Kedvezmények (Fogház, Börtön, Fegyház)


lakatosviktor # 2011.03.28. 17:41

Kedves FerkeBrg!

Attól tartok, kicsit elbeszélünk egymás mellett.

1. Az összbüntetésbe olyan ítéletek foglalhatók, amelyek esetében az ítéletek alapját képező bűncselekmények közül az összeset a legkorábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt követték el.

Tehát pl.

  1. bűncselekmény 2010.02.20.
  2. bűncselekmény 2010.04.10.
  3. elítélés (az 1. bűncselekményért): 2011.01.02.
  4. elítélés (a 2. bűncselekményért): 2011.03.16.

Ebben az esetben a két büntetést összbüntetésbe fogják foglalni és kevesebb lesz a végeredmény, mint a két büntetés összege.

Az Ön esetében - ha jól értem sorait - ez nem áll fenn.

2. A jó magaviselet, törvénytisztelő életmód, stb. ott bír jelentőséggel, hogy a szabadságvesztés végrehajtása alatt kap-e ún. feltételes kedvezményt, vagy sem. Ha jól viselkedik, börtön esetében a 3/4 rész letöltését követően feltételes szabadságra bocsáthatják.

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

lakatosviktor # 2011.03.28. 17:49

Kedves J.J.!

Köszönöm a bizalmat, de nem vagyok ügyvéd :-)

Érdekes, amit ír. Ha nincs bent a parancsnok, a helyettes bármit aláírhat helyette, éppen ettől helyettes. De ezen már utólag kár gondolkozni.

Börtön esetében -ha nem zárták ki ítéletben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét- a kiszabottt büntetés 3/4 részének letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. Ehhez jól kell bent viselkednie és készséget kell mutatnia a jövőbeni törvénytisztelő életmód iránt.

Az Ön apósának a két büntetést egymást követően kell letöltenie. Persze ha az elsőből feltételes szabadságra bocsátják a fentiek szerint, akkor megkezdheti a következőt. Ha abból is, akkor a több feltételes szabadságot párhuzamosan tölti és ha az eredménytelen, mindkettő hátralevő részére vissza kell mennie a börtönbe.

Az "EVSZ" (enyhébb végrehajtási szabályok) börtönben 6 hónap letöltését követően kérelmezhető, azonban akkor nem, ha az éppen töltött büntetésen kívül van még letöltendő büntetés. Tehát ez majd a 10 hónap büntetés esetén lehet aktuális.

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

guba # 2011.03.28. 17:58

FerkeBrg! Az utóbbi öt bűncselekményt egy eljárásban fogják elbírálni, erre halmazati büntetést fog kapni, amelyet a korábbi 10 hónappal nem lehet összbüntetésbe foglalni. Ezeket folytatólagosan fogja egymás után leülni, feltételes szabadság és enyhébb végrehajtási szabályok kedvezménye nélkül.

guba # 2011.03.28. 18:04

Jj, nem jogosult sem feltételesre, sem EVSZ-re.

FerkeBrg # 2011.03.28. 18:10

guba!Köszönöm a válaszát!De a halmazati büntetés mit jelent(ez lenne a kvázi?)Még egy kérdést engedjen meg!Be van adva a kérelem az átszállításával kapcsolatban,mitől függ,hogy részünkre kedvezően döntenek-eilletve ha nem,akkor be lehet-e adni esetleg újra?Köszönöm szépen!!!!!

FerkeBrg # 2011.03.28. 18:15

Kedves L.V. Önnek is köszönöm a hozzászólást,most vettem észre!!!!

lakatosviktor # 2011.03.28. 18:22

Nincs mit.

A halmazati büntetés azt jelenti, hogy egy eljárásban több cselekményt bírál el a bíróság és egyetlen büntetést szab ki ezekért. Tehát nem azt mondja, hogy egyik lopás x hónap, másik lopás y év, hanem egyetlen büntetést szab ki. Ezt az egyetlen büntetést nevezi a büntetőjog halmazati büntetésnek.

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

guba # 2011.03.28. 18:33

FerkeBrg, kérvényezni kell a bv. intézet parancsnokához, aki továbbítja majd az elbírálásra illetékeshez. Ha ott is biztosítottak a végrehajtás feltételei, akkor valószínű át fogják helyezni.

FerkeBrg # 2011.03.28. 18:35

Értem,köszönöm mégegyszer.

FerkeBrg # 2011.03.28. 18:36

Mindkettőjüknek!!!

guba # 2011.03.28. 18:44

Szívesen.

J.J. # 2011.03.28. 20:25

Kedves LV!
Köszönöm a válaszát, arra én is gondoltam, hogy miért van a helyettes, de így legalább megerősített benne. Így már tiszta előttem az EVSZ és az is, hogy nem lehet összbüntetésbe vonni a két ügyet.

Kedves guba!
Miért gondolja, hogy a feltételes sem jár, az EVSZ- t értem, hogy nem, de a feltételest nem, kérem segítene?
Köszönettel: J.J.

guba # 2011.03.28. 20:49

Az EVSZ érdekelne, jelen esetben felfüggesztett alatt újabb bűncselekményt követett el, így 1 évet kapott a felfüggesztettből és 10 hónapot az újabb bűncselekményből adódóan(testi sértés).

