Garázdaság.Mire számítsak?


Kovács_Béla_Sándor # 2024.01.08. 06:54

Ezt majd a bíróságnak. Nekünk minek?

Videki # 2024.01.08. 03:11

Üdv!
Garázdaság bűnébe estem, vádlott vagyok.
Szomszédom aki egy köztudottan agresszív, tiszaburai származású személy, a megkérdezésem nélkül, a tulajdonomban lévő kerítés elbontásához, illetve új kerítés építéséhez készülődött.
Odamentem illedelmesen megkérdeztem, hogy beszélhetnénk e. Persze. Előadtam neki, hogy semmi kifogásom ellene, de csak a saját költségére, mert nekem tökéletesen megfelel a jelenlegi állapotában. Illetve szeretnék átjárási lehetőséget a házunk mögé.
Mivelhogy ott pár éve a kissé megdőlt kerítést jóhiszeműen engedtem neki elbontani és lenne ott néha egy kis karbantartási dolgom(vakolat javítás, ereszcsatorna, meszelés).
Nemsokára elődta, hogy nekünk ám csak kb 30 centik van a ház és a mezsgye között, mire tapintatosan figyelmeztettem, hogy több mint 60-70 cm lesz az.
A kommunikációja hirtelen kb így festett:
"Ilyenkor szoktam megcsapkodni az ilyeneket"
"Most már tényleg megcsapkodlak!"
Még kicsit próbálkoztam, de egy ponton szószerint futnom kellett.
Nagykapuján ki, ő utánam, sajna még azon belül gázsprével lefújtam.
Végig normális hangnemet használtam.
Lényegében ennyi történt.
Mire számíthatok?
Köszönöm a figyelmet!

Slainte # 2022.06.17. 11:51

"Márpedig van olyan általam ismert személy, aki garázdaságért írásbeli figyelmeztetést kapott a bírósági eljárásban".

Sajnos más válaszaidból is úgy tűnik, hogy egy párhuzamos univerzumban élsz, ahol egy párhuzamos jogrendszer működik. A magyar Btk.-ban nincs figyelmeztetés, megrovás van.

Tadegi # 2022.06.16. 13:54

A figyelmeztetés nem szankció, de a bíróság igenis alkalmazhatja, ha a szankció kiszabásának feltételei nem állnak fenn.

Szomorú örökös # 2022.06.16. 03:17

Slainte

Egyébként figyelmeztetés.....nevű szankció a büntetőjogban nincs

Márpedig van olyan általam ismert személy, aki garázdaságért írásbeli figyelmeztetést kapott a bírósági eljárásban.

Slainte # 2022.06.16. 03:13

Az eddigi válaszokkal szemben a helyzet a következő:

Az ügyészség ún. bíróság elé állításos eljárást tervez, ezért az egyébként nem védőköteles ügyben is kirendeltek kötelezően védőt. és valóban, az elkövetéstől számított két hónapon belül meglesz a tárgyalás, ahol büntetést szabnak ki vagy intézkedést alkalmaznak. A legvalószínűbb a próbára bocsátás vagy a pénzbüntetés. Egyébként figyelmeztetés és pénzbírság nevű szankció a büntetőjogban nincs, megrovás és pénzbüntetés van.

Tadegi # 2022.06.15. 07:35

A mulatóhely valószínűleg feljelentést tett, a rendőrség meg hivatlaból eljárást indított. Valószínűleg egy figyelmeztetéssel megússza.

Majordomus # 2022.06.14. 19:58

Hát akasztás nem lesz.
Valószinűleg megrovás,vagy pénzbírság.
Még ügyvédet sem érdemes fogadni emiatt.

M11 # 2022.06.14. 17:51

Tisztelt Szakértők!

