„Így most már értem a természetbeni tartást. Az igaz, hogy a felét kérhetem pénzben az apától,”
Ennek alapján, nem jól érted, de amint látod, nem vagy egyedül, hiszen néha még jogászok is félre tudják magyarázni a dolgot. A lényeg, hogy a tartásdíjnál a gyermek méltányolható igényeiből kell kiindulni, és a szülőknek – együttesen – ezt kell biztosítani. A különélő szülőnek elsősorban pénzben, a gondozónak természetben kell teljesítenie. Ami pénzbe kerül (megvehető) az ált. nem a természetbeni tartás része.
A két szülő általi ráfordítás is csak elvileg egyenlő mértékű (értékű). A szülők teljesítőképessége is számít, de nem mindegy az sem pl., hogy mekkora gyerekről van szó. Egy kicsi gyerek sok időt, gondozást (a természetbeni tartás nagyobb értékű) igényel (ez a Te ráfordításod), egy nagykamasz viszont már akár be is segíthet, stb., stb.
Tehát, erősen sántít az a mondat, hogy „az akinél a gyermek elhelyezve van az annyi mértékű természetbeni tartásra köteles, mint amennyit a másik pénzben teljesít”, de az is, hogy „Akinél vannak a gyermekek az igényelheti attól a szülőtől aki nem velük a felét pénzben”.
(Ha viszont pereskedni, harcolni, bizonyítgatni nem akarsz, úgyis mindegy.)