GYED,GYES, táppénz


karaka # 2009.04.23. 19:03

Tisztelt Szakértők!
Március 31-ig gyeden voltam, ápr. 1-től újra munkaviszonyom van, így megigényeltem a GYES-t ápr. 1-i dátummal. Azóta a szülési szabadság tartamára járó és a fizetés nélküli szabadság első éve alatt felgyülemlett szabadságokat töltöm (tölteném). Több fórumon, MÁK ügyfélszolgálat, MÁK ügyintéző is megerősítette, hogy a GYES folyósítását nem érinti, hogy a munkavállaló szabadságon van. Munkáltatóm szerint azonban a kettőt együtt nem tehetem. Kérem, segítsenek, kihez fordulhatok az ügyben hivatalos állásfoglalásért? Munkáltatóm azt mondja, hogy azonnal mondjam le a GYES-t (és igényeljem meg a szabadság lejárta után) vagy azonnal visszamegyek dolgozni vagy pedig az évi rendes szabadságomból számolják le a napokat. Mit tanácsolnak?
Válaszukat előre is köszönöm!

Karcsika # 2009.04.23. 18:22

Gondolom, „a felmondás ideje“ itt a felmondási idő kezdetét akarja jelenteni. De a „felmondás ideje“ alatt nem ezt, hanem a közlés időpontját szoktuk érteni. Postázás esetén ez a kézhezvétel napja.
A többi egyszerű: ha ezen a napon terhes a munkavállaló, akkor a felmondás jogellenes. De a „valószínűleg“ ke­vés.

kbs

sajnos ez a dátum a felmondás vége, ezért nem tudjuk, hogy ilyenkor mi a teendő?milyen lehetőségeink vannak ilyenkor?

bébé44 # 2009.04.23. 17:07

Tisztelt Szakértők!

A következő kérdésre szeretnék választ kapni. Jelenleg gyeden vagyok 16 hónapos kisfiammal. Szeptemberben visszamegyek dolgozni. Kisfiam 2007. december 15-én született, vagyis idén december 15-től járna nekem a gyes 8 órás munkám mellet.
Kérdésem, hogy én az új rendelet szerint jogosult leszek-e a gyesre? Mert ugye ezek után csak két évig jár majd a gyes és gyed, de a már meglévő gyermekre talán még a régi rendszer vonatkozik.
Válaszukat köszönöm.

s.e.122 # 2009.04.23. 13:10

Tisztelt Válaszadó!

Segítségeteket szeretném kéni, hogy tisztán láthassak a következőkkel kapcsolatban.
Kisfiam 11 hónapos, most újra munkába állok egy rövid időre, közben várjuk második kisbabánkat. Vele majd táppénzre megyek, munkakörülményem spciális jellege miatt. Ha elmúlik kisfiam egy éves kérhetem-e a gyes-t, vagy a párom tegye ezt meg?? Ha a második babával szülés elött 4héttel tgyásra megyek, jár-e még az első után a gyes (bármelyikünk is igényelte)? Mikortól nem jár? Ha mégsem megyek táppénzre, melyikünk igényelje munka mellett a gyest, amelyikünk alacsonyabb, vagy amelyikünk magasabb fizetést kap? Van ennek jelentősége? Nem vagyok tisztába az adózási, levonási, stb. szabályokkal sem. Köszönöm válaszodat! Tisztelettel: S.E.

Dödölle1 # 2009.04.23. 12:12

Dödölle .
Köszi az P táppénzes választ.
Ezt ne tudom értelmezni:

„Passzív táppénz annak jár, aki a munkaviszony megszűnését követő 1., 2., vagy 3. (naptári) napon keresőképtelen¬né vá­lik.“

A 2009.04.21-én kiállított Müködési bízonyítvánomban ez áll:

Nevezett dolgozó 2002.11.18 – 2009.06.19-ig állt alkalmazásunkban.

A jövedelem igazolás lapomon szerepel munkabér 2009. április, május, júniusra.

