„A fiam beismerte tettét...segítő szándékkal ment a szomszédba de az erős kopogásával kitört az ajtóból egy darab üveg. ” Ez nem beismerés. Nagyon nem az.
Egyébként nem itt kell védekeznie, mi nem fogunk döntést hozni az ügyben, és a hatóságot sem érdekli a véleményünk. Szóval kár a gőzért.
Kedves Kovács_Béla_Sándor! A kérdésem nem a gyerek be(el)ismerésére irányult, hanem arra, hogy a rendőrség jogszerűen, szabályszerűen járt-e el az határidő, az idézés és a jegyzőkönyv javítása ügyében. A vélemények pedig tudom csak engem érdekelnek....de mi a csudának jött létre ez a fórum ha nem lehetek kíváncsi akár szakértők akár laikusok véleményére? Tisztelettel várom a kérdéseimre a válaszát!
szancso65 ! Tehát a problémád a jegyzőkönyvvel is van.
„ hogy a rendőrség jogszerűen, szabályszerűen járt-e el az határidő, az idézés és a jegyzőkönyv javítása ügyében.”
Elvileg lehet szabad javítani jegyzőkönyvet ( meg minden más okiratot ), de az jelezni kell, méghozzá minden példányon. Pl. így X javított Csillag Márton főtörzs. De a számítógépek világában ennek jelentősége nincs. kijavítani és újra nyomtatni. A határidőhöz nincs véleményem. Van viszont a magyar rendőrségről - ahol agyonvernek egy embert, ez porszem csak !
Zoltanuss! A jegyzőkönyvet nem a rendőr tiszt javította, hanem a fiamnak mondta, (miután szóvá tette a helytelen dátumot) hogy javítsa ki (golyóstollal) amit meg is tett,( * javítás) de akkor aláírás bélyegző nem került az iratra. Az ő példánya a valótlan dátumot tartalmazza, mondván az nem számít... Milyen irat az ilyen? Én is úgy gondolom, a jegyzőkönyv minden példányának megegyezőnek kellene lennie. Volna még 1 kérdésem: a sértett a rendőr elmondása szerint vissza akarta vonni a feljelentést, de állítólag nem lehetett, mert kifutott a határidőből? Ezt hogy lehetséges? Egyáltalán visszavonhatta volna? A rendőrség munkájáról van nekem is véleményem pozitív is, negatív is. Az egy másik fórum téma lehetne :)
Zöldövezeti11! Igen, szerintem is valami sántít... besszerrita! Valamit félreértettél! Dióhéjban: a fiam hétvégi buliból hazafelé jövet tudomást szerzett arról, hogy a szomszéd fiút kisebb baleset érte (részegen megtörte az autóját).Ezért menetek oda 1 másik fiúval megnézni,reggel 8-kor, hogy minden rendben van-e vele. Telefonhívásra nem válaszolt ezért a nyitott kapun bementek és a fiam kopogott az ajtón. Balszerencséjére kitörött a thermo üveg külső feléből 1 darab. Senki nem tartózkodott a házban, nem ijedt fel senki. Ezután mindketten hazamentek. Ennyi. A fiam elismerte, hogy az ő keze által törött ki az üveg. Nem látta nem hallotta senki az esetet. Csak ketten voltak a helyszínen. Igen a rendőri eljárással vannak problémáim, majd a bíró eldönti jogosan vagy sem. Azt hiszem most elgondolkodom rajta helyesen neveltük-e arra a gyermekeinket, hogy segítsenek balba jutott társaikon....vállalják tetteikért a felelősséget.
Kenderice! Hát ez nekem is gyanús volt,mint lejjebb már említettem... és nem vagyok elfogult. Nem volt szerszám, minek lett volna? Nem betörni mentek!!!! Ismerve a szomszédaimat az ő és családtagjaik elmondásai alapján elképzelhetőnek tartom azt is, hogy sérült volt az üveg és kapóra jött ez az eset, mert így 2 helyről is betudják szedni a kártalanítást. A biztosítójuktól és a fiamtól. Más esetekben is hasonló képen jártak el. Mint írtam volt hetente 1-2 éjszaka 4-8 fiatal bulizik náluk. Akár azok is megsérthették ha belegondolok...a fiam csak rásegített. Ezt utólag nem tudja senki bizonyítani. Na mindegy! Remélem a bíró nem sújtja túl nagy büntetéssel.
