birtokvédelem


drbjozsef # 2019.09.16. 18:59

Megpróbáljátok megbeszélni a jóemberrel, hogy öntsétek írásba a használat szabályait, részleteit. Ha nem hajlandó, akkor fordulhattok ti bírósághoz, hogy hozzon létre egy használati szerződést.

Pisti1213 # 2019.09.16. 18:54

Elolvastam és ezek szerint jól és értettem. Köszönöm!

Ha nem tudjuk összeszedni az 50.01%-ot, akkor tehetünk még valamit?

Lévén hogy lényegileg pénzétehetetlen területről van szó, ezért akik korábban itt laktak, azok költözéskor jól elfelejtették, hogy van ez a terület itt nekik, azt pedig nem mindig lehet tudni hol laknak hogy felkeressem őket. Ez a terület kizárólag azoknak ér valakit akik itt laknak.

A tulajdonosok többsége "őslakos", vagyis hozzám hasonlóan a településrész építésekor a házhellyel együtt vette ezt az utcarészt is, aztán egész addig hogy az autók el ne kezdtek volna szaporodni a családokban (felnőttek a gyerekek) nem igazán használta senki se.

drbjozsef # 2019.09.16. 18:28

Pisti,

Nem olvastad el, ugye?

5:78§(1) A tulajdonostársak - ha eltérően nem rendelkeznek - szótöbbséggel határoznak a közös tulajdont érintő kérdésekben. Minden tulajdonostársat tulajdoni hányada arányában illeti meg szavazati jog.

Odamész a jóemberhez annyi emberrel, akikkel megvan az 50,01% tulajdoni arányotok, szóbeli szavazást tartotok, megszavazzátok, hogy az udvaron ne legyenek növények, és már vághatjátok is kifele. (Nyilván most nem 100 éves platánokról beszélek, abba a polghivnek is van beleszólása)

Le is írhatjátok, tanúztatatjátok is, innentől ő, ha jogszerű akar lenni, bíróságon kell megtámadnia.

5:79.§(1) Ha a határozat az okszerű gazdálkodást sérti vagy a kisebbség jogi érdekeinek lényeges sérelmével jár, a kisebbség a határozatot a bíróságnál megtámadhatja. A megtámadásnak a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya; a bíróság a végrehajtást szükség esetén felfüggesztheti.

Természetesen arra nem tudok tanácsot adni, hogy mi van, ha nem jogszerű. Kerékkiszúrásra feljelentést lehet tenni. Én mondjuk durván és erőszakosan egy rovásírásos partvisnyéllel verném a fejébe, hogy ilyesmit ne csináljon, mert legközelebb mindkét lábszárán eltörődik mind a 4 csont - természetesen a többi tulajdonostárs által biztosított alibivel, hogy én egyébként ekkor Bissau-Guineában voltam, mert májgörnyedésem volt.

Pisti1213 # 2019.09.16. 18:17

Köszönöm drbjozsef a választ!

Azt hogyan tudom eldönteni, hogy a többieket akadályozó másik tulajdonostárs által ültetett növényeket mikor vághatom például ki?

Ha ő a tulajdonjogom gyakorlásának akadályozása céljából (ingatlanból kizárás; ne parkolhassak sehova a telken) növényeket öltet, megtehetem hogy kivágom bármelyiket? Vághatok bármennyit ami zavar vagy csak azt ahova parkolni szoktam/szeretnék?

(Volt akinek már a kerekét is kiszúrta, ezért vagyok óvatos. Akkor rendőri intézkedés is volt, de ugye tanú nincs így hivatalosan gyanúsított sincs)

Köszönöm!

drbjozsef # 2019.09.16. 11:06

Pisti,

Ptk. 5:73§-5:84§.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Pisti1213 # 2019.09.15. 19:57

Kb egy közgyűlésre gondolsz mint a társasházaknál szoktak lenni? Ha igen, akkor milyen szabályai vannak? Hogyan lehet valamiről érvényesen dönteni? Tegyük fel, hogy 10 tulajdonosból 9 egyetért, 1 ellenzi.

Immaculata # 2019.09.15. 19:53

Akkor rajta. Hívd össze a tulajdonostársakat, rendezzétek írásban a parkolási viszonyokat, akár felfestéssel, sövény lekerítéssel, bármi jelöléssel.

Pisti1213 # 2019.09.15. 19:31

Ilyen magállapodásról nem tudok, tulajdonosként én ilyen megállapodást nem kötöttem és szerintem senki más sem, mivel a tulajdoni lapon ilyenről nincs feljegyzés, valamint egyik (normális) tulajdonos társam sem említette hogy ő ilyet kötött volna.

Immaculata # 2019.09.15. 19:10

A tulajdontársak megállapodhatnak a közös tulajdon használatában, kizárólagos használatában, amit a földhivatalban is nyilvántartanak.

Pisti1213 # 2019.09.15. 18:56

Ő nem konkrétan egy autónyi helyen vitázik, hanem több 100 négyzetméteren. Egy utcán! Nem akarja hogy rajta kívül bárki betegye oda a lábát.

Immaculata # 2019.09.15. 18:42

Azt mondtad egy parkoló miatt hosszú évek óta vitáztok. Neked pont az kell, ami neki is. Nem nekem van problémám. Én már az első vita után engedtem volna.

Pisti1213 # 2019.09.15. 18:35

Nem értem a problémád, miért kéne tőlem megszabadulnia, valamint a többi tulajdonostárstól. Van neki is autója, lenne neki is hova állni vele úgy hogy senki nem zavar senkit se.

Immaculata # 2019.09.15. 18:29

Tehát neki nincs autója,ezért nem tud maga elé állni.

