Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


osmi # 2016.06.15. 13:22

sunny62!
Ha az átvételtől számított 30 napon belülre nem hív össze közgyűlést, úgy a számvizsgálók, ha ők sem, akkor a kezdeményező tiulajdonostársak hívják össze a közgyűlést.
Lehet a jegyzőhöz fordulni, csak nincs sok értelme.

MajorDomus # 2016.06.15. 15:57

Kbs

Vannak olyan társasházak is ahol mai napig nincs szmsz!

A 2003.évi CXXXIII. Tv. Az életbe lépésével hatálytalanitotta az életbe lépése előtt alapított társasházak Alapitó Okiratainak, a közösség szerveire, működésére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy azokat a 2004.december 31-ig kötelezően elkészítendő (és benyujtandó) Szmsz-ben kell szabályozni.
Az új, a törvény hatálybalépését követően alapított társasházaknál pedig eleve az Alapitó Okirattal együtt kellett benyujtani az SZMSZ-t.
Javíts ki ha tévedek.

bundori # 2016.06.15. 18:46

Kbs,
Várom a jogszabályi hivatkozást. Egy ügyvéd már csak tuggya..:-))

bubibaba # 2016.07.11. 18:55

Tisztelt Címzett! Társasházunkban 4 lépcsőházat felújíttat a közös képviselő. Már húzódik az ügy elég régóta, mert az egyik "szakembernek" hosszabb időre "beállt" a dereka. Több hete kezdték el járólapozni a lépcsőházakat. Árajánlatot nem láttunk, számlát sosem látunk, de nem is ez a probléma, hanem az, hogy a lakók teljesen fel vannak háborodva az elvégzett "munka" minőségén és lassúságán, az okozott közterület-szennyezésen. A járólap a legolcsóbb, látszólag is ócska minőség, de a lerakás az, ami a leginkább szemet szúr. Ferde, szemmel láthatóan nem egyformák a lapok ahol vágni kellett, hol kisebb hol nagyobb hézagok vannak, a szélektől több centiméterrel eltérnek, volt egy lépcsőház ahol egy héttel később már javítani kellett mert egyszerűen feljött, "leesett". Csúszásgátló nincs rajta, élvédő nincs rajta, télen, hóban, esőben balesetveszélyes lesz ránézésre is. A "szakemberek" bőre sötét, eldobálják a lépcsőházban a cigarettacsikkeket és a sörösdobozokat, a szemetet nem viszik el maguk után, több hétig állt az egyik lépcsőház előtt a szemét, a járólap maradékok, stb. Egyszerűen igénytelen, undorító munka. Mit tudnánk tenni? Sajnos a közös képviselővel beszélni nem lehet, többen szóltak neki de senkit nem hallgat meg, elutasító, még neki áll feljebb típus. Persze gyanítom hogy sosem fogjuk megtudni, ez a "szakértő" munka mennyibe került a társasháznak, mert az éves pénzügyi jelentést csíkos naptár hátoldaláról szokták felolvasni... Egyszóval elegünk van a közös képviselőből, hova tudunk fordulni, kinek jelenthetjük ezeket a dolgokat?
Segítségét előre is köszönöm.

MajorDomus # 2016.07.11. 19:39

Már az első mondat hibás. Nem a közös képviselő újítva fel 4 lépcsőházat, hanem a társasház, ahol erről az éves költségvetés elfogadásával döntöttek.
A képviselő ezt a döntést hajtja végre.
Nem èrtem mi köze van a munkások bőrszinének a végzett munka szinvonalához?
Nekem évtizede dolgoznak szinesbőrüek kitűnően.

