GYED,GYES, táppénz


pazs # 2011.10.10. 13:15

BCsilla: köteles foglalkoztatni, ha kéred (nem visszavenni, mert technikailag el sem mentél), de a gyest csak akkor tarthatod meg, ha maximum napi hat órában dolgozol (ehhez viszont kell a munkáltatód beleegyezése is). A jó hír az, hogy ha az eredeti munkaszerződésednek megfelelően foglalkoztatnak, akkor is védett vagy a rendes felmondás ellen a gyereked hároméves koráig (és kötelező foglalkoztatni, ha kéred).

Semih Sentürk # 2011.10.10. 14:21

Tisztel Szakértő.

Szeptember 1-én született a második gyermekem, amit a munkahelyemen bejelentettem. Elvileg a TGYÁS esetén Ők lennének a kifizetőhely. Azonban a születési anyakönyvi kivonat lefénymásolását leszámítva semmi egyéb dolog nem történt. Mivel az első gyermekemnél töltöttünk ki egy TGYÁS kérelemre vonatkozó lapot, most meglepődtem, hogy ez nem történt meg, sőt a TAJ illetve adókártyát sem másolták le, arról adatot nem kértek. Szeptember közepén azt a tájékoztatást kaptam, hogy semmit nem kell tennem, Ők intézik a papirokat, az én teendőm csupán a gyes lemondása (ez meg is történt). Ennek ellenére pénz nem érkezett a számlámra. A mai napon is leráztak azzal, hogy majd utánanéznek, és visszahívnak. Mivel hitelekkel rendelkezünk égetően fontos lenne, hogy a járandóságom záros határidőn belűl megérrkezzen, de nagyon úgy néz ki a dolog, hogy az irodisták egymásra mutogatásán kívül és visszahívások megígérésén kívül egyenlőre más nem történik. Kérdésem a következő:

  • Mit tehetek abban az ügyben, ha nem intézik el (vagy nem intézik el időben) a TGYÁS-t?
  • Érdemes-e munkaügyi (vagy más) bírósághoz fordulnom ezügyben? Ha igen akkor mennyi idő elteltével?
Dödölle1 # 2011.10.11. 07:30

Semih Sentürk 2011.10.10. 16:21

Tisztel Szakértő.

Szeptember 1-én született a második gyermekem, amit a munkahelyemen bejelentettem. Elvileg a TGYÁS esetén Ők lennének a kifizetőhely. Azonban a születési anyakönyvi kivonat lefénymásolását leszámítva semmi egyéb dolog nem történt. Mivel az első gyermekemnél töltöttünk ki egy TGYÁS kérelemre vonatkozó lapot, most meglepődtem, hogy ez nem történt meg, sőt a TAJ illetve adókártyát sem másolták le, arról adatot nem kértek. Szeptember közepén azt a tájékoztatást kaptam, hogy semmit nem kell tennem, Ők intézik a papirokat, az én teendőm csupán a gyes lemondása (ez meg is történt). Ennek ellenére pénz nem érkezett a számlámra. A mai napon is leráztak azzal, hogy majd utánanéznek, és visszahívnak. Mivel hitelekkel rendelkezünk égetően fontos lenne, hogy a járandóságom záros határidőn belűl megérrkezzen, de nagyon úgy néz ki a dolog, hogy az irodisták egymásra mutogatásán kívül és visszahívások megígérésén kívül egyenlőre más nem történik. Kérdésem a következő:

Mit tehetek abban az ügyben, ha nem intézik el (vagy nem intézik el időben) a TGYÁS-t?
Érdemes-e munkaügyi (vagy más) bírósághoz fordulnom ezügyben? Ha igen akkor mennyi idő elteltével?

Válasz:

A bírósághoz fordulás korai. Első körben javaslom a közigazgatási út igénybevételét.

Tekintettel arra, hogy a kifizetőhelyek felügyeletét a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szerve látja el célszerű panaszával, írásban ezen szerv igazgatóját megkeresni kérve, hogy a panaszát a helyszínen eljárva vizsgálják ki, illetve kötelezzék a kifizetőhelyet az igény haladéktalan elbírálására és az elltátás -kamataival történő- soron kívüli kiutalására.

(Az igény elbírálásának ideje -főszabály szerint- 30 nap. Amennyiben ez idő alatt érdemi döntést nem tud hozni a kifizetőhely, úgy köteles lett volna írásban az ügyintézési időt meghosszabbítani, vagy az eljárást a MÁK határozat megérkezéséig felfüggeszteni....)

A GYES ideje alatt történő THGY ellátás választásának eljárási szabályairól a TB Tanácsadó 2011. májusi számában, illetve az OEP Főigazgatójának 10019/2011 számú körlevelében olvashat.

