Banki hitelek


Mister X # 2011.10.06. 09:38

Igen, a gond az, hogy a saját erő mellé a hiányzó részt egy másik jelzáloghitellel pótolnám.
Az OTP-s ügyintéző elejtett egy megjegyzést, hogy mindkét összegnek ugyanazon a napon kellene beérkeznie. Azóta foglalkoztat a gondolat, hogy miért ne lenne lehetséges, hogy azon a napon, amikor az új hitelt nyújtó bank átutalja az összeget, én ugyanazon a napon átutalnám a saját erőmet? Én úgyis bankon belül utalnék, ugyanis kötelező volt ott nyitni egy számlát és bankon belüli utalások azonnal átmennek.

abené # 2011.10.10. 16:08

A segitségét szeretném kérni.nemrég helyezkedtem el, és két bank felé is tartozom.az egyiket hála istennek sikerült megegyeznem velük, de ma jött egy papir hogy a folyoszámla hitelemet áttadták a Budapest Bank Nyrt-nek az összeg amiröl szo van az 200,000ft.mennyi idöm van még kb, hogy ezzel kapcsolatba felkeressék a munkaadomat és kérdezösöködjenek?havi 50,000et keresek, és ebböl 20,000 már fizetek az egyiknek.decemberbe kap a férjem a munkahelyéröl un. pulykapénzt.Ön szerint van még idöm addig?vagy vegyem fel velük a kapcsolatot?de akkor már azonnal elkezdenek fenyegetözni, meg mindennap telefonálni.
köszönöm segitségét.

ptk66 # 2011.10.10. 19:05

Tisztelt Ügyvéd Úr !

Az egyik gyermekem a devizahitelét végtörlesztéssel szeretné teljesíteni, forintalapú hitelből.

Az új hitelben én lennék az adós, de nem vagyok az érintett ingatlan tulajdonosa.

Arra az esetre, ha a hitel visszafizetési időszak alatt a lakástulajdonosa elhalálozna, a hitel felvételekor közjegyzői vagy ügyvédi okiratba rögzíthető-e, hogy a megvásárolt ingatlant ebben az esetben én öröklöm meg a fenti hitelfizetési kötelezettség miatt.

Ez azért fontos, mert van a gyermekemnek egy kiskorú gyermeke, a szülők 2 éve elváltak, így a törvényes öröklés rendje szerint a kiskorú örököl, akinek a gyámja a volt menyem.

Nem szeretném, ha az ingatlan feletti rendelkezési jog a menyem kezébe kerülne, vagy talán még a gyámhivatal is támaszthatna felém követelményeket.

Válaszát előre is köszönöm.

Feri29 # 2011.10.10. 21:30

Sziasztok!

Egy értelmezési kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:

"(3) A pénzügyi intézmény a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentést a (2) bekezdés a)–d)
pontjában meghatározott feltételek teljesítése esetén nem utasíthatja el, valamint köteles a
hitelfelvevő által megjelölt időpontig, de legkésőbb a (2) bekezdés c) pontja szerinti
igénybejelentéstől számított 60 napon belüli időpontig, a szerződés végtörlesztésre irányuló lezárását
előkészíteni, a hitelfelvevő pedig köteles a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentésének
megfelelően, legkésőbb a szerződés végtörlesztésre irányuló lezárásával egyidejűleg a végtörlesztéssel
kapcsolatos valamennyi fizetési kötelezettségének eleget tenni."

A lezárás előkészítésére vonatkozó határidő most akkor a hitelfelvevő által megjelölt időpont vagy 60 nap? Melyik az elsődleges?

Nekem úgy lenne logikus ha a hitelfelvevő által megjelölt időpont lenne az elsődleges, mert ha a 60 nap az, akkor vajon miért van benne az előző? Minden esetre nagyon zavaros és kétértelmű a fogalmazás szerintem.

Köszi a válaszokat!

C a s a b l a n c a # 2011.10.11. 09:30

"köteles a hitelfelvevő által megjelölt időpontig, de legkésőbb a (2) bekezdés c) pontja szerinti
igénybejelentéstől számított 60 napon belüli időpontig"

Ez világos meghatározás: ha bejelented igényedet a végtörlesztésre és tudol 2 nap múlva fizetni, akkor megadod azt a dátumot és akkor 2 nap múlva fizetel.

