Kisfiam február 25-én lesz 2 éves,ezt követően kiveszem a bent maradt 4 nap szabadságomat, majd pedig a 2. Gyermekem születéséig táppénzen leszek, kb 1,5 hónap ( április 15-re vagyok kiírva). A szerződés szerinti bérem br. 270000 ft volt, az lenne a kérdésem, hogy a táppénz számításának ez lesz az alapja, illetve mekkora összegre számíthatok.
Tisztelt Tanácsadó! Most lesz a fiam februárban 3éves, közben terhes lettem és június közepén szülök. Azt szeretném megtudni,hogy nekem mi alapján fogják megállapítani a GYES-t,mert mint főállású vállalkozóként vagyok nyilvántartva és az nem is szűnt meg a mostani GYES és GYED-em alatt sem. Márciusban újra dolgozni fogok júniusig,az beleszámít ? Visszamenőleg a GYES alapját számolják,mert ugye 180 napra visszamenőleg ez számít,vagy a vállalkozóként nyilvántartott alapfizetésemet ami 118000 ft lenne ha nem lennék éppen még GYED-en. Várom válaszát. Előre is köszönöm! Szép napot kívánok!
Ha 5 éve folyamatos munkaviszonyom van egy cégnél, és 2015. augusztusban szülök, a jelenlegi új 2015-ös szabály szerint melyik évből számítják nekem a Gyed-et? Ha idén a szülésig meglesz a 180 napom és magasabb a pénzem mint a tavalyi évben az számít?
Sajnos nem tudom értelmezni az új szabályokat, miszerint a gyed jogosultság kezdő napjától visszafelé számított harmadik hónaptól nézik a 180 nap meglétét, ez mit jelent rám nézve? Ha jövő év januárban igénylem majd a Gyedet akkor az idei évet nézik, vagy bezavar ez az új szabályozás?
Segítségét szeretném kérni. 7 hetes terhes vagyok. kb 4 hónapja vagy a cégnél ahol dolgozóm és most már határozatlan szerződéssel. Előtte dolgozgattam de megszakításokkal. A munkáltatóm szerint ha elmegyek táppénzre akkor az előző 2 év munkaviszonyt nézik és abból számolnak összeget.Ez nekem nagyon kevés lenne.Valahol azt olvastam hogy ha már 180 napja dolgozóm a munkahelyemen akkor az utolsó 180 napot veszik figyelembe. Akkor ez most pontosan hogy működik? Még akkor 2 hónapot kell dolgozzam hogy normális táppénzt kapjak?
„Fédra1000 2014.12.29. 17:35 Tisztelt Tanácsadók! Második gyermekemet 2015 augusztusára várom, a tavalyi és az idei évben nincs bérjövedelmem. TÁGY-ban és GYED-ben részesültem, munkaviszonyom fennáll. Szeretném kérdezni, ha táppénzre megyek, akkor mi lesz az alapja? Szerződés szerinti jövedelmem vagy az előző ellátás alapja? Mi van ha nekem a szerződésszerinti jövedelmem kedvezőbb? Illetve az újabb TÁGY illetve GYED alap mi lesz? Előre is köszönöm. Tisztelettel: Fédra ”
48. § (1) (2) A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megállapítani.
(3) Ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezett legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján kell megállapítani. A 180 naptári napi jövedelmet legfeljebb a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni, ha a biztosítási idő folyamatos. A folyamatos biztosítási idő [48/A. § (1) bekezdés] megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
(4) (5) Ha a biztosítottnak azért nem volt a (2)-(3) bekezdés szerint figyelembe vehető jövedelme, mert táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban részesült, a táppénz naptári napi összegét a korábban folyósított ellátás alapját képező összeg figyelembevételével kell megállapítani, ha az a (6a) bekezdés szerint megállapított összegnél kedvezőbb.