Ez utóbbit megtalálja a www.tbinfo.eoldal.hu linken a tájékoztatók választás az ellátások között.

Üdv. :)

tutka # 2011.10.11. 11:03

T. Szakértő!

2010. júliusban született gyermekem, és 2012. januártól szeretnék visszamenni dolgozni (köztisztviselő vagyok), amit már jeleztem is.
Heti 40 órába tudok visszamenni, (azt mondták csak így tudnak visszavenni) ám így nem vagyok jogosult a gyesre.
Úgy tudom, leépítés lesz a munkahelyemen. Kérdésem hogy a gyermek 3 éves koráig járó felmondási védelem megillet-e ebben az esetben, hogy a heti 40 órás munkaviszony miatt nem leszek jogosult gyesre.

Illetve ha megszakítom a gyedet, és mondjuk 2-3 hónap szabadság után, van-e lehetőség újra igényelni a gyedet a gyermek 2 éves koráig.

Várom válaszát

B Csilla # 2011.10.11. 11:09

Tisztelt szakértő !

Gyes mellett lehet mellékállásom ?

pazs # 2011.10.11. 11:33

Nincs olyan, hogy mellékállás. Ha sima munkaviszonyban vagy, a munkáltatódnak történő bejelentés után létesíthetsz másik munkaviszonyt.

pazs # 2011.10.11. 11:34

tutka: igen (nem a gyeshez van kötve a védelem, hanem a gyermek hároméves korához és ahhoz a személyhez, aki szülési szabadságon vagy fizetés nélküli szabadságon volt miatta), igen (fizetés nélküli szabadság mellett).

bjena # 2011.10.12. 13:21

Sziasztok!
Egyszerübb lenne az esetem, de szeretném ha erre is válaszolna vki hozzáértő.
2010.nov.-ben kezdtem újra dolgozni 2 gyerköc után, most újra terhes lettem. folyamatos volt a munkaviszonyom 2004 óta. Kérdésem az lenne hogy kb. mennyi táppénzt fogok kapni br.180-190E fizetésre? És újra megjár a 2 év gyed?
Választ elöre is köszönöm.

Manci13 # 2011.10.13. 11:11

Tisztelt Szakértők!

Az alábbi kérdésben szeretném a gyors segítségüket kérni:
Gyedről visszatérő anyukaként kötelezhetnek a munkaszerződésemben megjelölt városban történő munkavégzésre(lakhelyemtől eltérő városban van)? A cégnek a lakhelyem szerinti városban is van telephelye, de ide nem akar visszavenni. A két város között 40 km a távolság, amit gyerek mellett nem szeretnék bevállalni.

Köszönöm előre is a segítséget,
Üdvözlettel

rika85 # 2011.10.13. 13:14

Esetleg nekem is tudnának segíteni?

Tisztelt szakértők!

Az alábbi kérdéssel fordulok Önök felé.

2010. szeptember 22.-én született kislányom akivel azóta gyeden vagyok (6 hó tgyás, majd gyed.)
Munkaviszonyom az előző években az alábbiak szerint alakult:

2005-2009. nov. 134.000 Br. bér
2009. nov-2010. febr. - munkanélküli
2010. márc 1.- 143.000.- Br. bér

Ahonnan április 20.-tól táppénzen voltam a szülésig, veszélyeztetett terhességem miatt.

A tgyásomat értelem szerűen a 2009-es jövedelmemből számolták azonban a gyedemet mivel idén igényeltem a 2010-es jövedelemből.

Tgyás összege: 90.000.- Ft volt
Gyed összege: 80.000.- Ft (adójóváírás nélkül)

A kérdésem a következő:

Jelenleg tervezzük a második babát és az érdekelne hogy amennyiben jövőre meg is születik(reményeink szerint) akkor mi szolgál majd a második gyerek után igényelendő tgyás és gyed alapjául?
Számít e esetleg vmit hogy az első gyerek 2. életévét betölti e vagy sem az igényléskor? Mert ezt is hallottam hogy ha már gyes alatt igénylem a második baba utáni ellátást akkor vmi más a számítási alap.(talán a jelenlegi gyed alapja, de nem biztos, de az úgy elég kevés lenne)
Azért lenne ez fontos mivel jelenlegi munkahelyemre a "hosszú" pályafutásom miatt nem igazán mehetek vissza dolgozni. Nem vették jó néven hogy 2 hónap után TARTÓS táppénzre illetve szülni mentem. Második babát pedig szeretnénk csak azt kellene tudnunk hogy milyen ellátásban részesülök? Kapom ugyanezt az összeget a második babánál is tovább, vagy akkor járok jobban anyagilag ha letelik kislányommal a 2 év, és keresek munkát, majd egy év ledolgozott munkaviszony után próbálkozunk a második babával.

