesen külön áll.
Az alapító olkirat, /bár nincs hozzá semmilyen alaprajz/ világosan kimondja,hogy melyik kié, a hozzá tartozó telekrésszel.
A telek 2000 négyzetméter, melynek nagy részét mi tartjuk rendeben, egyes lakók csak a szemetüket hordják oda /sitt, bútorok stb./.
Esélyem sincs arra, hogy rávegyem őket a telek rendbentartására. Elvileg a telek hátsó részén még volt egy önkorményzati tulajdonú ház, de azt már a szomszédok lebontották, a sittet otthagyták, az önkormányzat pedig elhanyagolja.
Ha a telek bármely részén megpróbálkozom a rendbentartással, füvesítéssel, amint rendben az adott rész, a szomszédok máris kertipartit rendeznek.
Van-e lehetőség arra, hogy elbirtokoljam, és lekerítsem az általam rendben tartott telekrészt, vagy esetleg kivásárolni az önkormányzati lakásokhoz tartozó telket, mert jelen állapotában olyan, mint egy szemétlerakó.Megoldást jelent, ha kiválok a közös tulajdonból? Mivel lekeríteni sehol sem lehet a közös tulajdont, csak álmodozom arról,hogy egyszer az általam elültetett virágok ki is nyíljanak, mielőtt a szomszéd kutyája kikaparja.
Köszönettel
Andi

MajorDomus # 2010.04.06. 17:52

Nane !

A földhivatal nem szólithat fel semmire, csak hiánypótlásra ha veszel eladsz vagy módositasz a tulajdoni viszonyokon.

Ha annak idején az törvényes volt, akkor családi használat és pont.

Földműves # 2010.04.06. 07:32

Tisztelt Fórumozók!

A következőben szeretném a segítségüket kérni: édesapám már 18 éve családi gazdálkodó, édesanyámmal vannak közös területeik, melyek családi használat címszóval szerepelnek a földhasználati lapon. A földhivatalban a napokban közölték, hogy a földhasználati lapokra bármit írhatok a használat jogcíméhez, de családi használatot nem, és felszólítottak, hogy a családi használatban lévő területeket jelentsük be újra saját tulajdon és szívességi használat címén. A kérdés az, vajon jogos-e ez így, mert ha igen, mi értelme van a családi gazdálkodásnak? Az újra-bejelentés nagyon sok pénzbe kerül (főleg, ha még ki is kell méretni a területeket), és nem tudom, szükséges-e ez, ugyanis a szüleim nem szeretnék kettévetetni a földeket, viszont bírságot sem szeretnének fizetni... (..és már nincs több bőr rajtunk, amit még le lehetne húzni... :(((

Köszönöm a segítséget!

MajorDomus # 2010.03.25. 16:02

Tanárnéni

Sürgősen felejtsd el a házat !

Ha eddig nem jutottak el odáig hogy társasházzá alakitják,ami az összes kérdésedet feleslegessé tenné,akkor ott a fejekben is baj van.

Ne akarj ott lakni ! Csak egy példa ha beázik a tető s a te lakásod is leázik mondjuk az elsőn, akkor kihez fordulsz ha nincs szmsz nincs közgyűlés,nincs közös képviselő !

De ajtófélfa van amibe bele tudod verni a fejed, hogy lehettél ekkora.....

nanemaaa # 2010.03.24. 17:14

Szerintem kellene egy lakógyűlési határozat, hogy pakoljon el, különben a közös képviselő elviteti. Kidobni nem hiszem, hogy lehetne, de pl valahol bérelni nekei jó drágán egy tárolót és oda pakolni a cuccát, a bérleti díjat pedig hozzácsapni a közös költséghez....

n.livia # 2010.03.24. 17:05

Tisztelt jogi szakértő!

