GYED,GYES, táppénz


nandy # 2010.05.16. 09:14

Igen, jó az elgondolás.

vallics # 2010.05.16. 08:10

Üdvözlök mindenkit!
Én megerősítést szeretnék érni a szakértőktől, hogy jól értelmezem, amit a témában próbáltam kiokoskodni. Helyzetem a következő:
2009 áprilisig dolgoztam első babám születése előtt, jelenleg gyeden vagyok, és most estem teherbe a másodikkal, 2011 január közepére várható. Szeretnék addig visszamenni dolgozni, hogy a korlátlan tgyást megkapjam a másodiknál is, mert magas a fizetésem. Ha jól értem, ehhez 180 nap munka kell, azaz naptári nap, tehát egy fél év, és ezt a szülést megelőző év jan 1-től nézik. Így ha januárban születik a babám, és én júniustól dolgozom, illetve a végén szabin vagyok (+ betegszabin, de nem táppénzen), akkor megvan a 180 napom. Ha meg esetleg megszületne már idén decemberben, akkor 2009 január 1-től számolnak, ezért mivel ott volt 4 hónapom, akkor mindenképp meglesz úgy is. Jól gondolom?
Köszönöm szépen előre is!

richike # 2010.05.15. 05:38

Üdvözlöm!

Már írtam önnek,hogy a gyerekem egy éves mennék vissza dolgozni,de mivel megszűnt a munkaköröm,ezért állásidőre járó bért kellene fizetniük.Az lenne a kérdésem, hogy ők ezt belső jogszabállyal kivédhetik e, vagy nincs rá semmilyen lehetősségük?
Várom a válaszát!

Előre is köszönöm!

VFJudit # 2010.05.13. 11:14

Az alábbi kérdésem lenne:

2003. november 1-től dolgozom közalkalmazottként. 2006. augusztustól bsz-n, majd táppénzen voltam a gyermekem 2007. ápr.10-i születéséig. Ekkortól TGYÁS, GYED 2008. június 16-ig. Ekkortól FSZ, munka, FSZ a következő gyermekem 2008. dec. 28-i születéséig. Újra TGYÁS, GYED 2010. febr. 28-ig. 2010. március 1-től újra dolgozom, GYES mellett. Most derült ki, hogy megint babát várok. A születés várható időpontja 2010. decemberben lesz.

Tudja valaki, hogy mit és mennyit fogok kapni? Mi alapján számolnak? Valószínűleg nem fogok tudni sokáig dolgozni, de mégis meddig kéne feltétlenül kibírni? Ha már nem tudok dolgozni, akkor hogy lehetek táppénzen így GYES mellett?

Remélem minden szükséges infot megírtam!

Előre is köszönöm a segítséget!

andilivi # 2010.05.13. 11:04

Az alábbi problémámra szeretnék segítséget kérni:
2009. októberében járt le a GYES-em és vissza szeretem volna menni dolgozni, de a cégem eltűnt, nem tudtam kapcsolatot létesíteni velük. Hosszas utánajárás után 2010. márciusában kiderült, hogy végelszámolás alatt van 2010. január 20-tól.
Most csak a 2009-be esedékes, visszamenőlegesen járó szabadságaimat akarják kifizetni és az októbertől januárig tartó időszakra pedig fizetés nélküli szabadságot akarnak rám erőltetni. Én jelenleg sem dolgozom, a mai napig nem léptettek ki. Úgy érzem, hogy azok után, ahogy velem bántak, illetve nem törődtek, nem tájékoztattak, azok után jogosan követelhetem a szabadság kifizetése mellett a munkabéremet is. A cég lassan felszámolásba fordul, tehát a felszámolóbiztossal kell egyezkednem, de nem könnyű.
Segítséget szeretnék kérni, hogy van-e jogom a munkabérem is követelni, mert engem senki nem tájékoztatott, hogy fizetés nélküli szabadságra küldött volna. A munkaviszonyomat is visszamenőleg akarják megszüntetni 2010. január 19. nappal.
Az egész felháborító, nagyon elkeseredett vagyok a többit már nem is szeretném részletezni, hogy milyen csalódott vagyok emberek hozzáállásával kapcsolatban.

