birtokvédelem


zsebi0202 # 2013.08.22. 11:03

Köszönöm. Kérdezném még, kérhetem-e a jegyzőt, hogy nevezze meg a birtokvédelmet kérőt, mert a dolog érdekessége hogy kb500 tulaj van a területen, helyi lakos elvétve. Ha tudnám ki a bejelentő, mert a levélben ez áll:
"Több lakossági bejelentés érkezett"
Illetve a legeltetés alapból nem törvénytelen, tehát ezt sem értem.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.22. 10:07

Mivel a forrás önkormányzati tulajdon, így a jegyző tulajdonosként lépett fel. Állapodj meg vele, akár haszonkölcsön formájában, hogy rendbe teszed a kutat, forrást. Ha van haszonkölcsön szerződésed, akkor a jegyzőnek sem kell aggódnia, hogy elbirtoklod a területet.

Névtelen bejelentő nem lehetett, mert csak a tulajdonos kérhet birtokvédelmet.

zsebi0202 # 2013.08.22. 09:57

Adott egy terület, mely sok kis zártkertből áll, millió tulajdonossal. Tavaly illetve idén is megbeszéltük a polgármesterrel, felfognánk, legeltetnénk, aztán hasznosítanánk. Természetesen az önkorm tulajdont már kértem megvételre, azt kérte a polg. mester utoljára. A területet több mint tíz éve nem használja senki, már ment névre szóló felszólítás is semmi látszattal. Na most végre a jószágokat rátettük erre a területre, természetesen az utolsó használókkal egyeztetve szóban, és az polg. mester engedélyével, kérte fényképezzünk, aztán ha valaki szólna csak küldjük be hozzá.
Na most érdekes levelet kaptam a jegyzőtől. Bejelentés alapján helyszíni szemle volt, természetesen nem a terület tulajdonosai jelentettek, hiszen már nincs is helyi tulajdonos csak elenyésző.
Illetve a területen átfolyik egy forrás, ami önkormányzati tulajdon mint kiderült, de az sincs tizenévek óta sem tisztítva, sem gondozva, a kút teteje is beomolva ahonnan folyik. A gaztalanítás legeltetéssel mellett elkezdtük a forrás kitisztítását is, mert mint egy helyi újságíró nekem írt levelében is olvasható, emiatt az elhanyagolt forrás miatt a terület mocsaras, lassan semmire sem használható.
kérdésem: szólthat-e a jegyző azért mert magántulajdonon csinálom amit csinálok.
illetve az elhanyagolt forrás kipucolása miatt szólhatnak-e.
Kéri a jegyző, mutassam be a dokumentumokat amiket aláírattam a tulajdonosokkal, és a birtokháborító magatartást szüntessem meg. Na most ez birtokháborítás ha nem a birtokos jelent föl?

nanemaaa # 2013.08.21. 06:59

Anelia
Amiket leírtál, az alapján szerintem érdemes elmenni a bíróságra. Ráadásul nem is egy ökör ára.
Pontosan nem tudom mit jelent a betonkerítés és annak megrepedése, de gyanítom, nem a helyszínen öntött monolit szerkezetről lehet szó. Ilyet a hatalmas zsaluzási költség miatt senki sem csinál. Előregyártott elem pedig önmagától nem reped, mert méretezve van a várható terhek viselésére, így a hőtágulásra is. Kivéve, ha nem erre a célra tervezett beton elemekből készült a kerítés. De akkor is kérdéses a hő hatására történő megrepedés lehetősége. Egy traktor behatása hihetőbb történet. Minden esetre bemondás alapján tényállást megállapítani szerintem sem teljes értékű bizonyíték.

