GYED,GYES, táppénz


Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.05. 16:03

Ahogy mondod. A gyesről a világért se mondjon le, mert azzal megszűnne a védettsége, és tényleg felmondhatna neki.

Ruben # 2008.09.05. 15:20

Tisztelt Kovács Béla Sándor és fórumozók!

Egy már több ízben taglalt témával kapcsolatban kérem segítségüket.

A témában történt olvasások egyértelművé tették számomra, hogy a munkáltató köteles visszavenni a GYES-en lévő kismamát, ha ő jelzi, hogy ismét munkába áll.

Erre vonatkozóan keresem a hatályos törvényt, rendeletet, ... amit a feleségem munkáltatójának orra alá dughatok.

Állítólag a TB-től kértek segítséget, arra vonatkozóan, hogy kötelesek-e visszavenni őt, mire a TB azt mondta, hogy van kiskapu. Arra hivatkoznak, hogy a törvény arról rendelkezik, hogy ugyan nem mondhatnak fel a GYES-en lévő kismamának, viszont nem kötelesek állományba visszavenni.
Véleményem szerint a feleségem eddig is állományban volt, csak a gyed ideje alatt fizetés nélküli szabadságon volt. Amikor ő jelzi, hogy munkába áll, akkor a fizetés nélküli szabadság megszűnik, és aktív állományba kerül, akit foglalkoztatni kell és védelmet élvez a GYES időtartama alatt a gyermek 3 éves koráig.

Ezzel szemben a munkáltató arra tett javaslatot,

  • hozzunk állásfoglalást, melyben egyértelműen le van írva, hogy őt foglalkoztatni kell,
  • hogy mondjon le a GYES-ről és visszaveszik a kötelező 1 hónapra,
  • ergo, keressen állást,
  • legyen terhes

Szeretném ellenőrizni ezt a badarságnak tűnő állítást, melyhez szükségem volna a megfelelő törvények elérhetőségére.

Amennyiben a felmondást mégis megteszik, tudtommal lehetőségünk van peres útra terelni az ügyet. Ebben az esetben nagy valószínűséggel komoly pénz megfizetésére kötelezik a munkáltatót. Amennyiben a feleségem a felmondás után másik munkahelyet talál, és a pert megnyerjük, akkor a GYES teljes időszakára (visszamenőleg is) jár a "kártérítés", vagy csak a munka nélkül töltött időszakra?

Segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelettel,
Ruben

nandy # 2008.09.05. 13:16

Mivel úgy néz ki, hogy a főnököm nem akarja a fizetésemet nekem tetsző, kellő mértékben rendezni, elkezdtem körül nézni más munkahely témában. Ezért szeretném megtudni, hogy azt a bizonyos felgyülemlett szabadságot ki fogja-e nekem fizetni, ha a gyed lejárta után, gyes alatt én mondok fel?

Vagy a felmondási idő alatt kiveszed a szabit, vagy kifizeti. Vagy mindkettő. De el nem "veszhet" akkor sem, ha te mondasz fel.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.05. 12:34

Csak ismételni tudom: „nem vagyok jártas a tb-ellátások ügyében”.
Az ellenkező látszatot az keltheti, hogy sokszor válaszoltam a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságot a gyes alatt megszüntetők kérdéseire. De az munkajog, nem tb.

Csikar # 2008.09.05. 11:50

Kedves Kbs!
Van egy 5 éves kruppos kisfiam. Úgy hallottam 10éves koráig jár az emelt családi pótlék. Ez így van ?

apuka35 # 2008.09.05. 11:30

Nagyon köszönöm a gyors válaszodat!Élni fogok a lehetőséggel,bár biztosan egy lavinát indítok el vele.
Sajnos az a szomorú,hogy a megélhetés végett kell egy ilyen lépést megtenni,és előfordulhat,hogy azok szemében is szálka lesz,akik sajnálták,hogy elküldtek,mert merek szembeszállni egy közvetlen főnök akaratával.
Még egyszer köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.05. 09:46

Szervusz (valószínűleg én vagyok az idősebb)!
Nemigen szorulsz segítségre, az ismereteid helytállóak. A munkáltató rendes felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyodat a gyermek hároméves koráig.
Ezért ne is írj alá olyan szerződésmódosítást, amely a munkaviszonyt határozott idejűvé tenné, mert akkor viszont a határozott idő lejártával a munkaviszony megszűnne.