Szeretném azt megtudni, hogy a következő eset magánlaksértésnek minősül e:
Egy kertes család házat bérlek. A ház emeleti része beépített, ott van egy kis, az udvarról külön bejáratú üres lakás, melyet elvileg a tulajdonos ki fog még adni. Összevesztem a tulajdonossal, el is fogok költözni 2 héten belül. Az udvaron lévő kapun zárat cseréltem, plusz egy lánccal lelakatoltam 1 hete, hogy ne jöjjön be csak úgy, mert állandóan bejárkált. (Azt nem tudom hogy jogszerűen záram e ki)
Tegnap este 8-kor, polgárőrökkel karöltve levágta a láncot, és bejöttek, bekopogtattak, mert beszélni akart velem. (kisebb vita kialakult, semmi komoly)
Arra szeretnék választ kapni, hogy jogosan "törtek" e be tegnap az udvarra.
Kihívtam a rendőröket, mert szerintem nem, de ők csak szétették a kezüket...ő a tulajdonos, ide van bejelentve, különben is hogy jusson fel akkor az emeltre..stb..
A bérleti szerződésben a következő áll:
"1. A bérbeadó...(ingatlan részletei)...bérbe adja a családi ház teljes földszintjét."
"23. A földszinti lakáshoz tartozik a teljes kert és udvar és a ház környezete. A lakók élvezhetik ennek használatát és rendszeres gondozásukat, tisztán tartásukat vállalják. Az emeleti lakók csak keresztülmehetnek a telken."
Ha magánlaksértést követtek el, mit lehet tenni?
Persze azt tagadta mindegyik, hogy levágták a láncot, azt mondták nyitva volt a kapu...
Még azt szeretném megkérdezni, hogy amennyiben a lenti eset nem minősül magánlaksértésnek, egyszerűen el kell tűrnöm, hogy a tulajdonos az udvaron úgy jár-kel ahogy akar?
Nem mondom azt, hogy ne tudna mit tenni, de az mindenképpen kérdéses, hogy megérné-e önnek (idő, pénz, stb.), szerintem jobban jár, ha megpróbálja szép szóval rendezni.
Különös eset történt meg velünk, ami kicsit felhúzta az agyam. Villanyóra leolvasás időszakában vagyunk, és várjuk is mikor jön a illetékes megnézni mennyit fogyasztottunk, mikor észrevettem, hogy már voltak "ezt abból gondolom, hogy egy matricát hagytak az órán azzal a felirattal, hogy fényképezve" a baj ott kezdődik, hogy kertes házban lakunk, és a kutya nem engedte be őket, mert itthon sem voltunk. Kis + nagykapu zárva, kulcs nekem és a nejemnek van csak, másnak nincsen "nem tudni hogy jöttek be".
Kérdem én, mit tudok tenni ebben az ügyben, van-e értelme feljelentést tenni (magánlak sértés vádjával) mert lehet azzal védekezne, hogy én engedtem be.. a szolgáltatót mindenképp megkeresem ez ügyben, de gondoltam előtte érdeklődök itt-ott, hátha van valakinek jó ötlete.
A villanyóra aktuális állását be lehet mondani havi x napon telefonban és/vagy e-mailban megírni - előzetes megállapodás szerint. Lehet havi átalányt fizetni (= részszámla), míg évi egyszeri óraleolvasás alapján tényszámlát küldenek.
A leolvasót "várni" a kutya szokta, hasonlóan mint a postást.
"Kovács_Béla_Sándor" nyilván nem szóról-szóra, de a lényege, hogy engedélyem nélkül a portámra nem léphet be, pláne ha nincs itthon senki..
"monalisa1" a kérdésem nem a beolvasás módjára irányult, tisztában vagyok vele miként lehet megoldani.. a kutyás idézetre inkább nem írok semmit, ha nem tudsz-akarsz válaszolni érdemben a témához ne tedd, köszi
A büntető törvénykönyvi tényállásokat szó szerint kell tudni, mert a magatartást is úgy bírálják el. Amit te írtál, az nem bűncselekmény, hiányzik belőle az "erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárást színlelve".
Üdv Mindenkinek! Az alábbi eset alapján kérném a véleményeteket, hogy magánlaksértés-e vagy sem? Válófélben vagyok, feleségemmel közösen béreltünk egy lakást, a szerződés az én nevemen van, én kötöttem. Elköltöztem a lakásból, de nem visszatérési szándék nélkül, hanem a ruháim egy nagyrészét elvittem és annyi, hogy nem otthon aludtam. Vagyonmegosztás még nem volt. Mivel a feleségem semmi egyéb ingóságot, illetve személyes dolgomat nem adott oda, ezért a főbérlő kulcsával, tanúk jelenlétében visszamentem a lakásba és elhoztam pár dolgot, többek között személyes iratokat, illetve olyan ingóságokat, melyeket soha nem kaptam volna meg, ha nem veszem magamhoz. Előtte a feleségemet többször próbáltam elérni telefonon, sms-en, de nem járt sikerrel. Ezt követően besétált a leendő volt nejem a rendőrségre és feljelentett lopásért. Az ügyészség ezt természetesen elutasította, de magánlaksértés szabálysértésének gyanúja miatt szabálysértési előkészítő eljárás indult. Az én és a főbérlőm meghallgatása most lesz, kérdésem az, hogy megállhat-e a magánlaksértés szabálysértése? Állítólag a buktató az lehet, hogy visszatérési szándék nélkül hagytam-e el az általam bérelt, közösen lakott lakást vagy sem? Ilyen papírt egyébként szeretett volna aláíratni velem ezt megelőzően a leendő volt nejem, de természetesen ilyet nem írtam alá. Válaszaitokat előre is köszönöm.