Előre is köszönöm szépen!
K.A.

rika85 # 2010.05.13. 10:13

Sziasztok,

Hasonló jellegű kérdésem lenne:

2010. szeptember 15.-re várom babámat.

Tavaly november 19.-ig dolgoztam egy cégnél 2005.-től. Tehát 4 éves munakviszony volt.Ez a munkahelyem sajnos megszűnt.
a 2 százalékos EBiztosítást képező jövedelem : 143.000.- Ft volt 2009.-ben.
Ez melett volt egy másodállásom is szintén négyéves múltal, amit a munaknélkülivé válásom miatt klett feladnom.
2009. novembertől - 2010 február 28.-ig munaknélküli ellátás. Az ellátás alapja a két munkahely összevont alapja volt 140.000.- Ft, tehár Br. 88.500.- Ft munkanélkülit kpatam.
Március 1.-vel el tudtam helyezkedni egy cégnél, Bruttó bér 147.000.- Ft azonabn másfél hónap után tehát április közepétől táppénzen vagyok.
Mivel a nőgyógyászom veszélyeztett terhesség miatt ami akkor derült ki kiírt.
Az lenne a kérdésem hogy mi alapján fogják részemre számolni a TGYÁST illetve gyedet illetőleg jogosult leszek e ezen ellátások igénybe vételére.

Válaszokat előre is köszönöm
Üdvözlettel:

Rika

maraq # 2010.05.12. 13:14

Köszi szépen!

Dödölle1 # 2010.05.12. 12:35

2006-ban a bruttó 1 havi GYED összege max: 87.500 Ft.-
2007-ben a bruttó 1 havi GYED összege max: 91.700 Ft.-

maraq # 2010.05.12. 11:46

Kedves Dödölle1!

Köszönöm a válaszaidat, utána is jártam a dolognak azóta. Valóban a maximális gyedre vagyok jogosult, viszont ebből olyan sokat levontak, hogy így jött ki a 70000. Most kértem adójóváírást májustól, remélem így többet kapok majd készhez.

Lenne még egy kérdésem, ha van időd. Jól emlékszem, hogy 2005-2006-ban, a nettó gyed volt maximalizálva,(ez volt 83000, illetve 87500Ft ), most meg a bruttó, tehát szinte ugyanott járunk, ha most nem rosszabbul?

Köszönettel: Mara

nmarya # 2010.05.12. 09:05

május 22-én telik le a gyesem.

ezt elfelejtettem az előbb még hozzáírni.

nmarya # 2010.05.12. 09:03

anne01!

Köszönöm a válaszodat!!!

Május 23-tól szabin leszek, 52 nap, utána 15 nap betegszabi, 1 nap táppénz, s szülés előtt kiveszem a szülési szabadságot. Mivel szept. 30-ra vagyok kiírva, így aug 28-tól már igénybe vehetem a szülési szabit.
Akkor most a tgyás-t és a gyedet az alapomból fogják számolni, vagy a minimálbérből???

Előre is köszönöm!!!!!!

nmarya

Dödölle1 # 2010.05.12. 07:23

maraq 2010.05.12. 09:08
Illetve a „rendszeres jövedelem“ mi pontosan, abban benne van a túlóra, vagy pl. az az összeg, amit órarendkészítésésrt kaptam?
maraq 2010.05.12. 09:08

Válasz:

Kivonat az OEP Főigazgató által kiadott Tájékoztatóból:

6.1.29. A táppénz összegének megállapításánál jövedelemként figyelembe vehető juttatások

A táppénz összegének megállapításánál jövedelemként azt az összeget kell figyelembe venni, amely után a biztosított egészségbiztosítási járulékfizetésre kötelezett volt. (Eb.tv. 39/A. §)

A pénzbeli ellátás összegének megállapításánál figyelembe vehető jövedelmet két csoportba soroljuk: rendszeres, illetve nem rendszeres jövedelem. (Vhr. 31. §)

A havi rendszerességgel járó munkabér (illetmény), pótlékok, továbbá a munkabér helyett kifizetett távolléti díj, átlagkereset, illetve szerződés alapján havonta járó díjazás, vagy egyéb jövedelem rendszeres jövedelem.

