Közigazgatási bírság


csegi # 2011.10.20. 16:59

Tisztelt CéghhVezeto!

Ha adatközlő lapot kapott, akkor miért kellene közigazgatási bírságot fizetnie? Az adatközlő lapot csak szabálysértési eljárás során küldik meg. Ha úgy nyilatkozik, hogy közeli hozzátartozója vezette az autót, akkor megszüntetik az eljárást.

Üdv: Csegi

gesztenye82 # 2011.10.21. 08:20

A segítségüket szeretném kérni a következő dologban.
2010. novemberében közigazgatási eljárás keretében kaptam egy 30. 000.- Ft-ról szóló büntetést.
Aznap két ilyen bírságot is kiszabtak rám, az oka: 410/2007 (XII. 29. ) Kormányrendelet mely szerint az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül nem lehet megállni.
Ez rendben is lenne, de az egyik büntetést 23. 33-kor a másik pedig 04.13kor szabták ki, szerintük teljesen jogosan. Először arra hivatkoztak hogy az autó elmozdult a két időpont között, utána pedig arra hogy idézem:
" a 410/2007 (XII. 29. ) Korm. rendelet nem biztosít jogszabályi hátteret arra, hogy az 5 méter távolságon belül elhelyezett gépjárműre egy ugyanazon elkövetett szabályszegés miatt ne szabjanak ki többször közigazgatási bírságot."
Hozzáteszem hogy a bizonytó képeket nézve egyértelműen megállapítható hogy valóban nem mozdultam el a két időpont között a gépjárművel.
De kérdezem én, ha a kedves rendőr 10szer fotózza le a kocsimat azon az este, akkor 10szer kell megfizetnem a büntetést? Ez érdekes lenne, de ők ezt mondják.
Egy éve húzódik az ügy, fellebbeztem leveztem velük, de most itt tartunk. Mit tehetnék még azon kívül h bíróághoz fordulok aminek persze az eljárási illetéke 20 ezer forint.

C a s a b l a n c a # 2011.10.25. 12:22

"Mit tehetnék még azon kívül h bírósághoz fordulok...?"

Fizethetel is, ha akarsz...

sargavirag # 2011.10.26. 13:51

Kedves Csegi!

Köszi a válaszod, de még mindíg nem világos?
Honnan számít a 6 hónap? A "szabálysértésem" napjától ami 2011.június 10? Vagy a fellebbezésem ŐÁLTALUK átvett napjától ami aug.15? De közben azt írod, hogy a másodfokra...és az ÉN esetem az AZ! Arra nem ezek vonatkoznak? Akkor MI??????????Egyszer kapok valamit és vagy sikerült 5000Ft-ért elhitetnem, hogy igazam van, vagy nem ? Ennyi?Nem kötelező nekik határidőt betartani? Csak nekem kell a 8 naspot betartani amikor a fellebezéssel megkerestem ŐKET? EZ SZÉP :-)Ezek ám az egyenlő feltételek :-))))
Várom mielőbbi PONTOSÍTÁSOD !!!! KÖSZÖNÖM előre is!

csegi # 2011.10.26. 17:51

Tisztelt sargavirag!

Mint leírtam, tudomásom szerint a gyorshajtás napjától számít a 6 hónap. De ez csak az első fokú eljárásra vonatkozik, a másodfokú eljárásra (tehát a fellebbezés jogosságának eldöntésére)nem.

Üdv: Csegi

Kardiii # 2011.10.28. 06:10

Üdvözlet a Szakiknak!

A héten kaptam egy parkolási bírságot 30ezer ft értékben. Rendőr büntetett, nem parkolóőr, úttest mellett megállni tilos táblánál álltam meg az úttest szélén. Ez egy rendes kétirányú utca az egyik irányból lehet parkolni az út mellett, a másikon nem. Én arról az irányból érkeztem be az utcába ahol nincs kint a megállni tilos tábla, ezért a jobb oldalon lehetett volna parkolni szabályosan, de mivel nem volt parkoló hely ezért a bal oldalra (kvázi forgalommal szemben) álltam meg, így nem láttam az arra az oldalra vonatkozó megállni tilos táblát. A kérdésem az lenne, hogy van e helye ilyen esetben a fellebbezésnek, mert ugye az én oldalamról érkezők nem tudják, hogy a bal oldalon nem szabad megállni az út mellett, viszont az így pedig forgalommal szemben parkoltam ami megint nem túl szabályos.

Előre is köszi a segítséget!

csegi # 2011.10.30. 09:33

Tisztelt Kardiii!