Vagy bejelented igényedet, de akkor nincs tovább: 60 napon belül fizetned kell.

60 napnál hosszabb határidőt nem adhatol meg. Rövedebbet igen.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.11. 11:26

Ptk66! Ezzel személyesen fordulj ügyvédhez. Meg lehet csinálni úgy, hogy jó legyen, ne is fájjon. De nagyon el is lehet szúrni.

MissTimus # 2011.10.13. 07:02

sziasztok!

Egy olyan kérdéssel fordulok hozzátok,hogy az OTP-nél vezetett folyószámlámon van A-hitel tartozásom (kb.140-150 ezer). Mivel a munkahelyem megszűnt,nem tudom ezt fizetni.De most van egy nem "hivatalos" munkám amiből havonta X összeg jön.A problémám ott kezdődik,hogy nem szeretném erre a folyószámlára utaltatni,attól tartva hogy "leveszik" egy részét a pénznek,vagy valamilyen más úton/módon nem fogok ezekhez az összegekhez hozzáférni.Ha nyitnék egy másik banknál egy új folyószámlát (a saját nevemre) és arra utaltatnám a pénzemet (ami nem munkabérként érkezik a rá)akkor az Otp ahhoz nem tudna hozzáférni??? Kérlek segítsen az aki ebben illetékes.

Válaszokat előre is köszönöm.

Üdv!

graffin # 2011.10.13. 10:39

Sziasztok!

Talán ide illik a kérdésem, új témát nem akartam létrehozni miatta:

egy ismerősöm 2006 körül igényelt hitelkártyát, erről elköltött némi pénzt, visszafizetni azonban nem tudta.

A dolog odáig fajult, hogy a munkahelyére fizetés meghagyás érkezett [?], igy végülis a fizetése X %-át a banknak utalta a munkaadó. A birósági papiron az szerepel, hogy a tartozás összege 90e Ft + a kifizetésig terjedő kamat, amit a _munkaadónak_kell_kiszámitania_.
A tartozás végül 2010.04. hónapi fizetéssel kiegyenlitésre került, ismerősöm azt gondolta, ezzel le is van tudva a dolog [igen, itt hibázott, hiszen nem jött a banktól semmi, hogy lezárult a hitel...]

Most, 1.5 évvel a tőketartozás kifizetése után a bank követeli a 90e Ft kamatát is + 2010.04 óta eltelt időre a kamat kamatát, ami 30e Ft körüli összeg.

Az lenne a kérdésem, hogy hibázott e a munkaadó, amikor nem vonta tovább a fizetésből a kamattörlesztést [az az érzésem, hogy valójában ki se számitotta...]? Okolható/perelhető e ezért, hiszen végülis miatta keletkezett a kamat kamata, a 30e Ft?

Köszönöm, üdv

g

Dr.Attika # 2011.10.13. 10:56

Üdvözlöm!
Az ismerőe munkahelyére nem fizetési meghagyás, hanem fizetésből letiltó végzés érkezhetett. A munkáltató az abban foglaltaknak megfelelően köteles levonni a munkabérből a tartozást a törvényes keretek között. Ha ennek nem tesz eleget, akkor kezesként felel a levonni elmulasztott összeg erejéig. Az ismerősének nem tartozik polgári jogi kötelezettséggel.

graffin # 2011.10.13. 11:52

Tisztelt Dr. Attika!

Köszönöm a gyors választ!

Számomra még mindig nem világos, hogy a kamat kamata miért az ismerősömet terheli?

Hiszen ahogy On is irta:
"A munkáltató az abban foglaltaknak megfelelően köteles levonni a munkabérből a tartozást a törvényes keretek között. Ha ennek nem tesz eleget, akkor kezesként felel a levonni elmulasztott összeg erejéig. "

Jelen esetben a munkaadó nem tett teljesen eleget a kötelezettségének, ebből fakad az, hogy az eredeti összeg kamatát nem vonták le időben a fizetésből, és ez az, amit a bank most [jogosan] követel. Amit nem tartok teljesen korrektnek, hogy az eredeti kamat késedelmes fizetése miatt képződött kamatot is nekünk kell kifizetnünk.