(6) A naptári év folyamán ismételten keresőképtelenné vált biztosított táppénzét a korábbi táppénzének az alapját képező kereset napi átlaga alapján kell megállapítani, ha
a korábbi keresőképtelensége is az újabb keresőképtelensége első napját magában foglaló naptári évben kezdődött, és
a korábbi táppénzét a (2)-(3) bekezdésben foglaltak alapján állapították meg.
(6a) Ha a biztosított a (2)-(3) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, de a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően van legalább 180 napi folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme alapján kell megállapítani.
(6b) Ha a biztosított a (2)-(3) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, és a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően nincs legalább 180 naptári napi folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, kivéve, ha a tényleges vagy a szerződés szerinti jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz alapja a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem.
-Fentiek alapján ha az irányadó időszakban van tényleges jövedelme (pl. betegszabadságos bér) az lesz az alap.
Ha nincs a munkaszerződésben szereplő összeg lesz az alap.
Mivel azonban TGYS és GYED miatt nincs 180 bérezett napja vizsgálni kell, hogy az előzőektől kedvezőbb-e az előző GYED alapja. Ha igen a táppénzt is ennek alapulvételével kell megállapítani.
Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- az egészségbiztosítónak a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.
(1997. évi LXXXIII. törvény 5. § Az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.)
Éljen ezzel a lehetőséggel és kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervét –vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját, mint központi TB kifizetőhelyet-, hogy a kérdéseire a választ, illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget adják meg.
Ezen túlmenően kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak a penzbeli@oep.hu e-mail címen, akik készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére.
„Vandita 2015.01.04. 20:07 Tisztelt Szakértő! Veszélyeztetett terhes vagyok. 2014. December 22-től táppénzen vagyok. Augusztus 17-ére várjuk a babát. Ha mindvégig táppénzen kell maradnom, akkor az hogyan befolyásolja a gyes gyed tgyás számítást? Számít-e, hogy 2003 óta folyamatos munkaviszonyom van? ”
T. Kérdező!
A GYES-t nem befolyásolja, mert az alanyi jogon jár és fix összegű.
A TGYS-t sem, mert annak az alapja a 2014. évi jövedelme.
Igen számít, mert így magasabb mértékű táppénzre lesz jogosult és azt –ha nincs táppénz előzménye- akár a szülésig is kaphatja, illetve ellátásait az ezen munkáltatónál elért keresetéből fogják kiszámolni.
Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- az egészségbiztosítónak a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.
(1997. évi LXXXIII. törvény 5. § Az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.)
Éljen ezzel a lehetőséggel és kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervét –vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját, mint központi TB kifizetőhelyet-, hogy a kérdéseire a választ, illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget adják meg.
Ezen túlmenően kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak a penzbeli@oep.hu e-mail címen, akik készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére.
Veszélyeztetett terhes vagyok. 2014. December 22-től táppénzen vagyok. Augusztus 17-ére várjuk a babát. Ha mindvégig táppénzen kell maradnom, akkor az hogyan befolyásolja a gyes gyed tgyás számítást? Számít-e, hogy 2003 óta folyamatos munkaviszonyom van?
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy jelenleg Gyeden vagyok a kisfiammal 2015.májusig. 2015. augusztusra várom harmadik babámat, és májustól igényelhetem a gyest a fiamra. Az érdekelne, hogy gyes mellett eltudok-e menni táppénzre? Vagy ennek van-e valami járható útja? Vagy esetleg úgy tudnék táppénzre menni, ha először a szabadságomat veszem ki? Kirúgni nem rúghatnak ki ugye? És mikor kellene bejelentenem ezt a dolgot a munkáltatómnál?
Jelenleg GYED-en vagyok első gyermekemmel, aki 2015 január 9-én tölti be a 2. életévét. A testvérét 2015 április végére várjuk.