Egy Bp-i társasház közös képviselője vagyok.Az egyik lakó azzal a problémával keresett meg, hogy a szomszéd lakás tulajdonosa a társasház körfolyósójára kipakolja azokat a dolgait, amit már nem tud a kis (40m2) lakásában elhelyezni. Ezzel komolyan akadályozza a folyósón való közlekedést. Ez számomra is nyilvánvaló, mert így a kb. egy méteres folyósón alig 40 cm marad szabadon. Az osztatlan közös tulajdon ilyen jellegű használatának engedélyezése/tiltása benne van a házirendben, ezt 100%-osan mindenki elfogadta. Többszöri kérésem/felszólításom ellenére sem kezdte meg a lakótárs a folyósón felhalmozott tulajdonainak az elpakolását.
Ha a társasházban tűzvédelmi ellnörzés lenne, biztos kifogásolnák a menekülési útvonalak ilyen módu elzárását, akár pénzbüntetést is kiszabhatnak.
Én mint KK nem utasíthatom a Házmestert, hogy dobja ki a szemétbe, amit a folyósón talál, mert bizonyosan kártérítési igénnyel lépne föl a tulajdonosa. Kérdésem:
Tanácsolhatom a sértett lakótársnak, hogy kérjen birtokvédelmet?
Köszönöm a válaszokat!


osztatlan közös tulajdon

nanemaaa # 2010.03.24. 17:00

A szerződéshez ügyvéd kell. Lewhetőleg saját. Ő el tudja magyarázni ezeket.
Amin azért érdemes lenne elgondolkodni, hogy ha még kívülállóként ennyi a megválaszolatlan kérdés, akkor amikor már benne leszel, akkor mennyi lesz?
Ez valami olyasmi, mint csukott szemmel ugrani a szakadékba. Alul vagy van víz, vagy nincs.
Van aki szereti, mert plusz adrenalin ingyen,..de van aki ebbe bele is halna.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.24. 08:34

Én nem tenném. De sokan vannak, akik szerint nincs semmi gond az ilyennel.

tanarneni # 2010.03.24. 07:22

Arról van szó, hogy egy osztatlan közös tulajdonban levő lakást szeretnék megvenni, egy 6 lakásos házban. Az alábbi kérdéseim lennének a jogi háttérrel kapcsolatban:

  1. A foglaló ügyvédi letétbe megy, vagy előre egy nyilatkozat minden tulajdonostárstól, hogy lemond elővételi jogáról
  2. egy új használati megosztási szerződés előkészítése (ez kinek a ktg-e?) kell-e?
  3. pontosan miként működik a közös költségek fedezése, ha nincs társasházi alapító okirat? Mely jogi személy számlájáról fizetik a közös költségeket és ki szerepel a számlákon fizetésre kötelezettként feltüntetve?
  4. Osztatlan közös tulajdon esetén előfordulhat-e, hogy egyetemlegesen mindenki felel bármely tulajdonostárs közüzemi számláiért vagy erre is kiterjed a megosztás? A tulajdonostársak külön-külön szerződnek-e a közüzemi szállítókkal, vagy mint osztatlan tulajdon szerződik és csak a számlázási címek egyediek a merők stb szerint felosztva?
  5. Tényleg mindig új megosztási szerződést kell kötni, ha változnak a tulajdonosok személyei? Erre van jogi előírás, hogy kinek a költsége? Az új tulajdonosé törvényi kötelezettségként is vagy csak „szokásjog” alapján?
  6. Ha új megosztási szerződést kell kötni, akkor mi a helyzet a hitellel terhelt ingatlanokkal? Ott van beadva egy megosztási szerződés bankba, ilyenkor be kell adni egy új megosztási szerződést?
  7. közüzemi szolgáltatók osztatlan közös tulajdon esetén is csak az egyes magánszemélyekkel szerződnek, vagy az ingatlan tulajdnonosa(iva)l? Ez ott érdekes, ha valamelyik nem fizet, akkor egyetemleges felelőssége van-e a másiknak is?
  8. Lakáshitel esetén, ha tulajdonostárs nem fizet, akkor csak a tulajdoni hányadáig foglalhatnak és csak és a megosztási szerződés szerint hozzátartozó részt? Mely megosztási szerződés szerint,
  9. tulajdoni lap és az érvényes ügyvédi megosztási megállapodás a használati jogokról.
  10. Hitel nélkül kívánom megvenni az ingatlant.Milyen ügyintézést igényel?

Válaszát előre is köszönöm:

MajorDomus # 2010.03.22. 19:34

Képzeljetek el egy nagy kerek erdőt,aminek van 24 tulajdonosa !

Az egyik vége a falu szélén van ahol a kisebbség innen szerzi be a téli tűzelőt természetesen Nanemá hogy pizért !

