F.Laca
„Ismeretlen tettes ellen ismeretlen vádakkal élni ismeretlen sértetteknek - egyenesen olyan dolog, mint például a gyíkfing - a Hortobágy kellős közepén!”
Ne becsüld le a rendőrséget, seperc alatt meg fognak találni (az interneten nem tudsz nyomok nélkül cselekedni) onnan kezdve pedig már csak a tárgyalás végeredményének a szintje a kérdéses, nem pedig az, hogy melyik oldalra ítéljenek. És ne feledd, még ha nyilvánosan bocsánatot is kérsz a sértettől, az nem köteles elfogadni a békéltetőn - magánvádas eljárásnál ez az első lépcső - onnan pedig egyenes út vezet az elsőfokhoz.
„Az pedig, hogy maga a társasház kiléte általában ismeretlen, a lefikázott tulajdonosok neve és lakcíme szintén - nem lehet hát oka senkinek se - így egyből nekiszaladni fejjel a falnak!”
Elég sok dolgot megosztottál már, erre többször figyelmeztettelek, ebből simán magára ismerhet bárki is és onnan kezdve neked meszeltek. De lelked rajta, én szóltam.
„Akinek pedig énelőttem valójában nem sok becsülete van - az mitől tudna megsértődni? A valóságtól?”
Ami egyáltalán nem biztos, hogy valóság, mert mindent alá kell támasztani, bizonyítani kell. Márpedig az még mindig édes kevés, hogy „te azt mondod”.
„A tények valójában tények!”
Így van, már nagyon sokszor elkövetted az általam említett bűncselekményt. Ezt egyféleképpen tudod megúszni, ha nagyon gyorsan törlöd magad innen minden nyomoddal együtt. ;-)
„inkább nyugodj meg, mert nem ma kezdtem az ipart”
De hamarosan végezni fogod, ha így folytatod. ;-)