Anelia # 2013.08.17. 11:40

Azt megértem, h a jegyzőnek akár igaza is lehet, de miért nem hívott szakértőt? mióta értenek a jegyzők ennyire a betonkerítésekhez? és a határozatban azt írja, h a SZOMSZÉD elmondása ez...nem az ő véleménye

és a másik, h ha lefolytatta a szemlét, ott nem kellett volna jelen lennie mindkét félnek?

groszfater@gmail.com # 2013.08.16. 18:54

Azért óvatosan azzal a fellebbezéssel, mert a jegyzőnek akár igaza is lehet, a dilatáció hiánya
tényleg károsíthatja a kerítés szerkezetét.
Ha a szomszéd traktorral tett benne kárt annak nyoma marad,nézd meg van-e sérülés a másik oldalon.

kepton # 2013.08.16. 18:18

"Panasz" vagy fellebbezés nincs, a jegyző határozata ellen 15 napon belül a bírósághoz (mégpedig a jegyző székhelye szerinti helyi/járásbírósághoz) lehet fordulni keresettel, amelyben a jegyző határozatának megváltoztatását kell kérni. Szerintem bízd ügyvédre.

Anelia # 2013.08.14. 19:10

Kedves fórumozók!

Segítséget kérnék egy birtokvédelmi ügyben. A szomszéd több alkalommal megrongálta a telkeink határán álló betonkerítést (valószínűleg traktorral)
Birtokvédelmet kértem a jegyzőtől, aki határozatban elutasított, azzal az indoklással, h a kerítés statikailag MÉG ép és a SZOMSZÉD elmondása szerint a beton elemek nem fizikai ráhatás miatt repedtek meg hanem a meleg miatt a delitációs hézag hiánya miatt
(szemlét lefolytatta a jegyző) de semmiféle szakértőt nem vont be az ügybe, és a kerítés építője elmondta nekünk korábban, h a kerítés csak erős fizikai behatás után repedhet meg ennyire.
mit tegyek? a köv. lépés, h menjünk e bíróságra?

hol tehetnék panaszt a jegyző ellen? szerintem a döntése megalapozatlan és mellőz mindenfajta hozzáértést

kérem segítsetek, köszönöm szépen

Joey81 # 2013.08.13. 19:45

Üdv. A következő probléval fordulnék a fórumhoz. 2010. nyarán költöztünk jelenlegi házunkba, ami egy különálló családi ház. Már rögtön az első időszakban kiderült, hogy a hátsó telek szomszéd sajnos egy elég rosz indulatu ember; össze viszza hazudott a házam állapotáról, szapulta a szomszédokat, sőt sajátöbevallása szerint az egyiket meg is ütötte régebben. Mivel az ő kertje elég rendezetlen, így én a saját telkünkre egy újabb kerítést építettem, hogy ne keljen látnom a kuplerájt, valamint egy kicsit csükkentsem a kacsák, máskor tyúkok vagy birka okouta zajt.
Két gyermekünk van, az egyik hat éves a másik kettő. Idén nyáron a kedves szomszéd azt csinálja, hoy amikot ő úgy gondolja, hogy a gyerekek túl hangosak akkor elkezdi ütni egy darab fával az ő vas ajtaját. Az első esetben nem foglalkoztink vele, másodjára megkérdeztem mo baja van erre azt mondta, hogy az én gyerekeim nem tudnak mást csak órdítani. Harmadjára is elkezdte verni az ajtót (az esetek közt hetek teltek el) mire én átkiabáltaá neki, hohy ha hangosak vagyunk akkor talán megkérhetne minket, legyünk csendesebben kint a kertben, ahelyett, hogy bosszúból visszazajong. Erre úgy begurult, hogy elkezdett sértegetni, fenyegetni (a gyerekek nagyon megikedtek) és végezetül az én kertemen álló kerítésből kivert egy darabot egy bottal és azon keresztül kialt tovább. Az eset vége az lett, hogy hívtam a rendőrséget akik elbeszélgettek vele. Félek ez nem lesz elég mert miutám elmentek még átkiabált, hogy "eztán mindíg hivni fogod a rendőröket?". Persze közben verte az ajtót.
Mit tehetnék? A gyerekek félnek a kerítés közelébe menni. Tényleg így kell élnünk a saját otthonunkban?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.09. 17:13

Attol a hatosagtol aki a vegzest hozta?
Igen.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.09. 10:58

Ja, hogy rendszeres. Akkor elég a végrehajtást kérni.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.09. 10:58

Attól függ, hogyan szól a határozat.

efi99 # 2013.05.21. 13:22

Bontsd el a kerítést, aztán menjenek ők bíróságra a jegyzővel kéz a kézben, ha valami nem tetszik nekik ennek kapcsán.