Ha mindenáron szeretnének megválni tőled, akkor ott a közös megegyezés, annak a feltételeiről azonban meg kell alkudni.

apuka35 # 2008.09.05. 08:51

Kedves Kovács Béla Sándor!

Jelenleg gyesen vagyok,és teljes állásban dolgozom.Az előző munkahelyem közös megegyezéssel ez év márc.31-én megszünt(akkor is gyesen voltam)A jelenlegi munkahelyen június 1-én kezdtem el dolgozni a munkaszerződésem határozatlan időtartamú,viszont 90 nap próba időt kötöttek ki.A próba idő augusztus 31-én járt le,addig a napig nem küldtek el.A héten,szept.2-án közölték velem,hogy ebben a hónapban még foglalkoztatnak,de okt.1-től megszűnik a munkaviszonyom.Erre az egy hónapra egy munkaszerződés módosítást szeretnének velem aláíratni,ami ugye már határozott időre szól.
Kicsit utána olvasgattam,de mivel nem vagyok szakértő,ezért gondoltam leírom a forumra is,talán kapok választ,hogy jogilag ez hogyan működik.
Mivel a próbaidő alatt nem szüntették meg a jogviszonyom,így az a 91.naptól határozatlan időre szól,így csak rendes felmondással szüntethetik meg,ha jól értelmeztem.De mivel gyesen vagyok,bár nem vagyok fizetés nélküli szabadságon(ami úgy tudom már nem feltétel a mentességhez)mentesülnék a felmondás alól.
(tudom,ha a főnököm nem kíván velem együtt dolgozni,biztosan nekem lenne kellemetlen a továbbiakban ott maradni,de úgy érzem ez akkor sem így működik)
Kérem segítsen ezen jogi útvesztő megértésében!
Köszönettel:
T.T

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.05. 07:40

Sajnálom, tényleg nem tudok segíteni; nem vagyok jártas a tb-ellátások ügyében, különösen nem az összegük kiszámításában.

OFF
Ezért nem is célszerű név szerint kérdezni valakitől itt a fórumon. Az illetőt zavarba hozza, ha nem tudja a választ, másokat, kik viszont tudják, esetleg visszatartja, hogy nem őket kérdezték.
ON

Evka # 2008.09.05. 07:34

Kedves Kovács Béla Sándor,

lehet, hogy nem fog tudni segíteni, de leírom a problémám.
2008/.07.16-án született a kisfiam, előző évben (2007ben)a munkaviszonyom a következőképpen alakult: januártól-március közepéig bejelentett munkaviszonyom volt 130ezer ft bruttó fizetéssel, majd március közepétől június közepéig keresetpótló támogatást kaptam valami egész minimális összeget. Augusztus elsejétől pedig egészen a szülésig egyéni vállalkozó voltam a minimálbér duplájával bejelentve (bruttó 138ezer ft körül)
Áprilistól voltak időszakok, amikor táppénzen voltam, az első táppénzem június végén kaptam meg, teljesen követhetetlen formában, több részletben. Most pedig megérkezett az első teljes havi TGYÁS-om, ami 47ezer ft volt.
Erre irányulna a kérdésem, hogy ez teljesen normális, elfogadható összeg a havi 138ezer ft bejelentett fizetésem után? Illetve Ön szerint az OEP-nek semmilyen tájékoztatási kötelezettsége nincs, hogy a táppénzt, TGYÁS-t amikor fizetik, mely időszakra és mi alapján számolják ki?
Az OEP-et egész héten hívtam, de nekem úgy tűnik az ügyfélszolgálata csak névlegesen létezik, mert élő ember még soha nem vette fel a kagylót. A könyvelőm azt mondta a fizetésem kb. 70%át kapom TGYÁSra és Gyed-re is, de ez a 47ezer ft akárhyogy számolom, nem annyi.

Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

Halászné Molnár Éva

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.04. 09:24

Nem tudom, valószínűleg igen.