A következő ügyben fordulok Önökhöz:

A múlthéten párom elment egy szórakozóhelyre ahol ittas állapotban egy másik férfi elkezdett vele kötekedni. Majd utána “összeverekedtek” - a biztonsági őrök gyakorlatilag azonnal kirángatták mindkettejüket a helyről majd rendőrt hivtak.
Páromat bevitték az örsre ahol vallomást vettek fel, ezt mind hajnalban, majd reggel engedték ki.
A rendőrök mondták neki, hogy semmilyen komoly következmény nem lesz ebből mivel korábban sosem volt semmilyen rendőri esete. Pár nappal később egy ügyvéd kereste hogy 15 napon belül várható egy tárgyalás garázdaság miatt.
Igazából csak érdeklődnék, hogy mire számíthatunk vagy mit kellene tennie ez ügyben mielőtt megesne a tárgyalás. Az ügyvéd annyit mondott hogy a rendőrség tett feljelentést, nem tudom ez az általános eljárás-e egyébként is ilyen ügyben vagy valami más ok miatt tartunk most itt.

Köszönöm előre is a segítséget!

Dr. Mikofalvi Adam # 2022.04.28. 11:19

Tisztelt F83!

Az Ön által leírt magatartás - annak bizonyítottsága esetén - megvalósíthatja a garázdaság törvényi tényállását.
A személyi körülmények a büntetéskiszabás során enyhítő körülményként vehetőek figyelembe. Bűnösség megállapítása esetén az alkalmazott joghátrányok mindig az ügy egyedi körülményeitől függnek.
https://drmikofalvi.hu/…/buntetojog/

Szomorú örökös # 2022.04.16. 06:16

F83

amit a másik rémültében, védekezés szándékkal visszatessékeli azzal, hogy rárúgja azt

Ezt tuti nem fogják „védekezés” címszóval elkönyvelni.
Sajnos vitathatatlanul a kakaskodást a párod kezdte.
Vezetés közben ez sohasem fér bele az utakon.

F83 # 2022.04.16. 05:17

Tisztelettel érdeklődnék,
hogy mi jár az esetben, ha valakit felbőszítenek gépjármű közlekedés közben a folyamatos indokolatlan dudálással, majd az megáll kiszáll odaszalad a dudáshoz, jóízűt káromkodik rá, az felgyűri a garbója ujját elkezd mérgesen kinyitni az ajtaját, amit a másik rémültében, védekezés szándékkal visszatessékeli azzal, hogy rárúgja azt. Ezután kiszáll a sértett, de a másik inkább nem várja meg és elhajt. Segítsen, mert ennyit tudunk, hogy a párom ezt tette és most garázdaság gyanújával feljelentették. Mire számíthat? Sosem tett semmi rosszat senkivel. Nyilván az elmúlt nehéz időszak is rányomta a bélyegét a dolgokra. Illetve hogy a két 7 év alatti gyerkőcöt szervezi délután edzések/képzésekre időpontra. Vagy ez nem enyhítő? Természetesen nagyon megbánta, de akkor nagyon megijedt, hogy a másik meg akarja verni. Egyenlőre azt kellett bevallani, ki ült a megjelölt időpontban a kocsiban. Köszönöm előre is a válaszát.

Slainte # 2021.12.24. 06:59

Három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő cselekmény esetén nem feltétel a beismerés és a garázdaság ilyen. Legfeljebb öt évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetén kell beismerés a büntetővégzéshez, de a veszélyhelyzeti szabályok miatt most ez sem feltétel.

Egyébként nem tudom, mi a gond. A kézbesítéstől számított 8 napon belül kéred tárgyalás tartását. A bíróság kitűzi az előkészítő ülést, annak az elején hatályon kívül helyezi a büntetővégzését és kezdődik az eljárás onnan, ahonnan egyébként is kezdődött volna.

Kogeza # 2021.12.24. 01:00

Be. 740. § (1) A bíróság az ügyészség indítványára vagy hivatalból háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján büntetővégzést hoz, ha

  1. az ügy megítélése egyszerű,
  2. a vádlott szabadlábon van vagy más ügyben tartják fogva, és
  3. a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.