A kérdésem az lenne, hogy negatívan befolyásolja e a második gyermekem után járó GYED-et, ha a köztes időszakban elmegyek táppénzre vagy esetleg kiveszem a bentlévő szabadságomat? Vagy hosszútávon akkor járok a jobban, ha a köztes időszakban GYES-en maradok? Mit javasol, mi a legjobb megoldás?
Többször érdeklődtem az OEP-nél is ez ügyben, de eddig senki sem tudott egyértelmű útmutatást adni, többek között a várható törvénymódosításokra hivatkozva.
Jelenleg GYED-en vagyok 2015 áprilisáig. Férjem az EU-n kívül kapott munkát tavasztól. Emiatt az áprilisban kezdődő GYES 12 hónapjából előre láthatólag kisebb-nagyobb megszakításokkal 8 hónapot töltök külföldön és a többit itthon. Jár-e a GYES nekem vagy mondjam le? Ha lemondom, akkor mi történik a munkaviszonyommal? A munkahelyem TB kifizető hely, ők intéznék a GYES-t is. Szeretném fenntartani az elméleti lehetőséget, hogy visszamenjek oda, ha a külföld nem jön be.
Ugyanez felmerül a családi pótlékkal kapcsolatban is, hogy jár-e és mi a hátulütője, ha lemondom?
Előre is köszönöm a segítséget és boldog új évet kívánok!
Második gyermekemet 2015 augusztusára várom, a tavalyi és az idei évben nincs bérjövedelmem. TÁGY-ban és GYED-ben részesültem, munkaviszonyom fennáll. Szeretném kérdezni, ha táppénzre megyek, akkor mi lesz az alapja? Szerződés szerinti jövedelmem vagy az előző ellátás alapja? Mi van ha nekem a szerződésszerinti jövedelmem kedvezőbb? Illetve az újabb TÁGY illetve GYED alap mi lesz? Előre is köszönöm.
„Csincsi79 2014.12.23. 10:24 Tisztelt Fórum! Jelenleg első gyermekemmel vagyok itthon GYED-en, ami 2015 novemberében jár le. Amennyiben a második gyermekem még a GYED alatt, tehát 2015 novembere előtt születik, akkor mekkora lesz majd a TGYÁS és GYED a második gyerek után? Köszönöm a válaszukat!
”A Tgys összegét az alábbi módon kell kiszámítani: Ebtv.42. § (1) A terhességi-gyermekágyi segély a napi átlagkereset 70%-a. (2) A terhességi-gyermekágyi segély alapjául szolgáló jövedelem naptári napi átlagát a 48. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani. (3) A (2) bekezdésben nem említett biztosított terhességi-gyermekágyi segélyének naptári napi összegét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszerese harmincad részének figyelembevételével kell megállapítani. Ha azonban a biztosított pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelme a minimálbér kétszeresét nem éri el, a tényleges jövedelmet kell figyelembe venni. Tényleges jövedelem hiányában a szerződés szerinti jövedelmet kell figyelembe venni, azzal, hogy a terhességi-gyermekágyi segély naptári napi összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad részét nem haladhatja meg.
1997. évi LXXXIII. törvény 48. § (1) (2) A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megállapítani. (3) Ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezett legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján kell megállapítani. A 180 naptári napi jövedelmet legfeljebb a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni, ha a biztosítási idő folyamatos. A folyamatos biztosítási idő [48/A. § (1) bekezdés] megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
A megadott adatok alapján, egy 2015-ös szülés esetén a tgys-t amennyiben az irányadó időszakban szabadságban/betegszabadságban részesült ezen jövedelemből (tényleges jövedelem), ennek hiányában a munkaszerződésében/kinevezésében szereplő jövedelméből kell kiszámolni, de korlátot képez a minimálbér kétszerese!
Jó, ha tudja, hogy az Ebtv. 39. § (5) értelmében ha a szülő különböző korú gyermekeire tekintettel az egyik gyermeke után jogosult terhességi-gyermekágyi segélyre vagy gyermekgondozási díjra, akkor a másik gyermeke jogán járó terhességi-gyermekágyi segélyt vagy gyermekgondozási díjat egyidejűleg is igénybe veheti.
Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- az egészségbiztosítónak a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.
(1997. évi LXXXIII. törvény 5. § Az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.)
Éljen ezzel a lehetőséggel és kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervét –vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját, mint központi TB kifizetőhelyet-, hogy a kérdéseire a választ, illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget adják meg.
Ezen túlmenően kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak a penzbeli@oep.hu e-mail címen, akik készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére.
Sajnos az Államkincstár nem úgy működik, hogy segítsen is az embernek......még a táppénzemért is "közelharcot" kellett vívnom...Jöhetek én nekik a jogaimmal és az ő kötelezettségeikkel, senkit nem érdekel. Ha az ember nincs képben, akkor ott verik át, ahol csak tudják.
A kérdésem nagyon hasonló lesz az egyik előbbihez...
Jelenleg GYED-en vagyok, ami 2015. februárjában jár le. A terv az volt, hogy 2015. elején visszamegyek dolgozni, miután kivettem a 22 nap szabadságomat, de közben terhes lettem.
Van arra lehetőség, hogy a szabadságot kivéve egyből táppénzre menjek, ha az orvos úgy látja, hogy veszélyeztetett a terhesség (vegyi üzem területén dolgozom)? Hiszen február után már csak a GYES-t kapnék a szülésig ha nem mennék el táppénzre.
Ha van rá lehetőség, akkor a táppénznek mi az alapja és kapom-e mellette a GYES-t?
Még annyit kérdeznék, hogy esetemben, ha folyamatos munkaviszonyom van hosszú évek óta, ugyanannál a munkáltatónál és 2014. szeptember 1-től táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesség miatt, ami folytatódik még a 2015-ös évben pár hónapig, akkor a tgyás illetve a gyed alapját miből tudom kiszámolni? (melyik év adja az alapot és a táppénzes hónapokat bele kell-e számolni-ha nem, akkor ezen hónapok napjaival nem is kell osztani a keresetet?)”
Kedves Renáta!
A tgys alapja -főszabály szerint- a 2014.01.01-től 2014.08.31-ig elért keresete (pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelme) lesz.
A táppénz összege nem alapja a tgys-nek és az osztószámba sem számít be. Magyarul a fenti jövedelmet -főszabály szerint- annyi naptári nappal kell elosztani ahány naptári nap van a 2014.01.01-től 2014.08.31-ig terjedő időszakban.
Sajnos hiába kérdeztem az Államkincstárat, egyszerűen nem válaszolnak a levelemre,
telefonon lehetetlen őket elérni.
Köszönettel: Nagy Renáta
Kedves Renáta!
Ez a Magyar Államkincstár elnökét és megyei igazgatóit minősíti...
Hogyan valósul meg a Magyar Államkincstárnál a közigazgatás szolgáltató jellege, ha az írásban feltett kérdésekre nem válaszolnak, telefonon pedig elérhetetlenek???
Sajnos hiába kérdeztem az Államkincstárat, egyszerűen nem válaszolnak a levelemre,
telefonon lehetetlen őket elérni.
Köszönettel: Nagy Renáta
Ez a Magyar Államkincstár elnökét és megyei igazgatóit minősíti...
Hogyan valósul meg a Magyar Államkincstárnál a közigazgatás szolgáltató jellege, ha az írásban feltett kérdésekre nem vpedig nem álaszolnak, telefonon pedig elérhetetlenek???