Feltételes szabadságra bocsátás
47. § (4) Nem bocsátható feltételes szabadságra

  1. akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el,
J.J. # 2011.03.29. 08:50

Kedves guba! Köszönöm, így már értem. Akkor nem sok jóra számolhatunk.

Girl29 # 2011.03.29. 12:33

Tisztelt LV!

Kérem, ha módjában áll,segítsen megválaszolni a következő kérdést! Édesapám jogerős börtönbüntetését tölti adócsalás miatt 5 hete. Azt az információt kaptuk,hogy amennyiben megfizetjük az ítéletben rögzített adóhiányt,abban az esetben perújítást kérhetünk és lényegesen csökkentik a büntetést,ergo kiengedik a börtönből és pénzbüntetés,vagy közérdekű munka lehet a büntetése. Ez valóban így van?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Girl29

FerkeBrg # 2011.03.29. 14:46

Az ügyészség által kért közérdekű munka általában "megmarad" a tárgyaláson?Mennyire számít jó jelnek,ha ezt kérte az ügyészség?

Köszönöm!

guba # 2011.03.29. 15:09

A bíróság általában nem szokott súlyosabban ítélni az ügyész indítványától. Tehát ez jó jelnek számít. :)

FerkeBrg # 2011.03.29. 15:32

Köszönöööööööööm!Ez váratlan jó hír,aminek duplán örül az ember!
Köszönöm Guba!!!

lakatosviktor # 2011.03.29. 15:40

Kedves Girl29!

Sajnos alighanem rossz információt kaptak. Jómagam még sosem hallottam ilyesmit, de perújításnak - ha bizonyítékokban gondolkodunk - akkor van helye, ha az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy

1. a terheltet fel kell menteni, lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni, vagy büntetés helyett intézkedést kell alkalmazni, illetve a büntetőeljárást meg kell szüntetni,

vagy

2. a terhelt bűnösségét meg kell állapítani, vagy lényegesen súlyosabb büntetést, intézkedés helyett büntetést kell kiszabni, vagy büntetés helyett alkalmazott intézkedésnél lényegesen súlyosabb intézkedést kell alkalmazni.

Tény, hogy a kár megtérült volta a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelendő. A bírói gyakorlatban azonban a fenti perújítási ok szempontjából a terhelt személyi körülményeit érintő - a büntetőjogi felelősséget és a büntetés mértékét befolyásoló - azon tényeknek van jelentőségük, amelyek a jogerős ügydöntő határozat meghozatalának időpontjában megállapíthatók lettek volna, amennyiben az azok alapjául szolgáló bizonyítékok a bíróság rendelkezésére állnak. Ebből következően az olyan új bizonyíték, amely az alapügyben hozott jogerős ügydöntő határozatot követően bekövetkezett tényre vonatkozik, perújítási okot nem képez. (Legfelsőbb Bíróság, BH.2009.353.)

Üdv,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

lakatosviktor # 2011.03.29. 15:41

FerkeBrg: és ha további mázlija van, akkor nem fognak tudni közérdekű munkát adni az elítéltnek és megállapítják, hogy "nem hajtható végre". De ne legyünk telhetetlenek :-)


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

kaméleon # 2011.03.29. 15:44

De ne legyünk telhetetlenek :-)”,
mert különben ítélethirdetéskor meglepődünk, mint Geréb Ágnes, aki csak súlyosabb büntetést kapott, mint amit az ügyész kért.

FerkeBrg # 2011.03.29. 15:48

Telhetetlen???!!!???Semmiképp,sőt,ha őszínte vagyok (és pártatlan), megérdemli és így is csak örülhetünk!!!
Köszönöm!!!

lakatosviktor # 2011.03.29. 17:16

kaméleon: Hát ez egy érdekes kérdés. Én már relatíve sok ilyet láttam, de mondjuk azt, meghajolva a többségi vélemény előtt, hogy ez nem jellemző és alappal lehet abban bízni, hogy nem lesz súlyosabb a büntetés, mint az indítvány.

FerkeBrg: Sok szerencsét!


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

FerkeBrg # 2011.03.29. 17:29

Köszönöm a jóindulatát L.V!!! Nagy kincs a mai világban!!!

FerkeBrg # 2011.03.30. 05:36

Szép napot!

Hétfőn egy üvgyéd megírta az átszállítási kérelmet és abban maradtunk,hogy beadja az OPK-ra,azt mondta,hogy 30 napon belül elbírálják.Kedden beszéltem vele és azt mondta,hogy beküldte a börtönparancsnoknak,ahol a párom jelenleg tölti a büntetését.Úgy hallottam,hogy ha a börtönparancsnoknak küldi el,sokkal több idő.Nem tudom,hogy most "zaklassam" az ügyvédet,hogy küldje el az OPK-ra is,vagy így is 30 napon belül elbírálják???

Köszönettel:FerkeBrg