Jövedelem: Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások összegének kiszámításánál a számítási időszakban elért egyéni egészségbiztosítási járulékalapot képező rendszeres, illetőleg a számítási időszakban kifizetett egyéni egészségbiztosítási járulékalapot képező nem rendszeres jövedelem.

Rendszeres jövedelem:

A havi rendszerességgel járó munkabér (illetmény), pótlékok, továbbá a munkabér (illetmény) helyett kifizetett távolléti díj, 12
átlagkereset, illetőleg a szerződés alapján havonta járó díjazás vagy egyéb jövedelem.

Nem rendszeres jövedelem:

A rendszeres jövedelem kategóriába nem tartozó jövedelem. Különösen a jutalom, a törzsgárda jutalom, a prémium, a 13. havi illetmény és a rendkívüli munkavégzésért kifizetett juttatás (túlóra).

ttimo82 # 2010.05.12. 07:08

Kedves Szakértő!

2009.03.12-én megszületett első gyermekem, azóta itthon vagyok vele, előtte rendesen 3 évig dolgoztam,most max gyed-et kapok.

Szeretnénk következő babát, de a változások miatt a juttatások mértéke is nagyban megváltozott, ezért kérném a segítségét.

Kérdésem az lenne, hogy hogyan járnánk jobban, figyelembe véve majd a gyerek 2 éves korát 2011. 03., a gyed lejártát, ill, hogy rendes munkaviszonyba nem szeretnék visszamenni, de babát viszont tervezzük, és ha nem fogan meg a gyed lejártáig, akkor:

  • igényeljem meg a gyest, mellette menjek el más céghez(nem oda, ahonnan eljöttem)dolgozni, vagy
  • menjek el táppénzre és férjem igényeljen gyes-t?

A táppénzre csak abban az esetben vehet az orvos, ha már terhes vagyok, vagy előtte is, saját kérésre. Ebben az esetben a cég felmondhat?

Melyik, ill van-e más varriáció, amivel, majd több tgyást, gyed-et fogok kapni, ha megszületik a második baba.

Remélem egyértelműen összefoglaltam a problémám.

Köszönöm segítségét
Timi

maraq # 2010.05.12. 07:08

Kedves Dödölle1!

Nagyon szépen köszönöm a gyors és biztató választ. Én is hasonlóan számoltam kb.

Lehet, hogy nem érvényesítettek adójóváírást, és levontak egy csomó adóelőleget? Mert a tgyáson észrevettem, hogy pl. januárban sokkal több adóelőleget levontak, mint decemberben. Bár tavaly biztos nem volt adójóváírásom év közben, csak most tudtam érvényesíteni részben az adóbevalláskor. Ez okozhat ennyi eltérést?

Illetve a "rendszeres jövedelem" mi pontosan, abban benne van a túlóra, vagy pl. az az összeg, amit órarendkészítésésrt kaptam?

A héten mindenképpen intézkedem.

Türelmed és válaszod köszönöm még egyszer: Mara

Dödölle1 # 2010.05.12. 06:14

maraq 2010.05.11. 16:13

Kedves Szakértő!