Üdvözlettel

g

végrehajtó1 # 2011.10.13. 12:26

Most neked kell vagy az "ismerősödnek"?

egy ismerősöm 2006 körül igényelt hitelkártyát,...

Amit nem tartok teljesen korrektnek, hogy az eredeti kamat késedelmes fizetése miatt képződött kamatot is nekünk kell kifizetnünk.

:)

végrehajtó1 # 2011.10.13. 12:33

Amit nem tartok teljesen korrektnek, hogy az eredeti kamat késedelmes fizetése miatt képződött kamatot is nekünk kell kifizetnünk.

Ebben teljesen igazad van.Neked nem kell fizetni, csak az ismerősödnek...

graffin # 2011.10.13. 12:58

Kedves végrehajtó1!

Köszönöm a konstruktiv hozzászólást. :)

Az ismerősöm került ebbe a helyzetbe, ha úgy tetszik, rokon. Ha ki kell fizetni valamit, azt valószinűleg családi/baráti összefogás útján fogja tudni megtenni, ezért igaz a "nekünk" kifejezés is.

Üdv

g

Palotai76 # 2011.10.13. 20:08

Bár igyekeztem végignézni a témákat, nem találtam a gondomra választ adó hozzászólást. Kérlek benneteket, aki tud segítő és építő jelleggel hozzászólni az tegye meg. A kínom a következő:
Én is és a férjem is levelezőn, munka mellett végeztük el a főiskoláinkat egy jobb élet reményében. Persze diákhitelt vettünk igénybe. Fizettük évekig. Aztán jött a válság és már a minimumokat sem tudtuk fizetni....átminősítették és a férjemnek 45000Ft-ot nekem 33000Ft-ot állapítottak meg jövedelemtől függetlenül. Hm. Ezt fogvicsorgatva bírtuk egy évig. Most megint zuhant az életszínvonalunk már ezt sem bírjuk fizetni. Állítólag ebben az esetben az APEH-hez kerül, s köztartozásként hajtják be. Van egy jelzáloggal terhelt ingatlanunk és a férjemnek jövedelme, nekem GYES-em. Az APEH hogyan hajtja be? Mi történik egyáltalán? Amikor az APEH-ot hívtam csak sejtelmeskedtek

végrehajtó1 # 2011.10.13. 20:27

Elsősorban munkabér letíltásból.Valamint az ingatlan végrehajtásából.

De ez esetben a bank fel fogja mondani az ingatlan hitelszerződést, és ezt is egy összegben kell kifizetnetek, vagy árverezik majd az ingatlant.
Nem a Nav hanem a bírósági végrehajtó.

romoni # 2011.10.18. 12:30

Végrehajtásban szeretnék segítséget kérni:2009 júniusa óta egyedül nevelem három gyermekemet,a válást 2010 márciusában mondták ki...van egy jelzáloggal terhelt házunk,amiről a volt férjem lemondott a bíróságon,sajnos a nevemre nem került anyagi okok miatt,most végrehajtást jegyeztek be erre az ingatlanra a volt férjem egy régi tartozása miatt,persze a bank felmondta a jelzálog hitelt is.kérdésem mit tehetek hogy ne kerüljek utcára,a végrehajtó ,,kedvesen,,azt mondta fizessem ki a volt férjem tartozását...sajnos pénzem nincs...utcára kerülök a volt férjem tartozásai miatt??????? Én miért nem kaptam értesítést erről,teljesen véletlenül tudtam meg,hogy végrehajtást jegyeztek be,és a bank felmondta a jelzáloghitelt is,holott adóstárs vagyok és a ingatlan tulajdonrészem 1/2??????,,,,,,azaz a válás után az egész az enyém csak a földhivatalban nem lett töröltetve.Most várhatom hogy kilakoltatnak???????????