Két dolgot viszont megjegyeznék. Ha esetleg határozott idejű volt az a munkaviszony, akkor az megszűnt minden külön intézkedés nélkül is. A gyed alatt az anya nyilván fizetés nélküli szabadságon volt. Ha ezt nem szüntette meg, akkor nem lehet táppénzen, hiába nem kapja már a gyedet.

zsebtyson # 2008.09.04. 08:50

Tisztelt Kovács Béla Sándor!

A feleségemnek ezév májusában lejárt a GYED-je, de időközben ismét gyermeket várunk, és ez még a GYED lejártát jóval megelőzően kiderült. Azóta, mivel nem emelhet, táppénzen van. A főnöke nem hajlandó átvenni a táppénzes papirokat, nem hajlandó elárulni a könyvelőjének az elérhetőségét sem. A kérdésem a következő: Lehetséges e a táppénzes papirokat egyénileg eljuttatni a biztositási pénztárhoz, hogy kaphasson táppénzt?
A munkaviszonya él, hiszen nem kapott semmilyen megszüntető levelet, vagy papirt.

Tisztelettel:Olasz Sándor

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.03. 16:00

Szabadság semmiképpen nem jár, hiszen nem állsz munkaviszonyban. Viszont a korábban esetleg ki nem adott szabadságokat a munkaviszony megszűnésekor a munkáltatónak ki kellett volna fizetnie. Ha ezt nem tett volna meg, a hároméves elévülési időn belül akár bírósági úton is kikényszerítheted a teljesítést. Amely elévülés egyébként - ha jól számolom - igencsak lejáróban van. Ha le nem járt máris.

roppancs # 2008.09.03. 15:16

Tisztelt KBS!
Most 8-án lejár a GYES-em és sajnos a mai napig még nem találtam munkát. Előző munkahelyemen határozott idejű szerződésem volt,ami gyermekem 3 hónapos korában lejárt, így a munkahelyem megszűnt. Nekem jár valamennyi szabadság,vagy 9-én jelentkezzek a munkaügyi hivatalban, ha addig nem találok munkát?
Üdvözlettel: K

inehsorab # 2008.09.03. 07:00

Köszönöm a hozzászólásotokat. Meggyőztetek. Bocs, ha kicsit tudatlanul álltam hozzá, de még ilyen cipőben nem jártam.

Lehetne még egy kérdésem?

Mivel úgy néz ki, hogy a főnököm nem akarja a fizetésemet nekem tetsző, kellő mértékben rendezni, elkezdtem körül nézni más munkahely témában. Ezért szeretném megtudni, hogy azt a bizonyos felgyülemlett szabadságot ki fogja-e nekem fizetni, ha a gyed lejárta után, gyes alatt én mondok fel?

Köszi előre is

inehsorab (barosheni)

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.02. 22:50

Szerintem te a munkaügyi felügyeletnél a portással beszéltél...

nandy # 2008.09.02. 19:59

ha egy esetleges tb ellenőrzés során kiderülne a dolog, és megbüntetnék a céget.

De mi köze ehhez a TB-nek? Szerintem semmi. Akkor lenne köze, ha te GYED vagy TGYÁS, vagy táppénz alatt dolgoznál, akkor vennéd ki a szabid.

A GYES alanyi jogon jár mindenkinek, és amellett korlátlanul lehet dolgozni is. Azt nem is a TB folyósítja.

nandy # 2008.09.02. 19:56

Tehát a munkábaállástól számított 30 napon belül ki kell adnia a szabit. Akkor is, ha a munkavállaló nem kéri, és akkor is, ha a munkavállaló még gyes-en van...

nandy # 2008.09.02. 19:54

Pedig szerintem egyértelmű:

Mt. 134. § (3) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató

  1. a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül

adja ki, ha az esedékesség éve eltelt.

A b) pontban szereplő rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet.

husgab # 2008.09.02. 19:22

Ineshorab (úristen milyen nyakatekert név, bocs, ha rosszul írtam)

Az én cégemnél utánanézettem ennek, és a mi személyzetisünk azt mondta, igénybe lehet venni. Több ismerősöm is ebben a cipőben jár, és mindenkinek azt mondják, nem írja le semmi törvény, hogy a gyes alatt nem lehet igénybe venni a gyed alatti szabit.
Üdv.

inehsorab # 2008.09.02. 18:04

Tisztelt kbs!