2001 óta állok közalkalmazotti jogviszonyban, tanárként. 2004-ben született meg a nagyobbik fiam, vele maximális gyedet kaptam, akkor ez 83000 Ft volt. 2007 szeptember 1-én iskolát váltottam, de áthelyezéssel, tehát a jogviszonyom folyamatos. 2009 februárjában derült ki, hogy ismét babát várok, a tanév végéig tanítottam, utána a szokásos nyári szabadság következett. 2009. augusztus 24-től betegszabadságon, majd táppénzen voltam, október 12-én született meg a kisebbik fiam. Attól a naptól kaptam a tgyást március 28-ig. Áprilisban már gyedet kaptam, 70000Ft-ot. Ezt nagyon kevésnek találom, többre számítottam. A szerződés szerinti havi bruttó illetményem 164000Ft volt 2009-ben, de erre mindig jött még valami, túlóra, vizsgáztatás. Az igazolás szerint 2009-ben az egészségbiztosítási alapom 1540304 Ft volt, ez valószínűleg csak szeptember elejéig a fizetés és a 70%-os betegszabadság, ugye? Miért lett vajon ilyen kevés a gyed? Azt pontosan miből számítják ki? Válaszodat előre is köszönöm: Mara maraq 2010.05.11. 16:13 ”------------------
Válasz a megadott adatok alapján:

Főszabály szerint a 2010-ben induló GYED alapja a 2009-es jövedelem.

Amennyiben 2009-ben 01.01-től 2009.09.15-ig (feltételezve, hogy 08.24-től 09.10-ig tartott a 15 munkanap betegszabadság) 1.540.304 Ft-ot kerestél -szintén tételezve, hogy ez mind rendszeres jövedelem
dúrván a GYED alapja: 1.540.304 Ft.- : 253 (nap)= 6.088, 15 Ft/nap.

Tekintettel arra, hogy a jogalkotó a GYED bruttó összegét 4.900 Ft-ban korlátozta a 6.088, 15 Ft-ból csak 4.900 Ft vehető figyelembe.

Ennek a 70%-a 3.430Ft.-, azaz bruttó 3.430Ft.- GYED jár egy napra.

Ez egy 30 napos hónap esetén, bruttó 102.900Ft.- amiből 9.5% nyugdíjjárulékot vonnak, illetve mivel adóköteles ellátás -a kedvezmények figyelembevételével- adóelőleget vonhatnak.

Ettől többet okmányok/adatok nélkül segíteni nem tudok, tekintettel arra, hogy a közszférában dolgozol javasolom, hogy a kérdésedet a MÁK Illetményszámfejtési Iroda munkatársának/vezetőjének tedd fel, ők tudnak teljeskörű tájékoztatást adni.

Remélem, hogy nem tévesztettem el semmit.

Üdv. :)

maraq # 2010.05.11. 14:13

Kedves Szakértő!

2001 óta állok közalkalmazotti jogviszonyban, tanárként. 2004-ben született meg a nagyobbik fiam, vele maximális gyedet kaptam, akkor ez 83000 Ft volt. 2007 szeptember 1-én iskolát váltottam, de áthelyezéssel, tehát a jogviszonyom folyamatos. 2009 februárjában derült ki, hogy ismét babát várok, a tanév végéig tanítottam, utána a szokásos nyári szabadság következett. 2009. augusztus 24-től betegszabadságon, majd táppénzen voltam, október 12-én született meg a kisebbik fiam. Attól a naptól kaptam a tgyást március 28-ig. Áprilisban már gyedet kaptam, 70000Ft-ot. Ezt nagyon kevésnek találom, többre számítottam. A szerződés szerinti havi bruttó illetményem 164000Ft volt 2009-ben, de erre mindig jött még valami, túlóra, vizsgáztatás. Az igazolás szerint 2009-ben az egészségbiztosítási alapom 1540304 Ft volt, ez valószínűleg csak szeptember elejéig a fizetés és a 70%-os betegszabadság, ugye? Miért lett vajon ilyen kevés a gyed? Azt pontosan miből számítják ki?
Válaszodat előre is köszönöm: Mara

Adelaide # 2010.05.11. 13:59

Tiszelt Szakértő!