Decemberben 1 napot kórházban töltöttem, aznapra szabadságot(gyerek után járó) vettem ki előre lejelentettem.A kórházból való távozáskor táppénzre jogosult papírt kaptam aznapra(oep). Ha ezt nem akarom igénybe venni, akkor nem adom le a foglalkoztatómnál ezt a papírt?Vagy menjek vissza a kórházba hogy nem kérem ezt a papírt töröljék? Mi a teendőm? köszönettel:Veronika
Jelenleg első gyermekemmel vagyok itthon GYED-en, ami 2015 novemberében jár le. Amennyiben a második gyermekem még a GYED alatt, tehát 2015 novembere előtt születik, akkor mi a legcélszerűbb lépés, mit lehet tenni, anyagliag hogyan éri meg jobban? Arra gondolok, hogy maradjak GYED-en vagy ilyenkor ki lehet kérni a felhalmozott szabadságot, utána pedig táppénzre lehet menni? Jelenleg a maximális GYED-et kapom. Illetve mekkora lesz majd a TGYÁS és GYED a második gyerek után?
Köszönöm a válaszát! Sajnos hiába kérdeztem az Államkincstárat, egyszerűen nem válaszolnak a levelemre, telefonon lehetetlen őket elérni. Még annyit kérdeznék, hogy esetemben, ha folyamatos munkaviszonyom van hosszú évek óta, ugyanannál a munkáltatónál és 2014. szeptember 1-től táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesség miatt, ami folytatódik még a 2015-ös évben pár hónapig, akkor a tgyás illetve a gyed alapját miből tudom kiszámolni? (melyik év adja az alapot és a táppénzes hónapokat bele kell-e számolni-ha nem, akkor ezen hónapok napjaival nem is kell osztani a keresetet?)
Akinek tartós betegsége/terhessége miatt az egyik évről áthúzódik a másik évre a keresőképtelensége a táppénz összegét nem módosítják, azaz táppénzként ugyanazt az összeget fogja kapni 2015-ben, mint amelyet kapott 2014-ben.
Az Ebtv. értelmében –egyben figyelemmel a közigazgatás szolgáltató jellegére is- az egészségbiztosítónak a dolgozók által befizetett járulékért cserébe nem csak az ellátások megállapítása és folyósítása a feladata, hanem a biztosítottak teljeskörű tájékoztatása is.
(1997. évi LXXXIII. törvény 5. § Az egészségbiztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelezettségeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez.)
Éljen ezzel a lehetőséggel és kérje a munkáltató székhelye/telephelye szerinti kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervét –vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodáját, mint központi TB kifizetőhelyet-, hogy a kérdéseire a választ, illetve az igényérvényesítéshez szükséges segítséget adják meg.
Ezen túlmenően kérdéseit közvetlenül is felteheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztálya munkatársainak a penzbeli@oep.hu e-mail címen, akik készséggel állnak a biztosítottak rendelkezésére.
Tisztelt Tanácsadó! Kérdésem a következő: folyamatos munkaviszonyom van ugyanannál a munkáltatónál 2005 óta, nem volt soha megszakítás. 2014. szeptember 1 óta táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesség miatt. Ez a táppénz szeptember 1-től áprilisig tart, folyamatosan. 2015-ben mi lesz a táppénzem alapja? 2014. januártól augusztusig vagy a táppénzes hónapok is beleszámítanak? Ha az első variáció a jó, akkor hány nappal kell osztani a 8 hónapnyi kerestemet, hogy megkapjam a napi átlagot?
Tisztelt Tanácsadó! Jelenleg munkanélküliként itthon magam után fizetem az egészségügyi hozzájárulást, így eü-i ellátásra jogosult vagyok. Babát várok, így ezzel kapcsolatban kerestem fel. A férjem Ausztriában dolgozik, EU-s biztosítással rendelkezik. Az érdekelne, hogy milyen ellátásokat, melyik országban és mily módon tudnánk (hol kell igényelni) igénybe venni. Válaszát előre is köszönöm!!! ”
Azt, hogy az ügyfél mely tagállamból részesül családi ellátásban nem az ügyfél döntése, hanem a vonatkozó EU-s jogszabályok, határozzák meg.
A koordinációs rendelet alapelvként mondja ki az ellátások halmozódásának a tilalmát.