A másik vége 10 km-el odább már a természetvédelmi terűlet része ahol az erdészet rendszeresen ellenőriz.

Ahol lopják a fát (bocs beszerzik a tűzelőt) ott az erdőgazdaság a tulajdonost (!!!) kötelezi az ujratelepitésre !
Mivel közös tulajdon,mind a 24-et !
Mit tennétek a helyében ? Logikus hogy az 1/24-ed részemet kiméretem az erdő másik végén ahol a tulajdonom biztonságban van !
Inkább áldoz ügyvédre !

nanemaaa # 2010.03.22. 10:58

A közös tulajdon megszüntetésére is ügyvéd által készített szerződés kell. Ott kelle(-ene) megállapodni a ki mit mennyiért kérdésekben. Ott figyelembe lehetne venni a tulajdoni hányadokon felül a növényzet értékét is. Nehogy az egyiknek csak akácfája, a másiknak meg tölgyese, vagy vörös fenyője legyen.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.03.22. 07:13

A továbbiakban már Major Domus asztala, ha jól tudom, neki is van erdőterülete.

Én azt gondolom, hogy a tulajdonostársak a bevételből a közösbe adják a következő ültetés költségeit és a nyereséget meg egymás között felosztják.
Ha olyan területet akar az egyik tulajdonostárs a közösből kivenni, ami most hozna bevételt a többieknek, akkor ezt valahogyan el kellene számoltatni, mielőtt a többiek belemennek a leválasztásba.
Össze kell fognotok és kérni a rátok eső haszon megfizetését.
MD segíts ki!

nanemaaa # 2010.03.21. 23:29

Azért nem kaptál a hivataltól, mert még nincs engedélye. Viszont jan 1. óta a földhivatal az engedélyező hatóság is.
Egyébként ha annyira fontos az aláírás, majd az ügyvéd megy hozzád, vagy elküldi postán a szerződéseket és a vázrajzokat, mert azokat is alá kell írnod. Különben nem lehet átvezetni.

elmax # 2010.03.21. 20:09

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat!

Immaculata-nak válasz: Azért, hogy pontosítsunk: nem egy sima 2 tanús meghatalmazást kért az ügyvéd a levélben, hanem egy ügyvédi ellenjegyzésest. 3 példányban. Ezt gondolom nem társadalmi munkában végzik az ügyvédek:)

És mindez azért, mert egy tulajdonostárs szeretné a saját erdőrészét külön tudni. Márpedig én nem megyek le (nem tudok) és ügyvédi ellenjegyzést se szerzek. Meghatalmazom 2 tanúval egy másik tulajdonostársam akiben megbízok. Ha ez nem jó nekik akkor beperelnek?

Amúgy ha le is utazok és megnézem a vázlatrajzot, majd azt mondom nem értek vele egyet akkor mi lesz?Merthogy amit kiderítettem: az adott tulajdonostárs érdekes módon a tarvágásos területből(tavaly volt kitermelés) nem igen kér részt, helyete inkább a rövidesen kivágásra kerülő részből.

Amit végkép nem értek: Engem semmilyen hivatal nem értesített semmiről. Amikor az erdő melletti (teljesen más hrsz. számú!) területeken területösszevonás volt; küldött az önkormányzat, földhivatal levelet. Megírták, hogy hol tekinthetek be az iratokba, fellebezhettek ennyi és ennyi napon belül stb... És az csak a szomszédos terület volt. Most meg "csak" egy ügyvédtől kapok egy levelet szerdán, hogy menjek oda jövő hét kedden vagy ha nem lásd a korábban megírtakat.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.03.21. 18:59

Értem, akadályozod a kiállással. Ne tegyétek. Úgy kell megoldani a parkolást és kialakítani mindkettőtök számára garázst, hogy ne legyetek egymás terhére.

betti22 # 2010.03.21. 18:31

Jó estét!
Az előző lakó elválasztotta egy kerítéssel a gyerek miatt,de a megállás is inkább este fele történt mert a párom estig dolgozik,és úgy tudom h meglehet állni nekünk is ott csak ha akadályozom akkor kell neki szabad utat biztosítanom.Mellesleg a ház egy helyrajzi számon van, egy udvarral nyilván tartva csak két tulaj.Válaszát köszönöm.