A követkekben kérném a tanácsát. Gyereket szeretnék vállalni, de nem tudom, hogy mikor lenne érdemes, mert nem mindegy, hogy fogok e gyed-et kapni és mennyit.2008.07.01-2008.12.10-ig egy cégnél majd 2009.06.15-2009.09.14-ig Önkormányzatnál dolgoztam MT szerint, utána 3 hónapig álláskeresésin voltam. Most 2010.április 1-2011.március 31-ig szóló szerződésem van közfoglalkoztatottként, de nemrégiben közigazgatási versenyvizsgát tettem és valószínüleg juliustól egyik munkatársam helyére kerülök ügykezelői pozícióba, és lehetséges, hogy határozott időre kineveznek mint köztisztviselő, ameddig a hölgy 2 évig távol lesz. Na most mi történne akkor ha én még ezen a 2 éven belül gyereket vállalnék? Mire számítsak? A 365 napom biztos meglesz, de nem tudom utána hogyan tovább és ha csak határozott időre vagyok akkor a gyes vagy gyed után nem is biztos hogy visszavesznek dolgozni, mint ha határozatlan időre lennék kinevezve. Szóval nem tudom mikor lenne érdemes szülnöm.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Egy tanácstalan dolgozó.

Cufla # 2010.05.10. 12:20

Tisztelt szakértő!
Köszönöm a gyors választ,fel fogom keresni az intézményt,mivel Miskolcon dolgozom, a tb-s ügyintézőnk BP-en van,és elérhetetlen számunkra(dolgozók számára,se telefont,se e-mail címet nem adtak meg),a vezénylőnkkel üzenget.Amúgy október 18-ra vagyok kiírva.

Üdv
Cufla

Dödölle1 # 2010.05.10. 11:59

Cufla 2010.05.10. 13:38

Tisztelt szakértő!
2009.03.23-tól-2009.09.17-ig(megszakítva a tp.06.16–06.19-ig),2009.11.11-től-2009.11.18-ig táppénzen voltam,2010.02.17-től újból táppénzen vagyok,babát várok és a munkakörülmény­ek,illetve az előzmények miatt vett az orvos táppénzre.Az a kérdésem,hogy most mi jár,és mi fog járni szülés után.2009-et megelőzően nem igazán voltam tp-en,15 éve dolgozom ugyanannál a cégnél.Nem tudom a jogszabályokat,vis­zont a cég tb ügyintézője azt mondta mivel nincs meg a 180 napom(nem tudom mi az a 180nap)nem fogok kapni semmit szülés után.Mire számíthatok,esetleg mit tehetek.

Köszönettel
Cufla
Cufla 2010.05.10. 13:38

Válasz:

Az Ön által megadott adatok hiányosak, mivel nem közölte a szülés várható időpontját, így nem tudni pl., hogy meddig lesz táppénzen, az előzmények figyelembevételével van-/lesz-e elég biztosítása ahhoz, hogy a szülésig táppénzen legyen..... ?

Amennyiben lesz tekintettel arra, hogy 15 éve folyamatosan, illetve jelenleg is van fennálló munkaviszonya -ha az nem szűnik meg- úgy jogosult lesz mind THGY-ra, mind pedig GYED-re.

Javasolom, hogy keresse fel a REP PEEO Osztályvezetőjét, tájékoztassa arról, hogy a kifizetőhelyi ügyintéző válaszát nem érti, illetve kérje meg, hogy az adatait a kifizetőhelytől bekérve -ha már a kifizetőhelyi ügyintéző nem tette meg- magyarázza el a lehetőségeit.

Javasolom továbbá, hogy a jövőben a kifizetőhelyi ügyintézőtől csak akkor jöjjön el, ha Ő minden kérdésére érthető, teljeskörű választ adott, ugyanis Ő az a személy, akinek minden okmány/adat rendelkezésére áll a teljeskörű tájékoztatáshoz.