Hívjatok össze egy közgyűlést, amit a közös képviselőnél a 10 % tulajdoni hányad már kérhet és szamoltassatok el. 4 lépcsőházban már kell lennie Számvizsgáló Bizottságnak, miért nem teszi a dolgát? Semmiféle más fórumra
Nincs szükség, csak a,, munkáltató,,
Közgyűlésre!

bubibaba # 2016.07.12. 15:30

Arra az éves beszámolóra gondolsz amit egy régi naptár hátoldaláról olvastak fel a legutóbbi lakógyűlésen????
A bőrszínnel semmi probléma nem lenne ha nem innának "munka" közben (fénykép van az eldobált sörösdobozokról), valamint nem dobálnák tele a lépcsőházat cigicsikkekkel..
Annyit mondott a közös képviselő hogy járólapozzák a lépcsőházakat. De hogy ki, mennyiért, mikor és milyen módon, semmit..Értelmes válaszokat várnék, mert azt tudom, mi LENNE a módja ennek a "felújításnak"...

bubibaba # 2016.07.12. 15:32

Ja, a "számvizsgáló bizottság" egy körülbelül 95-ös átlagéletkorú 4 főből álló társaság (nem bántom az időseket hozzáteszem)..
Soha semmilyen számlát, hivatalos költségvetést nem láttunk...

korrekt54 # 2016.07.12. 16:35

Tartozás összeghatára ?

Szeretném megkérdezni, hogy lehetséges e az, hogy valakinek több milliós közös költség tartozása van, amelyet a közös képviselő nem vezettetett rá a tulajdoni lapjára, így egy kis csalással, ügyvéd előtti hamis nyilatkozattal, becsaphatja eladáskor a vevőjét ! Ilyenkor ki a felelős ?

MajorDomus # 2016.07.12. 20:17

bubibaba
Értelmes választ kaptál.
Ez a fórum hivatott dönteni. A társasház ügyeiben.
Ha 95 éves aggokat delegáltak a Bízottságba, akkor ők ellenőrizték mindent.
Nem láttál számlát, árajánlatot?
Miért nem nézed meg? Menj be a képviselőhōz és kérd hogy mutassa meg. Jogod van hozzá!
Kérd ki a közgyűlési jegyzőkönyveket előtte fizesd be a másolási költséget. Abból mindent megtudsz.
Keresnivalód akkor van, ha nincs benne az éves költségvetésben a munka, és az elfogadásáról nincs közgyűlési határozat!

Ha a naptárról felolvasott beszámolót
Elfogadta a közgyűlés és azt senki nem támadta meg 60 napon belül, akkor nincs miröl beszélni.

MajorDomus # 2016.07.12. 20:18

Korrekt
Az eladó felel a tartozásáért, a vevő ügyvédje meg azért, hogy kérje az eladótól a O-s igazolást.

bubibaba # 2016.07.13. 11:22

Egyszerűen nem lehet a közös képviselővel beszélni. Átmentem hozzá, kitolt a lakásból, becsapta előttem az ajtót. A lakógyűlésen amikor felszólaltam, azt mondta ő nem hajlandó meghallgatni...és beszélt tovább.. Nem ilyen egyszerű ez, mint ahogy lent Te leirtad és elképzelted. Nem vagyok nyuszi, nyilván végigjártam az eddig lehetséges általad is említett utakat.. ezért kérek most már komolyabb segítséget.

korrekt54 # 2016.07.13. 14:13

Köszönöm MajorDomos !

bundori # 2016.07.13. 18:19

Mi van akkor, ha a közös képviselő csak egy árajánlatot hoz az előírt 3 helyett?

bundori # 2016.07.13. 18:27

bubibaba, fordulj a jegyzőhöz.

MajorDomus # 2016.07.13. 20:13

Sokra nem megy vele.

Akkor egy àrajànlatról dönt a közgyűlés.
Hol van előirva hogy 3 árajánlat kell?