Szerintem nem fognak helyt adni a fellebbezésének. Inkább kérjen részletfizetési lehetőséget.

Üdv: Csegi

Kardiii # 2011.10.30. 16:58

Tisztelt Csegi!

Köszönöm a gyors reakciót, akkor marad a fizetés :(

kpiros # 2011.11.04. 12:24

Segítséget szeretnék tőletek kérni:
Férjem sárga lámpán haladt át, 100.000 Ft bírságot kaptunk, épp nagyterhesen NST-re siettünk. Férjem részletfizetést kért. A rendőrségen nem volt világos, hogy ki az autó tulajdonosa és üzembentartója, mi 2011,04.11-én elküldtük a fordalmit és az adásvételit, mi szerint férjem a tulajdonos, az apósom az üzembentartó, azóta nem kaptunk semmi levelet. Elévült esetleg? Mert én örülnék legjobban annak!
Köszi előre is!

xleox # 2011.11.04. 16:28

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni az alábbi esethez. A saját kocsim műszaki hibás lett és ott hagytam a házunk előtt a kapubejáróban. Ezzel még nem is lett volna semmi gond, mivel 30km kell utaznom a munkahelyemre így hát kölcsönkértem munkatársam autóját. Amikor hazaértem munkából megálltam a saját kocsim mögött a saját kapubejárómban. Erre fel a közrendőrei feljelentették munkatársamat,személygépjármű akadályoztatása végett. Nyilatkozatot tettünk, hogy mi történt. Utána derült ki, hogy az utca mindkét oldalán várakozni tilos tábla van. Az autóból max. 15cm lóg ki az úttestre. Ezért megbüntethetnek engemet?

monyok # 2011.11.14. 10:58

T. Szakértő!

Az alábbiakban kérném a segítségét!
2009. évben gyorshajtásért 45.000.- pénzbírságot szabtak ki rám. Részletfizetési kérelmet nyújtottam be akkor még illeték nélkül, majd visszaválszolták, hogy halasztási kérelmet nyújthatok be 2000.- illeték bélyeggel ellátott kérelmen, melyet meg is küldtem 2009.11.11.-én, mivel nem kaptam rá választ, 2010.01.22.-én írtam levelet, hogy tájékoztassanak az ügy állásáról, de szintén semmilyen reakciót az ügyben nem kaptam. Erre 2011.10.20.-án kelt levélükben most válaszoltak ( melyet én 2011.11.10.-én vettem át ), hogy 1 hónap fizetési halasztást engedélyeznek számomra. Míg nekem van 8 munkanapom fellebezni, ők 2 évig ülehetnek a válaszon??? Kérdemzem én, hogy ez nem ütközik semmilyen jogszabályba, a hatóságot nem köti határidő a válaszadásra??? mit tehetek?? A bírság nem évül el ennyi idő után??
Köszönettel, várva mihamarabbi válaszukat!!!

renikee # 2011.11.17. 08:21

segítséget szeretnék kérni,jogos e a következő?
van egy kétirányú 1-1 sávos út, aminek az egyik oldalán az úttesttel párhuzamosan fákkal(kocsi előtt és után fa van) kialakított parkoló van. én arról az irányból érkeztem amelyiknek a jobb oldalán nincs parkoló.nekem a kialakított parkoló a bal oldalra esett.be is álltam a parkolóba, az útteste teljesen szabadon hagyva, nem lógott ki sehova a kocsi.sem a járdára sem az úttestre. Ezért megbüntettek mert menetiránnyal szemben parkoltam a kialakított parkolóban.

Véleményem # 2011.11.17. 16:08

renikee

KRESZ
Megállás

40. § (1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.

Olvass utána, ha nem tiszta valami, ezért büntetni szoktak.
Remélem tudtam segíteni.

Véleményem # 2011.11.17. 16:15

xleox

KRESZ

Várakozás

41. § (1) A 40. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell a várakozásra is.
(2) Tilos várakozni [a 40. § (5) bekezdésében említetteken túlmenően]:

  1. a három külön úttesttel rendelkező út középső úttestjén;
  2. lakott területen kívül főútvonal úttestjén;
  3. ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást akadályozhatja;
  4. ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja;
  5. az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett.
Gabicsek # 2011.11.17. 20:51

KRESZ

Megállás
40. § (1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.
(2) Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik- akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad

Várakozás
41. § (1) A 40. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell a várakozásra is.

