Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


kurcsatov # 2016.05.26. 15:57

2016.május 17-én egy véletlen folytán megtudtuk, hogy közös képviselőnk 2015 november 5. óta jogerősen eltiltotta a Kormány Hivatal a közös képviselettől a köztartózást mentesség igazolásának hiánya miatt.Több társasháznál végez közös képviseletet, eggyel sem közölte a tiltást.Május 25-re összehívta a közgyűlést,az adott időpontban nagyon kevesen voltunk, fél óra várakozás után határozatképesnek nyilvánította.Hiába tiltakoztunk, hogy szerintünk ez törvénytelen,eltiltották a közös képviselettől.A jelen lévő idős hölgyek elfogadták az érvelését, hogy az egész egy adminisztrációs hiba és majd a jövő héten bemutatja a nullás igazolást.Sajnos a szánalmas költségvetést is elfogadták.Csak egy a sok közül:
Terembérlet:75 ezer Ft / Egy alkalommal, a tavalyi közgyűlésnek helyt adó iskolai ebédlő ,3 órás használatáért/Mikor sokalltam az összeget, azt a választ kaptam, itt számolta el a fűmagot!!!!!! A betonra!!!!
Kérdésem: mit tudunk tenni, kihez forduljunk????

kolecsnikov # 2016.05.26. 10:15

Szomorú örökös. Most kérlek meg utoljára,hogy ne foglalkozzál velem.És okos Tóbiás a legközelebbi rokonod

Szomorú örökös # 2016.05.26. 04:40

kolecsnikov
Én úgy gondolom, hogy MajorDomus is eléggé konkrét és elfogadható választ adott, leírta, hogy hegesztett kötésekre kell átalakítani a kenderkóccal kialakított menetes kötéseket, de te arra is magadtól tettél és közölted, hogy sokkal olcsóbban is ki tudod hozni. Bakker, akkor miért nem spórolsz a háznak és csinálod meg saját magad társadalmi munkában???

Egy árajánlat arról szól, hogy benyújtják, a megrendelő fél pedig vagy elfogadja, vagy nem. De hogy kritikával is illesse más vállalását? Nos ne csodálkozz, ha nálad kevés mester fog dolgozni, mivel jól érzik, hogy nálad nem szabad munkát vállalni. Egy biztos, én a te házadat egészen biztosan messzire kerülném és még az sem érdekelne, hogy én lennék az utolsó ember, aki még elvégezheti a munkát nálad. Special én tegnap is lemondtam egy hozzád hasonló okostóbiás munka-megrendelését, amit persze rohadtul nehezen tudott elfogadni, de erre meg én tettem magasról. :-D Szerencsére senki nem kötelezhet egy vállalkozót a munka elvégzésére, ha ő azt nem akarja elvállalni! ;-)

bundori # 2016.05.25. 19:52

MajorDomus, kösz! Összeszedjük a sérelmeinket, kifogásainkat és beadjuk.

MajorDomus # 2016.05.25. 19:46

Úgy,hogy a Jegyző határozatban kötelezi, mit és hogyan kell végrehajtania,mit kell az szmsz-ben kijavitania! ha van szmsz!

nem bonyolult!
irjátok le mi a gond, mi a problémátok, ezt küldjétek el!
A vizsgálatot hivatalból kötelező meginditani!

bundori # 2016.05.25. 19:16

MajorDomus,
A "hibák kijavítása" hogyan történik? Mi most fogunk először fordulni a jegyzőhöz, hogyan kezdjünk hozzá?

bundori # 2016.05.25. 19:12

Én is egy mezei lakástulajdonos vagyok, a kerületi jegyzőhöz kell fordulni a panaszoddal, a jegyző hatásköre a társasházak törvényességi felügyelete.

Minket egy jó ügyvéd érdekelne, akivel megtámadnánk egy határozatot.

MajorDomus # 2016.05.25. 19:12

Ha szabálytalanságot tapasztal,kötelezi a hibák
kijavitására!

MajorDomus # 2016.05.25. 19:10

Alaposan megizzasztják az 51 %-ot!
4 évre visszamenőleg bekéri a közgyűlési jegyzőlönyveket,az szmsz-t,a Határozatok Könyvét, minden közgyűlési határozatot!

