Lehetséges a pénz behajtása:
1. Ti egy ráutaló magatartással kötött online szerződést kötöttetek ezen céggel, így indítható ellene kártérítési per a PTK 339. § alapján.
Azzal hogy a cég pénzösszeget kezdett feltüntetni a honlapján elfogadta a teljesitést.
2. E mellett a Btk. szempontjából csalásnak minősül, így ez büntethető is.
A társaságnak csupán azt kell kiderítenie, hogy ki volt a cégvezető/tulajdonos aki ezt a csalást elkövette, valamint ki volt az a szolgáltató aki ennek a honlapnak tárhelyet adott. (ezen tárhelyhez minnél hamarabb el kellene menni, és megtudni készült-e és meg van-e még a biztonsági másolat a kérdéses honlapról.) Ezt követően lévén szemtanuk is vannak ezek szerint bőven, még annyi a teendő, hogy végignézetni minden volt vevőszerző gépét, a temporary internet filesban megvan-e a számítógép álltal automatikuson lementett verziója a honlapnak, vagy valaki nem mentette-e le a teljes honlapot a gépére.
(Fontos megjegyezni, ezeket a fileokat hagyják ott ahol vannak, ne mozgassák sehova, ne csináljanak vele semmit, mert onnantól kezdve megkérdőjelezhető a hitelessége.)