Zaklatás


ObudaFan # 2012.02.03. 14:30

Itt valami nem stimmel. Saját kezűleg csak azt kell a jegyzőkönyvbe írni, hogy a figyelmeztetéseket megértetted, teszel-e panaszt, teszel-e vallomást.

kovacsmarti # 2012.02.03. 11:17

Üdvözlök Mindenkit és jogi választ várok egy számomra kellemetlen ügyben!

Pár hónappal ezelőtt a volt élettársam új párja szexuális zaklatások sorozatát kapta. Feljelentést tettek, természetesen én kaptam az idézést, mint első számú gyanúsított. A rendőrségi meghallgatáson, mivel a zaklatás nem tőlem eredt, viszont ugyan azon az IP címről ment ami az én gépem IP címe, egyértelműnek vették, hogy én voltam. Hozzá kell tennem, és ezt el is mondtam, hogy egy rúterről két számítógép üzemelt. Ebből adódóan az én lejáratásomra a volt élettársam is megtehette, ami teljes mértékben megállja a helyét. A vizsgálatot végző zászlós úr, elmondta a lehetőségeket, és javasolta, ha nem én voltam, ő megcsinálja a jegyzőkönyvet, de nekem saját kezűleg bele kellett írnom, hogy elvállalom én tettem.
Én a bizonyítékaimat előadtam, azt, hogy ez milyen formában került a jegyzőkönyvbe nem tudom, mert oly annyira ideges voltam, hogy el sem olvastam. Tudom hiba volt.
Ettől függetlenül olyan választ kaptam a nyomozótól, hogy rám nézve semmi hátrányom nem származik, és az ügyet lezárják azzal, hogy a zaklató kiléte nem került bizonyításra.
Mivel ez a héten történt, még mindig azon gyötrődöm, ha elfogadta a nyomozó az én érveimet, miért kellett odaírnom, hogy én tettem.
Kérem, hogy aki ért hozzá, volt már ilyen jellegű ügye, válaszoljon, és nyugtasson meg, hogy valóban nem lesz jogi következménye a számomra.
A gyors válasz előre is köszönöm: KM

pazs # 2012.02.01. 15:21

Nem valószínű.

Bronweg # 2012.02.01. 15:18

Üdv mindenkinek!

Egy olyan kérdéssel fordulnék a fórumhoz, h. édesanyámat a volt férje följelentette zaklatás vétsége miatt. A történet röviden annyi, h. a volt férj elvitte a legkisebb gyereket otthonról, majd a bíróság által kijelölt időkben sem hozta láthatásra. Édesanyám pedig aggódott, és valóban sok sms-t írt, megpróbálta elérni a volt férjét az akkori élettársánál, a férj lakásában, a férj édesanyjánál stb. A cél viszont nem zaklatás volt, hanem az, h. megtudja, h. jól van-e a gyereke.
Persze lehet a másik oldalról is nézni, meg nem venni figyelembe dolgokat, mindenesetre az lenne a kérdésem, hogy egy ilyen esetben, első bűntényesként is lehet letöltendő szabadságvesztést kapni? Most a legrosszabb esetre kérdezek rá, tehát, h. ha megáll neki az egy rendbeli zaklatás vétsége...
(Bár ez még nem hivatalos, de úgy tudom, h. az ügyész közérdekű munkát kért büntetésként, remélem így is lesz...)

Előre is köszönöm a választ!

Bronweg

evimeri # 2011.12.20. 11:10

Kedves Fórumózók!