Segítségüket előre is köszönöm.

npte # 2011.10.13. 13:36

Tisztelt szakértők
Kérdésem a következő,próba idő alatt táppénzen vagyok így is megszüntethető-e a munkaviszonyom?

nandy # 2011.10.13. 14:16

Próbaidő alatt nincs felmondási védelem, így a keresőképtelenség időtartama alatt is megszüntethető a munkaviszony.

nandy # 2011.10.13. 14:20

rika85:

Mivel még csak tervben van a baba, így nehéz jó választ adni... tekintettel arra, hogy a szülés dátuma lényeges, valamint addig még többször is változhat a jogszabály.

Jelenleg főszabály szerint az előző évi jövedelmet veszik alapul, vagy ha abban az évben, és az igénylést közvetlenül megelőző sincs 180 bérezett nap (pl. táppénz, GYED, gyes stb. miatt...), akkor az ún. előnyszabály szerint a korábbi ellátás alapján lesz az új ellátás megállapítva, de max. a minimálbér kétszerese.

Főként akkor lenne érdemes egy év "új" munkaviszony után szülni, ha az új munkahelyeden legalább a jelenlegi minimálbér kétszeresét megkapod.

nandy # 2011.10.13. 14:21

Manci:

A munkáltató köteles a munkaszerződésben megjelölt helyen foglalkoztatni. Nem kötelezhető, hogy a lakóhelyedhez közelebb adjon neked állást, bár nem kizárt, hogyha kéred, akkor engedélyezik.

nandy # 2011.10.13. 14:23

bjena:

2012. évi igény esetén a 2011. évben elért jövedelmed lesz a mérvadó, azaz a kb. 180-190 eFt.
Táppénz mértéke 60%, TGYÁS és GYED mértéke 70%.

isro # 2011.10.13. 16:54

Tisztelt Szakértő!

Nekem a következő problémám lenne. 2009,07,30.-án szültem meg első gyerekemet.Nyáron jeleztem a munkahelyem fele,hogy a Gyed lejárta után szeretném kivenni az összejött szabadságomat majd Gyes 6 órában szeretnék visszamenni dolgozni.Ők azt a választ adták ,hogy az eredeti helyemre nem vesznek vissza(nem vettek fel helyettem senkit és nem is szünt meg az eredeti munkaköröm)hanem 12 órás ügyeleti rendszerbe tudnak alkalmazni.(elötte 8 órát dolgoztam).ez úgy történne hogy havonta 12 napot kéne mennem ,hogy 120 órám legyen egy hónapban,viszont határozottan kijelentették,hogy a jelenléti íven minden nap 8-2-ig írjam be magam.
Jövőhéten kedden kezdenék dolgozni beosztásom szerint de papírt még nem írattak velem alá.Azt sem tudom mennyi lesz a 6 órás bérem.Írtam egy levelt amiben kértem adják írásban amit szeretnének.Válasz nem érkezett. Mai napon felhívtam őket és azt a választ kaptam ezt nem írják le és telefonon sem beszélnek róla. Közben a mai napon telik le a szabadságom (amiről még egyetlen papírt sem írtam alá)Én holnaptól megígényeltem a Gyesemet.
Kérdésem az lenne:
Nem az eredeti munkakörben kéne visszavenni?
Munkába állhatók én papírok nélkül?
Mi történik ha a jelenléti ívet máshogy írom?
Mit tehetek én a munkáltatóval szemben?
Segítségüket elöre is köszönöm!
Köszönettel:
isro

nandy # 2011.10.14. 08:59

De igen, alapvetően az eredeti (munkaszerződés szerinti) munkakörödben kellene foglalkoztatniuk. A munkaszerződés módosítása nélkül is lehetőség van átmenetileg más munkakörben foglalkoztatni Téged, de legfeljebb 40 napig.

Papírok nélkül nem szerencsés munkába állni, mert később nehéz lesz bizonyítani, hogy miben állapodtatok meg. Ezért írj tértis levelet a munkáltatódnak, melyben kérd, hogy foglaljátok írásba a megállapodást.

A jelenléti ívre a valós helyzetet lenne célszerű írni (bár kényszerhelyzetben...).

Azt neked kell eldöntened, hogy mit szeretnél, de elvileg a munkáltatódat sem lehetne kötelezni arra, hogy az eredeti 8 óra helyett csak 6 órában foglalkoztasson.

baba23 # 2011.10.16. 13:11

Jó napot mindenkinek!
A kérdésem az lenne, hogy anyósommal voltam ápolásin, megszületett a kisfiam és most gyesre mentem el.
Nekem azt mondták, hogy megkapom az ápolási összeg és a gyes közötti különbséget, de egyenlőre semmit nem kaptam. Kérdésem az lenne hogy jól tájékoztattak e ? és ha igen akkor kitől várhatom a pénzt?

rika85 # 2011.10.17. 06:52

Kedves nandy!