Végül néhány hasznos információ (egy régebbi hozzászólásomból), hátha tudod használni most, vagy egy későbbi ügyedben:

Kevesen tudják, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 5.§. kötelezően előírja a REP-nek (REP = Regionális Egészségbiztosítási Pénztár; a REP az OEP, azaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi szerve) az ügyfelek tájékoztatását.

Ezen jogszabályi hely szerint: "Az egészségbiztosító TÁJÉKOZTATJA a biztosítottat JOGAIRÓL és kötelezettségeiről, SEGÍTSÉGET NYÚJT IGÉNYE ÉRVÉNYESÍTÉSÉHEZ.

Mindezek figyelembevételével javasolom, hogy élj a jogszabály adta lehetőséggel és keresd fel a lakóhelyed szerinti Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályát, vigyél magaddal minden okmányt (TB igazolvány, kinevezés, munkaszerződés, megbízási szerződés, szigorú számadású jövedelemigazo­lások, munkanélküli, álláskeresési járadékról szóló, illetve GYES határozatok stb.), kérd meg az osztályvezetőt, – ha kell előzetes időpont egyeztetés után- szánjon rád negyed órát és érthetően magyarázza el a lehetőségeidet.

(Többek között azért az osztályvezetőt és nem egy ügyintézőt javasolok, mert ő a témában, helyben az a legmagasabb döntésképes vezető, aki érdemi felelős választ tud adni a kérdéseidre, míg egy ügyintéző szóbeli tájékoztatását később, az igényelbírálás során felülbírálhatja, megváltoztathatja a revizora, illetve az osztályvezetője, továbbá egy túlterhelt ügyintéző lehet, hogy a részletes, teljeskörű, mindenre kiterjedő válasz helyett –ahogy a kérdezők szokták jelezni- rövid úton megpróbál lerázni, illetve sajnos esetenként előfordul, hogy egy kezdő, vagy kevésbé felkészült ügyintéző szóban téves tájékoztatást ad.. Ha tehát biztos és megmásíthatatlan választ szeretnél bizalommal fordulj a szakosztály vezetőjéhez.)

A fórum jó dolog, de írásban sajnos sokszor nem lehet kitérni részletesen mindenre. Aztán a válaszadást sokszor az is megnehezíti, hogy a kérdező a jogosultságot érintő lényeges adatokat sem adja meg, amelyek azonban döntőek lehetnek a válaszadás, illetve a jogosultság szempontjából.
Ezért, illetve a félreértések elkerülése érdekében is azt szoktam javasolni mindenkinek, hogy az itt, vagy más fórumon kapott tájékoztatáson túl –amennyiben teheti- forduljon bizalommal a REP Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztályának osztályvezetőjéhez, aki a témában, helyben a legfelkészültebb szakember és aki ha szépen megkérik – szükség esetén előzetes időpont egyeztetés után- készséggel segít, dolgokra visszakérdez….
(Az osztályvezető –távolléte estén a helyettese- felkereshető a hivatalában személyesen, illetve elérhető telefonon, vagy e-mail útján.)

Szintén kevesen tudják, hogy kérésre a REP, azaz a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár részletes tájékoztatást ad arról, hogy hogyan számolták ki az igénylő biztosított táppénz, Terhességi Gyermekágyi Segély (THGY, TGYS, vagy mások a GYÁS rövidítést használják) és a Gyermekgondozási Díj (GYED) ellátásait.
Kivonat az ombudsmannak az ezzel kapcsolatos OBH 3135/2008 számú jelentéséből:
Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa -az alaposabb tájékoztatás, valamint a táppénz kiszámításának átláthatósága érdekében, tekintettel arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésében alapvető fontosságú garanciális követelmény az alapos tájékoztatás – az OBH 3135/2008 szám alatt javasolta az egészségügyi miniszternek, hogy a hatóságok az eljárásuk során kellően alapos tájékoztatást adjanak az állampolgároknak. Az ilyen tájékoztatás az ombudsman véleménye szerint nemcsak megelőzheti a félreértéseket és a későbbi jogvitákat, de egyúttal előfeltétele a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának.

Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a Regionális Egészségbiztosítási Pénztár (REP), külön kérésre tájékoztatást ad a táppénz kiszámításának módjáról is. Ez 2009.08.15-től jogi normaként is megjelent, hatályba lépett. (Lásd a Magyar Közlöny 2009/115 számát, valamint a 217/1997 (XII.1) Kormányrendelet 39.§. új, (3) bekezdését.)

Javasolom tehát, hogy mindenki éljen a két lehetőséggel, kérje az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) területi szervének, azaz a REP, ezen belül a Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály Osztályvezetőjének a segítségét az igény érvényesítésében, illetve a REP Igazgatójától kérjen írásos tájékoztatót arról, hogy hogyan (milyen módszerrel, mely rendszeres, illetve nem rendszeres jövedelmek, valamint mely jogviszonyok figyelembevételével és milyen mértékkel) számolták ki az egészségbiztosítási pénzellátásait.

Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy a teljesség igénye nélkül én ennyit tudtam segíteni. Remélem rajtam kívül más hozzászóló is tud érdemi tanácsot adni.

Üdv. :)

Cufla # 2010.05.10. 11:38

Tisztelt szakértő!
2009.03.23-tól-2009.09.17-ig(megszakítva a tp.06.16-06.19-ig),2009.11.11-től-2009.11.18-ig táppénzen voltam,2010.02.17-től újból táppénzen vagyok,babát várok és a munkakörülmények,illetve az előzmények miatt vett az orvos táppénzre.Az a kérdésem,hogy most mi jár,és mi fog járni szülés után.2009-et megelőzően nem igazán voltam tp-en,15 éve dolgozom ugyanannál a cégnél.Nem tudom a jogszabályokat,viszont a cég tb ügyintézője azt mondta mivel nincs meg a 180 napom(nem tudom mi az a 180nap)nem fogok kapni semmit szülés után.Mire számíthatok,esetleg mit tehetek.

Köszönettel
Cufla

Dödölle1 # 2010.05.10. 09:16

Jó tudni:

Változások a családtámogatási ellátások körében

Anyasági támogatás
Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.
törvényt (Szja), valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt (Art.) módosító
rendelkezések folytán az anyasági támogatás a 2010. március 31-ét követően született
gyermekekre kifizetett összege adóterhet nem viselő járandóságként adókötelessé vált 2010.
április 1-jétől. Az anyasági támogatás összegéből adóelőleg változatlanul nem kerül
levonásra.

Gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás

A gyermekgondozási segély a 2010. április 30-a után született gyermekek esetén nem a
gyermek 3. életévének, hanem 2. életévének betöltéséig jár. A gyermeknevelési támogatás
esetében is az ellátás a legfiatalabb gyermek 2. életévének betöltésétől jár.

A 2010. május 1-je előtt született gyermekek esetében, továbbá a már megállapított ellátás
vonatkozásában nincs változás, továbbra is a gyermek 3. életévének betöltéséig illeti meg a
szülőt a gyermekgondozási segély, ha a jogosultsági feltételek fennállnak. A gyermeknevelési
támogatás esetében sem érinti a változás azokat a három vagy több kiskorút nevelő
családokat, amelyekben a legfiatalabb gyermek 2010. május 1. előtt született.

Családi pótlék

2010. augusztus 31-étől a családi pótlék a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató
gyermek után nem annak a tanévnek a végéig jár, melynek időtartama alatt 23. életévét
betölti, hanem annak a tanévnek az utolsó napjáig, amely évben a 20. életévét betölti.

Ez a változás nem érinti a sajátos nevelési igényű tanulókat, akik fogyatékossági támogatásra nem
jogosultak. Ebben az esetben változatlanul annak a tanévnek végéig jár a családi pótlék,
amelyben a tanuló a 23. életévét betölti.

