Gyerekek !
https://www.jogiforum.hu/…szag-ugyben/
Itt a kormány hozza a törvényeket és nem az EU, meg nem Brüsszel, meg nem a liberálisok, meg nem a SPAR, meg nem a multik.
PONT.
Gyerekek !
https://www.jogiforum.hu/…szag-ugyben/
Itt a kormány hozza a törvényeket és nem az EU, meg nem Brüsszel, meg nem a liberálisok, meg nem a SPAR, meg nem a multik.
PONT.
KitEredekelAzEU,
Nem, itt még a törvényeket sem a kormány hozza.
A kormány úgynevezett végrehajtó hatalom, a törvényeket az országgyűlés hozza.
Ugyanakkor az EU tagjaként bizonyos jogkörökről lemondott az állam, és elfogadja az EU szabályzását, ezért azzal ellentétes jogszabályt alkotni nem lehet. (Helyesebben, mint a példa is mutatja, lehet, csak értelme nincs, mert büntetnek érte).
Ha ez nem tetszik, és olyan szuverének szeretnénk lenne mint Észak-Korea, akkor ki lehet lépni az EU-ból, és akkor tényleg olyan törvényt alkot az országgyűlés, amilyet akar.
Ha csak ezen múlik akkor ki lesz szépen írva egy népszavazás és ugyanazzal a lendülettel fogunk kilépni ebből az EUból amivel beléptünk.
Ettől az EUtól amitől semmit nem kaptunk csak megszigorításokat, meg büntetéseket, és a legtöbb amit 20 év alatt elértek az az , hogy már személy igazolvánnyal is kimehetünk az EU-ba.... RABSZOLGÁNAK.
Hogyne.
„olyan szuverének szeretnénk lenne mint Észak-Korea”
Közelebbi példát nem találtál? Tudtommal Norvégia vagy Svájc sem tag. Nagy-Britannia meg egyenesen kilépett.
Egy jogi szakportáltól elvárható, hogy szakszerűen fogalmazzon, adjon hírt. Az EU bírósága az úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárásban soha nem állapítja meg konkrét jogszabály közösségi jogba ütközését.
GVH-ban meg is csörrent a piros telefon, hogy vegzálni kéne megint a Spart, nehogy már túl jól érezzék magukat. Mivel ilyen gyorsan nem lehet hibát találni, de a parancs az parancs, elővettek egy már lezárt ügyet, hogy felülvizsgálják. Szerinten találnak benne olyant, ami korábban elkerülte a figyelmüket...
Szóval mégiscsak inkább É-Korea a minta.
@KitEredekelAzEU
Hát pedig az állam ne pofázzon bele, hogy mennyi a tej literje, megfejelve azzal is, hogy kötelező is árulni. Én nem akarok újra cuclista tervgazdaságban élni, ha te igen, el lehet tolni a biciklit innen.
Az EU pénzek nélkül itt szar se épült volna az elmúlt 20 évben. (Abból a maradékból persze, ami az elvtársak lopása után maradt nekünk) Még csak 1 éve nem jön a pénz, de már ég a ház.
Hát, persze, efi. Téged pedig első kézből informál a GVH. Vagy a Spar. Nyilván.
A többin meg fetrengve röhögök. Megbocsáss, de többre becsültelek annál, hogy az ilyen zahar, demagóg duma ne lepjen meg tőled.
„ Tudtommal Norvégia vagy Svájc sem tag.”
Hol írtam én tagot? Én szuverént írtam.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |