T. Tanácsadó !
Szeretnénk a tanácsát kérni, hogy hogyan lehetne kideríteni a törvényesség keretében, hogy ki az illegális víz használó, a lakó közösségbe.
Egy 8 lakásos lépcsőházba 1 központi vízóra van, és ehhez csatlakozik több hideg-meleg vízóra ami után lakásonként megoszlik a fogyasztás. Az elmúlt év összesített fogyasztásánál jó pár m3
víz fogyasztásának nem volt gazdája.
Ennek az összegét a lakó szövetkezet (ez látja el közösségünknél a képviseletet) a közös pénzből kiegyenlítette.
Volt már ilyen egyszer, de akkor kiderült, hogy egy tulaj elfelejtette beküldeni a fogyasztást. Ez kiderült mi után a képviselet soron kívül leolvasta a víz mérőket és hozzáadták a hiányzó adatot, szinte minimálisnak mondható eltérés mutatkozott.
Most sajnos komplikáltabb a dolog mert a képviselet a tulajdonosokra hárította át az oknyomozást,
ami nem aratott osztatlan sikert és a vélemény elég indulatos és megosztó volt.
Az egyik fél szerint:
Ennek előzménye hogy a lépcsőháznak volt egy közös fali kútja a közös folyosón a földszinten. Ezt takarításkor kocsimosásnál locsolásnál stb. használták a lakok. Mikor mindenkinél bekötötték a saját víz mérőket és nem álltalányt fizettünk akkor az egyik tulaj a saját garázsába vezettette át a vizet hogy majd Ő fizeti a többlet fogyasztást. Hogy erről készült-e papír, vagy csak szóbeli megállapodás történt nem tudja biztosan egyik tulaj sem. Állítólag idő közben lett szerelve vízóra erre a csapra is.
A másik fél:
Egy tulajdonos társra gyanakszik aki most költözött vissza, és ráadásnak a vízműnél dolgozik. Sajnos az eddigi viselkedésükkel is rászolgáltak a lakóközösség bizalmatlanságára más egyéb esetekben is.
Tanácsolta a képviselet hogy próbáljunk szokatlan időközönként minden lakásba ellenőrizni az óra állását és működését. Ezt a tulajdonos társak nem merik bevállalni, lévén 8-ból 6 nyugdíjas az átlag életkor 60 fölött, így nem akarnak fölös vitát, de más helyett sem fizetni a nyugdíjból, hisz mindenkinek elég a sajátja.
Sajnos senkinek nincs ötlete, hogy hogyan lehetne ennek a kellemetlen zsebbe nyúlós dolognak
a végére járni, vagy fizetnünk kell tovább ha fogyasztunk ha nem?! Ön mit tanácsol?!