A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki 2010. augusztus 31-ig betöltötte (betölti) a 20.
életévét és közoktatási intézményben tanulmányokat folytat, annak számára a családi pótlék
folyósítását a Kincstár 2010. szeptember hónaptól megszünteti. Amennyiben azonban van a
családban kisebb gyermek, aki után a szülő családi pótlékban részesül, a 20. évesnél idősebb
közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermeket a családi pótlék összegének
megállapítása szempontjából figyelembe lehet venni, a tanulmányok folytatására vonatkozó
igazolás és külön kérelem benyújtása esetén.

Budapest, 2010. május

Dödölle1 # 2010.05.10. 06:14

Beicsi 2010.05.07. 14:02

Tisztelt Szakértő,

ha kell megírom az előzményeket,rövi­den 2010.01.20-tol egyéni vállalkozó voltam febr. 10ig.a minbér kétszeresével voltam bejelentve,meg is kaptam a gyedet de csak a minbér után.Harcolunk a Tb ügyintézővel,már az apeh is vissza igazolta,hogy a kivét után a minbér kétszerese után fizettem a járulékaimat,de ők csak hátrálnak,hogy a kezdő vállalkozó csak minbérrel lehet bejelentve!1997. LXXX törvény kezdő egyéni vállalkozókra vonatkozó paragrafusára hivatkoznak.

Fellebbezést szeretnék írni,ön mit javasol???
üdv:Beicsi

Válasz:

1997. évi LXXX. törvény
a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről

29.§ (7) A tevékenységet kezdő egyéni vállalkozó a járulékfizetési kötelezettségének kezdő évében a 19. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci, valamint nyugdíjjárulékot (tagdíjat) az (1)-(3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a minimálbér összege után fizeti meg.

A fentiek figyelembevételével a határozatot ugyan megfellebbezheti, de másodfokon helyben fogják hagyni az elsőfokú döntést.

Jelen esetben -a megadott adatok alapján- a REP jogszerűen járt el akkor, amikor csak a minimálbérnek megfelelő összegű járulékalapot képező jövedelmet vette figyelembe az ellátás megállapításánál.

Amennyiben ettől magasabb összeg után fizetett, a túlfizetést visszaigényelheti az állami adóhatóságtól.

nandy # 2010.05.08. 10:06

Igen, de te gyermek ápolása céljából kaptad a fizetés nélküli szabit, azt pedig a törvény biztosítja.

apalermoi # 2010.05.07. 21:42

Kedves Nandy,

megtaláltam amire gondoltam:

még 2007-ben tettek fel egy kérdést itt a jogiforum.hu-n:

"Kedves Fórumozók!

A következő kérdésre keresem a választ:

Abban az esetben, ha valaki kér egy éves fizetés nélküli szabadságot (a munkáltató saját jogkörében engedte ezt neki, nem törvényi eset miatt), de már az első 2 hónap után úgy alakul az élete, hogy vissza menne dolgozni, akkor ezt megteheti-e? Vagy mondhatja-e azt a munkáltató, hogy várjon addig amig letelik az egy év?..."

Amire Kovács_Béla_Sándor válasza a következő volt:

"...ezt a fizetés nélküli szabadságot nem törvény biztosítja a munkavállaló számára, hanem a kétoldalú megállapodás. Ha határozott időre szól, akkor a korábban való visszatérés ennek a megállapodásnak a módosítása, arra pedig csak megegyezéssel van lehetőség."

Akkor most mi a helyzet, ilyen esetben kötelező visszavennie vagy sem?

apalermoi # 2010.05.07. 21:29

Igen, de mintha azt olvastam volna itt valahol, hogy a normál fizetés nélküli szabi esetén a munkáltató nem köteles visszavenni amíg az le nem jár, ha éppen úgy gondolja, mivel ez egy olyan megállapodás, amelyhez mindkét fél beleegyezése szükséges. Gyed esetén pedig kötelesek visszavenni, és nem mellesleg, ha mégsem, akkor ki kell fizetniük a béremet a gyermek 3 éves koráig.