Valóban nem írtam, hogy a zaklatás miben minősül meg, de egy kicsit hosszú lett volna. Most azért megpróbálom felvázolni. 2005-ben egy vállalkozótól vettünk egy egy ingatlant. A ház egy nagy sarki telek közepén - vagyis majdnem közepén - állt. A vállalkozó megvette ezt a telket és felosztatta három telekre. Tehát egy telekből lett három telek külön helyrajzi számon. A középen álló házat felújította és csinált belőle egy két lakásos társasházat. Az egyik lakást mi vettük meg. Tehát a középső telek közös osztatlan tulajdonba került a társasházi szomszédommal. A másik két oldali telekre épített két két lakásos társasházat. Tehát ott is két lakásonként volt egy közös osztatlan tulajdonú telek. Sajnos az vállalkozó nem igazán tartotta be - vagy tartatták be vele - az építési szabályokat és mi oldalunkon lévő házat elég közel építette a miénkhez. 2005-ben nagyjából az összes - hat - tulajdonos egyszerre költözött be. A szomszéd család is elég normálisnak tűnt, így a párom megegyezett velük, hogy mivel az ingatlanjuk közel van a miénkhez, legyen egy közös nagykapu és csak a telek végénél legyen leválasztva a két telek, így ők is betudnak állni kocsival - mert ők elmennek a telkük végéig - mi pedig megállunk a nagykapun belül.
Két évig nem is volt gond velük, akkor elkezdte a pasi, hogy hiába köszöntünk ő nem köszönt vissza. A felesége és gyerekei akkor még köszöntek. Reggel miután elvitte a gyereket az iskolába hazajött - mivel sem ő sem a felesége nem dolgozik sehol - és direkt megállt a nagykapun belül. Így nem tudtunk beállni, mert a nagykapura nem lehetett úgy ráfordulni, hogy vagy a kerítést vagy az ő kocsiját ne vigyük el. Egész nap ott állt és csak késő este állt be a telek végére. Ezért sem szóltunk egy szót sem inkább az utcán parkoltunk. Akkor voltak kisebb nagyobb beszólások a kutyák miatt. Holott a két kutyáink a nap 24 órájából 22 a lakásban töltöttek. Három vagy négy évvel ezelőtt elutaztunk nyaralni és a húgomék addig beköltöztek hozzánk, hogy a kutyák ne legyenek egyedül. Beléjük is belekötött, hogy korán reggel és késő este csapkodják a kocsi ajtót. Hát elnézést vannak emberek, akik még járnak dolgozni és a kocsi ajtót nem lehet halkan becsukni. A pohár három évvel ezelőtt telt be. Késő délután hazaértem a munkából és kiengedtem a kutyákat az udvarra, hogy elvégezzék a dolgukat - a szomszédnak általában 4-5 macskája van egyik sincs oltva, ivartalanítva, így fialnak rendesen, volt amikor 10-11 macskát számoltam össze. Az egyik kis macskát át jött hozzánk és a kutyáim megölték, erre a szomszéd asszony azt mondta, hogy figyeljek oda a kutyáimra. A saját telkemen én figyeljek a kutyáimra, amikor az ő macskája jött át. Erre bepöccentem és megvettünk 170 cm palát, hogy megcsináljuk azt a kerítést, amit neki kellett volna a törvény szerint. Na akkor kitört a paraszt lázadás, hogy képzeljük mi, hogy kerítést építünk, lefogják bontani, elüldöznek bennünket stb. Hát persze, így nem maradt annyi telek része, hogy kényelmesen elférjen és nem tudja a szomszédokat kukkolni. Na mindegy akkor a békesség kedvéért lefújtam az egészet. De onnantól kezdve már egyáltalán nem volt még köszönő viszony sem. A bomba most október elején robbant. A kisebbik kutyám - kb 30 cm-es - oda ment a 130-140 cm-es kerítéshez ami a telek végén húzódik és felugrálva ugatta a szomszédot amikor ott volt. Délután amikor kimentem a ruhákat beszedni - mert akkor még szép napos idő volt - kicsörtetett a lakásukból és nekem esett, hogy "anyádra enged rá a kutyádat". Na akkor elszakadt a cérna, mondtam én is a magamét, majd egy hét múlva megcsináltuk a 170 cm magas pala kerítést. Attól kezdve egész nap a gyerekkel rugdaltatta - oltári kelleme éjszakából haza menni és az ember egy percet nem tud aludni. Ha mentem munkába vagy jöttem haza a szomszéd asszony a kapuba várt és nyomta a kapunkat, hogy ne tudjak bemenni és elhordott mindenféle jellemtelennek.
Több mint egy hete elmentünk néhány dologért ott volt a bérlőnk is és mire kijöttünk a kapun kinn állt az egész család a kicsi gyerektől kezdve az apáig és ismét csak fenyegetőztek. Elintéznek minket stb.
Szóval nagyjából ennyi. Azt még hozzá tenném, hogy beköltözésük után nem telt el egy hónap és a társasházi szomszédjával összeveszett, azok is elköltöztek az ingatlan üresen áll. Az én társasházi szomszédomat is megakarta verni, amikor átjött hozzánk, hogy a padlásra felmenjen. Annak idején, amikor még beszéltünk elmesélték, hogy ahol albérletben laktak ott is volt egy peres ügyük az egyik szomszéddal.
Hát ennyi. Szerintem ez zaklatás, fenyegetés, provokálás.
Most mi a teendő? Havonta egy vagyont fizetünk törlesztőrészletre és mások nyakán lakunk.