Üzenem neki, hogy vegyen 5.000.- Ft-ért egy roncsot, parkoljon le vele és végleg megszabadul Tőled.

Pisti1213 # 2019.09.15. 18:21

Röviden:
azért reklamál mert csak, a sajátjának gondolja a területet, másban nem zavarom.

Hosszabban:
Ahova én és más tulajdonosok is állnak vagy szeretnének állni autóval, az nem esik senki ablaka alá, nincs útba se senkinek, sőt eredetileg erre lett tervezve. Anno mikor ezt a lakótelepet tervezték még be is rajzolták a parkoló autókat.
A reklamáló tulajdonos az utca végén lévő házban lakik. Maximum annyiban zavarhatja ha valaki ida áll, hogy nem tetszik neki a látvány és mert ő oda növényeket akar ültetni, valamint mert csak, ez az ő magán területe.
Amúgy ezt az egy tulajdonost leszámítva mindenki úgy szeretné használni a területet ahogy én is, az is, akinek esetleg közvetlenül a kerítés mellé parkolnék.

Immaculata # 2019.09.15. 18:17

Az osztatlan közös tulajdon használatát úgy gyakorolhatják a tulajdonostársak, hogy a másik tulajdonjogát ne korlátozzák.

Ha az a valahol az út széle éppen az egyik tulajdonostárs ablaka, vagy bejárati ajtaja elé esik, akkor jogos kérés, hogy ne pöfékelj és zajongj előtte. Ez kultúra kérdése.

Pisti1213 # 2019.09.15. 18:05

Sziasztok!

Osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Ez egy aszfaltozott utcarész, melyre házak, udvarok nyílnak minden irányból.

Az utcán volna lehetőség parkolni, de az egyik tulajdonos társ ezt mindenféle módon próbálja akadályozni, mondván ez a terület kizárólag az övé. Ez persze nem igaz, többen vagyunk a tulajdoni lapon.

Mit tehetek akkor, ha egyszer odaállok valahova az út szélén, majd másnap tujákat vagy egyéb növényeket ültet oda?

Mit tehetek, ha esetleg az autóm kerekét is kiszúrja?

Ez a huzavona már hosszú évek óta tart, a növények és a viták pedig csak szaporodnak. Nagyon makacsul úgy áll a dologhoz hogy az a terület csak az övé.

Köszi!

drbjozsef # 2019.09.12. 04:57

Ilyen az, amikor jogok ütköznek, és valahogy fel kell oldani. Neked jogod van bagózni (bár én hajlok rá, hogy aki egyből a cigiből szívja a tüdejébe, az ne nyissa ki az ablakot, legyen csak el a saját füstjében, a lakásban álló füst kevésbé tömény, de ez az én szocporblémám. Sőt, rá se kell gyújtani a következőre, ha ott szép nagyokat lélegzel), neki joga van a friss tiszta levegőhöz.

A kettő együtt nem megy.

X órára te bezárkózol, ilyenkor ő tud szellőztetni, teregetni, mittudomén. Aztán a többi, 24-X órára ő csukja be az ablakát amíg te eregeted ki a füstödet.

Nekem ettől nincs jobb ötletem, legfeljebb az, hogy a Te ablakod legyen bezárva nullahuszonnégyben.

Szotyis # 2019.09.11. 19:55

Nekem laikus,tudatlan embernek azt mondja a birtokvédelmi törvény,hogy vagy birtoksértő valaki,vagy nem. Amennyiben birtoksértő, akkor el kell tiltani a birtoksértő magatartástól. Értem én, hogy azt mondod, hogy el is tiltottak,de X órára? Rengeteget olvastam és nyomoztam az ügyben,de még egy ilyen történettel vagy határozattal nem találkoztam.

Szotyis # 2019.09.11. 19:43

Több helyről kell a megerősítés. Mint kiderült szerinted jogszerű. Szerintük meg nem az.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.11. 18:47

Akkor miért kérdeztél itt is? Nem hiszel nekik?

Szotyis # 2019.09.11. 17:56

Abszolút nem nehézkes az ellenőrzés mivel nem is ellenőrzik. Simán bemondásra büntetnek. Bemegy a szomszéd a jegyzőhöz és paff ötvenezer.
Önszorgalomból érdeklődtem az ÁNTSZ-nél és a Katasztrófavédelemnél. Mindkét helyen azt a választ kaptam, hogy nincs olyan,hogy bezáratják az összes nyílászárót.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.11. 17:45

Rosszul érted, a birtokháborító magatartástól igenis eltiltottak. Jogszerű ez, csak a végrehajtás ellenőrzése lesz nehézkes.

Szokj le!

Szotyis # 2019.09.11. 16:52

Konkrétan dohányzás miatt vagyok birtoksértő. Társasházban lakom és a szomszédom kérelmet adott be ellenem. Megállapították, hogy birtoksértő vagyok, viszont a dohányzástól nem tudnak eltiltani. A határozatban arra köteleztek,hogy különböző időpontokban "X" órára zárjam be az összes nyílászárómat. Szerintem ez abszurd. Minden nap birtoksértő vagyok, csak abban a pár órában nem amikor be kell csuknom az ablakokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.11. 16:33

Konkrétan?

Szotyis # 2019.09.11. 16:13

Tisztelt Fórumozók!
Egy végtelenül egyszerű kérdésem lenne. Birtokvédelmi határozat meghozatalakor a jegyző hozhat ún.kiegészítő kötelezettségeket?
Tehát, megállapította,hogy birtoksértő vagyok, viszont a birtoksértő magatartástól nem tiltott el. Ezzel szemben olyan dologra kötelezett ami valószínűsíthető,hogy a jogaimat sérti. Ilyen megtörténhet? Válaszukat előre is köszönöm!