Ugyancsak alapelv az egy állam joghatósága alá tartozás elve ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy személy egyszerre csak egy országban, főszabályként abban az országban, ahol a munkát végzi fizessen járulékot, ezt hívják lex loci laboris elvnek...
Azt, hogy mely tagállamból részesül egy család ellátásban, jogszabály rendezi - közigazgatási eljárás keretében kerül meghatározásra az, hogy az adott tagállam rendelkezik-e elsődlegesen joghatósággal a családi ellátások folyósítására -, tehát sohasem az ügyfél döntése határozza meg azt, hogy mely tagállam folyósít ellátást a részére.
Mindezek alapján a kereső tevékenység folytatásának a helye, illetve a család életvitelszerű tartózkodásának a helye határozzák meg azt, hogy mely tagállam hatósága köteles (joghatóság) elsősorban a családi ellátások megfizetésére.
A családi ellátások megállapításánál azonban ezen belül elsősorban a biztosítási elv érvényesül, azaz a biztosítási elv és a területi elv ütközése esetében elsődlegesen a biztosítási elv alkalmazandó.
Amennyiben erre nincs lehetőség - illetve nem alkalmazható -, a területi elv szerint (tehát lakó- vagy tartózkodási hely alapján) kell az illetékes hatóságról, valamint a családi ellátások megállapításáról rendelkezni.
Ha pl. az igénylő Svédországban tartózkodik életvitelszerűen a gyermekével, illetve Svédországban dolgozik, úgy a svéd munkaviszony, illetve életvitelszerű tartózkodás alapján a Svéd Királyság illetékes hatósága állapítja és fizeti meg a svéd jogszabályok szerinti családi ellátást.
A 1408/71/EGK rendelet családi ellátásokat koordináló VII. fejezetében foglaltak alapján amennyiben olyan helyzet áll fenn, hogy a szülők keresőtevékenységükből fakadóan az EGT (Európai Gazdasági Térség) két különböző tagállamából jogosultak ellátásra, akkor a családi ellátás kifizetésére a joghatósággal bíró tagállamot (azt az államot, amelyik a családi ellátásokat fizetni köteles) a gyermek lakóhelye jelöli ki.
Példa: Ha az anya Magyarországon rendelkezik munkaviszonnyal és GYED-re jogosult, de élettársa Németországban folytat keresőtevékenységet és a család életvitelszerűen Németországban tartózkodik, akkor Németország rendelkezik joghatósággal.
Amennyiben az anya már kapja Magyarországon a GYED-et és a fentiek később, de a GYED folyósítása alatt kiderülnek a GYED folyósítását határozattal fel kell függeszteni. (Lásd: OEP Állásfoglalás, 2007. január)
Másik példa: Amennyiben az ügyfél/igénylő (férje, vagy felesége, vagy élettársa) az EU valamelyik Magyarországon kívüli tagállamában munkaválaló, vagy egyéni vállalkozó, az ügyfél/igénylő viszont a Magyarország területén rendelkezik biztosítási jogviszonnyal (munkaviszony, közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszony, főállású egyéni, vagy társas vállalkozási jogviszony stb.) ÉS a család Magyarország területén tartózkodik életvitelszerűen Magyarország az elsődleges joghatósággal rendelkező tagállam a családi ellátások folyósítására. Ekkor minden olyan családi ellátás (Csp, GYED, GYES, GYET) megállapítható a részére, amelyek vonatkozásában a hazai jogszabályok szerint a jogosultsági feltételek fennállnak.
Amennyiben az ügyfél Magyarországról még nem részesült családi ellátásban Magyarországról igényét benyújthatja.
Amennyiben az ügyfél/igénylő férje, vagy felesége, vagy élettársa az EU valamelyik Magyarországon kívüli olyan tagállamában munkavállaló, ahol a családi ellátások összege több, mint a magyar ellátás összege jogosult lehet az igénylő a különbözetre.