Köszönöm szépen válaszát. Még annyi kérdésem lenn, hogy van vmi jelentősége hogy a gyed alatt vagy már a gyes alatt születik meg a második baba? Ha az előző ellátás alapjául szolgáló jövedelmet nézik akkor a gyes alatt született babánál is a gyed alapjául szolgálót veszik figyelembe? Mert azt hallottam hogy akkor nem, és hogy vmi sokkal kevesebb összeg jár akkor ha gyesbe születik a második baba.

Várom válaszát és előre is köszönöm.

Adrianka # 2011.10.17. 12:41

Tisztelt Szakértők!
2010 márciusában született a kislányom, TGYÁS, majd GYED-en vagyok 2012.03.06-ig. Jeleztem a munkáltatónak, hogy 2012 januártól szeretnék visszamenni dolgozni, úgy, hogy lemondom a GYED-et, kiveszem a szabikat és kezdenék. Azt a választ kaptam, hogy nincs nekem megfelelő nyitott pozíció jelenleg, de azért maradjunk kapcsolatban. Kérdésem az lenne, hogy köteles-e a munkáltató visszavenni akkortól, amikortól én kérem? Vagy csak a GYED lejárta után köteles ezt megtenni?
Hallottam olyanról, hogy a szabadságok kivétele után, majd a 30 napos védelmi idő után felmondhat a munkáltató. Igaz-e ez, vagy pedig a gyermek 3 éves koráig védettséget élvezek?
A 3dik kérdésem pedig az lenne, hogyha jövő évben már gyes alatt születne meg a második baba (ha netán nem mennék vissza dolgozni), akkor ismételten Tgyásra majd Gyedre lennék jogosult?
Köszönöm szépen előre is a választ,
Üdv,
Adri

pazs # 2011.10.17. 12:51
  1. igen
  2. nem
  3. A rendes felmondás ellen a gyermeked hároméves koráig védve vagy, függetlenül attól, hogy kapsz-e gyest vagy gyedet.
  4. szerintem igen, de ehhez nem értek.
norcsika # 2011.10.18. 10:48

Tisztelt Szakértők!
Kérem szépen a segítségüket, mert nem igazán találok konkrét választ az én esetemre.
2011. Jan.8-ra vagyok kiírva első kisfiammal.
Közalkalmazottként dolgozom 158.300 brutto fizetésért.
1,5 órát utazom a munkahelyemre, ezért orvosom azt szeretné, hogy novemberben és decemberben már ne dolgozzak.Van még 17 nap szabbadságom amit novemberben kiveszek. Azt szeretném kérdezni, hogy ha decemberben a szülésig téppénzen leszek(kb. 1 hónap), az hogyan befolyásolja a későbbi juttatások összegét.
Köszönettel, jó munkát kívánva.

suzye # 2011.10.18. 15:30

Tisztelt Szakértők!
Az lenne a kérdésem, hogy ha valaki terhesen ténylegesen beteg lesz és nem veszélyeztetett terhes (pl influenza), akkor is egyből táppénzre jogosult csak, vagy betegszabadságot vehet igénybe?
Köszönöm előre is a választ.

carrys # 2011.10.18. 15:43

Tisztelt Szakértők!

Érdeklődni szeretnék ha valaki veszélyeztetett terhes, és ezért táppénzen van, igényelheti-e a nagymama a gyest ha minden más kritériumnak megfelel?
Előre is köszönöm a válaszát.

Tandrea30 # 2011.10.18. 16:22

Tisztelt Szakértők
2009.szeptember 15től június 30ig és 2010okt05től 2010dec 30ig közcélú foglalkoztatásba voltam (bruttó 89500ft)jelenleg 2011március 16tól egy uniós pályázaton nyert finanszírozású felnöt képzésben veszek részt amivel havi bruttó 81000ft a fizetésem.szerződésem 22hónapra szól ami 2013.márciusba jár le.én most állapotos lettem aminek nagyon örülök de mivel vegyszerekkel dolgozunk ezért az orvosom nembiztos hogy engedni fogja hogy sokáig dolgozzam!(jelenleg 10hetes vagyok)a kérdésem következő
1:mire leszek jogosult ha az orvos nem enged dolgozni és elküld táppénzre?
1/a:mennyi táppénzre számíthatok
2:felbonthatják-e szerződésem ha táppénzre megyek?
3:ha igen mit tehetek és mi járhat nekem?
4:ha nem bontják fel mi vár rám ha szerződésem lejár?
5:mi lesz a szerződés lejártáig a szabadságommal?
kérem mielőbb válaszoljanak
köszönettel Andrea