A Megállapodás szerint 2009.04.21 és 2009.06.19. napja között a munkavégzés alól felment, átlagkeresetet kapok. Az utolsó munkűban töltött nap: 2009.04.20

Ráadásul a végkielégítéssel együtt az összes pénzt már 2009.04.22-én folyósították egy összegben.

Szóval, ha P táppénzre akarok menni akkor ezek alapján 2009.04.20 tól mehetek 3 napon belül, vagy 2009.06.19-től 3 napon beül?

Ezt nem értem. Kérlek segítsél. -----------

1. Az általad megadott adatok szerint a munkaviszonyod 2009.06.19-én szűnt meg/fog megszűnni, ezért célszerű, ha a keresőképtelenséget igazoló orvosi igazolás 2009.06.20-tól szól majd. (Vigyázz ez szombat!)

2.Ha és amennyiben 2009.04.20-tól elmész az orvoshoz és Ő felvesz kersőképtelen állományba, valamint ha ettől az időponttól beadod a táppénz igényedet azt 2009.06.19-ig határozattal elutasítják, mivel erre az időre a teljes keresetedet megkaptad, a táppénz pedig a betegség miatt elmaradt keresetet pótló juttatása, azaz egyszerre, egyidőre táppénz és munkabér/felmentési időre járó bér nem illet meg.

3. (Ismét megjegyezném, hogy a táppénz nem a munkanélküli ellátás meghosszabbítására szolgál. Én megértem, hogy a lehetőséget -az orvos közreműködésével némi paraszolvencia ellenében-mindenki kihasználja, mert élni kell valamiből, de ez az oka annak, hogy az eddig 365 napig adott, majd azt először 180 napra, másodszor 90 napra, később pedig 45 napra csökkentett ellátást most immár 30 napra tervezik tovább csökkenteni.)

Üdv. :)

Ancsa71 # 2009.04.23. 09:45

Elnézést CSAK EGYSZER akartam elküldeni!!!!

Ancsa71 # 2009.04.23. 09:43

Tisztelt Szakértők!!

Kérem aki tud segitsen.
2006.06.14-én született kisfiam.2005 karácsonyától mhelyi baleset miatt 100%-os táppénzen voltam áprilisig ,majd a szülésik sima táppénzen.
2008.06.15-ól GYES-en voltam + elkezdtem a szabikat kivenni.2008.08.07-ig igy volt.
2008.08.08-án megszületett másik kisfiam Aki sajnos csak 2 napot élt.
Rá megkaptam a pár nap TGYÁS-t és 2008.09.19-től ismét GYES-en vagyok az első fiammal.
Most ez jun.14-én lejár.Van még 19 szabim.
Közben belekezdtünk a lombik programba.Sajnos elsőre nem tapadtak meg a babák igy ismét probálkozunk jun-ban.Ekkor kezdhetünk leghamarabb!
Kérdésem .Valoszinű nem ér véget a program mire lejár a GYES + szabi,igy a végéig mindenképp,de ha sikerül és megtapad a baba akkor ugye végig táppénzen lennék.
A mhely azt mondja nem jár táppénz.Igaz ez??
1993 -óta van mviszonyom,állandó státuszban.Közalkalmazott vagyok és EÜ-ben dolgozom.

TGYÁS ÉS GYED ekkor hogy alakulna??

Válaszukat előre is köszönöm!

Ancsa71 # 2009.04.23. 09:43

Tisztelt Szakértők!!

Kérem aki tud segitsen.
2006.06.14-én született kisfiam.2005 karácsonyától mhelyi baleset miatt 100%-os táppénzen voltam áprilisig ,majd a szülésik sima táppénzen.
2008.06.15-ól GYES-en voltam + elkezdtem a szabikat kivenni.2008.08.07-ig igy volt.
2008.08.08-án megszületett másik kisfiam Aki sajnos csak 2 napot élt.
Rá megkaptam a pár nap TGYÁS-t és 2008.09.19-től ismét GYES-en vagyok az első fiammal.
Most ez jun.14-én lejár.Van még 19 szabim.
Közben belekezdtünk a lombik programba.Sajnos elsőre nem tapadtak meg a babák igy ismét probálkozunk jun-ban.Ekkor kezdhetünk leghamarabb!
Kérdésem .Valoszinű nem ér véget a program mire lejár a GYES + szabi,igy a végéig mindenképp,de ha sikerül és megtapad a baba akkor ugye végig táppénzen lennék.
A mhely azt mondja nem jár táppénz.Igaz ez??
1993 -óta van mviszonyom,állandó státuszban.Közalkalmazott vagyok és EÜ-ben dolgozom.