Agent Cooper # 2011.12.12. 23:32

Kedves Evimeri!

Nem értem, hogy attól, hogy a rendőr elmondja a véleményét, miért állt el a feljelentéstől? A panaszfelvevőnek elsődleges dolga, hogy az állampolgári panaszt rögzítse, és ha nincs szükség azonnali nyomozati cselekmény végrehajtására, akkor azt a Bűnügyi Osztályra továbbítsa. A Bűnügyi Osztályvezető dönt majd a nyomozás elrendeléséről vagy a panasz elutasításáról.
Egyébiránt, ha valaki olyan durván avatkozik be más életébe, ahogyan azt Ön leírta, azzal pontosan zaklatást valósít meg. Ha Önt ilyen könnyű lebeszélni a feljelentésről, akkor jobban teszi, ha otthon megírja, és vagy elküldi a lakóhelye szerinti rendőrkapitányságnak, vagy beviszi személyesen.

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

ObudaFan # 2011.12.12. 20:08

Pontosan mit tettek, vagy mit mondtak? A leírásból ez nem derül ki, pedig ez a lényeg.

evimeri # 2011.12.12. 15:59

Tisztelt Fórumozók!

A következő ügyben szeretnék tanácsot kérni. A szomszédom kb. 4 éve kötekszik, zaklat bennünket. Már a saját lakásunkból is elköltöztünk a zaklatásai miatt, holott havi 200 ezer ft törlesztőrészletet fizetünk, de már annyira kikészültem idegileg, hogy inkább elköltöztünk. De sajnos még most sem hagyták abba, amint meglátják, hogy oda megyünk ki áll az egész család az utcára és mondják a magukét, fenyegetések stb. Ma bementem a rendőrségre feljelentést tenni, de a rendőr szerint akivel beszéltem ez még nem minősül zaklatásnak. Hát ha ez nem az akkor nem tudom minek kell még történnie. Azt javasolta, ha bármikor előfordul hasonló egyből hívjuk ki őket és talán pár alkalom után leállnak. Sajnos már teljesen tanácstalan vagyok, hogy mit tegyünk. Most kiadtuk a házat albérletbe, de attól félek, hogy a bérlőket is elűldözik és marad egy ház üresen a törlesztőrészleteket meg ugyanúgy fizethetjük. Azt sem szeretném, ha tettlegességig fajulna a dolog, mert még a végén minket büntetnek meg. Ha valaki tud valamilyen tanácsot adni, mit tegyünk szívesen fogadom. További szép napot.

ObudaFan # 2011.12.09. 14:27

Visszavonni azt nem lehet. De korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is a hamis vád elkövetőjének a büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja.

Véleményem # 2011.12.09. 13:44

Szerintem nem lehet visszavonni.
Kerüljétek el egymást a jövőben.