Nem csak beismerés esetén lehet tárgyalás tartása nélkül büntetővégzést meghozni, hanem annak hiányában is.

adima28 # 2021.12.23. 19:55

illetve még azt szeretném kérdezni, hogy ez a tény, hogy teljes tagadásban voltam, számtalan beadvánnyal éltem, s mégis kihozták tárgyalás mellőzésével az ügyet, ez eljárási hiba, és szintén megpanaszolható?

Köszönöm!

adima28 # 2021.12.23. 19:52

Tisztelt Szakértők

Garázdaság és becsületsértés miatt vontak eljárás alá másfél évvel ezelőtt.
A nyomozás során folyamatosan tagadásban voltam, indítványokat, kérelmeket csatoltam,
az eljárásba csatolt bizonyítékokat és a meghallgatott tanúk szavahihetőségét is kifogásoltam.

Ennek ellenére tárgyalás mellőzésével érkezett a végzés, amelyben "fellebbezésnek helye nincs, de tárgyalás
iránti kérelmét 8 napon belül előterjesztheti".

Ez hogyan történhetett meg?

Tudomásom szerint a beismerés hiánya mindenképpen tárgyalást igényel.

Köszönöm.

vádlott

Slainte # 2021.03.19. 10:39

Csak megállapítom, hogy megint jól tippeltem. :)

A zaklatás már nem kíván meg erőszakos magatartást. A szóban lévő cselekményt az követi el, aki "aki félelemkeltés céljából mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget". Tehát erre nézve fogják meghallgatni a jelen volt személyeket, és - ha odáig jut az ügy, végső soron a bíróság - majd lemérlegeli, hogy ki mond igazat.

Ha megállapítják a bűnösséget, akkor első ízben próbára bocsátás vagy pénzbüntetés a szokásos gyakorlat.

btamas0 # 2021.03.18. 08:58

Illetve annyit még szeretnék hozzáfűzni, hogy eddig még soha sem zajlott ellenem ilyesfajta eljárás (volt egyszer egy szabálysértési, de az gondolom nem tartozik ide).

btamas0 # 2021.03.18. 08:30

Mint kiderült, zaklatás vétségével gyanúsítanak. Az illetékes nyomozónak is elmondtam, hogy semmilyen erőszakos megnyilvánulásom nem volt a "sértett" felé, ezt a tényt pedig részemről 2 tanú tudja igazolni. Ha esetlegesen mégsem adnának nekem igazat, mire számíthatok?

Slainte # 2021.03.17. 13:06

Bocsánat, de azért van itt egy fontos elem, aminek a kérdező által leírt tényállásban nyoma sincsen: az erőszakos magatartás. Ami mindenképpen több, mint heves vita, hanem test vagy dolog elleni fizikai támadás. Gyanítom, ha tényleg garázdaságról van szó, a feljelentő sztorija más, mint a kérdezőé. Vagy - mivel az életveszélyes fenyegetés zaklatás (Btk. 222. § (2) bekezdés) lehet - valójában zaklatás feljelentés tárgya.

Dr. Pinczés Ferenc # 2021.03.16. 12:47

Tisztelt btamas0,

A garázdaság tényállása könnyen megvalósítható, hiszen a tanúsított magatartásnak (így a heves vitának) alkalmasnak kell lenni arra, hogy az másokba megbotránkozást keltsen. Nem szükséges trágár, obszcén kifejezeéseket hazsnálni ahhoz, hogy valaki megvalósíthassa a tényállást.

Amennyiben valóban megindult az eljárás és akár felelőssége is megállapítható, úgy intézkedésen (pl.:próbára bocsátás) vagy büntetésen (pl.:pénzbüntetés) kívül más szankcióra nem kell számítani. Álláspontom szerint, ha személyi körülményei pozitívak és korábban nem volt büntetve maximum pénzbüntetéssel kell számolni. De a tényezők konkrét ismeretei nélkül nehéz megmondani.

További információ: https://drpinczes.hu/…selekmenyek/#…

btamas0 # 2021.03.15. 22:15

Üdvözlet!