nanemaaa # 2013.05.21. 12:34

Szerintem is a bíróságra kellene menned. Ha már van ítélet, akkor oda kellene adni a végrehajtónak, hogy gondoskodjon az ítélet végrehajtásáról és adja vissza birtokba számodra a telket.
(Mellesleg az új kerítés építése ügyében a jegyző szerintem simán eljárhatna.)

pránakuckó # 2013.05.13. 17:00

Üdv, földrészt zártkerti ingatlant a szomszéd elakarta birtokolni ,de a biróság elutasitotta azt , ennek ellenére nem tud a tulajdonos bejutni a saját telkére.Most a lopos szomszédok új keritésr csinálnak és ismét lett nekik szólva hogy ne keritsék magukhoz a teleket mert nem az övék , de tettek rá , a tulajdonosok birtokvédelmi kérelmet adtak be az jegyzőnek aki elutasitotta kivizsgálás nélkül majd irta menjenek a biróságra ????????????? ezek szerint bárki bárki telkét elfoglalhatja ? és annak ellenére hogy évek óta épitési tilalom van még épitenek is hatalmas házakat , hogy is van ez ? mi a következő lépési lehetőség ? köszönöm a választ P.

zotyesz67 # 2013.03.15. 09:14

A történetem a következő:

  • 2009-ben a bérlővel kötöttem "Megállapodás" szerződést a Banki kocsimat ügyvéd által ellen jegyzet paíron .A forgalmiban én vagyok a tulajdonos és az üzemben tartó egyben.

A szerződés kötés után pár évig fizette rendesen a benne lévő előirt törlesztő részleteket és ami vele járó kötelezettségek
(súly adó,kötelező,törlesztő részletek bank felé).Tavaly már nehezebben tudta törleszteni és még ráadásként,szabálysértéseket
követett el a gépkocsival.(parkolás nem fizetés).Ebből sajnos annyira felhalmozódott(több mint:140000Ft),a fizetségei a részletek a bank felé és a többi költségek ,hogy sajnos már nekem kellett kifizetnem mindent amit nem tudott,mert akkor a bank felmondta volna a szerződést.Az eset után meguntam,
és mivel nem láttam ebből kiutat őnála,felvettem vele a kapcsolatot és felszólítottam levélben ,hogy 3 napon belül a gépkocsimat szolgáltassa vissza mert különben ha nem akkor a hatósághoz fordulok.A levél után sajnos nem történt semmi érdemleges.annyit mondott amikor felhívott utána ,hogy csak 300000Ft elenébe adja vissza a kocsimat.Teljesen felháborodtam, ezután én fogtam magam következő héten és személyesen
a sógorommal ,hogy legyen tanu elmentem hozzá a lakásra. Sajnos nem történt semmi megállapodás mert nem adta oda ott se a kocsimat. Fogtam magam és felhívtam a 107 -et ott a helyszinen és kijött a rendőrség .A rendőrség is semmit nem tudott csinálni. azt mondták,hogy fel kell jelenteni a rendőrségen.A feljelentés is megtörtént de nem történt érdemleges ,mert kijött a határozat hogy megszüntették mert nem történt
bűncselekmény és szabálysértés.Azt tudni kell,hogy a bank sajnos nem lett beavatva a "Megállapodás" után.Persze tudom,hogy szerződésszegés történt emiatt.Az egész dologban az a dühítő,hogy a "Megállapodásban" a bérlőt védi a szerződés de engem nem.
Valami akkor nem stim ,mert elvileg akkor a szerződés semmit se ér!Azt tudni kell,hogy "Roma" származású az úr!Birtokvédelmet ha ráteszek a kocsimra eltudom akkor hozni hivatalosan?
Előre is köszönöm!

wers # 2013.02.13. 08:53

érdekelne, hogy a későbbiekben mihez tarsam magam ezzel kapcsolatban.
Ügyelj a kerítésre! Örülj, hogy nem sérült meg a postás

Whisper # 2013.02.13. 07:46

A kártérítésen felül még:

2012. évi II. tv. 193. § (2) bek.

