Flaron76
„Arra lennék kíváncsi, hogy ezt kötelező-e fizetni?”
Én bár laikus vagyok, de sok történetet hallottam már róla, hogy nem volt felújítási alap és mélyen a zsebbe kellett nyúlni a lakóknak, amikor a házon komolyabb javítást kellett elvégezni. Én úgy gondolom, a felelősségteljes házkezeléshez ez is hozzá tartozik, hogy előre gondolkodnak az ilyen kiadások fedezétéről. A mértékét majd a nálam hozzáértőbb MajorDomus elmondja, hogy megfelelő-e, de hogy van, annak örülni kellene inkább. Sőt én úgy tudom, hogy ezt a pénzt időnként - ha már túl sok és nem volt mire elkölteni - esetleg más területre később átcsoportosíthatja a ház közgyűlési döntéssel, de ebben majd kijavít megint a hozzáértőbb szaki, hogy jól tudom-e. Szóval próbáld megérteni, hogy ez elsősorban a házatok érdeke és nem felesleges pénzlehúzás a lakók irányában.