Warcis # 2011.12.09. 12:00

üdv mindenkinek!
Csak az szeretném megkérdezni valakitől hogy a zaklatást vissza lehet-e vonni ha már az ügyészségre került? vagy meddig lehet visszavonni egyáltalán? mert megint feljelentettek zaklatásért a volt csajom, de tudja ő is hogy nem csináltam semmit csak bosszú a részéről, meg az új pasija hergeli. ha beszélek vele akkor normális és kétszer megbeszéltük hogy visszavonja, megértette hogy semmi közöm a vele történt dolgokhoz, de ahogy otthagyom újból felhergelik, leköpik a kocsiját és megint engem mártanak be. Ezzel szembe ő kocsikázik a házamnál, dudál rám, kiabál ki az autóból és hiába is jelentem fel nincs tanúm meg azt mondják ezzel védekezem. Pedig én bementem feljelenteni először azt mondták hogy ne tegyem majd beszélnek vele ismerik, meg mivel nekem van egy ügyészi megrovásom bosszúnak tűnne, erre egy hétre ő jelentett fel és onnantól meg már védekezés címszóval elutasítottak ! mit tegyek?
előre is köszönöm!

Warcis # 2011.12.09. 11:59

üdv mindenkinek!
Csak az szeretném megkérdezni valakitől hogy a zaklatást vissza lehet-e vonni ha már az ügyészségre került? vagy meddig lehet visszavonni egyáltalán? mert megint feljelentettek zaklatásért a volt csajom, de tudja ő is hogy nem csináltam semmit csak bosszú a részéről, meg az új pasija hergeli. ha beszélek vele akkor normális és kétszer megbeszéltük hogy visszavonja, megértette hogy semmi közöm a vele történt dolgokhoz, de ahogy otthagyom újból felhergelik, leköpik a kocsiját és megint engem mártanak be. Ezzel szembe ő kocsikázik a házamnál, dudál rám, kiabál ki az autóból és hiába is jelentem fel nincs tanúm meg azt mondják ezzel védekezem. Pedig én bementem feljelenteni először azt mondták hogy ne tegyem majd beszélnek vele ismerik, meg mivel nekem van egy ügyészi megrovásom bosszúnak tűnne, erre egy hétre ő jelentett fel és onnantól meg már védekezés címszóval elutasítottak ! mit tegyek?
előre is köszönöm!

nixxike89 # 2011.11.23. 21:28

na akkor reménykedem...jövő hétre idéztek....majd ott kiderül talán....
köszönöm a segítséget, majd írom a fejleményeket

Gabicsek # 2011.11.23. 21:22

A törvényben a maximálisan kiszabható büntetést írják. Ez azt jelenti, hogy akár a próbára bocsátástól az egy év szabadságvesztésig minden belefér, mivel lehetőség van az enyhítő szakasz alkalmazására is. Az, hogy kb. két éve volt pénzbüntetésed, nem kizáró ok, hogy most is az legyen. láttam én már olyat is, hogy háromszor is pénzbüntetést adtak, mire negyedszerre végre egy felfüggesztettet.

nixxike89 # 2011.11.23. 21:00

kb két éve voltam büntetve pénzbüntetésre....ebben az esetben?
mert a törvényben csak annyi van h szabadságvesztés...ezért úgygondoltam hogy nem lehet pénzbüntetés már, vagy mégis?

nixxike89 # 2011.11.23. 21:00

kb két éve voltam büntetve pénzbüntetésre....ebben az esetben?
mert a törvényben csak annyi van h szabadságvesztés...ezért úgygondoltam hogy nem lehet pénzbüntetés már, vagy mégis?

Gabicsek # 2011.11.23. 20:58

Ha sosem voltál büntetve, kötve hiszem, hogy elsőre lecsuknának, kiszabhatnak egy pénzbüntetést is, vagy alkalmazhatnak intézkedést, ha megállapítják a bűnösséget. De hát jósok persze nem vagyunk, az ügyet és a körülményeket nem ismerjük.

nixxike89 # 2011.11.23. 20:13

köszi Gabicsek!

ez azt jelenti hogy most le fognak csukni?????