ius latratus # 2011.10.18. 12:49

Mi az, hogy a nevedre nem került?
...
Ki még nem lakoltatnak, próbálj egyezséget kötni vagy a végrehajtóval, vagy a végrehajtást kérővel.
Egyébként: Miért is történt ez a válás, s mikor? Hogy világos legyen: már nyilvánvaló volt 2010-ben, hogy nem lesz fizetve a törlesztő részlet?
Lehet, hogy kicsit elkéstetek?
(ez csak a szokásos rosszindulat mondatja velem, igen)

romoni # 2011.10.18. 13:02

A válás miért történt?többek között azért,mert a volt férjem egy léha-csapodár stb ember.a hitel amiről szó van még a házasságunk előtt vette fel...én úgy tudtam,hogy ki lett fizetve,a jelzálog hitelből,amit tudok(most már tudom hogy nem történt meg)és még azt a pénzt is elköltötte,a ház sem épült fel.....a végrehajtás kérő és a végrehajtó is közölte velem hogy fizessek,egyébként megsúgták hogy örüljek hogy szóba állnak velem,mert nem én vagyok az ügyfelük így semmi felvilágosítást nem adhatnak,ezt egyébként megkaptam attól a banktól is ahol a jelzáloghitelünk van....azért nem került a nevemre mert nem volt pénzem töröltetni,gyes csp és gyerektartás amit kapok ebből kéne eltartanom 3 kicsi gyereket.........köszi a jóindulatot és a tanácsot.. :-)

ius latratus # 2011.10.18. 13:36

Jó.
Én a bíróság előtt tett nyilatkozattal megint nem értek valamit (ez itt elég sűrűn előfordul velem), de mindegy.
...
Azt meg végképp nem értem, hogy a közös(!) jelzáloghiteleteknél a bank hogyan közölheti, hogy semmi felvilágosítást nem adhatnak.
Nem tudom, mennyi a volt férjed tartozása. Azt viszont igen, hogy a közös jelzáloghiteleteket ez annyiban érinti, hogy a bank felmondta a szerződést, éppen azért, mert széljegyen megjelent egy csúf kis igény a volt férjed okán...
Amennyiben a volt férjed tartozására valamilyen formában tudsz részletfizetést kérni, s ezt neked a végrehajtó iroda igazolja (ti. hogy egyfajta megegyezés született), abban az esetben a jelzáloghitelt nyújtó bank nem fogja felmondani a szerződést. Egészen pontosan: reaktiválhatja azt, amennyiben már felmondásra került.

peszton # 2011.10.21. 13:49

Üdvözlet!
Én csak informálódni szeretnék a Expressz Hitelcentrum-ról.
Náluk szeretnék hitelt felvenni.S nem tudom mennyire korrekt cég.Valaki csak ismeri , s vett fel már náluk valamilyen hitelt.
SÜRGŐS!!!!!!
Előre is kösszönöm a válaszokat.
Zsolt

romoni # 2011.10.24. 10:17

Nem az én nevemen van a hitel ezért mondta a bank hogy nem ad felvilágosítást...a végrehajtó is ezt mondta,ő 12 hónap részletet tud adni,az is több mint 100000 ft havonta....nem tudom hogy a bank felmondta-e a jelzálogot mert nem adnak felvilágosítást nekem,annyit tudok,hogy bekapcsolódott a végrehajtásba,ez azt jelenti?????????????semmit nem értek és senki nem világosít fel....ma kaptam egy levelet a végrehajtótól,hogy kitűzték az árverést:mit jelent az hogy lakottan árvereznek 1/2 részt????valaki meg veszi a volt férjem tartozását és beköltözik hozzám????és van egy megjegyzés hogy további végrehajtások :jelzálog??????

peszton # 2011.10.24. 17:43

Üdvüzlet!
Én ingatlan fedezetű kölcsönt szeretnék felvenni.
De a bankok nem adnak mert a nejem bárlistás.
Azt a tanácsot adták hogy vájunk el a nejemel és a lakás -ból őrá jutó részt papiron vegyem meg .Igy kapnák kölcsönt.
Azt nem értem hogy ezért mér kell elválni,mért nem lehet csak simán a nevemre irni. a banknak nem mindegy?
Előre is köszönöm a válaszát
Üdvözlettel Zsolt!

végrehajtó1 # 2011.10.24. 18:55

mit jelent az hogy lakottan árvereznek 1/2 részt????valaki meg veszi a volt férjem tartozását és beköltözik hozzám????

Lehetséges ez is.

De nem valószinű hogy valaki 1/2 részt megvegyen