TGYÁS ÉS GYED ekkor hogy alakulna??

Válaszukat előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.23. 07:19

Gondolom, "a felmondás ideje" itt a felmondási idő kezdetét akarja jelenteni. De a "felmondás ideje" alatt nem ezt, hanem a közlés időpontját szoktuk érteni. Postázás esetén ez a kézhezvétel napja.
A többi egyszerű: ha ezen a napon terhes a munkavállaló, akkor a felmondás jogellenes. De a "valószínűleg" kevés.

Karcsika # 2009.04.23. 07:03

Tisztelt Forumozók!

Kérdésem a következő lenne:Feleségemnek megküldték a felmondó levelét, a felmondás ideje 2009.05.06.

A napokban derült ki, hogy valószinüleg állapotos, és most törhetjük a fejünket, hogy mit is csináljunk.

Ötleteket, ide vonatkozó szabályokat várok.

elöre is köszönöm a segitséget

Üdv K.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.23. 06:34

Akkor mehetsz táppénzre, amikor az orvos keresőképtelennek nyilvánít. De legkésőbb június 22-én.

Stabika # 2009.04.23. 06:14

Dödölle .
Köszi az P táppénzes választ.
Ezt ne tudom értelmezni:

"Passzív táppénz annak jár, aki a munkaviszony megszűnését követő 1., 2., vagy 3. (naptári) napon keresőképtelen¬né vá­lik."

A 2009.04.21-én kiállított Müködési bízonyítvánomban ez áll:

Nevezett dolgozó 2002.11.18 - 2009.06.19-ig állt alkalmazásunkban.

A jövedelem igazolás lapomon szerepel munkabér 2009. április, május, júniusra.

A Megállapodás szerint 2009.04.21 és 2009.06.19. napja között a munkavégzés alól felment, átlagkeresetet kapok. Az utolsó munkűban töltött nap: 2009.04.20

Ráadásul a végkielégítéssel együtt az összes pénzt már 2009.04.22-én folyósították egy összegben.

Szóval, ha P táppénzre akarok menni akkor ezek alapján 2009.04.20 tól mehetek 3 napon belül, vagy 2009.06.19-től 3 napon beül?

Ezt nem értem.
Kérlek segítsél.

Babucika # 2009.04.23. 05:28

A megszüntető határozatot kiküldték, mert sajnos nem tudtam hogy a tartósan beteg gyermekhez jár a gyes 10 éves korig, így most újra kell igényelnünk, de azt mondták a MÁK-nál, hogy apukának sem jár addig amíg én folyamatos táppénzen vagyok. Na ez az amit nem értünk, mert ha dolgoznék akkor betegség miatt elmehetnék táppénzre a gyes mellett, de mivel veszélyeztetett terhesség miatt vagyok itthon így már nem jár. A nyomtatvány magyarázata pedig ugyan csak nem azt támasztja alá amit a máknál mondtak. Akkor most hogy is van ez? Ma beadom a papírt ahogy ön is tanácsolja, apuka nevében, hát ha nem utasítják el.

benevar # 2009.04.22. 19:25

T. Babucika!

Ha a tartós betegségről kiállított orvosi igazolás dátuma 2009.04.03-t megelőző, a GYES tovább folyósítását kellett volna kérni. A megszüntető határozatot kiküldték? Az apuka is igényelheti a GYES-t.