Szomorú örökös # 2016.07.14. 05:56

bubibaba

A bőrszínnel semmi probléma nem lenne ha nem innának "munka" közben

Ha rendesen végeznék a munkájukat, akkor szerintem semmi közöd nem lehet hozzá. Amennyiben valaki úgy dönt, hogy nem üdítőt vagy ásványvizet fogyaszt, hanem éppen egy doboz sört megiszik, mert neki az jobban esik a nagy melegben, de a munka elvégzésére nincs hatással, akkor neked nincs jogod ezért megszólni. Egyetlen ember kérheti ezt rajta számon, az pedig a főnöke. Mivel ő ezt nem teszi meg, nyilván nem előírás, hogy munka végzése közben nem fogyaszthat alkoholt. Jelen esetben ugyanis nem te vagy a munkaadója. Csakis a főnöke áll közvetlen szerződésben a társasházzal. Ha valami nem tetszik, akkor vele egyeztess, ne az alkalmazottat próbáld megregulázni.

MajorDomus # 2016.07.14. 20:21

,, Az a társasház ahol nincs egy ember,
Akinek a szar is ízetlen,
Nem is igazi társasház!,,

(majordomus emlékiratai 2036-ból)

bubibaba # 2016.07.15. 08:15

Szomorú örökös

Senki nem próbálta a munkást "megregulázni".. És az állításod ott bukott meg, hogy "a munka elvégzésére nincs hatással".

De HATÁSSAL VAN, és ez szemmel látható!

bubibaba # 2016.07.15. 08:17

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen emberek vannak a világon! Nem vagyok olyan ember akinek semmi nem jó. De minden nap többször lemenni, felmenni több emeletet úgy, hogy szédülök a szarul, ferdén lerakott járólaptól, nem hiszem hogy azt jelentené, hogy én olyan ember vagyok akinek semmi nem jó..

MajorDomus # 2016.07.15. 20:00

Nem is téged akartunk bántani.

De. Tetszik vagy nem tetszik, a képviselővel szemben csak a közgyűlés intézkedhet.
Keresd meg a Számvizsgáló Bizottságot.

q8q8 # 2016.07.18. 07:20

Ha ittasan dolgozik akkor:
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának jelezd.

q8q8 # 2016.07.18. 07:28

Kedves MajorDomus!
Persze nem kell három ajánlat, elég egy is, vagy egy sem.
Majd utólag megmondja a szaki mennyi volt a társasház pedig fizet. A közszférában ezt úgy hivják: hűtlen kezelés!
Vagy ha szépen akarok fogalmazni, nem a jó gazda módjára kezelte az ügyet. A lényeg ugyanaz!

Mint korábban irtam sajnos ez a fórum nem a megoldásokat, lehetőségeket beszéli ki. Itt a kérdező csak flegma lekezelő válaszokat kap amivel semmire nem megy. De biztos ez is a cél :(

bundori # 2016.07.18. 12:21

Nálunk az szmsz- ben benne van, hogy 3 árajánlat kell. A közösképviselő szarik rá. Nem csak hátlen kezelés gyanúját, hanem a korrupcióét is felveti.

bundori # 2016.07.18. 12:23

MD, a közös képviselőnek polgári- és büntetőjogi felelőssége is van, perelhető, feljelenthető.

onedin csanád # 2016.07.18. 17:20

bubibaba
a mi társasházunkban is pontosan ugyanez fordult elő a lépcsőház burkolásakor...a járólapok szemmel láthatóan rondán lettek lerakva, igénytelen, szemét munkát végzett a cég, akit a külsős közös képviselő hozott...a munka negyedénél a Számvizsgáló Bizottság megtiltotta a közös képviselőnek, hogy egy fillért is kifizessen a cégnek. A közös képviselő nem fizetett, de megsértődött, és mondta, hogy ő nem ismer másik burkolót. Igy az egyik lakó hozott új burkolót, egy erdélyi fickót, aki gyönyörűen, számlával megcsinálta a lépcsőházat nagyon rövid idő alatt. A közös képviselőnek meg a következő közgyűlésen felmondtunk. Dehát a miénk egy kis társasház, ahol mindent meg lehet beszélni.