Gabicsek # 2011.11.23. 20:02

Feljelentést visszavonni nem lehet.

Zaklatás
176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

nixxike89 # 2011.11.23. 16:27

olyan kérdésem lenne, hogy az egyik ismerősöm feljelentett zaklatás miatt, mert többször hívtam magántelefonszámról, amit ő vagy felvett vagy nem....szóval feljelentést tett és most kaptam meg az idézést a rendőrségtől...kérdésem az lenne, hogy ilyenkor a feljelentést visszavonhatja az illető, ha megbeszélem vele hogy vonja vissza, vagy azt nem lehet?
a másik kérdésem,hogy milyen büntetésre számíthatok..légyszi segítsetek...nagyon fontos lenne, a munkahelyem miatt is....köszönöm

Roces # 2011.11.18. 10:11

Tiszteletem mindenkinek!

Szeretnék tanácsot kérni az alábbi történetben.Kb 1 hónapja vagyok együtt a Párommal,de ismerem már régebbről is.Kb 2 hónapja szakított a most már volt pasijával.De azóta szinte folyamatosan zaklatja telefonon.A kapocsolatuk szüneteiben szintén voltak ilyen zaklatások személyesen is.Volt hogy egy adott városban a buszmegállóban várt egésznap és úgy tudott találkozni vele.Vagy odahívatta magát egy rokonához és ott mikor kettesben voltak nem szem előtt tapétavágó késsel saját magához tartva könyörögte vissza magát.Volt eset amikor a lakásához kellett kihívni rendőröket mert ott zaklatta.A mostani zaklatások ugyan telefonosok,de szintén vannak öngyilkos fenyegetések benne."Vonat elé ugrik","megkeresi a munkahelyén és hasba szúrja magát."stb.Fenyegetőzések,hogy"Bántani fogja nem fizikailag,hanem mentálisan."Telefoncsörgések,de ő egyiket sem vette fel.Egyet én felvettem és elmagyaráztam neki,hogy amit művel zaklatásnak minősül és a törvény bünteti,és mondtam feljelentés lesz.Ő pedig bíztatott,hogy nyugodtan jelentsem fel.A legutóbbi fenyegetése,hogy kicis az ay X város és össze fognak futni előbb utóbb.Nos én javasoltam a páromnaka feljelentést,ami megtörtént.De a helyzet az a félelem keltés ezekkel a fenyegetésekkel.2 hónapa alatt több mint 100 sms.és ki tudja mennyi telefonhívás,hogy a Párom fél.
Feljelentésen kívül mit tehetünk még?
Telefonszámcsere nem old meg semmit hisz tudja hol lakik,hol dolgozik,munkahelyi telefont is ismeri.Illető neve telefonszáma ismert.Bár az sincs kizárva,hogy lopott a telefon.
Van még más lehetőségünk?

Tisztelettel:Roland

Agent Cooper # 2011.11.15. 21:49

Azért nem árt, ha van pár fültanú is... Bár még az is elképzelhető, hogy a hölgyek majd még a bírót is meg akarják győzni :)

Mindenesetre egy gyanúsítottkénti kihallgatás és rabosítás csodákat tud tenni az ilyen hölgyekkel. Ha tényleg nincs más lehetőség, akkor fel lehet jelenteni őket (de csak akkor érdemes, ha a másik irányban viszont nem történt 'büdös banyákolás' vagy hasonlók).

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Gabicsek # 2011.11.15. 19:11

te moslék, szemét, hulladék, k.va

A szidalmak esetleg becsületsértésre lehetnek alkalmasak.Magánindítványt tehetsz 30 napon belül az elkövetés helye szerinti bíróságon.

ObudaFan # 2011.11.15. 19:01

Rosszul.

Aggódó. # 2011.11.15. 15:06

Én ugy tudom,hogy az új jogszabályba már nincs lehetőség közérdekű munkára,vagy pénzbüntetésre,ha valakit zaklatás miatt itélnek el.Rosszul tudom?