Az a baj, hogy a munkaügyi felügyeletnél is azt mondták, hogy csak a gyes lejárta után lehet igénybe venni a gyed alatt felgyülemlett szabit. Akárhogy nézem, nonszensz. Azt mondták, hogy ők igazából nem tanácsadók, csak ellenőrzők, de ha hozzájuk bármiféle bejelentés érkezik ezügyben, ki fogják vizsgálni. Mikor kérdeztem, hogy mi lenne, ha a munkáltató ezt a szabit kiadná, én meg gyesen lennék mellette, és senki nem jelentené, azt mondták, hogy "ezt a beszélgetést itt fejezzük be" és letették a telefont.

De a Magyar Államkincstárnál is működik, hogy kiadják a szabit, tehát akkor most mi az igazság? Mert azért nem szeretném, ha egy esetleges tb ellenőrzés során kiderülne a dolog, és megbüntetnék a céget.

Üdvözlettel

nandy # 2008.09.02. 16:18

uitzko:

Ha a munkavállaló munkaviszonya a Tgyás, GYed, táppénz. alatt megszűnik, akkor ők passzív jogon kapján tovább az ellátást (a táppénzt csak 45 napig). De nem lesz lehetőségük újra táppénzre, Gyed-re stb. menniük.

nandy # 2008.09.02. 16:14

Emese:

A GYES-t nem kell visszamondani! Amellett korlátlanul lehet dolgozni (2006. óta), jövedelemhez sincs kötve a jogosultság.

Akkor érdemes munkábaállni, ha azzal legalább 180 nap jövedelemmel ellátott időszak meglesz.
Ha ennél kevesebb, akkor az előző ellátás alapján fogják majd kiszámolni újra a GYÁS-t, GYED-et.

Egyébként a munkáltatónak nincs mérlegelési joga. Ha az anyuka szeretne visszamenni dolgozni, akkor őt kötelesek foglalkoztatni. Ha nem tudnak neki munkát adni, akkor állásidőt kell fizetniük.
Tehát nem kell engedélyt kérned, egyszerűen közlöd a levélben, hogy x naptól munkába állsz. Pont.

nandy # 2008.09.02. 16:04

tothpeter:

Sajna a passzív GYED nem keletkeztet jogalapot a második GYED-re. Csak GYES-t fog kapni, az alanyi jogon jár.

uitzko # 2008.09.02. 14:24

Tisztelt kbs,

Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz. A cég, ahol dolgozom, kizárólag egy külföldi vállalatnak nyújt bizonyos szolgáltatást (erre hozták létre anno), akivel a szerződése az idei év végén lejár. Amennyiben nem hosszabbítják meg, az annyit jelent, hogy a Kft.-nél lévő 100 dolgozónak fel kell mondani(akik nem védettek) rendes felmondással (egyébként mindenkinek határozatlan időre szól a szerződése).
Én arra lennék elsősorban kíváncsi, hogy mi történik azzal a másik kb 20 emberrel, akik THGY-én, GYES-en, GYED-en esetleg táppénzen vannak? Még nem tudni, mi lesz a cég sorsa (csődeljárás, jogutód nélküli megszűnés, felszámolás, stb...) Mit jelentenének számukra az előbb felsorolt esetek, ill. egy esetleges közös megegyezés (ha aláírják) a mv. megszűnéséről? Jogosultak lennének-e orvosi ellátásra, ill. GYES-re, GYES-re, THGY-re? Mi a legrosszabb, amire számíthatnak és esetleg most fel sem merül bennük/bennünk? Ilyenekre gondolok pl. hogy nem mehetnek táppénzre két szülés között, vagy hogy előfordulhat-e, hogy ha egy GYES-en vagy GYED-en lévő anyuka munkaviszonya idő közben megszűnik és közben újra teherbe esik, akkor a második babával jogosult lesz-e GYED-et, GYES-t, THGY-t igénybe venni? Tudom, hogy nehéz eset, de próbálnám összeszedni nagyjából, hogy milyen hátrány érheti Őket.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
U.I.