"Aki harapós kutyáját nem zárt helyen tartja, vagy nem helyez el a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát, szabálysértést követ el."

Üdv,

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.12. 15:50

Jelzem a kárt természetesen megtérítettem neki
Jól tetted.

igi107 # 2013.02.12. 14:32

Tisztellt c. érdeklődnék, hogy van egy 20x 100 méter hosszúságu portám, amely kerítéssel körbekerített.
A telek elejétől számított 10 méterre van a lakóépület, ezen 10 méter a két oldalán van körbekerítve kerítéssel, majd a házzal egyvonalban ami 10 méterre van a járdától, tehát a telek elejétől, keresztbe el van kerítve kerítéssel.
Ezen kerítés dupla fonatu erős drótháló, ezen belűl van egy keverék kan kutyám.
A minap a postás hozott levelet eközben esett a hó, ezért ő nem a telek legelején talállható csőpostaládába tette a levelet, hanem bejött egészen a házig a 10 méterre lévő keresztben elkerített részre, ahol is aznap a dróthálló egyik feszítő szála elpattant, és így azon keltkezett egy kb 40 cm-es hézag amin a kutyám amikor a postás a kerítéshez ért kibújt, és leharapta rólla a lábán lévő csizmát.

Kérdésem, hogy tartozok e ezért valamilyen felelőséggel, mivel a postás már a telkemen lévő 10 méterre lévő kerítésnél, efektíve a portámon volt, és a kutyám ott tépte le a csizmát rólla? Aztán visszament a kerítés mögé a kutya.

Hozzáteszem a kerítésen körbe villanypásztor is van elhelyezve, ami a kerítés elcsúszásával nem ért az ebhez.

Jelzem a kárt természetesen megtérítettem neki, de érdekelne, hogy a későbbiekben mihez tarsam magam ezzel kapcsolatban.

cike # 2013.02.10. 15:23

Kedves Whisper!

Köszönöm a választ! Együttműködünk, várunk, nem kötözködünk a hivatallal. Csak tudni szerettem volna, hogy szabályosan járnak-e el.

Whisper # 2013.02.06. 14:24

T. cike!

Nem kell elveszni a részletekben:
"hatósági iroda vezetői" = jegyző.
A jegyző nevében és megbízásából jár(nak) el, a hatáskör címzettje ezzel együtt is a jegyző. A Polgármesteri Hivatalt is a jegyző vezeti, a hivatalnak nincs önálló hatásköre (ritka kivétellel, néha az ügyintézőnek van sajátja pl. anyakönyvnél) a hivatal a jegyző, a polgármester vagy a testület hatásköreiben jár el.

Továbbá: ritkán, az egyszerűbb megítélésű esetekben be lehet tartani a 30 napot, általában nem. Lehet ellene panaszkodni és valóban nem szabályos, de van értelme? Inkább együttműködni kellene, így talán hamarabb születik meg a döntés, ami, ha nem megfelelő még mindig tovább lehet lépni.

Üdv,

cike # 2013.02.02. 07:50

Bocsánat! Nem vagyok szakember. Éppen ezért kértem segítséget.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.01. 20:50

Csakhogy te nem azt írtad, hogy a "határérték nem bír jelentőséggel", hanem azt, hogy "irreleváns a zaj mértéke".
Nem érzed a különbséget?

cike # 2013.02.01. 19:39

"A panaszos lakásában hallható zajok megítélésekor figyelembe kell venni, hogy a polgári jog számára a határérték nem bír ügydöntő jelentőséggel. A birtokháborítás megvalósulhat a határértéket el nem érő, de az adott jogviszonyban zavarónak minősülő magatartással is. A polgári jog az esetleges jogvitákat az érdekek egymáshoz és a társadalom általános követelményeihez való igazodással oldja fel. A jegyző birtokvédelmi eljárásban nem köteles zajszint mérést végeztetni, az legfeljebb elősegítheti a megalapozott döntést." Alapvető Jogok Biztosa

Amúgy túllépte a határértéket. Engem az (is) zavart, hogy a zajmérési jegyzőkönyvre hivatkozva kért és kapott még 15 nap hosszabbítást.