Tehát: jogos a bírság, csak egyirányú utcában lehet megállni a menetirány szerinti bal oldalon a fent írtak szerint.

renikee # 2011.11.17. 21:45
  1. Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg magánterület (közforgalom elől el nem zárt magánút).
  2. Úttest: az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része

én nem az úttesten parkoltam hanem a parkolóban (amely nem a járművek közlekedésére szolgál, hanem parkolásra) az úton.mert a parkoló szegéllyel el van választva.parkolóba nem mindegy hogy állok be?

Gabicsek # 2011.11.19. 19:22

úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan
még mindig csak ezt tudom írni. Magyarul: a menetirány szerinti jobb oldalon (nem bal oldalon) lehet parkolni. Aki a menetirány szerinti bal oldalon parkol, megbüntetik.

Boggle22 # 2011.11.25. 12:41

Tisztelt Szakértő!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a minap a XIII.kerületben miközben a gépjárművemben tartózkodtam, pótdíjbefizetésre való felszólítást kaptam.
Érdeklődnék, hogy ebben az esetben, milyen érvekkel lehet a parkolótársasághoz, illetve az önkormányzathoz fordulni?

Segítségét előre is köszönöm.

Pilcsik Tamás

latoke # 2011.11.29. 17:56

Tisztelt Szakértők!

Tilos parkolás miatt megbüntettek céges teherautómmal, ami a saját cégünk nevén van. Az adatközlőt visszaküldtem, hogy saját magamra illetve közeli hozzátartozóra nem szeretnék tanuvallomást tenni. Jött egy idézés, hogy az autó menetlevelét vigyem be, amiből megállapítható a vezető kiléte.
Kérdésem, hogy ezt megtehetik e, illetve ebben az esetben ha a menetlevél "véletlen" megsemmisül számíthatok e bírságra.

Segítségüket előre is köszönöm

Secret* # 2011.12.02. 19:28

Tiszelt Szakértők,

Férjem augusztusban tolatás közben fellökött egy nénit. Semmi baja nem lett a néninek, de a férjem a biztonság kedvéért leállított egy éppen arra haladó betegszállító autót, hogy nézzenek rá. Aztán saját megnyugatására a rendőrséget is kihívta. Bár ne tette volna. Ma kijött a bírság. 60 ezer forint és két hónapra jogsibevonás. Mivel személyi sérülés nem történt, miért állapítottak meg ilyen aránytalan büntetést? Egyáltaán miért szabtak ki bármit? KÖszönöm

Véleményem # 2011.12.02. 19:41

Boggle22

Gondolom nem fizettél a parkolásért, ott ahol fizetős volt a parkoló hely azért kaptad a pótdíj befizetést.

latoke

A céges autók menetlevél kötelesek, ez a ti cégeteknél is így van gondolom. Szerintem megtehetik mert a menetlevél alapján tudják nyomon követni a teherautó mozgását. A menetlevél vezetésének írásának elmulasztását büntetik!
Szerintem ha megsemmisülne azt is büntetnék, nem hiszem hogy jó ötlet ezt megtenni.

Gabicsek # 2011.12.02. 20:18

Az bűncselekmény is lehet, a másik pedig egy szabálysértés. Melyik éri meg?

Gabicsek # 2011.12.02. 20:19

Magyarul: ne csinálj magadnak súlyosabb ügyet a menetlevél "eltűnésével" kapcsolatban, mint ami az alapügy, ami csak egy vacak szabálysértés. Kénytelen leszel bevinni.

Laca66 # 2011.12.03. 08:56

Üdvözletem.
Tegnap kaptam kézhez egy határozatot, miszerint sebesség túllépés miatt megbüntettek. A gond az, hogy a kérdéses időpontban otthon voltam a családom körében, az autó pedig a garázsban. A neten lévő képen valóban az én autóm rendszáma látható, de sötétben készült a felvétel, ezért az autó típusa és színe nem látható. Mit tehetek ? Fellebbezek és feljelentést teszek a rendőrségen jogosulatlan rendszám használat okán ? Természetesen mindkét rendszámom megvan. Hogyan tudnám bizonyítani, hogy nem az én autóm volt ott abban az időpontban ?

Kistothka22 # 2011.12.05. 11:05

Tiszteletem!
A kérdésem az lenne,hogy megbüntettek 30.000 Ft-ra parkolásért.nos én ezt sajnos nem tudom befizetni.Lehetséges e,hogy közmunkában rójam le a büntetésemet?és ha igen hány napot jelent ez?és ennek az intézése hogyan történik?megkérvényezem a vas megyei rendőrségen és ők intézik vagy nekem kell a kerületi önkormányzatnál?köszönöm a választ