Ha közösen bérelték, azaz közösen fizették a bérleti díjat, akkor fel sem merülhet a magánlaksértés szabálysértése. Ami számomra elgondolkoztató volt, hogy miért a főbérlő kulcsával kellett a lakásba menniük, ugyanis ha a lakáskulcsát a feleségének korábban átadta, akkor ő azt jogosan értelmezhette úgy, hogy visszatérési szándék nélkül hagyja el a lakást.
Üdvözlök mindenkit! A történem a következő. Nem rég szabadult, tőlem 100 méterre lakó többször büntetett illető. Mivel megtudta hogy a Büntetés-végrehajtás hivatásosa vagyok (mert a rendőreink elmondták neki) többször volt konfliktusom vele. (Nem csak nekem) Egy utcai szóváltás után bejött az udvaromra és megtámadott. Feljelentettem, felmentették bizonyíték hiányában. Befizetett 3000 illetéket lenyúlták, feljelentőből tanú lettem, pénzt nem adták vissza. Hülyét csináltak belőlem. Két nevetséges okot mondott a Bírósági titkárnő, de nem is ez a lényeg. Később, ugyan ezzel a váddal feljelentett a támadóm és még hozzá csapták a veszélyes fenyegetést. "Rád gyújtom a házatokat", stb. Senkit nem érdekel, hogy ez az ő szavajárása és ezzel a környék összes lakóját már megfenyegette. Engem is, nagyon sokszor. A kérdésem a következő:
Nincs tanúja, nincs felvétel, nincs semmi hogy az udvarában jártam és megfenyegettem. (miért is tettem volna). Állítólag ez az egy állítás egy tagadás nem működik? Egy ügyvéd felhívta a figyelmemet, hogy ha ők ketten állítják (bár a jegyzőkönyv szerint nem egyezik a történetük) engem nagy valószínűség szerint elítélhetnek. Ezek élettársak. Mindketten feljelentők és egymásnak tanúi. Van ilyen? Az érdekegyesség itt nem áll fenn?
Engem már "vicceltek" meg bíróságon. A vicc 250.000-be került, pedig ott sem volt bizonyíték és amivel vádoltak azt nem én csináltam. Szeretnék biztosra menni. Nem tudtam mást tenni, az előző ügyel kapcsolatban tapasztalt fejetlenség és hozzánemértés miatt korrupciót gyanítottam (nem én találtam ki, a Rendőrök mondták), ezért panaszt, később elfogultságot jelentettem. Természetesen mondvacsinált indokokkal elutasították és visszatették az ügyet a korábbi bíróságra. Ott nem nagyon szeretnek már. Nem jó eséllyel indulok. Lehet újra elfogultsági indítvánnyal élni? Az előzőt nem is láttam, ugyanis folyton zavartak diktálás közben, nem láttam az írásos részét, nem írtam alá semmit, lehet hogy fontos dolgok maradtak ki belőle.
Az senkit nem érdekel hogy a feljelentők bűnözők? Pl a férfi most is börtönben van mert baltával a szóban forgó napon, este betörték 3 helyen a fejemet. A barátomról sérüléseit inkább el sem mondom. Emberölési kísérlet a vád. Egyébként a börtönből ismerem őket és többször mondták hogy "megölünk BV-s kutya"
Változtat valamit hogy a feljelentőm ügyvédje kicsit ideges lett és szabályosan nekem jött és a Bírósági titkárnőnek kellett kizavarni a tárgyalóból?
A leírása alapján a helyzete nem egyszerű, éppen ezért mindenképpen óvatosan és higgadtan kell eljárnia, hogy nehogy felüljön egy provokációnak. Kérdéseire válaszolva: „Ezek élettársak. Mindketten feljelentők és egymásnak tanúi. Van ilyen? Az érdekegyesség itt nem áll fenn?” A bíróság legjobb belátása szerint dönt, hogy van-e ellentmondás a tanúvallomások között, és elfogadhatóak-e a tanúvallomások bizonyítékként. „Lehet újra elfogultsági indítvánnyal élni?” Lehet, de el fogják utasítani. „Változtat valamit hogy a feljelentőm ügyvédje kicsit ideges lett és szabályosan nekem jött és a Bírósági titkárnőnek kellett kizavarni a tárgyalóból?” A cselekmény megítélését érdemben nem befolyásolja.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.