A különbözetet a másik EGT tagállamban az ott dolgozó mások szülőnek kell évente kérelmeznie. Ekkor ez a másik EGT tagállam hatósága E 411-es nyomtatványon kér adatot a Magyar Államkincstártól.
Az egyik fizet, a másik kipótol. Az alábbi példa egy szlovák lapban jelent meg:
Ha szlovák állampolgárnak külföldön születik gyermeke, a gyermekgondozási segélyre és a családi pótlékra elsősorban abban az államban jogosult, ahol a gyermekkel együtt él.
A másik állam abban az esetben fizet évente egyszer kiegyenlítő ellátást, ha az illetékes államban a szóban forgó ellátások összege alacsonyabb. Vagyis ha a szülő szlovák állampolgár, de a kisgyermekkel Csehországban élnek, akkor a gyermekgondozási segélyt és a családi pótlékot is a cseh államtól kapják.
Ha az ottani ellátások összege kisebb, mint Szlovákiában volna, akkor a különbözetet évente egy összegben megkapják a szlovák államtól.
Ha az ügyfél valamelyik Magyarországon kívüli EGT tagállam területén munkavállaló, vagy egyéni vállalkozó és a gyermekét egyedül neveli a munkavállalás helye szerinti tagállam rendelkezik elsődleges joghatósággal a családi ellátások kifizetésére függetlenül attól, hogy a gyermekkel együtt melyik ország területén tartózkodik életvitelszerűen.
Ha a magyar állampolgárságú családnak nincs Mo-on biztosítása és életvitelszerűen nem Magyarországon laknak, hanem egy másik EGT tagállamban, akkor ezen másik EGT tagállam rendelkezik elsődleges joghatósággal a családi ellátások kifizetésére.
Ha az ügyfél (igénylő) férje, felesége, élettársa (azaz a másik szülő) az EU valamelyik másik országában munkavállaló, de az ügyfél (jelen esetben az anya) nem rendelkezik biztosítási jogviszonnyal, de a család életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik magyarországi biztosítás hiányában a teherviselő (folyósító) a másik (jelen esetben az apa munkahelye szerinti) állam lesz, Magyarország maximum kiegészítést fizet.
Ez, mivel Mo. a déli országok fölött teljesít főleg Spanyolország, Olaszország, Görögország, Románia és Bulgária esetében fordul elő. Itt is a MÁK NKO rendezi a külföldi állammal a jogosultságot.
A családi ellátások koordinálását végző szerv Magyarországon a Magyar Államkincstár.
Akinek tehát EU-s jogszabályt érintő családtámogatási ügye (családi pótlék, GYED, GYES) van annak célszerű a Magyar Államkincstár Nemzetközi kapcsolatok Osztályát személyesen fel, vagy írásban megkeresni, mivel ezzel országosan, központosítva Ők foglalkoznak, így egy konkrét esetben teljeskörű tájékoztatást is ők tudnak adni.
(Magyar Államkincstár Budapesti- és Pest Megyei Igazgatóság Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya 1139. Budapest Váci út 71. Tel: 06-1-452-2910)
Az EU szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó jogszabályai a családot és a családi ellátásokat egységként kezeli. A hazai ellátások közül családi ellátásnak kell tekinteni a családi pótlékot (Csp., a gyermekgondozási díjat (GYED), a gyermekgondozási segélyt (GYES) és a gyermeknevelési támogatást (GYET) is.
Tisztelt Tanácsadó! Jelenleg munkanélküliként itthon magam után fizetem az egészségügyi hozzájárulást, így eü-i ellátásra jogosult vagyok. Babát várok, így ezzel kapcsolatban kerestem fel. A férjem Ausztriában dolgozik, EU-s biztosítással rendelkezik. Az érdekelne, hogy milyen ellátásokat, melyik országban és mily módon tudnánk (hol kell igényelni) igénybe venni. Válaszát előre is köszönöm!!!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.