Babucika # 2009.04.22. 13:47

Tisztelt Fórumozók!
2006.04.03.-án megszületett a gyermekem.2009. 04.03.-mal lejárt a gyes. 2008.04.04.-től dolgoztam gyes melett 8 órában. Jelenleg táppénzen vagyok2009.04.01-óta, mert várom a másik babát. Szerettem volna megigényelni a gyest újra mivel a kislányom tartósan beteg, de azt hallottam, hogy táppénz mellett nem igényelhetem meg, mert kétféle ellátás nem jár. A kérdésem az volna, hogy akkor esetleg apuka igényelheti e a gyest a kislányra, ő jelenleg dolgozik 8 órában. A válaszokat előre is megköszönöm.

Stabika # 2009.04.22. 05:12

Meg is oldodott. Tegnap kiléptem.
tendes felmondás helyett közös megegyezés lett.
kaptammég 60 nap femonsási időt. Nem kell ledolgozni. Meg kaptam 2 hónap végkielégítést is.

joli75 # 2009.04.21. 13:11

Köszönöm a válaszokat! joli

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.21. 07:20

Az Mt. 138. § (5) b)-re. De igazad van, tévesen. Épp fordítva van: ha már óvodába jár a gyermek, akkor a munkáltató nem köteles biztosítani a fizetés nélküli szabadságot.
Köszönöm a javítást.

chippolino # 2009.04.20. 13:52

És azt megkérdezhetem kedves kolléga, hogy a nemleges válaszát melyik jogszabályra alapozza?

Remélem nem az 1998.évi LXXXIV. törvény 20§.c) és a 21.§. rendelkezéseire, mert azok szöges ellentétben állnak az Ön válaszával.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.20. 13:40

Nem.

joli75 # 2009.04.20. 13:20

Sziasztok! Kislányom betegsége miatt 5éves koráig gyesen vagyok ,szerencsére már szépen fejlődik oviba is fölvették.Szeretném tudni ilyen jellegű gyes mellett dolgozhatom-e? Ha valaki tudja meg köszönném válaszát! joli

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.20. 06:47

Vajon rákérdezhetünk a doktornőjénél,
Persze. De nem fogja megmondani. Orvosi titok, még az is, mivel kezelik, nemhogy meddig.

A kérdés pedig költői. Te is tudod, hogy a keresőképtelen munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással nem lehet mnegszüntetni.

patthelyzet # 2009.04.20. 06:20

Tisztelt Cím!
Történetünk szokásos: kolléganőnk "táppénz"előtti napon dolgait összepakolva távozott munkahelyéről. Másnaptól táppénz.Ok:fáradt,fogyott 2-3 kg-ot, és a 160-as vérnyomását nem tudják beállítani. Kettő órát kellene neki minden nap dolgoznia egy irodában, de ő ezt "sajnos" nem bírja. Tudjuk, hogy megpróbálja depresszióval nyugdíjaztatni magát. A mi cégünk nem akkora, hogy ezt anyagilag tudjuk finanszírozni neki. Mivel telefonos marketinges kolléga volt, helyette nem dolgozik senki. Vajon rákérdezhetünk a doktornőjénél, hogy mégis meddig lesz táppénzen előreláthatólag.Most arra vár, hogy gócot keresnek, és több hét a várakozási idő mindenhol. Mindkét fél tudja, hogy esze ágában nincs visszajönni dolgozni. Hisz elpakolta a dolgait. Arról nem beszélve, marketinges kolléga a telefonos naplójából tud dolgozni, amit elvitt magával.(ez olyan kis "odateszek" nektek művelet volt.)Tudunk tenni valamit annak érdekében, hogy az utunk kétfelé válhasson? Ő nem fog felmondani még közös megegyezéssel sem.

anya 45 # 2009.04.20. 05:17

Igen, ez valóban így van.
Csupán azt szeretnénk tudni, mire számíthatunk, ha....
Nevezetesen, hogy a gyesen lévő kolléganő védelmet élvez, így aki az ő helyén van szerződéssel nagyobb biztonságban van egy lentebb említett helyzetben, mint akinek saját státusza van?

monalisa1 # 2009.04.19. 10:58

Bárki is lesz az új óvodavezető, ő fog dönteni: kit küld el az eggyel több beosztottak közül.

Ameddig nincs meg a kinevezés ill. amíg a gyesen lévő kolléganő nem jelzi visszatérését, addig a jelenlegi létszám pont okés.