Következő lenne a kérdésem:

Édesapámmal épp beszélgettünk a házuk előtt, amikor is egy régi "haragosát" (a rossz viszony legfőképp családi okoknak köszönhető) megláttam, aki az elmúlt időszakban többször is hangoztatta ismerősei felé a rólunk szóló véleményét (édesapámat illetve engem érő folytonos szidalmazás stb.). Megszólítottam az urat, majd ezt követően kisebb veszekedésbe keveredtünk, viszont semmilyen obszcén vagy trágár kifejezést nem használtam a beszélgetésünk során. A beszélgetésünk lényege az lett volna, hogy számon kérjem, hogy mégis milyen alapon állít valótlanokat rólunk?
A beszélgetésünket követően az úriember bement a helyi rendőrségre, ahol megtette ellenem a feljelentését garázdaság vádjával, mivel az ő állítása szerint én életveszélyesen megfenyegettem őt. A rendőrségre vitte magával 2 kiskorú gyermekét is tanúnak.

Mire számítsak, lesz ennek az egésznek bármiféle komolyabb következménye? 2 tanúm is van arra, hogy semmilyen fenyegetés nem hangzott el (édesapám és a párom hallották a beszélgetést).

Előre is köszönöm a válaszokat!

Slainte # 2021.01.02. 16:35

Visszatérve az alapkérdésre: drbjózsef helyesen írta, hogy az életveszélyes fenyegetés a Btk. 222. § (2) bekezdése szerinti zaklatás, azt útról leszorítás a Btk. 234. § (1) bekezdése szerinti közúti veszélyeztetés.

Viszont a távoltartás kérdésében alapvető félreértés van. Távoltartás büntetőeljáráson kívül csak hozzátartozók tekintetében rendelhető el. Egyébként a távoltartás büntetőeljárási kényszerintézkedés, aminek az ítélet jogerőre emelkedésével (legkésőbb) automatikusan vége.

Az viszont lehetséges, hogy ha a bíróság az ügydöntő határozatában (pl. felfüggesztett szabadságvesztés vagy próbára bocsátás mellett) pártfogó felügyeletet rendel el, akkor meghatározzon olyan magatartási szabályt is, ami tartalmilag a távoltartásnak felel meg. A probléma inkább az, hogy arra a sértettnek az indítványozás lehetőségén kívül nem sok ráhatása van.

Szomorú örökös # 2021.01.02. 04:13

Ditroit

Azért gondoltam a távoltartási végzésre ha azok utána is megpróbál valamit is akkor a büntetés súlyosabb lehet.

Viszont a büntetést meg fogja előzni, hogy téged alaposan helybenhagy a fenyegetés helyett. Megéri? :-O

Ez az ember nem normális, azt hiszi mindent megtehet. Elveszem neki a kedvét.

A végére teljesen bele fogsz rokkanni szerintem, mire bírósági szakaszba jut a történet. Nehogy azt hidd, hogy egy kamerafelvétel alapján egyből rohannak és őrizetbe veszik. Ennyire azért nem gyors és konzekvens a magyar rendőrség. Mire bíróságra kerül az ügy, te simán a kórházban köthetsz ki. Mert ha kiderül számára, hogy feljelentetted, már nem biztos, hogy csak fenyegetni fog. :-(

Én esetleg megpróbálám egyszer elkapni - persze óvatosan és természetesen nem bántani, mert azt már büntetik - és megtudni, hogy vajon mi a baja a fickónak veled. Mert hogy erről eddig egyetlen szót sem írtál, csak azt tudjuk, hogy haragban állsz vele. A cselekmények forrását kéne valahogy kideríteni és megszüntetni, nem karhatalommal fenyegetőzni. Sokkal hatásosabb lehet.

Ditroit # 2021.01.01. 18:55

Szomorú örökös

Azért gondoltam a távoltartási végzésre ha azok utána is megpróbál valamit is akkor a büntetés súlyosabb lehet.
Ez az ember nem normális, azt hiszi mindent megtehet. Elveszem neki a kedvét.