Kray # 2016.05.25. 18:38

#bundori
Ott még nem, igazán nekem eszembe sem jutott. A jegyzőnél mit tudnánk intézni? Hátha gyorsabban válaszolsz, mint ahogy én rákeresek :)

Köszönöm szépen előre is :)

bundori # 2016.05.25. 17:47

Kray! Jegyzőnél próbálkoztatok?

kolecsnikov # 2016.05.25. 13:38

"szomorú örökös" Nálunk 179 okos ,művelt lakó van csak én vagyok HÜLYE. Tegnap amíg a közgyűlésen 4 órán át vitáztak /nem fogadták el a számmilliós hitelt/ addig én a HÜLYE át néztem a vállalkozók kalkulációját.Csak egy példa 3 db gázkonvektor bekötés átalakítása, anyag ár 22000 Ft. Nekem a HÜLYÉNEK a legdrágább anyagokat megvásárolva 8390 Ft. A munkadíj 3 konvektor esetén 24000 Ft. Én a HÜLYE ha egyik kezemet a s...be dugom akkor is két óra alatt megcsinálnám. De csókoltatlak és nekem ha lehet ne válaszolj mert egy HÜLYÉNEK felesleges Szomorkodj magadnak

csuli # 2016.05.25. 06:55

35. § (1) Közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a szervezeti-működési szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 31-éig meg kell tartani.

(2)39 Kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérték. Ha a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a kérés kézhezvételétől számított 30 napon belüli időpontra a közgyűlést nem hívja össze, azt a harmincadik napot követő 15 napon belüli időpontra a számvizsgáló bizottság, ennek elmulasztása esetén az összehívást kérő tulajdonostársak vagy az általuk írásban megbízott bármely tulajdonostárs jogosult összehívni.

MajorDomus # 2016.05.24. 18:18

Első változat !

A közgyűlés összehívásához 8 nap elegendő!az más kérdés,hogy ez a lefolyó közös tulajdon,amit a társasháznak kellene visszaállíttatnia a szomszéddal.
A szomszéd a felujításával kárt okozott neked,mert nem tudod rendeltetésszerűen használni a lakásodat! Őt kellene perelned az eredeti állapot helyreállítása érdekében.
Fogadó ügyvédet!

zita19 # 2016.05.24. 08:53

Tisztelt Major Domus,
Először is köszönöm a válaszát.
"Zita
A helyzet nem könnyű!
A közgyűlés összehívásához 8 nap elegendő!az más kérdés,hogy ez a lefolyó közös tulajdon,amit a társasháznak kellene visszaállíttatnia a szomszéddal.
A szomszéd a felujításával kárt okozott neked,mert nem tudod rendeltetésszerűen használni a lakásodat! Őt kellene perelned az eredeti állapot helyreállítása érdekében.
Ez hosszú idő,és sok pénz!
Szerintem jobban jársz ha elfogadod a ház ajánlatát,hogy 50 ezerrel hozzájárulnak az új lefolyó kiépitéséhez!
Ez a legrövidebb idejű megoldás,talán a legolcsóbb is."
Valahogy nem tudom elfogadni azt a tanácsot ,hogy én törjem fel az egész lakást ami most lett felújítva. Az újbóli feltörés minimum 400 ezer forintba kerülne és hogy megfelelő ejtése legyen az alattunk levő lakónak is sérülne a feltárás miatt a födém szerkezete és joggal követelné ,hogy azt is mi állítsuk helyre. Mi jóhiszeműen kötöttük rá egy meglévő, kialakított csatornarendszerre a bekötését a mosogatónak hivatalos mester emberrel. A szomszédnak, aki megszüntette a mi bekötőnket a lefolyócsatornába kb 1 m2 járólapot kellene felbontani kb.50 e Ft munkával .Szerintem mindenkinek joga van a csatorna elvezetéshez és mi nem egy új rendszer alakítottunk ki, ami nyilván, ha rossz bekötés lenne ismét minket terhelne a helyreállítása. Miért nem lehet a szomszédot kötelezni ,hogy állítsa helyre amit megszüntetett önkényesen. Ön is felveti ,hogy a szomszédnak és a társasháznak kellene a közös lefolyót helyreállítani.Ráadásul még ő fogadott fel egy ügyvédet és azt bizonygatja ügyvédi felszólítással ,hogy a társasházi közgyűlés semmi képen ne szavazza meg ,hogy kivezessük a esővíz elvezetési csatornába (ami szintén egy házon belüli csatornarendszerbe folyik el)..mert neki jogai vannak és "birtokháborításnak minősül, ha bűz jönne föl onnan" Teljesen el vagyok keseredve, több százezer forintot költöttünk a lakásra, most meg más hibájából újból költsünk rá csak mert ő nem járul hozzá ,hogy nála orvosolják a hibát, amit fent említettem jóval kevesebb összegért ,de az ő hibájából keletkezett.Mint említettem az is bizonyítja ,hogy bent van a lefolyó, mert nem alattunk ázott a lakótárs , hanem a szomszéd alatt a mi közös falunktól 5 méterre. Mi jóhiszeműen kötöttük be azt a vezetéket és a lényeg egy meglévő rendszerre.Hálás lennék ,ha konkrétabb választ adna. Köszönettel, egy aggódó anyuka.

MajorDomus # 2016.05.23. 20:15

A másikban leiirtam.

Deviza és forint hitelese # 2016.05.23. 19:50

Tisztelt Fórumozok!

Érdeklődni szeretnék, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat - amennyiben nem sért törvényt!- felülírhatja-e , illetve lehet-e ellentétes a Tht. rendelkezéseivel? Ezen kívül ha Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározásra került, hogy a közös képviselő 3 év határozott időre kerül megválasztásra, de ő ennek ellenére nem hívja össze a közgyűlést közös képviselő választás napirendi ponttal, mert szerinte törvénytelen ami a Szervezeti és Működési Szabályzatban van, vagyis a 3 év határozott idő!

Jól tudom, hogy a közös képviselő által megfogalmazottak finoman szólva is a valótlanság kategóriába tartoznak? Miért ne lehetne határozott idejű szerződést kötni a közös képviselővel?Miért nem tartja be a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltakat?

Kray # 2016.05.23. 19:21

Kedves Jogifórum!

Többségi tulajdonossal kapcsolatos dologgal kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
Van egy pár lakásos társasház, aminek egy fő (illetve most már ő és 2 mostoha gyereke) az 51%-os tulajdonával rendelkezik. Sajnálatos módon ezzel folyamatosan visszaél, nem lehet leválasztani, illetve állandó kárt okoz a társasháznak. ügyvédet már fogadtunk, akivel szépen megtámadunk minden közgyűlést, de semmi értelme az egésznek, mert úgyis összehív egy újat, amit újra megtámadunk, újra megnyerünk és kezdődik minden elölről. Ez ment már az előző tulajdonossal is immáron 6 éve.
A társasházi iratokat nem hajlandó átadni vagy betekintést nyújtani stb.

Az lenne a kérdésem, hogy milyen lépéseket lehet tenni annak érdekében, hogy ez az ámokfutás véget érjen? Idáig van nagyjából 12 db vesztes pere, aminek a költségeit vélhetően nem fizette vissza a társasháznak, de ugye ellenőrizni nem tudjuk. Rendőrségi feljelentéssel próbálkoztunk, de eddig semmi híre az egésznek.
Nem hiszem, hogy nincs rá jogi megoldás, hogy az ilyen embereket felelősségre vonják és eltiltsák.

Köszönöm előre is a válaszukat!

bundori # 2016.05.23. 14:20

Igen, ez is egy vélemény.
De akkor minek a közös képviselet, illetve társasházkezelés? Ha úgy gondolja az illetékes, nem kell pedzgetni a felújítási alapot, jobban jár ha ilyen- olyan munkákra kiveszegeti folyamatosan a ház pénzétq
Mégis milyen kötelességei vannak, ami miatt felelősséget is vállal? Minek a társasházkezelői szakma, avagy miről szól az egész?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.05.23. 13:45

Az emberek nem értik, mi is egy társasház. A társasház a közös tulajdon egy sajátos fajtája, de ettől még közös tulajdon. Ha a tulajdonosok többsége úgy dönt, hogy nem kell felújítási alap, akkor nem képeznek felújítási alapot. Majd kifizetik a felújítás költségeit egyben. Ha meg egyáltalán nem lesz felújítás, akkor majd összedől. Vagy lebontják. Az övék, ki szólhatna bele, mit csinálnak vele?

bundori # 2016.05.23. 11:22

Nem is kell felújitási alapnak lenni?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.05.23. 08:24

És? Akkor nincs pénz a felújításra. Mi a kérdés?

bundori # 2016.05.23. 04:17

Mi van akkor, ha kiderül egy intézőbizottság és egy közösképviselő alatt nem képeztek felújítási alapot, igy a társasház pénze csak ki van véve különböző munkák ürügyén, de a ház állapota ugyanolyan mint 50 éve? Mármint nincsenek felújítva sem a vezetékek, sem a homlokzat, sem a tető?

A felújítási alap hiányát egy ismerős fedezte fel, egyszerűen nem szerepel sem az éves beszámolókban, sem a készülő SZMSZ-ben, több éve, évtizede.

MajorDomus # 2016.05.22. 20:12

Ha kapsz elszámolást,őrizd meg!

MajorDomus # 2016.05.22. 20:10

Minek parázol feleslegesen?
ha befizetted a pénzt,amit kiközöltek,őrizd meg a csekket,az bizonyitó erejű okirat,még a biróságon is. A többi legyen a képviselet gondos.
ha Lapról elszámolást azt őrizd meg!
annak nincs előirt formátuma,csak kötelező tartalmi elemei!olvasd el a törvényben!
fizesd be a pénzt,a többivel ne törődj egyenlőre !